2019 egy elég
tartalmas év volt. Olyan sok dolog történt, mégis csak év vége felé kezdtem
felfogni, hogy milyen évet írtunk. 2018 volt életem legrosszabb éve, és
próbáltam elengedni azokat a dolgokat, amik akkor történtek. Nem éltem abban az
évben, és nem hagyott maga mögött mély pillanatokat. Olyan volt, mintha az az
év teljesen ki is esett volna. Ezért volt egyfajta „előző év-érzésem” 2019 nagy
részében. Talán nem is véletlen, hogy azt az évet csak könyves szempontból értékeltem ki tavaly.
2019, úgy általánosságban
Ez volt az az
év, amikor valódi dolgozó felnőtt lettem: lett teljes munkaidős állásom.
Emellett visszaültem az iskolapadba is. Bár már minden porcikám undorodott a gondolattól, hogy én még egyszer iskolába járjak rá kellett jönnöm valamire.
Csak saját magamat áltattam azzal, hogy majd egyszer tényleg nekiülök
megtanulni az anyagot, ami szükséges a vizsgára, és a sokadik pótvizsga már
sikerülni fog. Sose ültem neki. Az egész projekt ott elbukott, amikor lemondtam
erről a képzésről. Nyilván mindenki úgy tartja, hogy teljesen érthető indok
(apa halála) miatt nem jártam be szinte egyáltalán a második félévben. De nekem
viszont el kellett fogadnom, hogy az az egyetlen megoldás, ha újrakezdem magát
a képzést. A jelentkezésre az ösztönzött nyár végén, hogy tudtam, idén
megszűnnek az iskolarendszeren kívüli képzések: szóval vagy most, vagy soha…
Azt pedig extra motiváló erőnek tartom, hogy kijátszottam az utolsó „ingyenes
képzés” kártyámat. Szóval, most ha bukok, azt érezni fogja a pénztárcám, és
lehet, sírva fakad ő is a gazdájával együtt. A jogi modult egy jeles vizsgával
zártam, jelenleg a vállalati pénzügyekkel szenvedek, szóval január 14-én
áldozzatok értem kecskét, hogy sikeres legyen a modulzáróm!
2019 volt az az
év, amikor a külsőm – legalábbis egy konkrét része – is gyakran változott.
Miután négy évig töretlenül csak vörös hajam volt – de annak valamennyi
árnyalata -, változást akartam. Kicsit kerestem önmagam – mintha ezt egy hajszín
tudná tökéletesen visszaadni -, és furcsán hangozhat, de a lilával újra
megtaláltam.
Nem unatkoztam,
amikor csak volt rá lehetőség, próbáltam kihasználni a szabadidőmet, és jó
néhány élménnyel lettem gazdagabb. Jártunk a diósgyőri várban, a
Miskolci Állatkertben, a Fővárosi Állatkertben, a Terror Házában, Kékestetőn, Zamárdiban,
és hát a Nyíregyházi Állatpark sem maradhatott ki a sorból – sokadszorra sem. Tokajba is eljutottunk egy szimfonikus Margaret Island
koncertre – oda-vissza biciklitúrával (kb. 70 km összesen).
Ezeken kívül a
barátaim társaságában részt vettem a 27. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon,
illetve novemberben ismét a fővárosba látogattam egy dedikálás miatt, ami végül
elmaradt. De ennek ellenére sem unatkoztam, barátnőm ugyanis elvitt a Szabó
Ervin Könyvtárba, elkísértem a Corvinus Egyetemre, mert be kellett ugrania
néhány percre, aztán pedig hosszas antikvárium-túrát is tartottunk, mely során
gazdagabb lettem tíz könyvvel (Hoppá!). Másnap pedig egy másik
barátnőmmel macskakiállításra mentünk.
2019 blogos szempontból
Nem voltam
túlzottan aktív az évben, úgyhogy csak egy rövid statisztikával jönnék.
Összesen 23 közzétett blogbejegyzésem volt – és ezt
nagyban feltornázta az évtized záró könyves bejegyzés sorozatunk. Talán pont
ezért könyvelem el sikerként, hogy így is 7.026 kattintást zsebeltem be tőletek
az év során. Ez ugyan körülbelül 750-nel kevesebb, mint 2018-ban, de abban az
évben több bejegyzést sikerült írnom, és nagyban hozzájárult a megtekintés szám
növelésben egy kollaborációs lehetőség.
Arról fogalmam
sincs pontosan mennyivel növekedett a követőim száma, mert nem írtam fel
sehová, év elején mennyien voltunk, de most szerintem körülbelül a
kétszeresénél járunk, úgyhogy ezért nagyon hálás vagyok nektek!
A legnépszerűbb 2019-es bejegyzésem pedig – dobpergést
kérek:
Nem meglepő,
mert, ahogy végig gondolok a tavalyi bejegyzésemen, az év végi könyves
posztokon kívül ezt az egyet tudnám igazán értékes írásnak nevezni – sőt
igazából most az egész blogon is ez a személyes kedvencem. És nagyon boldog
vagyok, hogy ti is szerettétek, a nálam megszokotthoz képest elég sok
interakció és komment érkezett, akár a blogon, akár Facebook csoportban vagy a
molyon. És ha a jobb oldali sávra pillantotok a Top 10 legnépszerűbb bejegyzés
közé is feltornázta magát, úgyhogy nagyon boldog vagyok, mert ez azt jelenti,
hogy a sok „hülyeség” mellett ezekre a komolyabb témákra is vevők vagytok.
Tudom, hogy már
éppen ideje lenne annak a második – és megsúgom harmadik résznek is. És
esküszöm, dolgozom rajta. Ha nem az lesz a következő cikkem, nyugodtan öljetek
meg!
2019 könyves szempontból
Nos, idén nem
véletlenül gondoltam azt, hogy ez nem érdemel egy külön bejegyzést. Olvasás
tekintetében nagyon csúfosan elvéreztem. Be sem merem vallani, hogy milyen
kevés könyvet sikerült befejeznem, és még az olvasmányaim egy része is csak
képregény volt… Kereshetnék kifogásokat, de tisztában vagyok sajnos azzal, hogy
ha az üres és értelmetlen telefon nyomkodásra fordított perceket mind olvasásra
fordítottam volna, akkor nem is lett volna kérdés, hogy már év vége előtt pár
hónappal sikerül teljesíteni a 2018 év végén kitűzött olvasási célt, ami ötven
könyv volt. Beszerzés tekintetében viszont ismét nem panaszkodhattam. A 2018-as
évet 31 db birtokomba került könyvvel zártam, és emlékszem, akkor ettől a
számtól is el voltam hűlve, mert korábban nem „halmoztam” így a regényeket a
polcon – meg inkább könyvtárba jártam -, ezt az évet viszont 73 kötettel
zártam… Azt hiszem, 2020-ban tényleg nagyobb sebességre kell majd kapcsolni, ha
utol szeretném érni magamat.
2019 filmek és sorozatok tekintetében
Na, ez viszont
egy olyan téma, amiről órákig tudnék mesélni. Könyv helyett tavaly inkább a
filmvászon hódított nagyobb teret az életemben. Habár nem tegnap kezdődött film
és inkább sorozatfüggőségem sem.
Létezik egy
snitt.hu nevű közösségi oldal, ami a moly.hu tükörképe csak filmes
adatbázissal. Oda is be vagyok már egy ideje regisztrálva (lassan három éve),
de eddig egyáltalán nem voltam aktív tag. Sajnos 2019-ben sem vezettem, de
megfogadtam, hogy a 2020-as filmezéseket szorgosan vezetni fogom – és amikor
időm engedi, akkor megpróbálom a lehető legpontosabban felvinni a korábbi
adatokat - csak 23 év lemaradásban vagyok. Év végén már egy kicsit
szorgoskodtam, és elkezdtem rögzíteni emlékezetből, miket is néztem 2019-ben.
Nem sikerült ugyan mindent felvinni, de azt hiszem már az is beszédes, hogy a
„300 epizód 2019-ben” kitüntetést átvehettem. És ha elég kitartó lettem volna,
szinte biztos vagyok benne, hogy az 50 filmest is megkaptam volna.
Szóval, a pontos
számszerű adatokat hagyjuk is, nézzük a többit:
A legjobban várt film 2019-ben:
Bosszúállók: Végjáték
 |
| Kép forrása: Snitt |
Mert kinek nem?
2018-ig én egyszerűen nem néztem szuperhős-filmeket, és nem értettem ezt a nagy
felhajtást, amit csaptak körülöttük. Aztán úgy év vége felé elkezdtük megnézni
a teljes teljes kínálatot a Marvel-moziuniverzumból. És volt benne jó néhány
kevésbé nézhető – sőt, szinte nézhetetlen film. (Hogy példát mondjak: Thor 1-2., Fekete párduc). Mégis
egyrészt a jó filmek felejthetővé tették ezeket a baklövéseket, másrészt ettől
függetlenül ez így kerek egész. Vagy megnézed az eddig kijött összes (23 db)
filmet, vagy egyet sem.
Miután megnéztük
a Végjátékot, elkezdtem szinte rögtön
írni egy blogbejegyzést az összes Marvel filmhez kapcsolódó viszonyomról, és az
említett film rám gyakorolt hatásáról is természetesen, de aztán valahogy nem
sikerült befejeznem. Pedig az lehetett volna az első filmes bejegyzésem.
A lényeg, hogy
úgy jöttem ki a három órás vetítésről, hogy ez idő alatt volt minden: nevetés,
feszültség, „majdnem sikítva felugrok a székből a boldogságtól”-pillanat és
sírás is. A keserédes zárás ellenére mégis elégedett voltam. Méltó lezárást
kapott Tony Stark tíz éve építgetett élete.
A legnagyobb filmes csalódás 2019-ben:
Üveg
 |
| Kép forrása: Snitt |
A Széttörve (2016) egy olyan zseniális
thriller volt, hogy örültem, amikor a végén feldobták a lehetőséget egy
folytatásra. Utána jöttem csak rá, hogy ennek volt egy előzménye is, A
sebezhetetlen, és gondoltam, talán meg kellene nézni, mielőtt kijön az új rész.
Baljós előjel volt, hogy az a film a közelében sem volt a 2016-os
„folytatásnak” – ami egyébként önálló filmként is megállta volna a helyét, fel
sem merült bennem, hogy ez egy „trilógia” második része. De azért mégis
kíváncsi voltam, vajon mit hoztak ki belőle.
Szerintem az
bőven elmond mindent, hogy háromszor kezdtünk bele – mindig egy-egy részletet
nézve, aztán másnap ott folytatva, ahol abbahagytuk -, és nem bírtunk a végére
érni. És küzdöttünk az alkotás erős álomkibocsátó hatása ellen…
A legnagyobb meglepetés (film) 2019-ben:
Joker
 |
| Kép forrása: Snitt |
Nálam egyértelműen bezsebelte az év filmje díjat. Ugye, azt már fentebb említettem, hogy én nem néztem szuperhős filmeket 2018-ig, és mint láthatjátok, amikor elkezdtem is, a Marvel volt a nyerő. Tudom, hogy van ez az ellentét a Marvel kontra DC rajongótábor között, de én igazából soha nem mondtam, hogy utálom a DC filmeket – vagy ami rosszabb, a DC film rajongókat -, csak azért mert „Marveles” vagyok. Főleg, hogy két barátnőm is nagy DC rajongó. Egyszerűen csak valahogy egyik DC film sem vonzott eddig. Talán a Wonder woman váltott ki némi érdeklődést belőlem, de azon kívül eddig semmi. Egyszer pedig rászántam magam és elkezdtem nézni a Batmant, de hihetetlen gyorsasággal aludtam be rajta – pedig a Nolan-féle trilógiába kezdtem, ami elvileg zseniális.
Na de idén jött
olyan filmje a DC-nek, amit tudtam, hogy meg akarok nézni. Tény, hogy ez
szuperhős filmnek egyáltalán nem nevezhető – még ha valahogy az is lett volna,
a főszereplő akkor is egy „antihős” – ha lehet így nevezni. Ez a film egy
egyszerű pszicho-thriller volt. Egyszerű, de elképesztő! Bizarr, de sokszor
tudtam azonosulni a karakterrel, átéreztem a fájdalmát, és megértettem a tettei
miértjét.
Engem lehet
azért nyűgözött le ennyire – míg a „rajongókat” nem, mert nem tudom, hogy
milyennek kellett volna lennie
Jokernek ebben a filmben. Sokan azt kifogásolják, hogy emberközeli, szimpatikus
karaktert formáltak belőle, pedig egyszerűen csak egy pszichopata gyilkos…
Én kívülálló
vagyok ilyen tekintetben, nem láttam korábban egy DC filmet sem, nem ismerem a
történetet, de nem is így tekintettem rá. Pszicho-thrillerként nagyszerűen
megállja a helyét, ezt a műfajt pedig kifejezetten kedvelem, és erre a filmre
is akként tekintek.
A legjobban várt sorozat és egyben a legnagyobb
csalódást okozó sorozat 2019-ben:
Trónok harca – 8. évad
 |
| Kép forrása: Snitt |
Mindig imádtam
sorozatokat nézni, volt egy olyan korszakom is, amikor nyáron elkezdtem reggel
hétkor, és befejeztem este tíz-tizenegy körül és ezalatt majdnem egy egész
évadot is sikerült megnéznem – bár ugye ez erősen függött a részek hosszától.
Viszont egy gond van a sorozatokkal. Akármilyen jól indulnak, az esetek nagy
részében valamikor elkezdenek hanyatlani. Nem is tudom, hogy hány olyan sorozat
lehet, aminek a lezárását a többség jónak tartja. Nem egyszer fordult elő, hogy
azért hagytam félbe, mert már nem bírtam nézni, annyira erőltetett volt… Nos, a
Trónok harca volt az, amit akkor kezdtem nézni – párom unszolására -, amikor
épp a hatodik évad futott. És amire azt mondtam, hogy nem létezik ennél jobb
sorozat a világon, és hogy ez évadról évadra egyre jobb lesz – nem úgy, mint a
többi. És a hatodik évadig tényleg nem is volt gond. Bár inkább az ötödik
végéig mondanám azt, hogy igazán kitett magáért. És az egy dolog, hogy a 6-7.
évad gyengébb lett, mint az addig megszokottak. A baj ez a hihetetlen lezárás,
amit kapott. Egy dologra jó volt ez a borzalmas lezárás: most már tényleg
nagyon el szeretném olvasni a könyvet.
A legnagyobb meglepetés (sorozat) 2019-ben:
Csernobil
 |
| Kép forrása: Snitt |
Most, hogy
jobban belegondolok, helyesbítenék: nem egy, hanem kettő dologra volt jó a
Trónok harca záró évada: csakis amiatt lett HBO GO előfizetésünk. És ha nem
lett volna, akkor lehet, hogy soha nem futok bele ebbe az öt részes
minisorozatba. Valahogy ezt megjelenése előtt nem túlzottan reklámozták, csak
amikor már futott, akkor beszélt mindenki erről. Még premier előtt láttam a
főoldalon, és meg is jegyeztem magamnak a dátumot, amikor elérhető lesz az első
rész.
Annyi érzés
kavargott bennem már az első rész megnézése után is. De talán ami a legerősebb
volt ezek közül, az a düh. Dühös voltam arra a rendszerre, azokra a vezetőkre,
akik engedték, hogy ez a tragédia megtörténjen, és még el is akarták tussolni
az ügyet.
Mindenki jól
tudja, mi történt ott, ennek a sorozatnak a megnézése mégis átértékeli bennünk
az egészet, pont azért, mert nem ismeretterjesztően tárja elénk a tényeket,
hanem emberi sorsokon keresztül mutatja be, úgy, hogy közben nem veszít semmit
a történelmi hűségéből. És talán éppen ezért ennyire megrázó, hogy egy-egy rész
megnézése után csak ülsz magad elé meredve, és nem találod a szavakat.
Megérdemelten
lett nem csak az év, de minden idők legnépszerűbb sorozata is!
Sorozat
szempontjából túlságosan is tartalmas volt az év ahhoz, hogy csak erről a
kettőről ejtsek szót. Három másik olyan van, ami értékes volt számomra:
 |
| Képek forrása: Snitt |
Az egyik A tett első évada volt, amely Gipsy Rose
Blanchard igaz történetét dolgozta fel. Amikor elolvastam az ismertetőt,
elkezdtem kicsit kutatni, hogy némi háttérinformációm legyen a történetről,
mielőtt nekikezdek, aztán végül úgy döntöttem, hogy először megnézem a
dokumentumfilmet, aztán jöhet a sorozat.
Valamiért mindig
is foglalkoztattak a különböző mentális betegségek, de nyilván nagyobbat tud
ütni, ha egy olyan esetbe nyerünk betekintést, amely tényleg megtörtént.
Pont az egyik
barátnőmnek meséltem erről a sorozatról, hogy bár elég nyomasztó és beteg, de
érdemes megnézni – amikor is ő ajánlotta nekem a Black Mirrort. Ahogy fogalmazott: „Az első rész elég elmebeteg, de
ne add fel ott!” – nem tudta, hogy pont azzal csigáz fel, hogy elmebeteg.
Nem is tudom,
mit mondhatnék erről a sorozatról. Az első három évadát sikerült megnézni, de
szeretném minél hamarabb bepótolni a lemaradásomat. Ez volt az a sorozat,
amelynél a részek mindegyikének megnézése után nagyon mélyen elgondolkoztam.
Egyfajta jövőképet mutatna, mégis ezeknek a dolgoknak nagy része máris az
életünk részét képezik. Bár egy 2011-ben kijött első évadhoz képest a 2019-es
év már bőven a jövő, amilyen gyorsan változik minden. Érdekesség, hogy én régen
szerettem a horror filmeket – az utóbbi időben már nem igazán néztem ilyeneket
-, és soha nem féltem úgy igazán, nem voltak rémálmaim, némelyik fel tudta
olykor borzolni az idegeimet, de ennyi. De tudjátok mi az igazi horror? Mondjuk
a Black Mirror harmadik évadának
második része… Ami olyan szinten nyomasztott lelkileg, hogy fizikai nyomást is
éreztem a mellkasomban. Ami olyan mély hatást gyakorolt rám, hogy alig tudtam
elaludni, aztán ezzel álmodtam, és még másnap is egész nap ezen kattogott az
agyam. Ami miatt késztetést éreztem arra, hogy beszéljek valakivel erről…
A harmadik
sorozat, ami szintén mély nyomot hagyott bennem, az A szolgálólány meséje. Ha a Black
Mirror volt az, ami után elgondolkodtunk, A szolgálólány meséje az, amelynél már nézés közben is kavarogtak
bennem a gondolatok. Mind a kettő olyan, amiből nem lehet ledarálni egyszerre
egy-két évadot, mert muszáj időt hagynunk magunknak, hogy egy-egy rész
leülepedjen bennünk. Mind a kettő egy jövőképet mutat, és mind a kettő
bekövetkezésének reális esélyei vannak – és ez eléggé ijesztő.
Szóval igen,
2019 a nyomasztó sorozatok éve volt nálam. De ettől függetlenül nem veszítenek
az értékükből, sőt pont ezek a komoly – vagy akár valós – dolgok adják hozzájuk
azokat a pluszokat, amiktől ennyire jók. Mindegyik valamilyen célból készült,
mindegyiknek van üzenete, szóval bátran ajánlom megtekintésre őket, ha esetleg
még nektek is kimaradt az életetekből eddig.
Tervek 2020-ra:
Nem szokásom
újévi fogadalmat tenni, végtelen hosszú listákat a célokról meg aztán végképp
nem. Úgyhogy próbálok olyan dolgokat megfogalmazni, amelyekre tényleg látok is
esélyt, hogy sikerül betartanom, illetve muszáj változtatnom.
Az egyik ilyen
az, hogy szervezett legyek. Tavaly
nagyon csúfosan elbuktam a Bullet Journal készítéssel, körülbelül áprilisig
tartott a lelkesedésem – akkor vettek fel teljes munkaidőbe, vajon köze van
hozzá, hogy elszállt az ihlet? Hmm…
Viszont helyette
pozitívum, hogy az irodai asztali naptárat nagyon aktívan elkezdtem használni.
Mellette a feladataimat a trello.com felületen vezetem a mai napig kitartóan.
Szóval már van két bevett rendszerem, de ettől függetlenül itthonra is
szerettem volna mindenképpen egy határidőnaplót. Viszont mivel még egyelőre
túlzsúfoltak a napjaim, és tudom, hogy én nem elégednék meg egy sima
fekete-fehér BuJoval díszítés nélkül, de tudom, hogy egyelőre nem lesz időm
szépen megrajzolgatni, ezért egy előre gyártott Bullet Journalt vettem 2020-ra.
Igyekszem majd a lehető legjobban összehangolni a különálló naptáraimat, de
annyi biztos, hogy egy év alatt sokat fejlődtem szervezettség terén.
Amit még
szeretnék elérni, hogy a blogon kicsit
gyakrabban legyenek bejegyzések – legalább heti egyet igyekszem majd
beütemezni -, és idén szeretném végre megugrani azt az ötven könyves lécet is.
Amit látok előre – szerencsére -, az az, hogy februártól körülbelül
megtízszereződik a szabadidőm, úgyhogy ezek végre teljesíthető céloknak tűnnek –
és én sem fogok megőrülni.
Idén is szeretnék
eljutni a Könyvfesztiválra – de ez
egyáltalán nem új információ.
Jó lenne visszaszorítani a könyv beszerzéseimet
is. Hogy ha az idei évet megúszom maximum harminc könyvvel – úgy, hogy annak is
a nagy része ajándék – én már boldog leszek. Nem áll jól a szénám, mert
valamelyik nap könyvtárban voltam, és a Poket automatában vettem három
zsebkönyvet. De majd a kezemre csapok.
Több időt szeretnék tölteni a barátaimmal.
Tudom, hogy ez olyan elcsépelt, de tényleg annyiból áll jelenleg az életem,
hogy dolgozok, aztán a változatosság kedvéért ismét dolgozom, és ezt néha
megszakítom azzal, hogy beülök az iskolapadba. Sokszor már azt sem tudom, fiú
vagyok-e vagy lány, és pontosan ezért még visszaírni sincs kedvem, mert egy
dologra vágyom: alvásra. Szóval a személyes találkozókról akkor már ne is
beszéljünk. De, ahogy említettem, januárban még túlélő üzemmódban futok, aztán
annyi szabadidő zúdul rám, hogy azt sem tudom majd, mihez kezdjek vele.
Szeretnék színházba járni.
Én gyerekként annyira szerettem, rajongtam érte, aztán nem jártam, mert
egyrészt nem volt kivel, másrészt nem túl olcsó mulatság. Viszont az utóbbi
időben egyre jobban áhítozom arra, hogy eljussak néhány előadásra, úgyhogy idén
erre is figyelmet fogok szentelni.
Nekem körülbelül
ennyi célkitűzésem van az idei évre. Tudom, hogy nem sok, és elég egyszerű is,
de elég unalmas életem van – jelen pillanatban legalábbis. Azért igyekszem majd
a szabadidőmet okosan eltölteni. Na meg van néhány nagyobb volumenű tervem is
erre az évre, de azok abszolút a magán szférámhoz tartoznak, így egyelőre nem
is szeretném megosztani itt.
Nektek milyen
volt a 2019-es évetek? Milyen célkitűzéseitek vannak az idei évre? Írjátok meg!
És tartsatok velem idén is!
Még egyszer
nagyon boldog újévet minden kedves olvasómnak!