Üzenet a múltba: Az összefirkált fal

Kedves Timi! 

Tudom, hogy most egy körömkefe, és egy lavór szappanos víz kíséretében próbálod eltüntetni a zsírkréta nyomait az ágyad melletti falról, ahová néhány perccel ezelőtt még nagyon lelkesen rajzoltál.

Még csak három éves vagy, és eddigi életed során nem tapasztaltál fizikai erőszakot – legfeljebb kiabáltak körülötted, vagy sajnos éppen veled. De ma ez megváltozott.

Tisztában vagyok azzal is, hogy te egy olyan kislány vagy, aki örökmozgó, cserfes és életvidám. Nehezen viseled, ha a négy fal közé zárva csendben kell ülnöd. Hiába vették neked sorra a babákat – bár a bátyád kisautóit jobban szeretted -, a legfőbb vágyad mindig az volt, hogy a játszótéren lehess a többiekkel. Szinte emlékszem minden egyes horzsolásodra és sérülésedre, amit a kinti játék miatt szereztél, én tényleg csak azon csodálkozom, hogy csonttörésed nem volt. De ezen a délutánon muszáj volt otthon ülnöd, hiszen a bátyád még iskolában volt, egyedül pedig nem mehettél ki játszani. Anyukád elkezdett főzni, apukád pedig a TV-ben nézett szokás szerint valami sorozatot.

Már akkor is kreatív voltál, az óvodában is az egyik kedvenc elfoglaltságod a rajzolás volt. Nem véletlenül sorakoztak otthon is nálatok színes ceruzák, filctollak, zsírkréták, vízfesték és tempera nagy mennyiségben. Viszont akkor egy dologra nem gondoltál: hogy papírt kellene elővenned, és azon szabadjára engedni a képzeletedet.

Elővetted a zsírkrétákat, és behúzódtál az ágyad és a fal közé – épp csak a fejed búbja látszódott ki onnét. Apukád is a szobában volt, de nem igazán érdekelte, mit is csinálsz, anyukád pedig ugyebár a konyhában ténykedett.

Egyszer csak meghallottad magad mögül az elrettentő hangot: „Te mit csinálsz?!”, majd a másodperc tört része alatt talpra rántott és elcsattant két-három pofon. Már te sem tudod, hogy milyen szitkokat szórt rád, de egy biztos, ordított. Rád parancsolt, hogy tüntesd el a falról, mire te ijedtedben rohantál is a szappanos vízért a fürdőbe. Még mindig égett az arcod az ütéstől, és zokogtál – bár anyukád erre is úgy reagált, hogy elhidd, rossz vagy: „Mit bömbölsz? Nem is ütöttem nagyot!”

Közben szem- és fültanúja voltál valami másnak is. Anyukád kiabált apukáddal, számon kérte, hogy miért nem figyelt rád jobban. Tisztában vagyok vele, hogy most, miközben a „bűnöd” nyomait próbálod eltüntetni – ami sajnos 10-15 év múlva is látszódni fog feltépve benned ezeket a régi sebeket -, próbálod visszafojtani a könnyeidet, mert azt hiszed, hogy nem lenne szabad fájdalmat érezned, hiszen anyád megmondta, hogy nem ütött nagyot. Beképzeled. Hisztizel. Mellette azon jár az agyad, hogy miattad veszekedtek a szüleid, és lehet, hogy miattad fognak elválni. Tudom jól, hogy legbelül attól rettegsz, hogy elveszíted apukádat, mert a veszekedést hallgatva körvonalazódott benned, hogy ha ő elhagyja a családot, azt egyedül teszi. Téged nem vinne magával. Egyedül maradnál anyáddal és a testvéreddel, és ez a legnagyobb rémálmod.

Édesem, ha most ott lennék veled, akkor megölelnélek, és nyomnék egy csókot a fejed búbjára. Megnyugtatnálak, és azt mondanám, amit most leírok: nem a te hibád! A szüleid már ez előtt a cselekedet előtt is veszekedtek, anyádnak csak egy jó ürügy volt a tetted arra, hogy kiabálhasson apukáddal, és éreztesse vele, hogy ő mennyire alkalmatlan szülő. Nem tettél semmi rosszat azzal, hogy a falra firkáltál, hiszen még túl kicsi vagy ahhoz, hogy lásd a következményeket. Anyukád rosszul reagált, amikor megrángatott és megütött téged. Nem azért tette, mert veled gond van, hanem azért, mert vele nincs minden rendben. És kérlek, sírj nyugodtan! Ne érezd azt, hogy nem fájhat, ne hidd el, hogy igazából anyád nem tett veled rosszat, add ki magadból, mert csak így lelhet békére a lelked! És hidd el, értékes vagy, és egyszer olyan eredményeket érsz majd el, amiket most nem is hinnél. Lesznek emberek, akik, tényleg szeretnek majd. Én is szeretlek! Maradj mindig olyan életvidám, mint amilyen általában lenni szoktál, és nem lesz gond. 

Szeretettel: a 23 éves Timi

Hogyan (ne) fogyj 30 kilót 8 hónap alatt

Sziasztok, Drágáim!

Ma egy igazán különleges bejegyzéssel érkeztem számotokra. Elképesztően sok dicséretet kaptam tőletek az elmúlt hónapokban, hogy mennyire csinos vagyok. Rengetegen kértétek, mondjam el, milyen módszerrel sikerült elérnem ezt a fantasztikus alakot, ilyen rövid idő alatt. Úgyhogy most elárulom a titkom. Higgyétek el, nem szponzorálta senki ennek a bejegyzésnek a megszületését, tényleg csak azért írom le, hogy ti is hasznosítani tudjátok az itt leírtakat, és valóban nagyon remélem, hogy mielőbb hallok a sikereitekről. Kövessetek be Instán még több hasznos lifestyle tippért! És ne feledjétek: semmi nem lehetetlen, csak hinni kell benne. Ja, és ha ezen a bejegyzésen meglesz a száz lájk, akkor azt is elárulom, mi van a táskámban. Puszi nektek!

Na jó, komolyan ne vegyétek, tudjátok, hogy lételemem a szarkazmus. Az az igazság, hogy idén január óta körülbelül harminc kilogramm olvadt le rólam, aminek természetesen nagyon örülök. 2014-ben néztem ki úgy, hogy elégedett voltam a külsőmmel. De felszedtem pontosan annyit, amennyinek most végre búcsút mondhattam.

Soha nem vágytam arra, hogy vékony legyek, mert a teltséggel meg voltam elégedve. Azzal a teltséggel, ami hat éve volt jelen az én esetemben. Szerencsére a magasságom is sokat segített abban, hogy ne érezzem rosszul magam némi túlsúllyal, mert jól tud állni – ha megfelelő a súlyeloszlás.

Amikor meghíztam, szinte minden a hasamra ment, és egy idő után már hányingerem lett saját magamtól, amikor tükörbe néztem. Volt egy időszakom, amikor emiatt hánytattam meg magam egy először jóleső vacsorát követően, és erősen hozzájárult ez az egyik öngyilkossági kísérletemhez is…

Próbáltam diétázni, de mindig feladtam. Próbáltam többet mozogni, de megfelelő étkezés nélkül hasztalan volt. Volt egy hamis kép a fejemben arról, hogy hogyan lehetne elérni a vágyott alakot. Mindenre ráfogtam, amire csak lehetett, hogy a fitt és csinos Insta-lányok miért is néznek ki annyira „tökéletesen”, de a hibát legtöbbször tényleg nem magamban, vagy a hozzáállásomban kerestem.

Nehéz úgy életmódot váltani, hogy az a személy, akivel életvitel szerűen együtt élsz, nem partner benne. És sokkal egyszerűbb az egész, ha van, aki motivál. Úgyhogy öt évig eléggé elkényelmesedve tengettem mindennapjaimat.

Természetesen, ahogy egyre csökkent a súlyom, úgy tört rám az érzés, hogy többször mutassam meg magamat közönségnek. Kicsit gyakoribbak lettek a Messenger-történetben megosztott fényképek, a profilképcserék, de úgy általánosságban is, egyre gyakrabban néztem tükörbe. A reakciók pedig nem maradtak el. És tényleg többen is megkérdezték az ismerőseim közül, hogy mi a titkom.

Annyira álszent dolog lenne úgy tenni, mintha valami különleges dolgot tettem volna, vagy leküzdöttem volna egy lehetetlennek tűnő akadályt. Mintha valami olyan tudásnak a birtokában lennék, aminek senki más. Tehetnék úgy, mint az ebből bizniszt csináló influencerek, és megoszthatnám minden nap, hogy éppen mit eszek. Zabkása, smoothie, vegán ételek, mert ez mind annyira menő mostanában. Buzdíthatnám a követőimet egy olyan életmódra, amit a valóságban én magam nem is élek – csak hogy a szponzoraim kifizessenek. Pózolhatnék én is egy edzőterem tükrében, miközben legfeljebb egy hétig tartana az elhatározás. Mutathatnék egy látszatéletet, és elhitethetném veletek, hogy igen, nekem jár a „buksisimi” a fogyásomért. De az igazság az, hogy tulajdonképpen semmit nem tettem érte.

Valamilyen szinten életmódot váltottam, és biztos vagyok benne, hogy ez azért nagyban hozzájárult a sikerhez, de mégis az én példám legyen inkább mindenki számára egy elrettentő példa. Ezért is osztom meg veletek.

Szóval, nézzük a dolog pozitív oldalát elsőként. Mik azok a dolgok, amiket változtattam, és lehet rajtad is segíteni fog:

1. Cukor kiiktatása

Előtte napi szinten 2-2,5 de néha akár három liter folyadékot is bevittem. Az egyetlen egy probléma ezzel csupán az volt, hogy tömény cukros üdítőitalokról volt szó. Januárban átálltam a vízre, és szépen lassan a teához vagy kakaóhoz használt cukor is kiiktatásra került az életemből. Néha megesett, hogy valami cukros üdítőt ittam, de később arra is figyeltem, hogy ha mégis valami „ízesre” vágyom, az is legyen cukormentes: 100%-os gyümölcslevek, cukormentes gyümölcsszirup, stb. Először mézzel, később pedig már eritrittel pótoltam az édesítő hiányát. Mégis olykor egy-egy kakaó, csoki vagy cukrozott gyümölcsjoghurt feltűnt a színen. Meg hát maguk a gyümölcsök is nagy szerepet kezdtek játszani az életemben, amik ha akarjuk, ha nem: tartalmaznak cukrot. De legalább természetes módon.

2. Fehérliszt helyett szinte bármi

Régen elképzelni sem tudtam az életemet péksütemények nélkül, minden reggelem az egyik pékségbe vezetett – szóval szerintem ne is csodálkozzunk, hogy híztam, mint egy vágásra nevelt disznó. Ezt is szinte teljesen kiiktattam az életemből, és tulajdonképpen csak olyan ételeket fogyasztottam, amelyek gluténmentesek.

3. Napraforgó olaj helyett kókuszolaj

Az elején furcsa volt, viszont ez máig egy olyan dolog, amit annyira megszoktam, és megszerettem, hogy ha magam főzök, és nem készételt vásárolok, akkor ugyanúgy kókuszolajat használok zsiradéknak, mint az elmúlt nyolc hónapban szinte végig.

4. Önmegtartóztatás

Korábban napi szinten vettem a készételeket – és a legrosszabb az egészben, hogy sokszor nem is a kisebbik rosszt választottam, és valami viszonylag normális ételt fogyasztottam egy kifőzdéből, hanem hamburger és pizza minden mennyiségben. Azt hittem ezt a szokást lesz a legnehezebb elengedni, de a szükség sokszor törvényt bont. És bevallom ebben tényleg az segített a legtöbbet, hogy egyszerűen volt egy szakaszom, amikor nem engedhettem meg magamnak azt a luxust, hogy készételt vegyek, mert ötöd annyi pénzből készítek magamnak valamit. De azt vettem észre egy idő után, hogy nem hiányzik.

Ennyi. Ez a négy dolog volt az alappillére az egész új életmódnak. Bár nagyon szerettem volna, de sportolni nem kezdtem el intenzíven semmit – de most már ténylegesen tervben van -, és nem voltam semmilyen különleges diétán. Négy dologról lemondtam, ami addig természetes részét képezte az életemnek – és ebből hármat helyettesítettem mással. És megtörtént a csoda.

Most biztosan legyintesz, hogy „Ugyan már, biztosan van még valami, amivel ezt sikerült elérni.” Nos, tényleg van. De az már cseppet sem egészséges. A legnagyobb titka a hirtelen fogyásnak az önsanyargatás.

Nem szándékosan koplaltam, nem is vagyok anorexiás. Viszont mentálisan nem vagyok teljesen egészséges. Nem véletlenül hangzott el többször az utóbbi időben a blogon, hogy pszichológushoz járok. Az elmúlt nyolc hónapban egy érzelmi hullámvasúton voltam, és azt hiszem sokkal többet vitt lefelé, mint felfelé. Néhány sötét szakasz alkalmával volt, hogy annyira magamba zuhantam, hogy egy teljes hétig éppen csak megmutattam a szervezetemnek, hogy létezik tápanyag. Amikor depressziós vagy, olyankor teljesen elzárod magad a külvilágtól, és az emberi alapszükségleteket nem úgy érzékeled, mint az egészséges társaid.

Több ilyen „egy héten” estem túl. Éppen elég ilyenen, hogy ki merjem jelenteni, sokkal jelentőségteljesebb volt ez a fogyásomban, mint az „életmódváltás”. Ráadásul volt, hogy az egészséges étkezést is felborítottam olykor, ha éppen olyanom volt:

Viszont most ott tartok, hogy már a korábban bevált négy alappillér is kezd mind instabillá válni. Egyre többször veszek készételt és péksüteményt, egyre gyakrabban iszom cukros üdítőket. És talán pont emiatt érzem egyre fáradtabbnak is magamat, de valahogy megint elvesztettem a motivációmat ezzel kapcsolatban. Mert az tény, hogy bármilyen lelkiállapotban is voltam, a rossz étkezési szokásokkal való felhagyásnak nagyon pozitív egészségügyi eredményei lettek a fogyáson kívül. Sokkal energikusabbnak éreztem magam, nehezebben fáradtam el, koncentráltabb voltam, elmúltak a migrénjeim és a menstruáció is szinte észrevétlenné vált. Úgyhogy addig, amíg nem zuhanok teljesen vissza, és az egészségtelen ételek nem ejtenek végleg rabul engem, szeretnék újra, ezúttal egy normálisabb étrendet kialakítani magam részére. És most már sportolni is.

Ígérem, ha valaha sikerül egy olyan életmódot folytatnom, amit én magam is úgy gondolok, követendő példa lehet, akkor majd adok tényleges tanácsot az érdeklődőknek, hogyan változtassanak. Egyelőre viszont a legtöbb, amit tehetek értetek az az, hogy figyelmeztetlek: ne az én példámat kövessétek!