Nosztalgia: A régi történeteim és blogjaim - 1. rész

Mielőtt olvasni kezded a bejegyzést, szeretnélek figyelmeztetni az elején, hogy korhatáros. Amennyiben még nem múltál el tizennyolc, úgy csakis saját felelősségre görgess tovább. Köszönöm!

Furcsa kimondani, de már hét éve annak, hogy megnyitottam életem első blogját. Annak pedig, hogy egyáltalán elkezdtem írni, még több ideje már. Ilyenkor azért rádöbbenek, mennyire repül az idő, és alkalomadtán, amikor felelevenítek egy-egy régi történetemet, vegyes érzelmek támadnak fel bennem. Valamin csak jóízűen nevetek, hogy „Úristen, de béna voltam!”, néha a fejemet fogom, hogy mégis miért vetemedtem olyan őrültségre, hogy ilyeneket leírjak, de akad olyan is, hogy elgondolkozom: „Hmm, ez nem is rossz. Lehet, folytatni kellene.” Egy biztos, mindig szeretek belemerülni a korábbi történetfoszlányaimba, és bizonyos időközönként csak úgy szórakozásból – vagy inspirálódás céljából - olvasgatom ezeket. Arra gondoltam, nektek is megmutatom – hogy ne csak én nevessek – néhány régi kezdetleges, vagy néha elvetemült alkotásomat, illetve azokat is, amelyekre már kicsit büszkébben tekintek vissza.

Próbáltam minél több adatot előásni, hogy idézetekkel vagy akár képekkel is szolgálhassak, de ez nem minden esetben jött össze, hiszen sajnos a nagyon régi jegyzetfüzeteket már kidobtam. De amiről konkrétan nincs adat, azokat igyekszem minél részletesebben körül írni.

Életem első története: Love story (2011)

Ahogy mondtam, maga az írás már hamarabb jött az életembe, mint hogy elkezdtem volna blogolni. Tizenegy éves voltam, amikor a fél arcom lebénult, és egy hónapot hiányoztam az iskolából, infúziós kezelés és fizioterápia miatt, – mely során áramot vezettek az arcomba, hogy újra képes legyek mozgatni. Mivel ez komolyabb volt, mint egy sima megfázás, az osztályfőnököm úgy döntött, hogy bejön az osztállyal meglátogatni. De mire ezt tervezték, haza is engedtek. Viszont volt egy-két osztálytársam, akik akartak hozni valami ajándékot, és mivel már megvették, amikor visszamentem a suliba, akkor adták oda. Két konkrét dologra emlékszem – mert lehet több nem is volt -, egy plüss egér és életem első naplója.

Annyira megtetszett a naplóírás, hogy egészen tizennégy-tizenöt éves koromig csináltam. Az elején még elég rendszeresen, aztán egyre ritkábban, mire teljesen megváltam tőle – na meg tizennégy évesen már elkezdtem történeteket írni a naplózás helyett. Sajnos, időközben már a naplóimat is máglyán égettem el, bár azoknak a nagy része egyébként is olyan, hogy nem szívesen olvasom vissza. Rengeteg rosszat írtam mindenkiről, aki bántott. Ki hitte volna, hogy belül ilyen agresszív személyiség voltam?

Na de jöjjön a lényeg. Az első történetem. Vagy… valami olyasmi.

 

Igen, ez tényleg így fel volt írva az első diára...

És a legkreatívabb cím nyertese: Kertész Tímea.

Ebből még nem volt blog. Tizennégy éves koromban, nyolcadik évfolyam második felében íródott, és csak három ember olvasta el. Valamiért úgy gondoltam, hogy ez PowerPointban nagyon jól mutatna, és minden fejezet külön dián szerepelne. Mert egy regényfejezet csak egy diányi hosszúságú nem? Nálam az volt. Körülbelül.

De íme, pár csodálatos idézet, az írói pályám kezdetét jelentő történetből:

•         - Igen- hangzott el boldogan Cathrin szájából a válasz. Mark erre a szóra felállt és megölelte Cathrint. Romantikus pillanat volt, és békés, hisz a versenypálya már üres volt. Csak ők ketten maradtak ott, hogy ünnepeljék Mark győzelmét. Aznap kemény verseny volt közte és Sebastian között a Török Nagydíjon, de Mark került ki győztesen. J Este pedig ott maradt managerével.

•         Mark oly régóta vágyott már arra, hogy a lány szabad legyen. Ez meg is valósult.

•         Mark nem tudta mi történt, csak azt tudta, hogy Cathrin elvált férjétől.

•         Mark régóta szerelmes volt belé, de nem akarta tönkretenni a házasságot.

•         Aznap este szerelmet vallott, és megkérte Cathrin kezét.

Egy az egyben kimásoltam, szóval bocsánat a helyesírási hibákért és a smiley-ért. Ha ezt egy magyartanár látná… Egyébként ivós játék: Igyál, valahányszor egy mondat Markkal kezdődik! Egész jó estéd lesz.

Amúgy ez egy félig Forma 1-es történet volt. Természetesen én voltam Cathrin – a fantáziámban -, a Mark nevű kérőm az Mark Webber. Rajta kívül volt még egy szereplő srác, aki egy plátói szerelem volt – a valóságban.

A történet röviden – bár alapból nem nagy terjedelmű az egész a maga harminchárom diájával:

Cathrin a középiskolában összejött egy sráccal, aki miután leérettségiztek megkérte a kezét, de az esküvő előtt kiderült, hogy a srác megcsalta, ezért elhagyta. Közben munkát kapott a Forma 1-nél, ő lehetett Mark Webber menedzsere (WTF?!). Két hónap együtt dolgozás után Mark szerelmet vallott a lánynak és meg is kérte a kezét. (Ha érettségi után munkát kapott, akkor tizennyolc esetleg tizenkilenc éves a lány… Az F1-es pilóta a történet játszódásának idején harmincöt. És arról már szót sem ejtek, hogy két hónap ismeretség után szerelem? Lánykérés? No comment.)

Aznap éjjel az eljegyzésüket meg is ünnepelték azzal, hogy lefeküdtek egymással (It’s a very important information). Aztán amikor már az oltárnál álltak, berontott az ex pasi, hogy megakadályozza az esküvőt (kicsit sem klisé, vajon melyik film adta az ihletet?), majd meglepő módon a lány végül visszakozott és visszament a másik sráchoz.

•         - Cathrin ne!

•         -Te mit keresel itt?

•         -Téged.

•         -Köztünk már nincs semmi. Felnőtt nő vagyok, azt csinálok, amit akarok!

•         -Kérlek Cathrin ne tedd ezt velem. Szeretlek!

•         -Én viszont már tovább léptem.

•         -Cathrin, ne tegyél olyat, amit később megbánsz

•         -Beszéljük ezt meg odakint, légy szíves!- és kimentek a templom elé.

Itt hozzáteszem, hogy azért, mert valamit bekamuzott, és a lány elhitte, hogy igazából nem csalta meg. Aztán már ők ketten házasodtak össze, amikor az esküvő napján a lány elájult, és a kórházban kiderült, hogy áldott állapotban van. Mivel nemi aktus nem történt a két esküvő között, így lehet tippelni, ki a gyerek apja. Valamilyen józan logikán kívüli okból Cathrin elment Webberhez, elmondani az „örömhírt”, miközben azt is közölte, hogy ez semmin nem változtat.

•         Cathrin elment Markhoz.

•         -Szia

•         -Hello

•         -Hogyhogy itt vagy? Nem ma van az esküvőd?

•         -De, csak közben megtudtam valamit, és fontos lenne beszélnem veled.

•         -Nem haragszom, amiért faképnél hagytál az esküvőnk napján, nyugi.

•         -Nem arról van szó. Ez rettentő kínos számomra.

•         -Mondd már!

•         -Az a helyzet… Terhes vagyok

Oké, itt egy picit megállok, mert kiakadtam. Mégis miért mondta el neki hogy babát vár tőle? Soha senki nem gondolta volna, hogy az a gyerek nem a másik pasié.

De aztán végül Mark teljesen összetörten közölte a lánnyal, hogy még mindig szereti őt, Cathrin pedig… Ó, szegény terhes, szóval fogjuk a hormonokra. Szóval… Ágyba bújt vele ismét.

A vérnyomásom már valahol az atmoszféra és az űr között, de folytassuk.

A lány azt állította, hogy szerelmes mind a két férfibe. És nem tudott választani közöttük. Szóval az semmiképp nem volt opció, hogy mondjuk, elválik a férjétől és visszamegy a születendő gyermeke apjához, ahogy az sem, hogy Markot kizárja az életéből teljesen. Mert főhősnőnk megtalálta a tökéletes megoldást: együtt maradt a férjével, miközben viszonyt folytatott Markkal. Nos, azt hiszem, senki nem lepődik meg azon, hogy Cathrin nem lett párkapcsolati tanácsadó.

Aztán jött a legnagyobb fordulat: Valaki meglátta, hogy Cathrin Webberrel csókolózik és megfenyegette, hogy ha nem fejezi ezt be, akkor elárulja a férjének. Teljesen épelméjű főszereplőnk ekkor gondolt egyet, beült egy versenyautóba úgy, hogy gőze sem volt arról, hogyan kell elindulni vele, de hát ő gyorsan tanul, ezért elsőre sikerült neki. Az volt az eltökélt szándéka, hogy öngyilkos lesz. Össze is ütközött az egyik versenyzővel, de csodával határos módon sem neki, sem a babának nem esett semmi baja. És akkor a kórházban színt vallott a férjének arról, hogy megcsalta, mire a kedves férj is beismerte, hogy hazudott. Hoppá, hoppá! Aki figyelt, az tudja, miről van szó.

„Itt hozzáteszem, hogy azért mert valamit bekamuzott, és a lány elhitte, hogy igazából nem csalta meg.”

Végül Cathrin Markot választotta és boldogan éltek, amíg meg nem haltak. De azért a gyereket, amikor megszületett, Cathrin volt férjéről nevezte el…

Ennek a csodálatos műalkotásnak készült második része is, ami tulajdonképpen majdnem ugyanez, csak beleszőttem még néhány pasit, akivel Cathrin kavarhatott. Sőt ebben bónuszként még egy vetélés is volt, csak hogy ne legyen olyan lapos és unalmas a sztori. Ebből viszont inkább nem rakok be idézetet, mert túl sokszor fordulnak elő benne a nem fiktív nevek.

Scarlet / I dreamed a life / Álmodtam egy életet (2011)

Az első blogom. Ezt is csak úgy füzetbe kezdtem írni és már vagy tizenöt fejezet kész volt, mire jött a blog ötlete. A bloggeres történetek egy része még most is megvan, de nagyon sokat ott is töröltem már rég. Viszont én az első blogomat még a blogzona.hu-s felületen nyitottam, ami már rég nem elérhető, de még ha az is lenne, azt hiszem onnan is töröltem minden akkori irományomat. És ráadásul ez azok közé tartozik, melynek jegyzetfüzetbe vésett piszkozatait azóta elnyelte a Föld.

Szóval a Scarlet című alkotásom – nem voltam túl kreatív címekben akkoriban -, ami közben név váltáson is átesett a későbbiekben, egy papírra vetett szappanopera volt. De komolyan.

Túl sok nem ragadt meg nekem sem belőle, csak annyi, hogy a három főszereplő neve Scarlet, Francisco és Dylan volt. Mert kellett a szerelmi háromszög. És azt is tudom, hogy Francisco ugyanaz a személy volt, aki a Love storyban még eredeti nevén szerepelt férjemként. Na, de legalább itt már volt eszem fiktív személyneveket kreálni. Ha már az Interneten is publikáltam.

A Modern Levéltárnak is nevezhető Facebook üzenetek között már csak ennyit találtam meg az említett történetből:

Ezt mind látta Francisco, odarohant és bemosott egyet Dylannek. -Francisco! Ne bántsd!

-Még véded?

-Nem, de ezt nem erőszakkal kell megoldani! Félre ismertelek! Egy vadállat vagy.- és elment.

-Scarlet várj! Ne légy már ilyen zabos. Látod? Higgadt vagyok. Csak nem akarlak elveszíteni. Pláne nem ilyen hamar! Belátom az erőszak nem megoldás, csak hirtelen nem tudtam mit csináljak. Haragszol még?

-Nem is haragudtam, csak sokkolt hogy így ki tudsz bukni.

-Nem szokásom, csak te sem nagyon ellenkeztél mikor Dylan megcsókolt.

-Mert hirtelen jött, de aztán ellöktem és kapott egy pofont is, mert téged szeretlek te buta. De azért nem kell rögtön agyonverni.

Aha...De te mit tettél volna, ha egy másik lány rámmászna?

-Valószínüleg megtéptem volna...

-Akkor nem értem mi ez a felhajtás.

-Igazad van! Tudod mit? Felejtsd el amit mondtam.

-Akkor kapok egy csókot?

-Persze!-és megcsókolta.

Dylan égett a dühtől. Nem bírta tovább nézni ezt az enyelgést, szomorúan elballagott. Scarlet azért sajnálta, és kissé szomorúan nézte ahogy elmegy. Mire Francisco megkérdezte:

-Mi a baj?

-Mi lenne?

-Látom, hogy kicsit le vagy törve.

-Hogy én? Nem! Jól vagyok látod?

-Jó te tudod.

IV. fejezet

Francisco tudta hogy nincs minden rendben Scarlettel, de nem akarta faggatni. De nem is kellett, mert mégis elmondta Scarlet hogy mi bántja, mert nem akart Francisco előtt titkolózni.

-Figyelj! Valamit mondani szeretnék.

-Hallgatlak.

-Szóval én régebben szerelmes voltam Dylanbe. Egyszer beszéltünk csak, és akkor közölte velem hogy barátnője van. Én kiborultam kicsit, és hülyén viselkedtem. Annyit tudtam mondani hogy "értem", aztán kitöröltem az ismerőseim közül. Mindeddig féltem hogy ha találkozunk és megtudja hogy velem beszélt, azt fogja mondani, hogy őrült vagyok. De nem így volt. Azt mondta megbánta hogy kikosarazott.

-Értem. És még mindig szereted?

-Nem, dehogy. Esküszöm csak téged szeretlek.

Körülbelül úgy nézett ki a dolog, hogy újra alkottam a Love storyt Forma 1 nélkül, és kicsit összefüggőbb szövegként megfogalmazva. Mert ebben is volt szerelmi háromszög, lánykérés, házasságtörés, teherbe esés, vetélés. Itt a végkimenetellel kapcsolatban szálltam vissza egy kicsit a valóság talajára. Azért lett „Álmodtam egy életet” az új cím, mert kitaláltam, hogy ezt az egész mizériát Scarlet csak álmodja. És milyen igaz…

Egyébként borzalmasan logikátlan természetesen ez a történet is, tele helyesírási hibákkal, viszont életem első történetét szerintem nem űbereli ilyen szempontból, és minimális fejlődés szerintem látszik. Azért a Nobel-díj még elmaradt.

Criminal / Happiness doesn’t last forever (2012)

Ez egy újabb előrelépés volt az írás terén, mert ez viszont már az első olyan történetem, amivel szereztem egy néhány fős olvasótábort – és egy barátot. Az első történet, amivel kóstolgattam a Blogzóna helyett a Blogger felületét. Az első, amelybe konkrétan írtam erotikus jelenetet is. Szerintem az egyetlen olyan, amit be is fejeztem. A minősége már más tészta.

Akkoriban egymás hegyére-hátára hoztam létre egyébként az újabb és újabb blogokat, de a legtöbbnél hamar kialudt a tűz, ennek viszont valamiért nagyon szerettem (akkor) a történetét, és hihetetlen nagy lelkesedéssel vetettem bele magamat a részekbe. Emlékszem, hogy a blog megszüntetése előtt én ezt kimásoltam Wordbe is, de az évek alatt valahol elkallódott. Így itt is nagy keresgélés árán egy kósza idézetet találtam (és sajnos pont nem az a jelenet, amelyikre a legbüszkébb vagyok), pedig azért voltak benne egész vállalható részek is.

Kezdjük az idézettel, aztán mesélek:

Monica szemszöge:

Mikor Greg belépett a házba, aggódó tekintetét rám emelte. Nyilván az üzenet miatt. Azt hitte tényleg valami komoly bajom van. De hát hogy máshogy tudtam volna idevezényelni?

- Nincs semmi bajom – kezdtem - Én küldtem az üzenetet. Máshogy nem tudtam volna elérni, hogy ide gyere - láttam, hogy nagy kő esett most le a szívéről.

- És mit szeretnél? - vált hirtelen közömbössé, amitől megijedtem. Eszembe jutottak Nick szavai. Velem is csak játszott volna? Nem! Akkor nem rohant volna ide azért, mert féltett. Csak mérges rám, mert azt hiszi, hogy nem szeretem. Hogy csak kihasználtam, mert kellet valaki, aki vigaszt nyújt. Már nem is akartam vele beszélni arról, hogy mit tett Nick „barátnőivel”. Számomra már világossá vált, hogy szeret. Most viszont már tényleg el kellene mondani, hogy ez az érzés kölcsönös.

Greg szemszöge:

Mo rendesen rám hozta a szívbajt azzal az üzenettel. Vajon miért hívott ide? A kérdésemre még nem felelt. Én már nem értem mit akar. Vele akarok lenni, de fogalmam sincs, hogy Ő hogyan érez. De ha nem teszek semmit, akkor nem is tudom meg.

Monica szemszöge:

Mire szóra nyithattam volna a számat, Greg meglepő dolgot tett. A legközelebbi falhoz szorosan nekitolt, karjaimat lefogta és csípőjét az enyémhez tolta, mire én kéjesen felsóhajtottam. Egészen közel hajolt, de nem csinált semmit. Leheletét éreztem bőrömön, amitől kirázott a hideg. Percekig csak így állt. Szerintem arra volt kíváncsi, most mit fogok tenni. Alig bírtam uralkodni magamon, de láttam, hogy Ő sem bírja sokáig. De kész, én feladtam, és közelebb hajoltam, hogy megcsókoljam, de ő elhajolt aztán elmosolyodott.

- Szeretnél esetleg valamit? – kérdezte, de nem gúnyosan vagy ilyesmi. Látni lehetett a huncutságot a szemében – Megkaphatod. De előbb hallani szeretném – először nem értettem mit, de aztán leesett.

- Szeretlek - mondtam halkan.

- Nem hallottam. Mit is mondtál? – játszott tovább, én meg csak elmosolyodtam.

- Szeretlek! – néztem egyenesen a szemébe, miközben mondtam. Ezután odahajolt hozzám, és végre megcsókolt. Nem sokkal később elkezdte levenni a felsőmet, mire elváltam tőle egy pillanatra.

- Ne itt! - suttogtam.

- Akkor menjünk a szobámba, vagy a tiédbe.

- Úgy értem, ne ebben a házban!

- Oh.. Rendben - csak ennyit mondott, majd ölbe kapott, és kivitt a kocsihoz. Beültem az anyósülésre, Ő pedig elindult. Fogalmam sem volt arról, hogy hová megyünk, de nem is érdekelt. Csak egy nyugis hely legyen, ahol senki sem zavarhat. Kb. 5 perc múlva egy hotel előtt álltunk meg.

*

- Hol is tartottunk? – mosolygott kajánul Greg. Ezúttal én csókoltam meg őt. Hosszú percekig csatáztak ajkaink egymással, majd Greg a nyakamat vette célba. Fogaival gyengéden összeszorított egy részt, majd elkezdte kiszívni. Percekig csinálta mindezt, úgyhogy biztos voltam benne, hogy meg fog látszani. De kit érdekel? Élveztem minden pillanatát. Miután levált nyakamról, lehámoztam róla a pólóját, és Ő is megszabadított az enyémtől. Majd ölbe kapott, és – mivel lakosztályban voltunk – bevitt a hálószobába. Ott a melltartóm kapcsával gyorsan megküzdött, és az említett ruhadarabot eldobta.

- Nem vagy te egy kicsit mohó?

- Nem. Te vagy túl szexi. Nem tudok ellenállni – válaszolta, majd már a nadrágomat gombolta kifelé.

- Hé, ez így nem ér! – toltam el a kezét – engem vetkőztetsz, közben rajtad még mindig sok ruha van.

- Ha nem vetted volna észre pont ugyanannyi ruha van rajtunk - szorított magához, majd lassan haladtunk az ágy felé el nem engedve egymást, apró csókok kíséretében. Mikor odaértünk, picit megemelt, és letett az ágyra, majd felém kerülve folytatta a csókot. Az ajkaimat elhagyva áttért a nyakamhoz, és haladt lefelé. Mikor a melleimhez ért, nagyot sóhajtottam, majd ahogy haladt lefelé egyre csak hevesebben vert a szívem. Mikor leért a hasam aljához, levette a nadrágomat, aztán visszatért ajkamhoz. Fordítottam a helyzetünkön, és én kerültem felülre. Apró csókokkal halmoztam el felsőtestét szépen lefelé haladva. Én nem voltam rest: a nadrágja mellett a bokszerétől is megszabadítottam. Közelebb hajoltam hozzá, majd orálisan kényeztetni kezdtem. Közben aprókat nyögött, mert évezte amit csinálok.

Pár perc múlva, miután abbahagytam, fordított a helyzetünkön, és ismét alulra kerültem. Lehúzta bugyimat, és viszonozta előbbi cselekedetemet.

Miután végzett a takarót magunkra húzta, kényelmesen elhelyezkedett a lábaim közt, csípőjén lökött egyet, ezzel behatolt. Egyre gyorsabban mozgott bennem, és olykor, mikor egy erősebbet lökött a csípőjén, hangosan felnyögtem.

Ahogy egyre közeledtünk az orgazmushoz, gyorsított a tempón, és szinte egyszerre élveztünk el. Ekkor leszállt rólam, és elterült az ágyon. Lejjebb húztam a takarót, hogy kapjunk egy kis levegőt, majd odabújtam Greghez, a fejemet a mellkasára helyeztem, és egy kis idő múlva elnyomott az álom.

Nos, még az elején annyit kijelentenék, hogy egy nulla tapasztalattal (de tényleg annyira semmilyen, hogy konkrétan félúton voltam tizenhét és tizennyolc között, mire egyáltalán csókolóztam bárkivel is) rendelkező tizenöt évestől egész korrekt szexjelenet. És igazából, ha csak ezt az idézetet nézném, akkor nem is nagyon tudok belekötni sem. Itt már azért egészen ügyesen fogalmaztam. Viszont a történet ettől függetlenül pocsék.

Az hagyján, hogy a szerelmi háromszög – amitől ma már egyre inkább falra mászom -, természetesen itt sem maradhatott ki. De túl sok logika sem volt az egészben.

Monica gazdag családból származó lány, aki a sikeres érettségit tett, a szülei ennek örömére szerették volna megajándékozni egy kocsival. Reggel az anyjával bementek a bankba – mert végül is nem a XXI. századot élték, hanem leragadtak valamelyik olyan korban, amelyikben még nem létezett elektronikus fizetési mód -, hogy felvegyék a szükséges összeget. De pont rosszkor voltak szegények rossz helyen, hiszen egy bűnözőpáros berontott, hogy kirabolja a bankot.

Annyit még tudni kell, hogy az idősebb bankrabló, Greg, még tinédzser korában megölte az apját, mert az nem csak őt, de az anyját is verte, és őt okolta anyja haláláért. Arról, hogy Nick, a fiatalabb srác mikor hogyan és miért keveredett oda, már sehol sincs információ a történet folyamán, de sebaj, legalább az egyiküknek kreáltam egy eredettörténetet. Szóval, a lényeg, hogy ők ketten ebből éltek, bankokat raboltak és lehet kölcsönkérték Harry Potter láthatatlanná tévő köpenyét, mert évekig nem találták meg őket a zsaruk.

Sajnos nem ment minden simán, mert kiértek a rendőrök a helyszínre, mielőtt elmenekülhettek volna, így túszul ejtettek valakit (milyen eredeti), hogy meg tudjanak lépni. Természetesen az áldozat Monica Parker lett. Elvitték és bezárták, amíg nem döntöttek a sorsáról. Nicknek azonban megesett a szíve szegény párán, így Greg tudta nélkül végül szabadon engedte a lányt, aki valamilyen megmagyarázhatatlan okból (hálából?) „nem tudott hasznos információval szolgálni a hatóságoknak” – annak ellenére, hogy mindkét fogva tartója arcát látta.

Még aznap éjjel Nick nem bírt a hormonjaival, és nem törődve azzal, hogy védőőrizetben volt a család, odaosont a Parker család házához (a rendőröknek amúgy ez miért nem tűnt fel?), felmászott Monica erkélyére, majd miután a lány kijött, szerelmet vallott neki, és elcsattant első csókjuk. (MI A FENE?!)

A lány másnap gondolt egyet, és megszökött otthonról, és meglátogatta elrablóit. Greg – megjegyzem okkal – teljesen kiakadt a jelenlététől, és nagyon megijedt, hogy bajba sodorja őket.

Monica közölte, hogy ő is bűnözőként szeretne tovább élni, és kérte a fiúkat, hogy tanítsák be. Amúgy tök jól elvolt Nickkel, bár a csóknál tovább nem jutottak. Greggel viszont egy gyenge pillanatában összefeküdt. (Miért?)

Nick rajtakapta őket, aztán jött a tipikus szerelmi dráma. Monica próbálta tisztázni magában az érzéseit (vagy inkább a Stockholm-szindrómáját, mert könyörgöm, legalább fogjuk rá, hogy ebben szenvedett, akkor egy minimális magyarázat lesz is a cselekményre). De persze bármennyire próbálta bizonygatni, hogy neki Nick kell, végül ismét Greg mellett kötött ki – mint ahogyan az a fenti jelenetből is látszott…

Ezek után már nem igazán rémlenek a dolgok, úgyhogy az utolsó fejezetről mesélnék még, már amennyi abból is megmaradt.

Monica anyja öngyilkos lett, mert belebetegedett abba, hogy lánya megszökött, majd ő is körözés alatt állt. Erről a lány egy újságcikkből értesült, és teljesen összeomlott. Közben terhes is volt. És azt hiszem, hogy sarokba szorították őket Greggel a rendőrök, és a srác, hogy megvédje ő(ke)t, feláldozta magát. A rendőrök lelőtték őt, de így Monica el tudott menekülni.

Igen, egyrészt amolyan függő vége lett – azért mert folytatást is terveztem neki, ami tizennyolc évvel később játszódott volna, és Mo lányáról meg Nick bosszújáról szólt volna. De a többi részlet már tényleg homályos. Másrészt azért így végződött, mert már amikor a második címet (Happiness doesn’t last forever – vagyis A boldogság nem tart örökké) adtam neki, tudtam, hogy valami „depiendet” szeretnék adni neki.

Összességében borzalmas volt ez a blog, még kinézetben is, de azért mindenképp hálás lehetek, hogy így talált rám egy lány, akivel azóta is – még ha kicsit ritkán is, de – tartjuk a kapcsolatot. És miután olvastuk egymás történeteit, elkezdtünk egy közös blogot – ami már elindított engem úgy a „jobb történetek” útján. És még egy pár írással kapcsolatos dolog hozzá köthető. De erről majd a következő részben.

Timi