Hogyan (ne) fogyj 30 kilót 8 hónap alatt

Sziasztok, Drágáim!

Ma egy igazán különleges bejegyzéssel érkeztem számotokra. Elképesztően sok dicséretet kaptam tőletek az elmúlt hónapokban, hogy mennyire csinos vagyok. Rengetegen kértétek, mondjam el, milyen módszerrel sikerült elérnem ezt a fantasztikus alakot, ilyen rövid idő alatt. Úgyhogy most elárulom a titkom. Higgyétek el, nem szponzorálta senki ennek a bejegyzésnek a megszületését, tényleg csak azért írom le, hogy ti is hasznosítani tudjátok az itt leírtakat, és valóban nagyon remélem, hogy mielőbb hallok a sikereitekről. Kövessetek be Instán még több hasznos lifestyle tippért! És ne feledjétek: semmi nem lehetetlen, csak hinni kell benne. Ja, és ha ezen a bejegyzésen meglesz a száz lájk, akkor azt is elárulom, mi van a táskámban. Puszi nektek!

Na jó, komolyan ne vegyétek, tudjátok, hogy lételemem a szarkazmus. Az az igazság, hogy idén január óta körülbelül harminc kilogramm olvadt le rólam, aminek természetesen nagyon örülök. 2014-ben néztem ki úgy, hogy elégedett voltam a külsőmmel. De felszedtem pontosan annyit, amennyinek most végre búcsút mondhattam.

Soha nem vágytam arra, hogy vékony legyek, mert a teltséggel meg voltam elégedve. Azzal a teltséggel, ami hat éve volt jelen az én esetemben. Szerencsére a magasságom is sokat segített abban, hogy ne érezzem rosszul magam némi túlsúllyal, mert jól tud állni – ha megfelelő a súlyeloszlás.

Amikor meghíztam, szinte minden a hasamra ment, és egy idő után már hányingerem lett saját magamtól, amikor tükörbe néztem. Volt egy időszakom, amikor emiatt hánytattam meg magam egy először jóleső vacsorát követően, és erősen hozzájárult ez az egyik öngyilkossági kísérletemhez is…

Próbáltam diétázni, de mindig feladtam. Próbáltam többet mozogni, de megfelelő étkezés nélkül hasztalan volt. Volt egy hamis kép a fejemben arról, hogy hogyan lehetne elérni a vágyott alakot. Mindenre ráfogtam, amire csak lehetett, hogy a fitt és csinos Insta-lányok miért is néznek ki annyira „tökéletesen”, de a hibát legtöbbször tényleg nem magamban, vagy a hozzáállásomban kerestem.

Nehéz úgy életmódot váltani, hogy az a személy, akivel életvitel szerűen együtt élsz, nem partner benne. És sokkal egyszerűbb az egész, ha van, aki motivál. Úgyhogy öt évig eléggé elkényelmesedve tengettem mindennapjaimat.

Természetesen, ahogy egyre csökkent a súlyom, úgy tört rám az érzés, hogy többször mutassam meg magamat közönségnek. Kicsit gyakoribbak lettek a Messenger-történetben megosztott fényképek, a profilképcserék, de úgy általánosságban is, egyre gyakrabban néztem tükörbe. A reakciók pedig nem maradtak el. És tényleg többen is megkérdezték az ismerőseim közül, hogy mi a titkom.

Annyira álszent dolog lenne úgy tenni, mintha valami különleges dolgot tettem volna, vagy leküzdöttem volna egy lehetetlennek tűnő akadályt. Mintha valami olyan tudásnak a birtokában lennék, aminek senki más. Tehetnék úgy, mint az ebből bizniszt csináló influencerek, és megoszthatnám minden nap, hogy éppen mit eszek. Zabkása, smoothie, vegán ételek, mert ez mind annyira menő mostanában. Buzdíthatnám a követőimet egy olyan életmódra, amit a valóságban én magam nem is élek – csak hogy a szponzoraim kifizessenek. Pózolhatnék én is egy edzőterem tükrében, miközben legfeljebb egy hétig tartana az elhatározás. Mutathatnék egy látszatéletet, és elhitethetném veletek, hogy igen, nekem jár a „buksisimi” a fogyásomért. De az igazság az, hogy tulajdonképpen semmit nem tettem érte.

Valamilyen szinten életmódot váltottam, és biztos vagyok benne, hogy ez azért nagyban hozzájárult a sikerhez, de mégis az én példám legyen inkább mindenki számára egy elrettentő példa. Ezért is osztom meg veletek.

Szóval, nézzük a dolog pozitív oldalát elsőként. Mik azok a dolgok, amiket változtattam, és lehet rajtad is segíteni fog:

1. Cukor kiiktatása

Előtte napi szinten 2-2,5 de néha akár három liter folyadékot is bevittem. Az egyetlen egy probléma ezzel csupán az volt, hogy tömény cukros üdítőitalokról volt szó. Januárban átálltam a vízre, és szépen lassan a teához vagy kakaóhoz használt cukor is kiiktatásra került az életemből. Néha megesett, hogy valami cukros üdítőt ittam, de később arra is figyeltem, hogy ha mégis valami „ízesre” vágyom, az is legyen cukormentes: 100%-os gyümölcslevek, cukormentes gyümölcsszirup, stb. Először mézzel, később pedig már eritrittel pótoltam az édesítő hiányát. Mégis olykor egy-egy kakaó, csoki vagy cukrozott gyümölcsjoghurt feltűnt a színen. Meg hát maguk a gyümölcsök is nagy szerepet kezdtek játszani az életemben, amik ha akarjuk, ha nem: tartalmaznak cukrot. De legalább természetes módon.

2. Fehérliszt helyett szinte bármi

Régen elképzelni sem tudtam az életemet péksütemények nélkül, minden reggelem az egyik pékségbe vezetett – szóval szerintem ne is csodálkozzunk, hogy híztam, mint egy vágásra nevelt disznó. Ezt is szinte teljesen kiiktattam az életemből, és tulajdonképpen csak olyan ételeket fogyasztottam, amelyek gluténmentesek.

3. Napraforgó olaj helyett kókuszolaj

Az elején furcsa volt, viszont ez máig egy olyan dolog, amit annyira megszoktam, és megszerettem, hogy ha magam főzök, és nem készételt vásárolok, akkor ugyanúgy kókuszolajat használok zsiradéknak, mint az elmúlt nyolc hónapban szinte végig.

4. Önmegtartóztatás

Korábban napi szinten vettem a készételeket – és a legrosszabb az egészben, hogy sokszor nem is a kisebbik rosszt választottam, és valami viszonylag normális ételt fogyasztottam egy kifőzdéből, hanem hamburger és pizza minden mennyiségben. Azt hittem ezt a szokást lesz a legnehezebb elengedni, de a szükség sokszor törvényt bont. És bevallom ebben tényleg az segített a legtöbbet, hogy egyszerűen volt egy szakaszom, amikor nem engedhettem meg magamnak azt a luxust, hogy készételt vegyek, mert ötöd annyi pénzből készítek magamnak valamit. De azt vettem észre egy idő után, hogy nem hiányzik.

Ennyi. Ez a négy dolog volt az alappillére az egész új életmódnak. Bár nagyon szerettem volna, de sportolni nem kezdtem el intenzíven semmit – de most már ténylegesen tervben van -, és nem voltam semmilyen különleges diétán. Négy dologról lemondtam, ami addig természetes részét képezte az életemnek – és ebből hármat helyettesítettem mással. És megtörtént a csoda.

Most biztosan legyintesz, hogy „Ugyan már, biztosan van még valami, amivel ezt sikerült elérni.” Nos, tényleg van. De az már cseppet sem egészséges. A legnagyobb titka a hirtelen fogyásnak az önsanyargatás.

Nem szándékosan koplaltam, nem is vagyok anorexiás. Viszont mentálisan nem vagyok teljesen egészséges. Nem véletlenül hangzott el többször az utóbbi időben a blogon, hogy pszichológushoz járok. Az elmúlt nyolc hónapban egy érzelmi hullámvasúton voltam, és azt hiszem sokkal többet vitt lefelé, mint felfelé. Néhány sötét szakasz alkalmával volt, hogy annyira magamba zuhantam, hogy egy teljes hétig éppen csak megmutattam a szervezetemnek, hogy létezik tápanyag. Amikor depressziós vagy, olyankor teljesen elzárod magad a külvilágtól, és az emberi alapszükségleteket nem úgy érzékeled, mint az egészséges társaid.

Több ilyen „egy héten” estem túl. Éppen elég ilyenen, hogy ki merjem jelenteni, sokkal jelentőségteljesebb volt ez a fogyásomban, mint az „életmódváltás”. Ráadásul volt, hogy az egészséges étkezést is felborítottam olykor, ha éppen olyanom volt:

Viszont most ott tartok, hogy már a korábban bevált négy alappillér is kezd mind instabillá válni. Egyre többször veszek készételt és péksüteményt, egyre gyakrabban iszom cukros üdítőket. És talán pont emiatt érzem egyre fáradtabbnak is magamat, de valahogy megint elvesztettem a motivációmat ezzel kapcsolatban. Mert az tény, hogy bármilyen lelkiállapotban is voltam, a rossz étkezési szokásokkal való felhagyásnak nagyon pozitív egészségügyi eredményei lettek a fogyáson kívül. Sokkal energikusabbnak éreztem magam, nehezebben fáradtam el, koncentráltabb voltam, elmúltak a migrénjeim és a menstruáció is szinte észrevétlenné vált. Úgyhogy addig, amíg nem zuhanok teljesen vissza, és az egészségtelen ételek nem ejtenek végleg rabul engem, szeretnék újra, ezúttal egy normálisabb étrendet kialakítani magam részére. És most már sportolni is.

Ígérem, ha valaha sikerül egy olyan életmódot folytatnom, amit én magam is úgy gondolok, követendő példa lehet, akkor majd adok tényleges tanácsot az érdeklődőknek, hogyan változtassanak. Egyelőre viszont a legtöbb, amit tehetek értetek az az, hogy figyelmeztetlek: ne az én példámat kövessétek!

Egyperces - Bezárt szív

- Biztos vagy benne, hogy ez jó ötlet? - kérdezte Szív bizonytalanul, kissé fáradtan és megtörten.

- A te érdekedben teszem. Tudod, hogy fontos vagy. Számomra az vagy. És tudom, hogy mennyi veszély vár rád odakint - felelte Agy aggódva legjobb barátjáért. Már majdnem egy könnycseppet is eleresztett, aztán rájött, hogy az érzelgősség nem az ő asztala. - Látod, mit tettek veled? - Még mindig nehezen fogta fel, ezeket a mély, vérző sebeket hogyan viselheti valaki ennyire jól.

- Meggyógyulok, ez semmiség - erőltetett magára egy halvány mosolyt Szív. Ám az igazság az volt, hogy már ő maga sem hitt olyan töretlenül, mint egykoron. - Talán tényleg igazad lehet - felelte egy tétova sóhaj kíséretében. Ekkor Agy szépen lassan behajtotta az ajtókat, a kulccsal kétszer elfordította a zárat, majd így szólt:

- Itt biztonságban leszel. És ne aggódj, helyetted is dolgozni fogok - ígérte meg.

- Mikor jöhetek ki innen? - kérdezte Szív reménykedve.

- Amikor valaki megtalálja ezt - mutatta fel Agy a kulcsot, amit aztán alaposan elrejtett, és otthagyta Szívet bezárva, messze a kártékony érzelmektől.

Egyszer csak Szív kopogást hallott börtöne ajtaján. Először megijedt, de végül mégis kikukucskált.

- Ki az?

- Szia! A nevem Szerelem. Csodás világ vár odakint, nem szeretnéd megismerni?

- De, nagyon szeretném. Évek óta nem láttam napvilágot - válaszolt Szív keserűen. - Sajnos csak úgy juthatok ki, ha megvan a zár kulcsa - sóhajtott lemondóan.

- Erre a kulcsra gondolsz? - mutatta fel Szerelem szélesen mosolyogva, és Szív alig akart hinni a szemének. Szerelem a zárba helyezte azt, kettőt fordított rajta, és Szív máris szabad volt. - Mi történt veled? - borzadt el egy pillanatra a látványtól Szerelem.

- Évekkel ezelőtt súlyosan megsérültem. Akkor Agy, a legjobb barátom bezárt ide, hogy ne árthasson nekem senki többé.

- De hiszen nem gyógyultál meg. Várj, segítünk! - mondta, majd előlépett még valaki. - Bemutatom Boldogságot - mutatott Szerelem az új jövevényre, aztán mindketten megérintették Szívet. A mély sebek lassan beforrtak.

- Sajnálom, hogy csak ennyit tudtunk tenni - szabadkozott Boldogság - sajnos ezeknek a sérüléseknek mindig nyoma marad. És könnyen fel is szakad. De remélem jobban érzed magad.

- Sokkal jobban - mosolygott szív, majd kézen fogva két új barátjával elindult világot látni...

Nosztalgia: A régi történeteim és blogjaim - 2. rész

Mielőtt olvasni kezded a bejegyzést, szeretnélek figyelmeztetni az elején, hogy korhatáros. Amennyiben még nem múltál el tizennyolc, úgy csakis saját felelősségre görgess tovább. Köszönöm!

Már nyolc hónapja, hogy megszületett ennek a bejegyzés sorozatnak az első része, szóval éppen ideje volt, hogy folytatást kapjon.

A legkínosabb történeteket azt hiszem, láttátok – bár mindenkinek élete első írásai azok, amelyeket nem szívesen tárna közönség elé. De miért ne nevessünk együtt egy jót?

Még amikor Blogzónán publikáltam az első történeteimet, volt egy nagyon lelkes olvasóm, Titanilla, aki minden bejegyzésem alá kommentelt, és én is hasonlóképpen voltam az ő történeteivel. Bejelöltük egymást Facebookon és elkezdtünk beszélgetni. Feldobódott a téma, hogy indítani kellene egy közös blogot, és szinte azonnal elkezdtek járni az agytekervényeink, hogy miről is szóljon a közös történetünk.

Ő akkor már használta a Blogger felületét, nekem viszont újdonság volt, és ez volt az első olyan blog, amit itt tettem közzé.

Vampire wars (2012-2013)

Látva a Twilight és Vámpírnaplók népszerűségét, meglovagoltuk a témát. Mi másról írhattunk volna, ha nem vámpírokról? Hiszen a One Direction és Justin Bieber fanfictionök mellett nem ilyen típusú történetekkel árasztották el a blogos csoportokat…

Íme, a szereplőgárda és a „prológus”:

Szereplők

Prudence Morgan (Prue)

Született: 1738. június 13.

Születési hely: Christal

Egy hajóbaleset következtében csaknem meghalt. Szülei és bátyja viszont tényleg odavesztek. Barátai: Loren, Kyle és Rose szintén vele voltak, és megmentették, azzal, hogy átváltoztatták Őt is azzá, amik Ők voltak, vámpírrá. Prue azt, hogy barátai milyen lények, csak azután tudta meg, hogy átváltozott. Nehezen, de beletörődött abba, hogy örökké élni fog, és hogy soha többé nem láthatja családját…

Loren Ellwood

Született: 1659. október 19.

Születési hely: Christal

Miután megismerte Marcus-t menthetetlenül beleszeretett. Mikor megtudta, hogy ő egy vámpír, nem ijedt meg. Sőt, Ő maga is azzá szeretett volna válni és ezért Marcus megtette neki azt a szívességet, hogy átváltoztatta. De miután rájött, hogy Ő nem a jó oldalon van, megbánta az egészet. Marcus megfenyegette, hogy ha nem teszi azt, amit ő mond, akkor megöli, így évtizedekig az Ő szolgálatában állt, míg nem nagy erőfeszítések árán, de sikerült megszöknie és átállt Rose Kyle seregéhez, ami a rossz oldalnak köszönhetően igen csak megcsappant. Ez a viaskodás viszont abbamaradt, mikor kiűzték az összes vámpírt a városból.

Rose Carter

Született: 1480. Szeptember 21.

Születési hely: Christal

Kyle Jonson

Született: 1485. augusztus 05.

Születési hely: Christal

Ők ketten egy párt alkotnak, emellett a jó vámpírok vezetői. Akik közéjük tartoznak, nem ölnek embert, és harcolnak azok ellen, akik igen.

Marcus Kenway

Született: 1457. január 12.

Születési hely Christal

A gyilkos vámpírok vezére. Egyetlen célja kipusztítani Christal egész emberi lakosságát, és azokat a vámpírokat, akik mellettük állnak, és uralma alá venni azt.

Robert Watson

Született: 1989. március 28.

Születési hely: Christal

Hallott a vámpírlegendákról, amik állítólag a városban történtek, de soha nem hitt bennük. Egészen addig, míg meg nem tudta, hogy a lány, akibe úgy érezte kezd beleszeretni, szintén az.

Prológus

Loren

Olyan furcsa közel kétszáz év után újra visszatérni ide. Szerencsére a most itt élő emberek csupán legendának tekintik az összes itt történt dolgot. Bár tényleg csak az lenne. Viszont nem így van. Rengeteg ember vesztette életét, csakis miattam. Volt egy esélyem. Egy hajszálnyira voltam attól, hogy megöljem Őt, de nem ment. Ahhoz túlságosan szerettem, Én bolond…

Prudence

A visszatérés furcsa, főleg ennyi év után. Ugyan már kihevertem szüleim és bátyám halálát, de ha visszajövök ide, csak ez jut eszembe. Nagyon szerettem őket, így fáj visszajönni, de mégsem hagyhatjuk, hogy Ő kipusztítsa a lakosságot. Én soha nem voltam olyan, és nem is akarok olyanná válni.

A történet röviden – már amennyire emlékszem -, négy jó barát kb. kétszáz év után visszatér a szülővárosukba. De nem élhetnek nyugodtan, mert bár ők a jó oldalon állnak, vannak vérszomjas, gyilkos vámpírok is, akik senki életét nem kímélnék. Mindeközben szerelmi drámák tömkelege zajlik. És nem Rose-ra és Kyle-ra célzok, mert ők messzemenően a legunalmasabb, legnyálasabb pár az egész történetben. Egyébként hogy nem untak egymásra többszáz évig? Tudjátok, ki szeretne ennyi ideig párkapcsolatban élni! Szegény srác…

Prue beleszeret egy halandóba, de közben a feltörni vágyó vérszomjával is meg kell küzdenie. Loren pedig régi szerelmével – aki az ellenséges csapat vezetője – szemben áll tanácstalanul, mert talán nem múlt el, amit iránta érzett. Extra csavar, van egy közös gyermekük is, aki valami teljesen logikátlan okból, bár még akkor fogant, amikor Loren ember volt, de hogy a halála után is várandós maradt, nem bírom megemészteni. Persze, a Twilightban is megszületett valahogy Renesmee, de Bella az utolsó pillanatig életben volt. Nem mintha ettől jobb lenne, mert ha tudományos magyarázatot szeretnénk adni erre, akkor az is kérdéses, hogy Edwardnak halála után hogy lehetett működő spermája, de ebbe ne is menjünk bele. Végül is ez egy fantasy és nem egy sci-fi.

Claire szemszöge:

Azonnal elkezdtem kutatni a kristály lelőhelye után. Átnyálaztam a könyvtárban lévő összes könyvet, hátha írnak erről is valamit, de semmi.

-Ez az utolsó- vettem fel egy varázsigékről és őslegendákról szólót. Ha ebben sem találok semmit, akkor soha nem tudom eloszlatni a kételyeimet. Fellapoztam a vastag, poros könyvet, és a legendákat kezdtem el olvasni. Végre valahára megtaláltam, amit kerestem. ”A kristálykő legendája” Ez volt a cím.

Valamikor a középkorban, egy boszorkány varázshatalommal látott el egy kristályt. Olyan hatalommal, hogy képes megmutatni bárkinek a múltját, de csakis egyetlen egyét.

A legenda szerint a kristály lelőhelye változik: Valahányszor megtalálják, új helyen lel otthonra. Hogy rálelj, csupán annyit kell tenned, hogy a saját véredből cseppentesz néhányat egy papírlapra, és elmondod a varázsigét.

Amint ezt végigolvastam, azonnal kerestem egy papírt, a szemfogammal felsebesítettem a csuklómat, és hagytam, hogy a vércseppek a papírra csöppenjenek, mielőtt a seb begyógyul. Aztán a könyvben lévő varázsigét kezdtem el kántálni:

Egy helyet keresek, de nem tudom, merre menjek.

Kérlek, mutass utat, hogy ráleljek!

Ekkor hirtelen a vér felszívódott, és egy szöveg jelent meg a papíron:

Egy vámpíroktól nyüzsgő városban is léteznek szentek. A helyen, ahol gyülekeznek, találsz számos régiséget. Ezek közül az egyikben megbújik egy értéktelennek tűnő vacak, de ha erősen gondolkozol, rájöhetsz, hogy azt tartod a kezedben, amit kerestél.

Próbáltam volna elemezni, hogy mit is takarhat ez a szöveg, de miután egyszer elolvastam, el is tűnt. De szerencsére emlékeztem a szövegre, szóval csak vissza kellett gondolnom rá. Az első mondatból, arra a következtetésre jutottam, hogy a „vámpíroktól nyüzsgő város” csakis Christal lehet. De persze, nem csak itt élnek vámpírok, szóval, bárhol lehet a kő. De mindenesetre itt kezdem a keresést. Christalban összesen 2 templom van, szóval gyorsan megleszek, ha tényleg itt van a kristály. El is indultam, és hamar ott voltam az elsőben. A műtárgyakat szemlélgettem, mert a papíron álló szöveg említette a régiségeket is. Olyat kerestem, amiben lehet valami. Aztán megpillantottam egy nagyon régi vázaféleséget. Nem tartottak benne virágot, szóval ez is egyfajta műtárgynak számít. Belenéztem, de elég sötét volt a belseje, így nem láttam semmit. Így hát bele is nyúltam, és valami a kezembe is akadt. Reménykedve kiemeltem, de csak egy fakó színű olcsó kődarab volt benne. Bár fogalmam sincs, hogy került oda. Szomorúan vettem tudomásul, hogy nem ezt kerestem. Aztán villámcsapásként ért a felismerés: „…egy értéktelennek tűnő vacak, de ha erősen gondolkozol, rájöhetsz, hogy azt tartod a kezedben, amit kerestél.” Hát persze! Egy szóval sem volt leírva, hogy egy gyémántként csillogó kőről van szó, és fénykép sem volt róla. És végül is ez is kristály. Sőt, minden kő az! Ekkor a táskámba helyeztem a követ, majd egy csendesebb helyre mentem, megint elővettem a kristályt, és elmondtam a másik varázsigét, ami a könyvben állt:

Hatalmas szellemek,

Szólítalak titeket!

A kristály mit tartok,

Mutasson meg egy életet!

Hogy kiért, azt is tudom már,

Marcus Kenway élete csak rám vár.

Ekkor egy hatalmas füstfelhő jelent meg, majd hirtelen egy ismeretlen házban voltam. Ekkor a kristály már nem volt nálam.

-Marcis! Kisfiam, kérlek hallgass meg!- hallottam egy női hangot, majd az apámat láttam felrohanni a lépcsőn. Először el akartam bújni, de aztán eszembe jutott, hogy úgysem lát.

-Nem érdekel a magyarázkodásod!- intézte el ennyivel, majd becsapta maga mögött az ajtót. Ez után láttam, hogy az édesanyja, a nagymamám nagyon elkeseredik. Fogalmam sem volt mi történhetett. Inkább bementem oda, ahová az apám is ment egy fél perce. Egyszerűen csak átmentem a falon, hiszen itt most szellem vagyok. Apa éppen a lepedőket kötötte össze, majd az ablakhoz ment, és kimászott rajta. Én utánamentem, hiszen tudni akartam mi a fene folyik itt. Egy elhagyatott tisztásra ért, ahol várta őt egy lány, akit megcsókolt, mikor odaért hozzá. Nem Loren volt az, vagyis még egy kicsit régebbi időben járhatunk.

-Mi történt? Olyan bánatosnak látszol- mondta a lány.

-Összevesztünk anyámmal.

-De miért?- képedt el a lány, akinek egyelőre nem tudom a nevét.

-Kiderült, hogy az apám nem is az apám. Anyám megcsalta őt. Ráadásul egy olyasvalakivel, akik ellen a családunk már nagyon régen küzdenek. Egy vérszívóval.

-Sajnálom. De ki volt az a vámpír?- érdeklődött a lány.

-Jonh Smith!

Erre a szóra a lány megijedt.

-Trish, mi a baj?- érdeklődött az apám.

-S-semmi- rázta a fejét –mint megtudtam- Trish.

-Ne csináld ezt! Azt hittem nincsenek titkok köztünk.

-Marcus. Én…Én hazudtam neked, mikor megismerkedtünk. Nem az vagyok, akinek gondolsz. Nem akartam elmondani, mert féltem, hogy megutálnál, vagy megpróbálnál megölni, hiszen a családotok küzdenek ellenünk és…

-Mi? Mi az, hogy „ellenünk”?? Azt akarod mondani, hogy te is…

-…vámpír vagyok- fejezte be a mondatát. De ez nem minden. John Smith az apám.

-Mi??-sápadt el apa- Az lehetetlen. Akkor az azt jelentené, hogy mi…

-…testvérek vagyunk-fejezte be Trish megint a mondatot-, vagyis nem lehetünk többé együtt. Nem lenne helyes. Én azt hiszem, most megyek is- mondta néhány perc hallgatás után.

-Ne, várj! Változtass át!-kérte apám határozottan.

-Hogyan?

-Jól hallottad. Azt szeretném, hogy változtass át. Nem akarok többé a családommal maradni. Az apám nem is az apám, az anyám meg 18 éven át félrevezetett. Tedd meg ezt értem, kérlek! Hiszen a húgom vagy! Még hogyha azt hittük, hogy köztünk több van, akkor is a testvérem vagy.

-Rendben.- sóhajtott Trish, majd megsebezte magát, és odatartotta a karját apának, majd mikor elkezdte inni a vérét, beleharapott a nyakába, és ő pedig elkezdte apa vérét szívni. néhány perc múlva apa összeesett, de nem sokkal később fel is kelt, immár vámpírként. Ez volt az utolsó, amit láttam, majd megint megjelent egy füstfelhő, és én megint egy másik helyen voltam. Ezt felismertem. Az erdő Christal mellett. Most nem apámat láttam meg először, hanem Lorent. Akarom mondani, az anyámat. Egy fa tövében ült, és olvasgatott.

-Loren! Hol vagy? Már megint nem csinálsz semmit! Gyere ide azonnal, és mosogass el!- hallottam egy nő hangját, nem olyan messziről. Elnéztem arrafelé, és egy kis erdei házikót láttam meg.

-Igen anya, megyek már!- állt fel, majd lassan elindult a ház felé. Ekkor láttam meg, hogy apa fut- nem vámpírtempóban- arrafelé. Neki is megy anyámnak, aki ennek következtében leejtette a könyvét a sárba. Apám ment volna tovább, de anya eléggé kiakadt.

-Talán elnézést, vagy valami!

-Parancsolsz?- fordult vissza apa.

-Ez az egyetlen emlékem maradt a nagymamámtól, és miattad tönkrement. A legkevesebb az lenne, hogy elnézést kérsz.

-Most mit vagy úgy kiakadva, csak egy vacak könyv!

-Attól még, hogy Te egy előkelőbb családból származol, és úgy fennhordod az orrod, még nem kellene lenézned, csak mert alacsonyabb származású vagyok, egy erdei kisházban élek, és rongyos a ruhám. Érzéseim attól még ugyanúgy vannak- jöttek elő a könnyei.

-Jaj, ne sírj. Sajnálom. Majd veszek neked újat- ajánlotta fel apám.

-Az már nem lenne ugyanaz. Ennek érzelmi értéke van.

-Akkor mondd, mivel tehetném jóvá, és hidd el megteszem.

-Nem kell tőled semmi!

-Loren! Hol vagy már?

-Megyek, anya- azzal el is ment. Apa elindult az ellenkező irányba, és én mentem volna utána, de észrevettem, hogy hirtelen, nagyon gyorsan megy az idő: Pillanatok alatt este lett, majd megint reggel. Már másnap van, és apám megint itt van. Nem értem a viselkedését, hiszen vámpír. Hogyhogy meg sem fordult a fejében megtámadni anyát? Jó az elején még nagyon bunkó volt, de most is itt van, és kutya legyek, ha nem Rá vár. Amikor anya kijött a kezében a tegnap összesározott, de azóta már viszonylag megtisztított könyvvel, apa rögtön odament hozzá.

-Mit keresel itt megint?

-Én csak… Látni akartalak-mondta ki őszintén.

-Láttál. Elmehetsz.

-Ne csináld már ezt! Még mindig haragszol a tegnapi miatt?

Anya nem válaszolt, csak továbbment, ami elég sokat mond. Apa viszont megragadta a csuklóját, hogy visszahúzza.

-Áú! Erősebben, még nem szakadt le a karom!

Úgy látszik, apa megfeledkezett az erejéről.

-Sajnálom- húzta magához közelebb anyát.

-Ezt már hallottam- motyogta, majd felnézett apa szemeibe- Miért jöttél valójában?

-Ezért- mondta, majd megcsókolta anyát. Fura ezt mondani, de olyan aranyosak együtt. Kicsit olyan, mint egy tündérmese. A szegény parasztlány, és a gazdag herceg. Na jó, a tündérmesékben nem szerepelnek vámpírok. De értitek, mire gondolok.

Miután elváltak ajkaik, anya kissé meg volt illetődve. Nem csodálom, azért az 1600-as években nem volt szokás egy nap ismeretség után csókolózni valakivel. Nem mintha ma szokás lenne az ilyesmi, de vannak ilyen szánalomra méltó emberek.

-Nem is ismerlek. Még a nevedet sem tudom- motyogta zavarában anya.

-Majd megismersz- simogatta meg apa az arcát- Egyébként Marcus Kenway vagyok.

-Loren Ellwood- mosolygott anya.

-Látom, megenyhültél. Van ennek valami oka?- jelent meg egy huncut mosoly apa arcán.

-Nincs- pirult fülig anya.

Na jó, a nyáladzást nem voltam képes tovább bámulni, szóval távolabb mentem, amíg abbahagyják. Nemsokára mindketten leültek egy fa tövébe, és elkezdtek beszélgetni.

***

-Te teljesen megőrültél?? Ő egy halandó! Az ételbe nem szoktunk beleszeretni- fakadt ki Marcusra Trish. Most éppen a házukban vagyok -ami inkább kastély, mint ház-, úgy két héttel később. Apa elmondta a húgának, hogy szerelmes lett- Nem lehetsz szerelmes. Nem lehetnek érzéseid, hiszen vámpír vagy!! Ráadásul velünk harcolsz, a jó vámpírokkal szemben. Mi az, hogy? Apánk megtett vezérnek, erre te megcsókolsz egy PARASZTLÁNYT, akit alig ismersz. Ráadásul még ágyba is bújsz vele?? Normális vagy?

-Nyugodj már le! Attól még tudom, hogy mi a feladatom.

-Szeretném én azt látni. Megölöd a lányt, vagy tegyem meg én?

-Mi?

-Vagy megölöd, vagy én teszem meg. Más alternatíva nincs! El fogja vonni a figyelmedet, és aztán veszíteni fogunk.

***

Megint az erdőben vagyunk, mert apa megígérte a húgának, hogy megöli Lorent.

-Szia!- ölelte át anya boldogan apát- Hogyhogy megint itt vagy?

-Beszélnünk kell- mondta apa komoly hangon.

-Valami baj van?- nézett rá anya aggódva.

-Mondanom kell valamit. Még csak két hete ismerlek, de azt hiszem beléd szerettem.

-Jaj, már azt hittem valami baj van. Én is szeretlek. Különben nem is adtam volna oda az ártatlanságomat egy hete- nyomott egy csókot apa ajkára.

-Loren, komoly dologról van szó. Valamit nem mondtam el neked.- nagyot sóhajtott, majd folytatta- én egy…vámpír vagyok- mondta ki végre. Anya pár percig megszólalni sem tudott.

-Ez…Csodálatos- derült fel az arca.

-Mi?- nézett értetlenül apa- Nem is félsz?

-Dehogy félek! Tudom, hogy nem bántasz, mert akkor már az első találkozásunkkor megtetted volna.

-Rendben, ha ilyen könnyen veszed, akkor mondom tovább. A húgom nem örül ennek az egésznek, és két választási lehetőséget adott, vagy én öllek meg, vagy ő.

Erre már anya teljesen elsápadt.

-Vagyis… ezért jöttél- gyűltek könnyek a szemében.

-Nem! Vagyis a húgomnak azt mondtam, de nem tennék ilyet soha.

Néhány percig némán ültek, aztán anya megszólalt!

-Változtass át!

-Tessék?

-Változtass át! Kérlek!

-Nem tehetem ezt veled. Nem akarod ezt.

-De igenis akarom. Te nem tudod milyen nehéz itt élni! Anyám egy percre sem hagy békén. Minden házimunkát nekem kell végeznem. Nem bírom így tovább. Szeretlek, és veled akarok maradni. Örökre!

-Nem olyan jó dolog ez, hidd el nekem. Ezzel gyilkossá válsz. Te nem vagy ilyen.

-Akkor majd csak állatok vérét iszom.

-Nehéz uralkodni a vágyon. Úgyse bírnád ki, hogy ne egyél embert.

-Kérlek Marcus tedd meg ezt értem. Nem érdekel milyen élet vár rám, a mostaninál csak jobb lehet. És így a húgodnak sem leszek útjában. Hiszen ezzel megölnél.

Apa még mindig hezitált, aztán mégis megtette. Ugyanúgy felsértette a csuklóját, és hagyta, hogy Loren igya a vérét, míg ő kiszívta belőle a sajátját.

***

Megint apáéknál, csak egy héttel később.

-Marcus! Marcus!- kiabált anya.

-Mi az?

-Fogalmam sincs, ez hogy lehet de…

-De mi?

-Állapotos vagyok.

-Mi? Az lehetetlen! Hiszen halott vagy!

-Én is tudom, de a gyerek már mozog. Gyorsan fejlődik.

-Hát persze, hiszen vámpír- világosította fel apám.

A következő kép apám életéből, néhány héttel későbbi, amikor megszülettem. Na, erre a részre vártam. Anya a karjaiban tart, és mosolyog rám.

-Te vagy a leggyönyörűbb kislány a világon Claire.

Nemsokára apa belép, és kivesz anya karjaiból.

-Marcus! Ne vidd el!- kérlelte sírva, de nem érdekelte. Amikor anya megtudta, hogy apám a rossz vámpírok oldalán van, apa nem bánik vele olyan kedvesen, mint előtte. Tömlöcben tartotta, pedig tudta, hogy terhes velem. Aztán, mint most kiderült, el is vett tőle. Vagyis anya mondott igazat. Megjelent még egy olyan képkocka is, mikor anya egy mérgezett karóval várta apámat, de aztán képtelen volt megölni. Apa lefeküdt vele, csakhogy megmeneküljön, aztán visszazárta a tömlöcébe. Anya sokáig szenvedett, de sikerült megszöknie. Utána sajnos nem tudom vele mi lett, mert apám életének a végignézését választottam.

-Apa!- láttam meg saját magamat. Ez kb. 100 éve volt- Kérdezhetek valamit?

-Mi az?

-Nekem…nincs anyukám?

-Volt, de meghalt

-Mi történt vele?

-Ne firtassuk ezt jó?

Nos igen, most már azt is értem, miért hárította a témát. Próbálom megérteni, hogy miért változott meg apa viselkedése anya iránt. Hiszen LÁTTAM, milyen kedves volt vele. És nagyon aranyosak voltak együtt. De ezt már nem tudtam ott rendesen végiggondolni, mert megjelent megint a füstfelhő, aztán már a saját ágyamban ébredtem. Úgy döntöttem, hogy elmegyek anyához, hogy elmondjam neki, tudom, hogy nem ő a hibás abban, hogy nem tudott felnevelni.

Loren szemszöge:

Prue átváltoztatta Maggie-t, és meg kell hogy valljam, egészen jól el tudja nyomni magában az emberi vér után való éhséget. Tökéletesen megelégszik az állatvérrel is. Bár azért rajta kell tartanunk egy-két hétig a szemünket, mert még új. Nehogy valami hülyeséget csináljon. Végül is az ember vér egyszerűen mennyei. Igen, én már ittam. Még a vámpírlétem legelején. Nem vagyok rá büszke, de ez van. Marcus az orromnál fogva vezetett. De olyan édesen csókolt az első alkalommal, hogy nem tudtam neki ellenállni. Na jó, nem gondolok ezekre vissza, mert csak fájdalmat okoznak. Inkább kinyitom az ajtót, ugyanis csengetnek. Teljesen elképedtem, mikor megláttam, Claire jött. Kicsit megrettentem, és azt vizsgáltam, nem rejtett-e mérgezett karót valahová.

-Ne keresd! Nincs nálam fegyver. Nem akarlak bántani.

Kicsit nehéz volt elhinnem, hogy ilyet mond, de végül csak megbékéltem a tudattal, és kedves hangon szóltam hozzá, abban a reményben, hogy talán az utóbbi kb. 24 órában valamilyen csoda folytán megbékélt velem.

-Mi szél hozott?

-Bemehetnék?

Hezitáltam egy kicsit, majd kitártam előtte az ajtót.

-Én csak azért jöttem, hogy elmondjam: Sajnálom. Már tudom, hogy apám elvett tőled, és nem te hagytál el engem. Ez tényleg nem volt szép tőle. Nem tudom mi üthetett belé, hiszen az elején olyan kedves volt veled. Olyan ez, mint egy rossz átok.

Az átok szóra felkaptam a fejem, és elgondolkoztam. Trish az elejétől kezdve nem kedvelt engem. És ő igencsak különleges vámpír, ugyanis az anyja egy boszorkány. Mi van, ha Marcus-t megigézte, és azért lett undok velem. Oké, ez egy elég buta feltételezés, hiszen Marcus így is úgy is a rosszak vezetője, teljesen mindegy, hogy megigézik-e vagy sem. De mégis. Annak ellenére, hogy a rossz oldalon állt, velem mindig kedves és megértő volt. Vagyis addig, amíg meg nem tudtam, hogy nem a jó oldalon van. De őszintén ez engem az elején egyáltalán nem zavart. Csak utána gyűlöltem meg, miután úgy bánt velem, mint egy rongydarabbal.

-Min gondolkozol?- zökkentett ki a gondolatmenetemből a lányom.

-Apádon- válaszoltam egyszerűen.- De várjunk csak, honnan tudtad meg az igazságot?

Erre mindent elmondott nekem, én meg hitetlenkedve figyeltem.

-Örülök, hogy már nem haragszol rám- öleltem át.

Ez egy konkrét fejezet a történetből. Igazából a fejlődés mondjuk az előző három történetemhez képest látványos. És tényleg nem hibáztathatom magam, amiért tizenöt-tizenhat évesen egy klisés, kissé kidolgozatlan és cseppet sem korhű alkotás lett a végeredmény. Egyébként 8-10 fejezet volt, ameddig jutottunk vele, mielőtt abbahagytuk volna, olvasóink nem emlékszem, hogy voltak-e, és ha igen, milyen számmal. De legalább mi ketten jóban lettünk, és ha nem is rendszeresen, de így 7-8 év elteltével is van, hogy váltunk néhány szót.

H.O.P.E. – Hold on. Pain ends (2013)

Avagy a One Direction fellángolásom. Vagy valami olyasmi. Természetesen követnem kellett a tömeget, mint sok minden másban, és akkoriban a csapból is ők folytak. Több próbálkozásom is volt velük kapcsolatos fanfictionre, de egyik sem volt elég ütős. Úgyhogy kombináltam a srácok népszerűségét egy másik feltörekvőben lévő témával. Tudjátok mire volt még nagy kereslet akkortájt? E. L. James – A szürke ötven árnyalata című könyvére. Olyan lányokat láttam akkor könyvvel a kezükben, akiket soha máskor előtte – de utána se.

Szóval, mivel kezdtek elfordulni a sablonos „találkoztak a koncerten és első látásra egymásba szerettek, aztán boldogan éltek, amíg meg nem haltak”- típusú nyálas történetektől az olvasók, és a tömeg vérszomjasan leste a prédákat – esetünkben a szexuálisan túlfűtött 1D fanfictionöket -, alkottam én is egyet. Nos, igen, ez blogger karrierem egyik nagy sötét foltja, nem vagyok rá büszke. Fiatal voltam, és hülye, aki a népszerűségért a lelkét is eladta volna…

Viszont, hogy pozitívumot is mondhassak erről a történetről, annak ellenére, hogy nem mutatott jó példát, plusz az eleve egy kiábrándító dolog, hogy nekem is csak az számított, hogy minél több visszajelzés érkezzen, a maga módján egyedi sztori volt.

Egy akkori kedvenc bloggerem így nyilatkozott róla:

„Van egy csaj, aki nagyon régóta olvassa az írásaimat (talán a kezdetektől nem) és az ő kommentjei szinte mindig ott vannak a részek alatt és nagyon jól esik nekem, hogy már ilyen régóta velem van. Remélem, hogy magadra ismertél, igen Timi, te vagy az.

Nemrég megkért, hogy olvassak bele a blogjába és mondjak róla neki véleményt. Nos, én úgy döntöttem, hogy a véleményemet inkább ide írom.

Aki ismer, az tudja, hogy ami a szívemen, a számon, szóval teljesen őszinte véleményt írok.

Amikor az elején elkezdtem azt hittem, hogy 'na, megint egy blog egy depis csajról, aki felvágja az ereit, aztán valaki megsajnálja'. Aztán amikor tovább olvastam kezdett izgalmasabbá válni a sztori, amikor kiderült, hogy az 1D feloszlott és Niall összeveszett a srácokkal majd visszament a húgához. Akkor rögtön felbomlott az előbbi tévhitem, hogy ez megint valami tucat, mert ilyet azért még nem gyakran olvastam. Utána egyre jobban érdekelt és amint megtudtam, hogy mivel foglalkozik Harry, Louis, Liam és Zayn akkor már tudtam, hogy ez semmikép sem tucat, sőt még nem olvastam egy ehhez hasonlót sem. Amikor elrabolták Niall húgát és megtudtam, hogy miket műveltek vele teljesen új személyiséget adott a srácoknak, amit nagyon jól megírtál. Aztán a későbbiekben a visszatekintőt az első napra és Harry érzelmeire is nagyon szépen megfogalmaztad, ami különösen tetszett.

Egyszóval mindenkinek csak ajánlani tudom a blogot, nekem nagyon bejött, igaz az elején vannak elég durva +18-as részek, de nem ez a blog teljes lényege, szóval engem ez is megfogott, hogy nem egy pornó, de azt a részt, amit olyanra kell írni azt ízlésesen fogalmaztad meg.

Egyszóval mindenkinek csak ajánlani tudom Timi blogját, nem fogjátok megbánni.”

A történet főszereplőnk, Ciara Horan elrablásával kezdődött. A zenekar feloszlott, Niall és húga pedig olyan rossz helyzetben voltak egy idő után, hogy már nem volt hol lakniuk. Segítséget szeretett volna kérni a korábbi bandatagoktól – akik továbbra is egy közös lakásban éltek -, de ők megtagadták azt. Niallt összeverték Ciarát pedig behurcolták magukhoz, bezárva tartották, és kiélték rajta beteges vágyaikat.

Na, itt most felvetődik a kérdés, hogy Niall vajon miért nem jelentette a rendőrségen, hogy a húgát elrabolták. Ismerte a címet, az elkövetőket még jobban, és nagy valószínűséggel volt annyi esze, hogy tudja, mit művelnek a testvérével odabent… Szóval, igen, logikai buktatót ebben sem nehéz találni.

Ciara később megszökött és kórházban kötött ki, ahol újra találkozhatott rég nem látott bátyjával. Egy apróságra azonban nem számított: teherbe esett. Nem sokkal később megjelent Harry a színen, aki addigra szánta-bánta bűneit és megpróbált közeledni a lányhoz.

Hogy azért hagytam-e itt abba a sztorit, mert rájöttem, ennél többet nem lehet kihozni belőle – legalábbis úgy, hogy értelme is legyen -, vagy esetleg tudatosult bennem, hogy ez nem nekem való, és attól, hogy az ilyen történetekkel lehet hamar sok olvasót szerezni, még nem kell nekem is követnem ezt a fajta viselkedést, nem tudom. De nem folytattam, és nem is próbálkoztam többé fanfictionökkel…

Ali, Dani, Bálint, na meg mi (2013)

 

Csodálatos, saját gyártású fejléc (Én vagyok Nina Dobrev, mert csak)

Gyerekek, a 2013-as életem nyara volt. Forgattunk egy teljesen értelmetlen, de vicces videoklipet a barátnőimmel, termékeny voltam blogos tekintetben, és tényleg tök jól éreztem magam. És nem csupán a közzétett blogokon ontottam magamból az újabb részeket, hanem volt egy titkosított blogom, amin egy olyan történetet vezettem, amit csak a barátnőimnek meg magamnak írtam – hogy jót röhögjünk. Vicces, hogy ez az egyetlen olyan (nem vers vagy novella) alkotásom, amelyiknél eljutottam az utolsó (harmincegyedik) fejezetig is.

2013-ban Márta Alex (művésznevén ByeAlex) – Kedvesem című dala csendült fel az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjében, Malmöben, amivel a tizedik helyezést zsebelte be. A többség – mint általában mindig – elégedetlen volt, nem értették miért ez a dal jutott ki, szitkozódtak. Minket viszont teljesen megbabonázott nem csupán ez, de Alex korábbi és későbbi dalai is.

A blog ötlete abból nőtte ki magát, hogy az egyik barátnőmnek Alex jött be nagyon, a másiknak pedig a gitárosa, Kővágó Dániel. És mivel tudták, hogy írok, kérték, hogy írjak már egy történetet velük és a két sráccal a főszerepben. Először egy rövid novellának indult. De annyira jól sikerült, hogy folyton folytatást szerettek volna. Úgyhogy lelkesen alkottam, és mindig jókat nevettünk a végeredményen. Egyre jobban kiterjedt rengeteg sztár crushunkra, akikekkel kavarhattunk benne, a vége felé már tényleg minden jött-menttel összefeküdtünk, de persze az alapkoncepció az volt, hogy a legvégén mindenki az eredeti kiszemeltjével legyen.

Én csak a nyolcadik fejezetben léptem színre, addig abszolút a barátnőim története volt, akkor mondtam azt, hogy most már én is szívesen benne lennék, úgyhogy kerestünk nekem egy pasit, aki passzol a képbe. Így az enyém lett Simon Bálint, az Ivan&The Parazol dobosa, aki úgy illett a képbe, hogy Danival is volt egy közös „bandájuk” – ha lehet így nevezni, a MONSTAZ. És az ő egyik klipjük volt az ötletgazda a saját nyári videoklipünkhöz is.

Nem mesélem el a teljes történetet, és nem rakok be részleteket, mert még élni szeretnék – és a barátnőm megölne ezért. De egy olyan részletet bemásolok, amiből semmi nem derül ki a cselekmény alakulásából, illetve csakis rólam van benne szó:

A szülinapom reggelén még egyáltalán nem gondoltam, hogy bulizni fogok. Miután felkeltem, és készítettem magamnak reggelit, indultam is az egyetemre. A nap folyamán kaptam pár SMS-t, a hallgatótársaim közül páran odalöktek egy-egy "Boldog szülinapot!" üdvözlést, és facebook-on is jött pár értesítő. Ez így ment már évek óta, nem is vártam sokkal többet. Na jó, legfeljebb Simitől. De egy lány elvárhatja a barátjától, hogy meglepje, nem?

Amikor délután végeztem, Simi az egyetem előtt várt rám, aminek nagyon örültem.

- Hogy kerülsz ide? - kérdeztem egy csók után.

- Reggel olyan hamar elmentél, hogy nem volt időm felköszönteni..

- Sajnos én nem tehetem meg, hogy délig aludjak. Miért nem keltél korábban, ha szándékodban állt felköszönteni?

- Ezt most komolyan tőlem kérdezed? Tudod milyen aluszékony vagyok. Na jó. Boldog szülinapot! - csókolt meg újra - És most jöhet a meglepetés - indult el a kocsi felé, én pedig követtem.

- És mi az? - kíváncsiskodtam.

- Ismered a meglepetés fogalmát? - húzta össze szemöldökét.

- Jó vágom. Akkor indulj! - sürgettem, mert égetett a kíváncsiság. Simi sebességbe tette a kocsit, majd el is indultunk. A Duna-part egy elhagyatottabb részén leparkolt. Ő kiszállt, majd az én oldalamon is kinyitotta az ajtót, és kisegített a járműből.

- Gyere! - fogta meg a kezem, és elindultunk az egyik irányba. Amikor már láttam, hogy mi vár minket, egy pillanatra megtorpantam. Egy asztal volt megterítve két személyre, közepén néhány szál rózsával és egy égő

gyertyaszállal. De ami a legmeglepőbb, hogy egy pincér is állt készenlétben az asztal közelében. - Egy romantikus vacsora két személyre, pincérrel, háttérben a csodás naplementével - ismertette Simi azt, amire már magamtól is rájöttem. De azt csak akkor vettem észre, hogy onnan mennyire jó a kilátás az éppen lemenő napra. Még csak délután fél 5 volt, de ugye télen hamar sötétedik, így már egészen lent volt a nap, és a körülötte lévő lilás-rózsaszínes égbolt gyönyörűen harmonizált halvány sugaraival. Mosollyal az arcomon mentem közelebb az asztalhoz, ahol Simi kihúzta nekem a széket, és miután leültem, ő is helyet foglalt velem szemben. A pincér töltött a poharunkba egy kis pezsgőt, majd tálalta nekünk a vacsorát.

- Bolognai spagetti! - csillantak fel a szemeim kedvenc ételem láttán.

- Igen. Tudod gondolkoztam, hogy mi lenne illőbb, azért mégis csak a szülinapod van. De pont ezért a kedvenc ételed a legjobb, nem igaz? - mosolygott.

- Nem. Kaviárt kellett volna hozatnod meg mindenféle drága ínyencséget. Vidd innen, látni sem bírom! - színészkedtem.

- Nagyon vicces. - húzta mosolyra a száját.

- Tudom - nevettem - Na együnk!

Miután befejeztük a vacsorát, és a desszertre vártunk, Simi felállt egy "Mindjárt visszajövök" mondat kíséretében. Pár perc múlva újra ott ült velem szemben, de ezúttal egy lyukacsos doboz volt a kezében.

- Ez micsoda.

- Ajándék. Olyat akartam, aminek tényleg örülnél, még hogyha apróság is - nyújtotta át a dobozt, majd felnyitottam a tetejét.

- Jaj Istenem! - tettem a szám elé a kezem, amikor megláttam a doboz tartalmát. Egy imádni való szürke kiscica volt benne.Kivettem, és rögtön babusgatni kezdtem.

- Khm... Még a végén féltékeny leszek - röhögött Simi.

- Most miért vagy ilyen? Nézd meg azt a cuki pofiját, meg azokat a gyönyörű zöld szemeit. Ne mondd, hogy nem aranyos!

- De nagyon is. És elvonja az összes figyelmedet rólam. - vágott sértődött fejet.

- Ó, jaj! - tettem vissza a cicust a dobozba, majd átültem Simi ölébe - Most jobb?

- Nem is tudom - játszotta még mindig meg magát, mire megcsókoltam.

- Szeretlek. - mondtam, majd ismét megcsókoltam.

- Elnézést - zavart meg minket a pincér, úgyhogy elváltunk egymástól, és én visszaültem a helyemre. Lerakták elénk a desszertet, ami szintén egy kedvencem volt: Fekete erdő torta.

- Hogyhogy így emlékszel mindenre, amit szeretek? - lepődtem meg.

- Most ebben mi olyan hihetetlen?

- Nem tudom. Csak olyan furcsa. De nagyon jól esik - mosolyogtam és a villáért nyúltam, hogy megegyem a sütit.

Miután mindent elpusztítottunk, visszamentünk a kocsihoz. Én beraktam a cicát dobozostul a hátsó ülésre, majd Simi legnagyobb meglepetésére nem az anyósülésen foglaltam helyet, hanem az ölében. Csók közben leengedtem az ülés háttámláját, és ő értve a célzást, vetkőztetni kezdett…

Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt

Bár a cím megtévesztő lehet, de nem a Kate Hudson és Matthew McConaughey főszereplésével készült 2003-as romantikus vígjátékról lesz szó – amit egyébként imádok.

Belegondoltatok már, hogy milyen szörnyű, hogy „ezek a szemét férfiak”, csak úgy minden ok nélkül faképnél hagynak, aztán később minket hordanak el mindenfélének? Csak kihasználnak, pedig mi a lelkünket is kitesszük értük, de egy cseppet sem tudják értékelni, amit kapnak. Meg egyébként is, mi tökéletesek vagyunk, mindig minden esetben a pasi a rossz. Ő nem szeretett eléggé, nem adott meg mindent, csak arra voltam neki jó, stb. Össze is szedtem tíz olyan viselkedési formát, amiknek a betartása után elképzelni sem tudom, hogy ne legyen esküvő. Ne feledd, ha ezek után mégis dobnak, az nem a te hibád!

10. Becézgetés

Eszedbe se jusson leragadni olyanoknál, mint a Szerelmem, Életem vagy Szívem. Azt meg aztán végképp verd ki a fejedből, hogy esetleg a saját nevén szólítod, hol élsz te? Minél megalázóbb, férfiatlanabb becézési formát válassz! Mondjuk Cicám, Ciculi, Nyuszifül, Cukorbogyó, stb. Ezek sokkal jobban kifejezik az iránta érzett szeretetedet és törődésedet. Sőt, ha ő nem hasonló beceneveken szólít téged, akkor nem is szeret!

Plusz pont, ha nyilvánosság előtt is így hívod, és elvárod, hogy ő is így hívjon. Imádni fogja!

9. „Közös jövő”

Akár már az első randevún elő is rukkolhatsz az ötlettel, hogy milyen is lenne, ha összeköltöznétek, aztán megesküdnétek a tengerparton, elmennétek nászútra, és már áldott állapotban térnél haza. Egyáltalán nem korai már fél évvel később feleségként látni saját magad a választottad mellett. Hiszen „a Sors rendelte így”! Tervezd meg, milyen otthonossá teszed a lakását, ha beköltözöl, beszélj sokat a házas életről és már az első hetekben gondolkozz, hogyan fogjátok hívni a gyerekeiteket!

8. Elvárások

Az első perctől kezdve a férfi az, akinek bizonyítania kell. Neked a kisujjadat sem muszáj mozdítanod. Vegyen neked aranyos ajándékokat, vigyen el szép helyekre, fizessen mindent ő, árasszon el a bókjaival, mindig csak veled foglalkozzon. Nem szükséges elmondani, mire is vágysz pontosan, találja ki, ez a minimum. És természetesen, ha nem kapod meg, akkor jogosan a nyakának ugorhatsz. Neki tudnia kellett volna! Minél lehetetlenebbek az elvárások, és minél kevesebbszer szólaltál meg a vágyaiddal kapcsolatban, annál jobb.

7. Elégedetlenség

Ha túl vagy azon, hogy vannak bizonyos elvárásaid a társaddal szemben, akkor a következő szintre léphetsz. Ha a barátod rájött, hogy mindig adnia kell valamit – legyen az fizikai vagy érzelmi dolog -, hogy boldoggá tegyen, akkor utána bombázhatod azzal, hogy neked semmi nem jó, amit kapsz. Nem ilyen ajándékot szerettél volna, neked nem ízlik a vacsora, amit készített, nem dicsér, nem foglalkozik veled eleget – akkor sem, amikor az egész napját rád áldozza -, kevés figyelmet kapsz. Soha semmi nem lehet elég jó, amit nyújt neked, mert mindig hiányérzeted lesz. Neki mindig arra kellene törekednie, hogy a nap minden percében a kegyeidet keresse, hogy boldoggá tegyen, a többi dolog az teljesen lényegtelen és elhanyagolható. A világ körülötted kell, hogy forogjon!

6. Tapadás

Ne engedd sehová és leginkább senkivel! Nem dolgozhat, nem szórakozhat, nem beszélhet senkivel, veled kell töltenie minden szabadidejét. Ne hagyj neki egy lélegzetvételnyi szabad teret sem, akaszkodj rá, mert egy szerelmespár 0-24-ben egymás nyakán ül. Ha bármilyen halaszthatatlan dolog miatt egy kis időt is külön töltötök, azonnal zaklasd az üzeneteiddel, mert legalább enyhít valamit a hiányán. És muszáj azonnal visszaírnia, különben újabb okot ad a jogos hisztire.

Viszont vele ellentétben, amikor te a barátnőiddel akarsz találkozni, beszélgetni, az neked jár. Csak ő lehet bekorlátozva, téged viszont senki ne is próbáljon kalitkába zárni, mert nincs joga hozzá. Egy pasi neked ne mondja meg, hogy mit tehetsz és mit nem!

5. Féltékenység

Ha kapcsolatban vagy, akkor minden lány az ellenséged. Bárki, akivel partnered személyesen találkozik, akivel szóba áll, ráír Facebookon vagy egyéb online felületen, sőt minden nőnemű virtuális ismerőse – akikkel nem beszélget is -, vagy egy vadidegen, aki csak ránéz az utcán, halálra van ítélve.

Ha csak passzív-agresszív módon érezteted a barátoddal, hogy rajtad kívül minden lány smafu, akkor nem fogja igazán érezni a törődést. Az igazi az, amikor nyíltan gyilkossággal fenyegeted a vetélytárs lányt.

4. Birtoklás

Ha azt hiszed, hogy a féltékenységnek az a csúcspontja, amit az előző pontban részleteztem, akkor amatőr vagy párkapcsolatok terén. Ha igazán profi akarsz lenni, akkor nem csak olyan módon sajátítod ki a férfit, hogy amikor veled van, nem találkozhat, és nem beszélhet más lányokkal. Hanem az exeire sem gondolhat. Úgy kell tennie, mintha soha nem is léteztek volna, mintha te lettél volna az első és egyetlen barátnője. Nem lehetnek olyan emlékei, ami más lányokkal és nem veled kapcsolatosak. Hogy volt mersze előtted másokkal is kavarni? Ez rosszabb, mint a megcsalás!

3. Irányítás

Mindennek úgy kell történnie, ahogyan te akarod, és minden csak úgy jó, ahogyan te csinálod. Te jobban főzöl, jobban végzed a házimunkát, te mindent megadsz neki, ő pedig semmit nem ad meg neked. Jobb vagy az ágyban is. Azt vesztek, amit és akkor, amikor te akarod. Oda mentek nyaralni, ahová te mondod. Csak azzal találkozhat, akivel megengeded. A család és a barátok nem számítanak, csak veled foglalkozhat egész nap. És a nap minden percében fenntarthatod a jogot a kiborulásra, ha a dolgok kicsúsznak az irányításod alól, vagy esetleg a másik fél nem hajt rögtön fejet az akaratodnak…

2. Veszekedés

A hisztijeidet és kiborulásaidat kétféleképpen lehet a legjobban kezelni. Az egyik, amikor egy szót sem szólsz a másik félnek arról, hogy pontosan mi is böki a csőrödet, de egész nap szemmel gyilkolod, hogy érezze, valamit nagyon rosszul csinált. Aztán, ha rá is kérdez, maradj továbbra  is sértődötten csendben, mert azt sem érdemli meg, hogy hozzá szólj. Hogy tehette egyáltalán veled, amit tett? Minimum egy térden csúszós bocsánatkérés jár neked, az alá ne is add, és meg ne szólalj! A másik konfliktuskezelési mód, ami jó lehet ilyenkor, ha nekiesel. Kitalálsz mindent, amit csak a fejéhez vághatsz, hogy minél rosszabbul érezze magát, és kiabálsz vele. Ne is hagyd szóhoz jutni, zúdíts rá mindent, ami téged bánt, még akkor is, ha jelentéktelen. Hiszen fájdalmat okozott, nem neked kell rosszul érezned magadat a helyzet miatt, csakis neki. Aztán ha bocsánatot kért, akkor mutass némi hajlandóságot arra, hogy megbocsátasz, de visszatérően néha azért juttasd eszébe, hogy rosszat tett, nehogy elfelejtse!

1. „Hibátlan vagyok”

Ha túlvagy mindenen, akkor valószínű, hogy a barátod már a szakítást fontolgatja, és te biztosan értetlenül állsz a dolgok mögött. Fontos, hogy ilyenkor se felejtsd el, hogy te nem csináltál semmi rosszat, te hibátlan és tökéletes vagy. Hiszen mindig a pasik azok, akik kihasználják a nőket, minket kell sajnálni, mert tönkretettek. Mély sebet ejtettek a lelkünkön, soha nem fogjuk kiheverni, amit velünk tettek. Nekünk a legrosszabb, mert mi mindent megtettünk, hogy jól működjön a kapcsolat, de ha csak az egyik fél tesz ezért, nem tudunk mit tenni. Hiszen soha nem kaptuk meg azt a szeretetet, amit megérdemeltünk volna. Mi soha semmi rosszat nem tettünk ellenük. Megtiszteltetésnek kellett volna venniük, hogy velünk lehetnek. Hiszen mi vagyunk a nők, szóval nekünk alanyi jogon jár a tisztelet és megbecsülés. És nem elég, hogy minden ok nélkül eldobnak, mint egy rongyot, ha már nincs szükségük ránk, de utána mindenkinek úgy adják elő, hogy mi tettük tönkre az ő életüket. Pedig ez nem igaz.

Na, de nincs is szükségünk férfiakra, mindegyik csak lehúz és tönkretesz lelkileg. Mi erős és független nők vagyunk, akik egyedül is boldogulnak. Majd mi megmutatjuk, hogy jobbak vagyunk náluk! Vagy nincs igazam?