2020. szeptember 2., szerda

Hogyan (ne) fogyj 30 kilót 8 hónap alatt


Sziasztok, Drágáim!

Ma egy igazán különleges bejegyzéssel érkeztem számotokra. Elképesztően sok dicséretet kaptam tőletek az elmúlt hónapokban, hogy mennyire csinos vagyok. Rengetegen kértétek, mondjam el, milyen módszerrel sikerült elérnem ezt a fantasztikus alakot, ilyen rövid idő alatt. Úgyhogy most elárulom a titkom. Higgyétek el, nem szponzorálta senki ennek a bejegyzésnek a megszületését, tényleg csak azért írom le, hogy ti is hasznosítani tudjátok az itt leírtakat, és valóban nagyon remélem, hogy mielőbb hallok a sikereitekről. Kövessetek be Instán még több hasznos lifestyle tippért! És ne feledjétek: semmi nem lehetetlen, csak hinni kell benne. Ja, és ha ezen a bejegyzésen meglesz a száz lájk, akkor azt is elárulom, mi van a táskámban. Puszi nektek!

Na jó, komolyan ne vegyétek, tudjátok, hogy lételemem a szarkazmus. Az az igazság, hogy idén január óta körülbelül harminc kilogramm olvadt le rólam, aminek természetesen nagyon örülök. 2014-ben néztem ki úgy, hogy elégedett voltam a külsőmmel. De felszedtem pontosan annyit, amennyinek most végre búcsút mondhattam.


Soha nem vágytam arra, hogy vékony legyek, mert a teltséggel meg voltam elégedve. Azzal a teltséggel, ami hat éve volt jelen az én esetemben. Szerencsére a magasságom is sokat segített abban, hogy ne érezzem rosszul magam némi túlsúllyal, mert jól tud állni – ha megfelelő a súlyeloszlás.

Amikor meghíztam, szinte minden a hasamra ment, és egy idő után már hányingerem lett saját magamtól, amikor tükörbe néztem. Volt egy időszakom, amikor emiatt hánytattam meg magam egy először jóleső vacsorát követően, és erősen hozzájárult ez az egyik öngyilkossági kísérletemhez is…

Próbáltam diétázni, de mindig feladtam. Próbáltam többet mozogni, de megfelelő étkezés nélkül hasztalan volt. Volt egy hamis kép a fejemben arról, hogy hogyan lehetne elérni a vágyott alakot. Mindenre ráfogtam, amire csak lehetett, hogy a fitt és csinos Insta-lányok miért is néznek ki annyira „tökéletesen”, de a hibát legtöbbször tényleg nem magamban, vagy a hozzáállásomban kerestem.

Nehéz úgy életmódot váltani, hogy az a személy, akivel életvitel szerűen együtt élsz, nem partner benne. És sokkal egyszerűbb az egész, ha van, aki motivál. Úgyhogy öt évig eléggé elkényelmesedve tengettem mindennapjaimat.

Természetesen, ahogy egyre csökkent a súlyom, úgy tört rám az érzés, hogy többször mutassam meg magamat közönségnek. Kicsit gyakoribbak lettek a Messenger-történetben megosztott fényképek, a profilképcserék, de úgy általánosságban is, egyre gyakrabban néztem tükörbe. A reakciók pedig nem maradtak el. És tényleg többen is megkérdezték az ismerőseim közül, hogy mi a titkom.


Annyira álszent dolog lenne úgy tenni, mintha valami különleges dolgot tettem volna, vagy leküzdöttem volna egy lehetetlennek tűnő akadályt. Mintha valami olyan tudásnak a birtokában lennék, aminek senki más. Tehetnék úgy, mint az ebből bizniszt csináló influencerek, és megoszthatnám minden nap, hogy éppen mit eszek. Zabkása, smoothie, vegán ételek, mert ez mind annyira menő mostanában. Buzdíthatnám a követőimet egy olyan életmódra, amit a valóságban én magam nem is élek – csak hogy a szponzoraim kifizessenek. Pózolhatnék én is egy edzőterem tükrében, miközben legfeljebb egy hétig tartana az elhatározás. Mutathatnék egy látszatéletet, és elhitethetném veletek, hogy igen, nekem jár a „buksisimi” a fogyásomért. De az igazság az, hogy tulajdonképpen semmit nem tettem érte.


Valamilyen szinten életmódot váltottam, és biztos vagyok benne, hogy ez azért nagyban hozzájárult a sikerhez, de mégis az én példám legyen inkább mindenki számára egy elrettentő példa. Ezért is osztom meg veletek.

Szóval, nézzük a dolog pozitív oldalát elsőként. Mik azok a dolgok, amiket változtattam, és lehet rajtad is segíteni fog:

1. Cukor kiiktatása

Előtte napi szinten 2-2,5 de néha akár három liter folyadékot is bevittem. Az egyetlen egy probléma ezzel csupán az volt, hogy tömény cukros üdítőitalokról volt szó. Januárban átálltam a vízre, és szépen lassan a teához vagy kakaóhoz használt cukor is kiiktatásra került az életemből. Néha megesett, hogy valami cukros üdítőt ittam, de később arra is figyeltem, hogy ha mégis valami „ízesre” vágyom, az is legyen cukormentes: 100%-os gyümölcslevek, cukormentes gyümölcsszirup, stb. Először mézzel, később pedig már eritrittel pótoltam az édesítő hiányát. Mégis olykor egy-egy kakaó, csoki vagy cukrozott gyümölcsjoghurt feltűnt a színen. Meg hát maguk a gyümölcsök is nagy szerepet kezdtek játszani az életemben, amik ha akarjuk, ha nem: tartalmaznak cukrot. De legalább természetes módon.

2. Fehérliszt helyett szinte bármi

Régen elképzelni sem tudtam az életemet péksütemények nélkül, minden reggelem az egyik pékségbe vezetett – szóval szerintem ne is csodálkozzunk, hogy híztam, mint egy vágásra nevelt disznó. Ezt is szinte teljesen kiiktattam az életemből, és tulajdonképpen csak olyan ételeket fogyasztottam, amelyek gluténmentesek.

3. Napraforgó olaj helyett kókuszolaj

Az elején furcsa volt, viszont ez máig egy olyan dolog, amit annyira megszoktam, és megszerettem, hogy ha magam főzök, és nem készételt vásárolok, akkor ugyanúgy kókuszolajat használok zsiradéknak, mint az elmúlt nyolc hónapban szinte végig.

4. Önmegtartóztatás

Korábban napi szinten vettem a készételeket – és a legrosszabb az egészben, hogy sokszor nem is a kisebbik rosszt választottam, és valami viszonylag normális ételt fogyasztottam egy kifőzdéből, hanem hamburger és pizza minden mennyiségben. Azt hittem ezt a szokást lesz a legnehezebb elengedni, de a szükség sokszor törvényt bont. És bevallom ebben tényleg az segített a legtöbbet, hogy egyszerűen volt egy szakaszom, amikor nem engedhettem meg magamnak azt a luxust, hogy készételt vegyek, mert ötöd annyi pénzből készítek magamnak valamit. De azt vettem észre egy idő után, hogy nem hiányzik.

Ennyi. Ez a négy dolog volt az alappillére az egész új életmódnak. Bár nagyon szerettem volna, de sportolni nem kezdtem el intenzíven semmit – de most már ténylegesen tervben van -, és nem voltam semmilyen különleges diétán. Négy dologról lemondtam, ami addig természetes részét képezte az életemnek – és ebből hármat helyettesítettem mással. És megtörtént a csoda.

Most biztosan legyintesz, hogy „Ugyan már, biztosan van még valami, amivel ezt sikerült elérni.” Nos, tényleg van. De az már cseppet sem egészséges. A legnagyobb titka a hirtelen fogyásnak az önsanyargatás.

Nem szándékosan koplaltam, nem is vagyok anorexiás. Viszont mentálisan nem vagyok teljesen egészséges. Nem véletlenül hangzott el többször az utóbbi időben a blogon, hogy pszichológushoz járok. Az elmúlt nyolc hónapban egy érzelmi hullámvasúton voltam, és azt hiszem sokkal többet vitt lefelé, mint felfelé. Néhány sötét szakasz alkalmával volt, hogy annyira magamba zuhantam, hogy egy teljes hétig éppen csak megmutattam a szervezetemnek, hogy létezik tápanyag. Amikor depressziós vagy, olyankor teljesen elzárod magad a külvilágtól, és az emberi alapszükségleteket nem úgy érzékeled, mint az egészséges társaid.

Több ilyen „egy héten” estem túl. Éppen elég ilyenen, hogy ki merjem jelenteni, sokkal jelentőségteljesebb volt ez a fogyásomban, mint az „életmódváltás”. Ráadásul volt, hogy az egészséges étkezést is felborítottam olykor, ha éppen olyanom volt:


Viszont most ott tartok, hogy már a korábban bevált négy alappillér is kezd mind instabillá válni. Egyre többször veszek készételt és péksüteményt, egyre gyakrabban iszom cukros üdítőket. És talán pont emiatt érzem egyre fáradtabbnak is magamat, de valahogy megint elvesztettem a motivációmat ezzel kapcsolatban. Mert az tény, hogy bármilyen lelkiállapotban is voltam, a rossz étkezési szokásokkal való felhagyásnak nagyon pozitív egészségügyi eredményei lettek a fogyáson kívül. Sokkal energikusabbnak éreztem magam, nehezebben fáradtam el, koncentráltabb voltam, elmúltak a migrénjeim és a menstruáció is szinte észrevétlenné vált. Úgyhogy addig, amíg nem zuhanok teljesen vissza, és az egészségtelen ételek nem ejtenek végleg rabul engem, szeretnék újra, ezúttal egy normálisabb étrendet kialakítani magam részére. És most már sportolni is.

Ígérem, ha valaha sikerül egy olyan életmódot folytatnom, amit én magam is úgy gondolok, követendő példa lehet, akkor majd adok tényleges tanácsot az érdeklődőknek, hogyan változtassanak. Egyelőre viszont a legtöbb, amit tehetek értetek az az, hogy figyelmeztetlek: ne az én példámat kövessétek!

2 megjegyzés:

  1. Gratulálok! A kitartásodhoz főleg :) Nekem is ezt mondták, hogy azon múlik minden, hogy mit eszel és mit NEM eszel. Magam is ezt tapasztalom :) És egyébként a közérzeted is jobb? Mert én észrevettem, hogy ilyenkor a hangulatom is ezerszer jobb.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! :) Igen a közérzetem is sokkal jobb, és szörnyen érzem magam azóta ha rossz szénhidrátot viszek be... :/

      Törlés