2019. december 21., szombat

Top 10 könyvsorozat, amit 2010-2019 között olvastam


Megérkezett az évtizedzáró bejegyzés harmadik felvonása. 

A tíz kedvenc könyvsorozatom, amit az elmúlt évtizedben olvastam:

10. Meg Cabot – A neveletlen hercegnő naplója

Mikor olvastam: 2012; 2018.

Gondolom, nem mondok semmi újat azzal, hogy legalább ezer meg egyszer láttam a filmeket, mire a kezembe kerültek a könyvek. De ki is ne ismerné Anne Hathaway alakításában Mia Thermopolist, a csetlő-botló gimnazistát, akinek fenekestől felfordul az élete, amikor nagymamája közli vele: ő a genoviai trón várományosa.
Miután lecsengett nálam a Leiner Laura-láz, próbáltam valami műfajban hasonló könyvsorozatot találni. Meg Cabot könyvei pedig olyanok voltak nekem akkoriban, mint a drog. Egyszerűen még több kellett, és emlékszem, mindig úgy mentem be a könyvtárba, hogy egyenesen a „C” betűt céloztam meg újabb és újabb tőle származó még olvasatlan könyvre vadászva. És amikor nem találtam semmit, mindig tanácstalanul barangoltam a több ezer másik könyv között, hogy mit is kellene olvasni, és belül mindig teljesen feleslegesnek éreztem a keresgélést, mert „semmi nem érhet fel hozzá” – gondoltam akkor.
De mivel az írónő az egyetlen, akinek sikerült ezen a listán dupláznia, majd lejjebb még folytatom az ömlengést.

9. Leiner Laura – A Szent Johanna gimi

Mikor olvastam: 2012-2013; 2018.

A sokat emlegetett olvasási-láz beindító sorozat. Már arra nem is emlékszem, hogy honnan jött az ötlet, hogy „Na, akkor én olvasni fogok!”, de arra emlékszem, hogy az Interneten nézelődtem, hogy milyen tizennégy éveseknek való könyvek vannak. És még akkor nem is jött ki az összes kötet, valamelyik részt pedig nagyon reklámozták.
Felnőttként újra olvasva, bármennyire is Rentai Renáta a legidegesítőbb karakter a Földön, magát a történetet képtelenség utálni. És szerintem ezzel sok másik SzJG rajongó így van.

8. Kelley Armstrong – Sötét erő trilógia

Mikor olvastam: 2016-2017.

Gyorsan végignéztem, hogy melyik a húsz legnépszerűbb könyvsorozat a moly.hu adatbázisa szerint, és 20/15 fantasy vagy disztópia. Hozzám ezek a műfajok soha nem álltak igazán közel, nagyjából ki is maradt az életemből. Amikor lecsengett nálam a „tiniregény korszak”, már rögtön felnőtteknek szóló írások felé kezdtem kacsingatni. Filmből se nagyon néztem hasonlókat, az örök kivétel mindig csak a Harry Potter volt, amit mai napig képes vagyok ugyanolyan izgatottsággal végignézni, mint nyolc évesen. De, mindig van kivétel, ami erősíti a szabályt.
Kelley Armstrong trilógiájában volt valami, ami arra késztetett, hogy hazavigyem magammal a könyvtárból. Aztán, miután elkezdtem olvasni, nem is nagyon tudtam letenni. Nem épített fel egy külön világot az írónő benne, még csak olyan kimondottan egyedi karakter sincs benne (mert vérfarkas, boszorkány, meg egy lány, aki halottakat lát…). De mégis mai napig az egyik kedvenc könyvem.

7. Jamie McGuire – Gyönyörű sorscsapás

Mikor olvastam: 2013.

Az első találkozásom egy New Adult regénnyel. Ez furán hangozhat, de ezzel a sorozattal lettem kislányból nagylány. Mert ezt már akkor vettem kézbe, amikor nem akartam már hisztis gimis lányokról olvasni, és miután ezt a sorozatot (majd a folytatását is, a Maddox-testvéreket is) végigolvastam, ez megerősödött bennem, és már soha többé nem akartam nyálas tiniregényeket bújni.

6. Lisa Kleypas – Wallflowers

Mikor olvastam: 2018.

Erről a sorozatról nem tudok úgy beszélni, hogy ne lőném le előre, melyik áll az első helyen. Ugyanis, az, ami jelenleg a kedvenc könyvsorozatom (annak is leginkább az első kötete), tényleg annyira fanatikusan imádom, hogy muszáj volt ahhoz hasonló könyvet – de inkább sorozatot – keresnem. És szerencsére sikerült is találnom hasonlót, enyhítve ezzel a csillapíthatatlan vágyat, hogy nekem ebből a műfajból még kell.
Egyszer úgy fogalmaztam, hogy ezek nem nevezhetők valójában történelmi romantikus regénynek, hiszen azon kívül, hogy – általában – a 20. századi Angliába helyezik a történetet, és egyetemisták helyett felnőtt emberekről (lordokról és myladykről) szólnak, az ég adta világon semmi közük nincs a történelemhez. Ezek New Adult regények, egy kicsit más köntösben, de ebben a köntösben, ha lehet, még jobban imádom őket.

5. Meg Cabot – Locsifecsi királynő

Mikor olvastam: 2012.

Igen, kedvenc írónőm nem csak a tinédzserekre gondolt, hanem tudta, hogy egyszer felnövünk és akkor is szükségünk lesz néhány jó olvasmányra. Jó, 2013-ban még koránt sem voltam felnőtt, csak kíváncsi. Ha a többiek akkoriban bújhatták A szürke ötven árnyalatát, én miért ne olvashattam volna valami normálisan megírt felnőtteknek szóló regényt?
Tudjátok miért imádtam annyira Meg Cabot stílusát? Például emiatt a könyv miatt. Szerintem nem csak, mint írótól tőle volt az első felnőtt tartalmas könyv, amit olvastam, hanem úgy összességében is. És akkor most képzeljétek el a teljesen önbizalomhiányos tizenöt éves énemet. Akinek ugyan akkor még nem volt szándékában pasit szerezni, de még ha szándékában is lett volna, akkor is úgy lett volna, hogy ő ugyan nem kell senkinek…
Na és ilyenkor mekkora löketet ad az önbizalomnak egy olyan főszereplő, mint Lizzie Nichols? Óriásit. Meg Cabot szerencsére gyakran alkotott meg teljesen normális női karaktereket. Olyanokat, akik túlsúlyosak, vagy épp állandóan kínos helyzetbe hozzák magukat, mert nem tudják, mikor kellene hallgatni… És a „tökéletes pasi” sem olyan benne, hogy egy izompacsirta, nőcsábász, és még ezer más rossz tulajdonsága van. Én ezt a trilógiát bármikor újra olvasnám. Azt hiszem, felveszem kívánságlistára, nem is értem, miért nem vettem még meg!

4. Colleen Hoover – Hopeless

Mikor olvastam: 2016-2018.

Első rubin pöttyös, első CoHo, első szerelem. Az első kötetet is egy sok lyukasórás napon olvastam, amikor pedig órám volt alig vártam, hogy szünetben újra kézbe vegyem. Colleen tényleg fantasztikusan ír. A témák, amiket feszeget, mindig mellbe vágják az embert. Sok könyvét szeretem, de ez az, amin sírni is tudtam.

3. J. K. Rowling – Harry Potter

Mikor olvastam: 2016.

Már a számát sem tudom hányszor néztem végig a filmeket. Könyvből eddig még sajnos csak az első három kötethez volt szerencsém, de ami késik, nem múlik. Tudom, ez egy olyan történet, amit vagy nagyon imád az ember, vagy nagyon utál, nagyon köztes verzióval még nem találkoztam. Én természetesen az előbbiek táborát erősítem, és nekem is szent meggyőződésem, hogy valahol rég eltévedt a bagoly a levelemmel, hogy felvételt nyertem a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába.

2. Böszörményi Gyula – Ambrózy báró esetei

Mikor olvastam: 2016-2018.

Sajnos még ezt a sorozatot sem sikerült végigolvasnom. De mindenképpen helye van a listán, mert ez annyira egyedi és utánozhatatlan, hogy már az első kötettől imádod. Nem véletlen egyáltalán, hogy molyon a top 10 krimiben a sorozatnak négy kötete is benne van. Ahogy az sem, hogy szeretett írónknak akkora a rajongótábora, hogy az idei Könyvfesztiválon három órát álltunk sorban aláírásért, és mögöttünk is még jócskán kígyózott a sor… Gyula bátyó annyira hiteles történelmileg a tizenkilencedik század végi- huszadik század eleji Budapesthez, hogy tényleg konkrétan mindent megtalálsz a lábjegyzetekben, és annak ellenére, hogy mi nem tudjuk hogyan nézett ki, ő úgy leírja, hogy oda tudod képzelni magad a helyszínekre is. És akkor arról még szót sem ejtettem, hogy mennyire képes borzolni az emberek idegeit a cselekménnyel is. Ha nem lenne ez a fanatikus rajongásom az első helyezett trilógia iránt, egyértelműen ez a sorozat lenne a befutó.

1. Sarah MacLean – A csábítás kilenc szabálya

Mikor olvastam:
3. kötet: 2018-2019.
2. kötet: 2015.
1. kötet: 2014; 2017; 2018-ban háromszor

A csábítás kilenc szabályáról is van már egy blogbejegyzésem, úgyhogy nagyon hosszúra nem szeretném nyújtani. Csak annyit fűznék hozzá újfent, hogy Gabriel St. John még mindig a legnagyobb könyves crush-om, és feleségül akarok menni hozzá!

+1. Julianne Donaldson – Edenbrooke és Edenbrooke örököse

Mikor olvastam: 2018.

Ez a könyv kakukktojás, mert nem is igazán sorozat, mert van egy könyv meg egy kiegészítő novella. De mivel a Top 10 könyves listára nem került fel, becsempészem ide. Ez a történet tulajdonképpen egy modern Büszkeség és balítélet, szóval rajongóknak kötelezően ajánlott!

Az előző bejegyzéseket itt olvashatod:


Szandi bejegyzései:


4 megjegyzés:

  1. Harry Potter kapcsán, ha ez megnyugtat, én pont a köztes vagyok :D Nem imádom kifejezetten, nem is utálom. Inkább szeretem, de látom a hm, hibáit, Harry szerintem az utolsó kötetekben kifejezetten idegesítő :D De pont most olvasom újra (Főnix rendje), kíváncsi vagyok, most mi lesz a véleményem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lehet nekem azért nem tűnt akkor fel eddig, mert még csak 3 és egy fél részen vagyok túl olvasás tekintetében. Bár a filmeket már rengetegszer láttam, és bármennyiszer meg tudnám nézni még :)

      Törlés
    2. Kíváncsi leszek, ha elolvasod a könyveket, utána hogy állsz majd a filmekkel. Én is azokat láttam előbb és imádtam őket, de amennyi (utólag jöttem rá: buta) változtatást tettek... a negyedik-ötödik résztől nem is nagyon akarom újranézni :D

      Törlés
    3. Na, én is kíváncsi leszek :)

      Törlés