2020. augusztus 31., hétfő

2020 nyári fogadalmak - összegzés


Eltelt a nyár, holnap megkezdődik a diákoknak az új tanév – a dolgozó felnőtteknek meg csak a szokásos unalmas szürke hétköznapok folytatódnak, annyi különbséggel, hogy ismét rövidebbek a nappalok.
Mielőtt elkezdődött volna az idei nyár, egy kihívásra invitáltalak titeket, hogy feldobjuk ezt az egyébként is komor évet. Lássuk, hogy nekem mi sikerült a bakancslistáról:


1. Fogyni legalább 5 kg-ot

Mielőtt ezt az öt kilogrammot elhatároztam volna, már előtte túl voltam körülbelül háromszor ennyi fogyáson néhány hónap leforgása alatt. Mégis féltem ennél a mennyiségnél többet a listára írni. Pedig az igazság az, hogy nyár elején egy 99,8 kg-os kezdősúlyom volt, amely a legutolsó mérés szerint 85 kg – és azóta lehet még több lement.

2. Elolvasni a pszichológiai könyves várólistámról legalább hármat

Nem az olvasásra fektettem a hangsúlyt a nyár folyamán, de a három várólistás könyv elolvasása sikerült. A választottjaim a következők voltak:

Gary Chapman – Egymásra hangolva
Bagdy Emőke, Kádár Annamária, Buda László, Pál Ferenc – Fejben dől el?
Orvos-Tóth Noémi – Örökölt sors



Három olyan könyvet sikerült kiolvasnom, amelyek mind hozzátettek valamit a gondolkodásmódomhoz. A szeretetnyelvek már egyébként is foglalkoztatnak egy ideje, és nagyon sokat segített abban, hogy megértsem, én hogyan vágyom rá, illetve a környezetemben lévőkkel szemben hogyan is tudnám jobban kifejezni. A „Fejben dől el?” remek példákat hozott a placebo hatásra, illetve találtam benne olyan gondolkodási gyakorlatokat, amiket egyrészt szeretnék beiktatni a mindennapjaimba, másrészt az egyik gyakorlatról írni is szeretnék ide a blogra a későbbiekben. Az Örökölt sors pedig egyszerre kavar fel, és nyugtat meg. Amikor belekezdtem többször bepárásodott a tekintetem, de azóta a lépésenként való megértés ösvényén haladok tovább…

3. Befejezni a The Walking Deadet

Néztem belőle néhány részt, de a közelébe sem jutottam sajnos – vagy talán inkább szerencsére -, a teljes befejezéshez.

4. Munkát találni Budapesten

Ez az a pont, amit, bár nem így terveztem eredetileg, mégis már június másodikán kipipálhattam – az első budapesti munkanapomon. Számomra is meglepő volt, de tulajdonképpen csettintésre kaptam állásajánlatot, és minden a legnagyobb rendben sikerült.

5. Albérletet találni Budapesten

Az albérlet találás hasonló könnyedséggel ment, mint az állás, vagy talán még egyszerűbben. Igaz, voltam olyan vakmerő, hogy előzetes megtekintés nélkül, egy előzetes átutalással biztosítottam magamnak, hogy ne legyen másé a lakás, de az azonnali kezdéshez azonnali felmondás kellett, és egy sürgős beköltözési lehetőség – mindez egy hét leforgása alatt. A lényeg, hogy pórul nem jártam ezzel sem.

6. Írni egy novellát a Könyvmolyképző pályázatára

Be kell vallanom, ezt alaposan benéztem. Nem voltam teljesen tisztában azzal, hogy milyen időközönként írják ki a novella pályázatot, ezért arra az időpontra hagyatkoztam, amikor előző évben is meg lett hirdetve. De idén nem ugyanúgy volt, mint tavaly. És mivel nem volt kiírt pályázat, így nem írtam novellát.

7. Társasjátékot készíteni

A társasjáték készítését is egy eseményhez kötöttem: ajándékba szántam volna valakinek, akivel időközben teljesen megszakadt a kapcsolatom, ezért végül bele sem kezdtem a tervezésébe sem.

8. Fürödni a Balatonban

Sikerült a június 12-14. közötti hétvégét Balatonmáriafürdőn tölteni, ahol természetesen nem csak a panzió előnyeit használtam ki, hanem végre életemben először megmártóztam a Balaton vizében is.


9. Elkezdeni önkénteskedni

Jelentkeztem nyár közepén a Rex Kutyaotthon Alapítványhoz, és augusztus 8-án részt is vettem egy önkéntes képzésen – amivel létrejött az önkéntes jogviszony. Most már bejelentkezés után, a megadott időintervallumok bármelyikében mehetek kutyát sétáltatni – de egyéb önkéntes feladatok ellátására is van lehetőség. Már az elején le is csaptam egy „rendezvényre”, úgyhogy augusztus 16-án egy jótékonysági workshopon részt vettem az alapítványt képviselve. Természetesen a továbbiakban sem szeretném abbahagyni, nagyon örülök, hogy a csapat tagja lehetek.


10. Cukormentes fagylaltot készíteni

Főzni se sokat főztem sajnos a nyáron, desszert készítéssel pedig abszolút nem foglalkoztam. De majd egyszer mindenképp pótolni fogom.

11. Margaret Island koncertre menni

Reménykedtem benne, hogy valamelyik nyárvégi fesztivál mégis meg lesz tartva, ahol elcsíphetem a kedvenc együttesemet, de a járványhelyzet sajnos továbbra is korlátozza a nagy létszámú rendezvényeket.

12. Örökbe fogadni egy cicát

Amikor írtam a listát, még nem tudtam, hogy az albérlet találás milyen lesz. Sajnos olyan helyre költöztem, ahol nem megengedett a kisállat, így bármennyire szerettem volna egy kiscicát, egyelőre ez még várat magára. Az egész életemet úgysem itt szeretném leélni, úgyhogy előbb-utóbb talán sikerül egy olyan lakásban laknom, ahol lehet egy kis szőrpamacsom.

13. Megnézni a 13 okom volt második évadát

Ahogy a The Walking Deaddel sem haladtam, úgy más sorozatot sem igazán sikerült néznem a nyár folyamán. Legalább a letöltésig eljutottam…

14. Rendet rakni a laptopomon

Csak nagyon nehezen vettem rá magam, de most sokkal jobban érzem magam, hogy szép mapparendszerben vannak az irományaim, fényképeim, és egyéb dolgaim. Azt hiszem, a több, mint harmincezer törölt elem is magáért beszél.


15. Zöldre festetni a hajamat

Az elmúlt öt évben a hajam nagyon sok változáson esett át, mind fazon, mind szín tekintetében. Idén is már az ötödik variációnál járok. Most éppen a rövid hajam visszanövesztésén vagyok, és lila színűre van festve. De azért beiktattam körülbelül másfél hónapja a zöld szín kipróbálását is (zöld és rózsaszín csíkok a szőke hajamban).

16. Beiratkozni az egyik budapesti könyvtárba

Erre – magam sem értem, miért – még mindig nem sikerült rávennem magam, és még mindig a nyíregyházi könyvtárból valók a kölcsönzéseim – hozzáteszem, most éppen lejárt kölcsönzések, mert egy ideje nem utaztam vissza…

17. Bobozni

Sajnos a bobozás sem jött össze, nem jártam olyan helyen, ahol lett volna bobpálya – na meg nem is vagyok biztos benne, hogy nyitva volt bármi a vírus miatt…

18. Virágokat ültetni

Még nyár elején ültettem át egy nagy cserépből, külön-külön kicsi cserepekbe liliomokat, mert már elég rossz egészségi állapotban voltak, mert túl sűrűn voltak a cserépben. A különültetés után új életre keltek.

19. Beiktatni egy külföldi utat

Megvolt életem első repülése – amit örültem, hogy túléltem, nagyon rosszul voltam tőle. De kárpótolt Olaszország maximálisan. Még akkor is, ha harmadik nap már szinte csak kúszva tudtam közlekedni, annyira lejártam a lábamat.
Milánó és Como mellett, körülbelül két héttel később még egy bécsi út is beiktatásra került, szóval ezt a pontot duplán sikerült teljesítenem


20. Legalább tízszer kirándulni menni

Tíz sajnos nem jött össze. Nem is tudom, mit számoljak kirándulásnak, és mit nem. Amit mindenképp ide veszek, az Hűvösvölgy, Bécs és Milánó, de akár számolhatnánk Balatonmáriafürdőt, Velencét (kétszer), vagy Solymáron is voltam két hete (és az tényleg kirándulás volt). De a lényeg, hogy tíz sehogy sem jön össze, ráadásul ha „hivatalosak” akarunk lenni, ami a felsoroltak közül tényleges, túra jellegű kirándulás, az csak kettő.

Hamarosan hozom az őszi fogadalmaimat is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése