2018. november 7., szerda

Egyperces - Kicsi tulipán

Most csak egy rövidke novellát hoztam nektek, de remélem, hogy tetszeni fog.

Kicsi tulipán


Még tél volt, amikor gyökeret eresztett és elkezdte csíráját bontani a kis hagyma. Szüksége lett volna a napfény melegére. Vagy egy üvegházra. De csak a zord és hideg idő maradt számára, amit muszáj volt elviselnie.
Jött a tavasz. És ő fejlődésnek indult. Kibújt a föld alól és kíváncsian tekintett az ismeretlen világra. Még csak szára volt és levele, amikor szembesült az első csapással. A tavasz, amelyben bízott, átverte. Kegyetlen jeges viharral sújtotta a vidéket, és nem kímélte őt sem. Több levele is letört, majdnem maga is belehalt. De a gyökereivel erősen kapaszkodott, és így életben maradt.
Szükség volt egy kis időre, hogy helyre jöjjön. Tovább fejlődött. Megjelent rajta a bimbó, és a virága egyszer csak elkezdett kinyílni.
Arrafelé legelészett pár buta jószág. A kicsi tulipán rosszat sejtett.
Igaza lett. A gyönyörű piros virágát egyszer csak leharapták. Fájt neki. Pár méterrel arrébb a tettes már ki is köpte, és átgázolva a megcsócsált virágon haladt tovább, mintha mi sem történt volna. De a tulipán gondolta, hogy lehetett volna rosszabb is.
„Egyszer majd lesz újra szép virágom.”- mondta, reményt adva saját magának.
Egy másik csapat buta jószág másnap arra kóborolt. Ezúttal a tulipán megmaradt szárát és leveleit letaposta a csorda. A kis zöld növény a föld színével vált egyenlővé.
Kezdte elveszíteni a reményt, de amíg érezte, hogy a gyökere stabilan kapaszkodik, nem adta fel.
Már hetek is elteltek, a tulipán kezdett magához térni. Ekkor egy kutya szaladgált vidáman a környéken. Gödröket is ásott. Ott is elkezdett kaparni, ahol a kicsi virág gyökeret eresztett. Már kint volt a felszínen. Nem volt mibe kapaszkodni tovább. Azt hitte, itt a vége. Nem bízott már semmiben. Kezdte elengedni az életet, ami addig is végig csak szenvedést hozott számára. De ekkor valami történt…
Odalépett a kutya gazdája és meglátta a megviselt hagymácskát, amelyről már a zöld szára is letört. Felvette és gondosan becsomagolta, majd hazavitte magával. Elültette egy cserépbe, meleg helyre tette, és gondoskodott róla.
A kicsi tulipán új erőre kapott. Ismét képes volt szárat, leveleket és virágot növeszteni.
Többé nem árthatott neki se hideg, se vihar, se az állatok. Az új gazdája pedig minden nap csodálattal nézte ezt a gyönyörű és erős teremtést…