2019. december 31., kedd

Tíz olvasással, könyvekkel kapcsolatos terv az elkövetkezendő tíz évre


Eltelt egy újabb év. Már csupán néhány óra, és átlépünk a következő évtizedbe. A bejegyzés sorozat előző kilenc epizódjában visszatekintettünk, hogy az elmúlt évtizedben milyen hatást gyakoroltak a könyvek az életemre, és milyen formában. Voltak itt kedvenc és utált könyvek, jelenetek, idézetek, felejthetetlen könyves karakterek. Ideje lezárni a sorozatot is – az évvel együtt, és azt egy szokványos módon teszem én is: összeszedem a terveimet a jövőre nézve. Ebben az esetben egészen pontosan a tíz olvasással, könyvekkel kapcsolatos tervemet a következő évtizedre.

10. Ismét szövegesen értékelni a kiolvasott könyveket

Sajnos idén nem sok időm jutott az olvasásra, és még attól a jó szokásomtól is eltértem az előző évhez képest, hogy írjak pár sort egy-egy kiolvasott regényről. Tény, hogy régebben sem írtam róluk, 2018-ban kezdtem el, akkor is egy kihívás ösztönzött („Értékeljünk 2018.”). Az volt a lényege, hogy minden abban az évben olvasott kötethez társuljon szöveges értékelés. Néhány ilyen megírása után már zsigerből jött, de idén valamiért a könnyebb utat választottam ismét, és csak az öt csillagból álló skálán értékeltem az olvasmányaimat. De rájöttem, hogy jó visszaolvasni, miket írtam egy adott könyvről, mert nem mindig emlékszem mindenre részletekbe menően. Mivel a blogon sem özönlenek könyves bejegyzések, jó lenne legalább a molyon leírni, milyen érzéseket váltottak ki belőlem – még ha röviden is. Ezért 2020-tól igyekszem ismét minden olvasmányomat szövegesen is kiértékelni.

93/4. Harry Potter fan polc
(9 és háromnegyed, értitek)
 

Ha már valaki a minap megjegyezte, hogy többszörösen visszatérő elem volt a bejegyzés sorozatban a HP, gondoltam a zárást sem hagyhatom ki nélküle. Képzeljétek, Karácsonyra megkaptam az első három részt, kemény kötetes verzióban.
Úgyis szeretnék lassan elkezdeni angol nyelven is olvasni, és a Harry Potter filmek és könyvek iránti rajongásom szavakkal nehezen leírható, így a következőt terveztem. Egy külön polcon össze fogom gyűjteni magyar nyelven a keménytáblás kiadásokat, angol nyelven a szerintem elképesztően gyönyörű borítóval rendelkező puha kötetest, mellé pluszban a Hollóhátas (mert én Hollóhátasnak vallom magam) különkiadást is szándékomban áll beszerezni. Aztán pedig jöhet majd minden Harry Potteres kacat, bábuk, rajzok, könyvjelzők, egyebek. Remélem olyan szép lesz majd, amilyennek elképzeltem.

9. Képregény gyűjtemény

Idén kóstoltam jobban bele az igazi képregények világába. Elkezdtem a Trónok harca kiadásokat, és Szanditól kölcsön kaptam A zöld íjász egyik kötetét is. Nagyon megkedveltem ezt a műfajt, és az sem hátrány, hogy ha elkezdek egy ilyet útban hazafelé a buszon olvasni, akkor mire hazaérek, be is fejezem. Ezért arra gondoltam, hogy a következő tíz évben szeretném én is gyűjteni – na meg olvasni is őket. Számot nem tudom, mennyiben határozzak meg, azt hiszem, olyan harminc-negyven kiadással kiegyeznék, tíz évre vetítve még így sem sok.

8. moly.hu szerkesztő lenni

Ez nem olyan meglepő, tekintve, hogy aki olvasta az előző részt láthatta, mennyire sokat jelent nekem ez a közösségi oldal, és milyen sok pluszt adott nekem a lassan négy éves tagságom – ebből lassan két év pro tagként (fizetős).
Vannak különlegességek ott fent, egy-egy tag neve mellett megjelenhetnek kis ikonok különböző színben, amikben általában egy betű szerepel. P – Pro tag, S – mint szerkesztő, I – mint író (azok kapják, akiknek már jelent meg könyvük), A – mint adminisztrátor és egy + jel a segítők szimbóluma. Talán idén év elején kihívás szerkesztőt kerestek – akinek az lett volna a dolga, hogy naponta egyszer pár percet foglalkozzon a feltöltött új kihívásokkal, hogy megfelelnek-e minden ponton a moly.hu szabályainak – tehát engedélyezhetők-e. Jelentkeztem is, de már betelt a létszám. Utólag rájöttem, hogy nem is bánom, hogy nem sikerült, mert nem érzem magam még elég rátermettnek. Ezt a célt éppen emiatt a következő évtizednek is a második felében látom elérhetőnek.

7. Valamennyi Könyvfesztiválon részt venni

Azért nem írtam fix tízet, mert bármikor alakulhat úgy, hogy nem sikerül eljutni az egyikre. De feltett szándékom mind a tízre eljutni, és lehetőleg az ideinél jobban kihasználni az időt.

6. Gyakrabban járni könyvtárba

Béke:
Számomra leginkább egy helyet jelent. Egy olyan helyet, ahol magam lehetek, lenyugodhatok. Főleg a könyvtár. Nagyon sokszor mentem oda csak azért, hogy kiszakítsam magam a problémáim gyűrűjéből. Valamikor olvasok is, hogy eltereljem a figyelmem, valamikor csak beülök, és jobban érzem magam már attól, hogy könyvek vesznek körül. „

Ez egy idézet tőlem. Egy kihíváshoz íródott, ahol az volt a feladat, hogy bizonyos fogalmakról írjuk le, mit jelent számunkra. Maga ez az írás élénken bennem élt, a tartalmát mégis mintha elfelejtettem volna. Ugyanis idén a beiratkozáson kívül be sem tettem a lábamat a könyvtárunkba.
Régebben, amikor még a szüleimmel laktam, és már képtelen voltam hallhatni a veszekedést, vagy nézni a verekedést, egyszerűen eljöttem, és beültem. Nem mindig olvastam – ahogy ezt írtam is -, de jó volt beülni, és mindig megnyugodtam. Később is megtartottam ezt a jó szokásomat, bármi gondom volt, vagy akár csak fáradt voltam, beültem hosszabb-rövidebb időkre. Úgy hatott a lelkemre a hely atmoszférája, mint valami nyugtató.
Idén is kijutott nekem a stresszből bőven, valahogy mégsem mentem el. És most egy kicsit bánom. Lehet, hogy jót tett volna.
Mostantól akár kölcsönzöm, akár nem, akár olvasok bent, akár nem, havonta legalább egyszer meglátogatom a szentélyemet.

5. Legalább tíz angol nyelvű könyvet kiolvasni

Tizennégy év. Ennyi ideig volt ilyen-olyan formában angol órám iskolákban. Mégis a legtöbb, amit fel tudok mutatni az egy középszintű érettségi – amit igaz, előrehozottan tettem le -, és egy alapfokú nyelvvizsga. Nem éreztem szükségét a középfokúnak (az alapfokút sem terveztem, az csak úgy becsúszott). Nem voltak felsőoktatásra irányuló terveim, nem akartam külföldre költözni, a munkámhoz sem kell. De azért zavar, hogy mivel nem használom semmilyen formában, így szépen lassan csordogál lefelé a lefolyón az a sok év „tanulás”. Már egy ideje fontolgatom, hogy angol nyelven is kezdjek könyveket olvasni, hogy a szókincsem is bővüljön, meg ne felejtsek sokat, ha egyszer mégis szükségem lenne a nyelvre. Úgyhogy most ki is tűzőm célnak az évi egy angol könyvet – hátha több is lesz belőle.

4. Saját könyvek olvasottsága 80%

Van a molyon egy mutatószám, amelyből megtudhatod, a könyveid hány százalékát olvastad már ki. Amikor regisztráltam, még nem nagyon vettem könyveket, így az elején egyáltalán nem volt szégyenletes a teljesítmény. De mivel idén olvasni sem olvastam túlzottan sokat, ellenben beszerzés tekintetében 71 darabbal zárom az évet, a mutatószámom eléggé lecsúszott. Jelenleg 42%-on áll – bár másokhoz viszonyítva lehetne rosszabb is. Jól tudom, hogy a 100% lehetetlen, tekintettel a folyamatos beszerzésekre. De kitűztem célul, hogy legalább 80%-ra feltornázom magam. Ideje lesz elkezdeni.

3. Saját könyv publikálása

Elvégre már tizennégy éves koromban is ez volt az egyik legnagyobb álmom, nem?
2015-ben azt hittem, hogy ennyi volt, kimerült az írói ötletfolyam, és kár bármikor is újra próbálkozni. Erre mégis itt vagyok ezzel a bloggal, ami lassan a második születésnapját fogja ünnepelni, és még mindig tele vagyok ötlettel és lelkesedéssel – legfeljebb az időm nem mindig engedi az írást. Az utóbbi időben az igazi alkotókedvem is kezd visszatérni, szóval nem érzem már olyan távolinak egy saját könyv megjelenését sem. Ami késik, nem múlik, tíz év pedig rengeteg idő. Drukkoljatok!

2. Megismerkedni olyan írók regényeivel, akiket mindig halogatok

Van már egy egész listám, hogy melyek azok a szerzők, akikről csupa jót hallottam, vagy csak evidens lenne, hogy ismerek néhány írását, mégsem olvastam még soha tőlük. Úgyhogy a következő évtizedben erre is szeretnék nagyobb hangsúlyt fektetni. Az írók, akikről szó van:

Agatha Christie
Stephen King
Jodi Picoult
Charles Dickens
Vavyan Fable
L. M. Montgomery

1. Elolvasni legalább húsz klasszikus regényt

Ha már én és a halogatás. A klasszikus könyvek azok, amelyeket nagyon szeretnék, mégis mindig elodázom az olvasásukat. Most van esély rá, hogy megtörik a jég, mert létre is hoztam egy ajándékozós eseményt molyon pár nappal ezelőtt, ahol klasszikus regényeket küldünk majd egymásnak.
Íme, azok a regények, amelyeket a legjobban szeretnék elolvasni:

Margaret Mitchell – Elfújta a szél (filmet már láttam, négyszer is)
Jane Austen – Büszkeség és balítélet (filmet már láttam, kétszer is)
Szabó Magda – Régimódi történet
Móricz Zsigmond – Árvácska (filmet már láttam, kétszer is)
Kosztolányi Dezső – Édes Anna (filmet már láttam)
Nathaniel Hawthorne – A skarlát betű (filmet már láttam, kétszer is)
Lev Tolsztoj – Anna Karenina (filmet már láttam)
Karinthy Frigyes – Tanár úr kérem
Emily Bronte – Üvöltő szelek
J. D. Salinger – Zabhegyező
Szerb Antal – Utas és holdvilág
Lev Tolsztoj – Ivan Iljics halála
Nyikolaj Vasziljevics Gogol – A köpönyeg
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij – Bűn és bűnhődés
Ernest Hemingway – Az öreg halász és a tenger
Örkény István – Tóték (filmet már láttam)
Örkény István – Egyperces novellák
Victor Hugo – A nyomorultak
Charles Dickens – Karácsonyi ének
Jane Austen – Értelem és érzelem

Nektek milyen olvasással kapcsolatos terveitek vannak a következő évre vagy évtizedre? Remélem tetszett a bejegyzés sorozat. Minden kedves olvasómnak nagyon boldog újesztendőt kívánok!

A sorozat további részei:



Szandi bejegyzései:


2019. december 29., vasárnap

A 10 legkedvesebb könyvekkel, könyves eseményekkel kapcsolatos emlék


Egy évtized hosszú idő, nagyon sok dolog történik az emberrel. Mivel a könyvek és az olvasás fontos szerepet is játszik az életemben, így nem meglepő, hogy jó néhány kedves emlékem fűződik hozzájuk. Hozzá jött még pluszban, amikor 2016-ban regisztráltam a moly.hu közösségi oldalra, és ez lett az első számú Facebookom. Ha listát kell írni, csak a moly miatt van annyi kedves emlékem, hogy két tízes listát is kitöltene. De kénytelen voltam összesűríteni, szelektálni, hogy más is helyet kaphasson:

10. A tizenötödik legnépszerűbb kihívás molyon

Már lassan négy éve van moly-profilom. Az elején nem voltam túl aktív felhasználója. Amikor elkezdtem az olvasmánylista és beszerzések vezetésén kívül a többi funkcióját is használni, az kb. 2017 második fele volt. Életem első kihívását is ekkor indítottam el – ami nemsokára, 2020. január 31-én fog lejárni. Amikor elindítottam, csak annyi volt bennem, hogy szeretnék egy ilyen kihíváson részt venni, de nem találtam pont ugyanilyet. De azt nem gondoltam soha, hogy idővel milyen nagy népszerűségnek fog örvendeni.
A kihívás az „Egy falatnyi rubin pöttyös” névre hallgat, és a lényege egyszerűen annyi, hogy a kihívás ideje alatt öt darab rubin pöttyös könyvet olvassunk ki. Cserébe jár egy szép rózsaszín szegélyű kitüntetés, közepén egy szív alakú piros rubin drágakővel.
Jelenleg 549 résztvevőt számlál a kihívás, és a résztvevők száma szerinti rangsorban a tizenötödik helyen áll. Tudom, hogy ez nem jelent semmi különöset, de attól még jó érzés.

9. Egy aranyos eladó a Libriben

Esetek többségében online vásárolok könyveket, mert praktikusabb és általában jobb akciók is szoktak lenni. Ha mégis boltban vásárolok, azt szinte mindig a Libriben teszem. Egyszer egy már korábban leadott rendelést mentem átvenni a boltba. Vártam a soromra, és amikor én következtem, mondtam volna, hogy milyen néven volt rendelés, de az eladó, pólómra adott reakciója egy pillanatra belém fojtotta a szót.
Az előttem álló vevő távozott, és a pulthoz léptem, mire annyit láttam csak, hogy a nő arca izgatottságtól való elalélást tükröz.
„Jaj, de aranyos cicás póló!” – szólalt meg, én pedig zavart mosollyal megköszöntem a dicséretet. A könyvmolyság gyakran párosul macskaimádattal – ennyi az egész!
Próbált rögtön visszaállni eladó-üzemmódba, de nem teljesen sikerült, mert utána vissza kellett kérdeznie, milyen néven is volt a rendelés, mert elsőre nem jól értette. De annyira aranyos volt, hogy ez a jelenet megragadt bennem teljesen, és mai napig mosolyt csal az arcomra, amikor eszembe jut.

8. Amikor megvettük az első könyvem
… és visszavonhatatlanul beleszerettem az olvasásba. Van egy kicsi sarki könyvesbolt közel a városközponthoz, amiről azt kell tudni, hogy húsz százalékkal olcsóbban ad minden könyvet a teljes összegnél. Úgyhogy, amikor eldöntöttem, hogy nekem kell A Szent Johanna gimi első része, ide irányítottam anyát. Akkor még nem tudtam, hogy máshol milyen kedvezmények lehetnek esetleg, vagy hogyan kell online rendelni, ez tűnt a legkifizetődőbb megoldásnak.
Tényleg annyira pici volt a bolt, hogy éppen csak befért az ember. Az eladó hölgy nagyon kedvesen megkérdezte, hogy miben segíthet, én viszont – az idegenektől való félelmem miatt – egy picit megszeppenve húztam össze magam, mire anya rám nézett, várva, hogy mondjam, mit szeretnék.
- A Szent Johanna gimi megvan? – kérdeztem félénken. Az eladó azonnal elindult egy lefelé vezető lépcsőn, miközben lelkesen közölte, hogy „Persze”. Aztán rákérdezett melyik kötet kell, és válaszoltam rá, hogy az első. Izgatottan szorongattam a kötetet, amíg anya fizetett, és alig vártam, hogy hazaérjünk, és végre elkezdhessem.

7. Az első Könyvfesztiválom

Idén áprilisban én is elmentem barátnőimmel a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra. Egy napot töltöttünk ott, mert így jött ki a lépés, és az igazsághoz hozzá tartozik az is, hogy körülbelül 5-6 óra sorban állás töltötte ki az időnk nagy részét, így rendesen kiélvezni nem tudtuk sajnos. Viszont mivel még korábban nem voltam, én már magának a hangulatnak, illetve a két dedikált könyvnek nagyon tudtam örülni. Remélem jövőre okosabban gazdálkodunk majd az időnkkel.

6. Ajándékozós események molyon

Tavaly tavasszal fedeztem fel, hogy vannak tagok, akik egy-egy létrehozott esemény keretein belül könyves ajándékozásokat szerveznek. A lényege a legtöbbnek, hogy miután jelentkeztél, és kitöltötted a kérdőívet – amik nagyjából arra vannak kihegyezve, hogy hová tudnak neked csomagot küldeni, mik az elérhetőségeid, és a kívánságlistád -, a szervező kisorsolja, ki kinek küld ajándékcsomagot, aminek tartalma egy könyv és néhány apróság.
Amióta felfedeztem ennek csodáját, már eddig összesen tizenkilenc csomagot küldtem/adtam más molyoknak – és persze kaptam is ugyanennyit. Ebből egy esemény saját szervezésű volt. És jelen pillanatban is háromra fel vagyok iratkozva – az egyik ismét saját szervezés. Rájöttem, hogy bár izgatottan szoktam várni, hogy vajon mit fogok kapni, sokkal nagyobb örömmel tölt el, a másoknak küldött csomag összeállítása, és a reakciójukra való izgatott várakozás.

5. Véletlen találkozás

Egyik nap könyvtárba mentem. Nem ez volt az első eset, hogy nem volt konkrét célom, hanem csak bementem, nézelődtem, és ami éppen szembejött és szimpatikus volt, azt kölcsönöztem ki. Szóval jártam a sorokat, megálltam az egyik kedvenc polcom előtt, és nézelődtem. Egyszer csak megszólalt mellettem valaki:
- Tudok segíteni? Keresel valamit?
Valamiért reflexből visszakoztam, mint a boltokban is, ha az eladó hasonlót kérdez:
- Nem, csak nézelődőm – válaszoltam kedvesen, aztán tovább vizslattam a könyveket, és ő sem mozdult mellőlem. Próbálta megtalálni a közös hangot, megkérdezte milyen témában olvasnék, hátha tud ajánlani valamit, amit még nem olvastam. Én pedig kissé tanácstalanul lóbáltam meg a telefonom előtte, hogy nem igazán van fejből ötletem, a molyos várólistámat szoktam nézegetni ilyenkor. És itt meg is volt a közös pont, mert mesélte, hogy ő maga is használja. Megkérdezte, milyen néven vagyok fent, és miután néhány könyvet is ajánlott és elbúcsúztunk, hazamentem, beléptem a moly profilomba, és már be is követett.
Miután ezt elmeséltem az egyik barátnőmnek, kiderült, hogy ismeri, mert ugyanabba az iskolába jártak. Gondoltam, ebből is látszik, hogy milyen kicsi a világ.
Azóta, még ha nem is gyakran, de molyon ilyen-olyan formában néha váltunk pár szót. Illetve vett már ő is tőlem, és én is tőle könyvet. Nagyon kedves lány, örülök, hogy akkor összefutottunk a könyvtárban.

4. Molyon megismert emberek

Maga a moly rengeteget adott nekem az elmúlt években, szinte hihetetlen, milyen jó közösség van ott. Az elején ezt sem hittem volna, hogy ilyen sok emberrel, akár minimálisan akár kicsit komolyabban, de kapcsolatba kerülök majd. Lehetetlen lenne felsorolni minden nevet, aki akár csak egyszer is szebbé tette a napomat, de a fontosabbakat megpróbálom leírni.
Hóvirág72, aki már mondhatni a kezdetektől követ, ír nekem, és olyan számomra, mint egy másik anyuka – főleg, hogy említette is párszor, hogy van egy hasonló korú lánya, mint én. Hihetetlen pozitív energiát adott mindig, amikor bizonyos helyzetekben aggódott értem, és éreztette, hogy rá bármikor számíthatok, ha támasz kell.
Molnár_Nikolett, akivel kölcsönösen kiönthettük egymásnak a lelkünket egy-egy nehéz pillanatunkban, és hiába nem beszélünk gyakran, a tudat, hogy akkor mondhatni jobban számíthattunk egymásra, mint bárki másra, egy örök láthatatlan kapocs marad köztünk, amit nem felejtek.
Farkas_Éva, akire először akkor figyeltem fel, amikor kommentelt életem legfájdalmasabb blogbejegyzése alá. Ő volt az élő példa rá, hogy van értelme írnom ezekről, mert neki is erőt adott a tudat, hogy nincs egyedül, és más is küzd hasonló gondokkal. Vele plusz pozitív élmény, hogy teljesen véletlenül összefutottunk a Könyvfesztiválon, pár perc volt az egész, néhány szót váltottunk, de nagyon örülök, hogy vele személyesen is találkozhattam.
deaxx, akivel egy ajándékozós eseményen hozott össze a sors, melynek pont az volt a lényege, hogy a párok valamilyen hasonlóság alapján kerültek össze, remélve, hogy az esemény lejárta után levelezni kezdenek és barátok lesznek. Igaz a kezdeti szikra kicsit kialudt, de még ha ritkábban is beszélünk, abszolút hálás lehetek.
És még sorolhatnám. Leírhatnék mindenkit, akinek csomagot küldtem, vagy akiktől csomagot kaptam. Akik részt vettek az emlékkönyves eseményemen. Akikkel már találkoztam, akikkel beszélgettem, akiknek rendszeresen figyelem a bejegyzéseit, olvasásait, értékeléseit, vagy akik épp, hogy engem figyelnek rendszeresen. Akiknek valaha kommentet írtam, vagy akiknek kommentre válaszoltam. Végtelen hosszú lista lenne. Egy valakit emelnék még ki, mert ez is jó érzéssel töltött el. Létrehoztam egy írós kihívást is, sorsolás alapján kapta mindenki a témakört az íráshoz. És volt egy lány, aki hálásan megköszönte, hogy létrehoztam ezt, mert olyan témát kapott, amivel ki tudott magából írni egy olyan dolgot, ami régóta nyomta a lelkét, és ezzel a novellával végre el tudta engedni. Az ilyen pillanatokért azt hiszem érdemes élni.

3. Az első könyvespolcom

Nagyon hamar száz felé szökkent a könyveim száma, így az egyik Karácsonyi ajándékom egy új könyvespolc volt. A régihez viszont sokkal több érzelem köt.
A barátom készítette mind a kettőt, mégis óriási különbség van – nem csak méretben. Az új polcomhoz új polcelemeket vásárolt, itthon vágta méretre, szerelte össze. A régit apával közösen tervezte két és fél éve, apa adott hozzá használt bútorlapokat, és az ő műhelyében készült. A barátom úgy csinálta, hogy az egyik bútorlap használtságát jelző kilyuggatott része ne látszódjon, amikor felteszi a falra. Én mégis tudtam hol keressem azt, és valahányszor az átfúrt részekre néztem, eszembe jutott apa, és egy kicsit így is velem volt…

2. Szandi a barátnőm lett

Furcsa dolog az élet, de Szandival – annak ellenére, hogy az egyik barátnőm legjobb barátnője – lehet, ma sem beszélgetnénk, ha nincs a moly. Barátnőm néha mesélt róla, és bizonyára neki is volt tudomása rólam. Egyszer véletlenül összefutottunk a városban úgy, hogy ők együtt voltak fent, és így be is lettünk mutatva egymásnak, de annyiban maradt a dolog. Aztán jött egy kihívás 2018 novemberében molyon, ahol csapatban kellett jelentkezni, és barátnőm hívott engem is, hogy alkossunk egy triót. Abban a szent percben megszületett az a Messenger csoportbeszélgetés, ami a mai napig él és virul. Azóta találkoztunk párszor így hárman közösen, együtt mentünk a Könyvfesztiválra, nyaralásunk alatt ott alhattunk náluk, idén novemberben, mikor voltam fent Budapesten, együtt kóboroltunk Budapest utcáin. Karácsonykor pedig ajándékot is vettünk egymásnak, és íme, most egy közösen kitalált blogbejegyzés sorozatot készítünk.
Hamar rájöttünk egyébként, hogy nagyon sok közös van bennünk, és furcsa mód a szokottnál könnyebben meg tudtam neki nyílni, mint bárki másnak. Kicsit amiatt, hogy Kitti már ott volt közöttünk kapocsként, olyan volt, mint ha ezer éve ismernénk egymást. Mind a ketten rá is csodálkoztunk arra idén novemberben, hogy még csupán egy éve, hogy elkezdtünk beszélgetni, mert sokkal többnek tűnik, a szokatlanul sok közös élmény miatt.
A molyos kihívást elbuktuk, nem sikerült annyit olvasnunk még csapatban sem, hogy elég legyen, de cserébe kaptam egy fantasztikus barátot.

1. Amikor életemben először beiratkoztam a könyvtárba

Anya a megvásárolt SzJG kötet után kijelentette, hogy ez volt az első és utolsó alkalom, hogy könyvet vett nekem, mert neki erre nincs pénze…
Utánaolvastam, hogy pontosan mi a menete a könyvtárba való beiratkozásnak. Még nem voltam annyi idős, hogy szülő nélkül be tudjak iratkozni, kellett valaki, aki kezességet vállal az esetleges rongálásért vagy eltűnt példányért. Így hát elcipeltem apát a könyvtárba. Én szépen kitöltöttem a beiratkozási lapot, ő pedig türelmesen végig várta, és aláírta, ahol kellett. Megkaptam az olvasókártyát, és mondta a könyvtáros, hogy nyugodtan használható már azonnal is. Boci szemekkel meredtem apára, hogy hadd menjek be szétnézni, ő pedig mondta, hogy menjek nyugodtan, ő addig kint megvár a kocsiban. Egy halom könyvvel tértem vissza, és nagyon boldogan.
Aztán később is gyakran elvitt, és meg is várt engem, főleg télen, nem akarta, hogy a hidegben sétáljak odáig…


A sorozat további részei:


Szandi bejegyzései:



Top 10 kedvenc könyves jelenet 2010-2019.

A sorozat nyolcadik részében összegyűjtöttem a kedvenc könyves jeleneteimet. Ez az utolsó konkrét könyvekkel foglalkozó bejegyzés a sorozatból. A hátralévő kettőben már csupán egy visszatekintés, illetve egy jövőbeni terv szerepel majd…
Ha valaki nem szeretne cselekményleírásba botlani, inkább ne olvassa el ezt a részt, mert az összes idézet elég hosszú és részletekbe menő.

10. Az olvasás…
Sarah Andersen – Macskapásztor

9. Cortez és Reni első csókja
Leiner Laura – A Szent Johanna gimi 3. – Egyedül

– Azért jó volt a buli? – kérdeztem, és annyira nevetségesnek hatott a kérdésem, hogy félig sírva, félig nevetve néztem rá.
Cortez halványan elmosolyodott, aztán megölelt. Mínusz ezer fok, sírás, reszketés, várakozó taxis, eltűnt Virág, őt kereső Ricsi, úton lévő apu… ez mind eltörpült egy pillanatra, mert a gyomromban hibernálódott lepkék egyszer csak felébredtek és vadul csapkodni kezdtek. Cortez átölelt, közben megsimította a hajam, én pedig a pulcsiját összekönnyezve (!) néztem a távolban fellőtt tűzijátékot. Biztos, hogy borzalmasan fáztam, de már nem nagyon éreztem. Aztán. Aztán olyasmi történt, ami jogosan kerül be életem legvitatottabb, legérthetetlenebb és legdöbbenetesebb eseményei közé. Még mindig nem tudom pontosan, hogy volt, de megpróbálom figyelmen kívül hagyni azt a fura érzést a mellkasomban és koncentrálni a pontos leírásra. Cortez megsimította a hajam, aztán kicsit eltolt magától, hogy lássa az arcom. Emlékszem, még egyszer megtöröltem a szemem, és utána ránéztem. Fél kezével még mindig átkarolt, és óvatosan maga felé húzott. A döbbenettől reagálni sem tudtam, de amikor egy pillanatra megállt, várva, hogy mit szólok a dologhoz, és a szemembe nézett, én hajoltam közelebb hozzá. Megcsókolt! Te jó ég! Ott álltunk, szétfagyva, petárdazajjal körülvéve, az eget betöltő tűzijátékok alatt, és megcsókolt! Hihetetlen volt és fura, és hirtelen, de közben pedig csodálatos és elképesztő, és nem is értettem az egészet, aztán már véget is ért. Ugyanis Ricsi kiáltott ránk messziről, valami olyasmit, hogy sehol nem találja Virágot, mi pedig egy pillanat alatt elléptünk egymástól.

8. A pilóta és a kis herceg első találkozása
Antoine de Saint-Exupéry – A kis herceg

- Légy szíves, rajzolj nekem egy bárányt... Ha valami nagyon lenyűgözően rejtélyes, az ember nem meri megtenni, hogy ne engedelmeskedjék.
(…)
Hát erre rajzoltam egyet.
Figyelmesen szemügyre vette, aztán:
- Nem! - mondta. - Ez már nagyon beteg. Csinálj egy másikat nekem.
Rajzoltam egy másikat.
Kis barátom kedvesen, de elnézően mosolygott.
- Jó, jó... Csakhogy ez nem bárány, hanem kos. Ennek szarva van.
Megint újat rajzoltam. Ez se volt jó neki, akárcsak az előzők.
- Nagyon öreg. Nekem olyan bárány kell, amelyik sokáig él.
Erre már kifogytam a türelemből. Mielőbb neki akartam kezdeni a motorom szétszerelésének; ráfirkáltam hát a papírra a mellékelt rajzot.
- Tessék - mondtam. - Ez itt a ládája. Benne van a bárány, amit akarsz.
Nagy meglepetésemre egyszeriben fölragyogott az arca.
- Ez az! Éppen így akartam! Mit gondolsz, sok fű kell ennek a báránynak?
- Miért? - Hát mert nálam odahaza minden olyan kicsi...
- Biztosan elég lesz neki. Egészen kicsi bárány. A rajz fölé hajolt.
- Nem is olyan kicsi... Nézd csak! Elaludt...
Így ismerkedtem meg a kis herceggel.

7. Marianne és Philip második találkozása
Julianne Donaldson – Edenbrooke

Sikoltozva buktam fel a víz alól, miközben úrinőhöz méltatlanul harákoltam. Rémülten láttam, hogy villámsebesen távolodom a háztól. Bár a víz nem volt mély, nem bírtam megvetni a lábam a kavicságyon. A síkos kövek meg az erős sodrás miatt többszöri próbálkozásra sem sikerük felállnom.
Egy nagy szomorúfüzet vettem észre a távolban, amelynek ágai egyenesen a vízbe lógtak. Kinéztem magamnak az egyik ágat, ami teherbíróbbnak tűnt, mint a többi. Amikor a víz karnyújtásnyira sodort hozzá, jó erősen belekapaszkodtam, és addig kapálóztam, amíg ki nem tornáztam magam a partra.
Felbotorkáltam a töltésen, hanyatt feküdtem, és lihegve terültem el a füvön. Kis idő múlva felálltam, csuromvizes voltam, és sárfoltok, fűszálak meg ázott levelek tarkították a ruhám redőit. A hajamhoz nyúltam, ami furcsa alakzatban lógott le a fejemről, és egy falevelet szedtem ki belőle.
Ó, a csudába! Ki kellett találnom, hogyan tegyem szalonképessé magam vacsoráig, alig maradt időm, jóval tovább maradtam el a kelleténél. Tudtam, ha nem sietek, lekésem a vacsorát. És mi lesz, ha meglátnak?
Hátrasimítottam a hajam, és a híd felé indultam.
(…)
A hídhoz érve lódobogást hallottam a hátam mögül. Gyorsan hátrafordultam, és láttam, hogy egy lovas közeledik felém. Mivel nem akartam, hogy a nedves, sáros ruhám már a kezdet kezdetén lerombolja a renomémat, gyorsan a híd oldalához húzódtam, leguggoltam, és csendben meglapultam a magas fűben.
Pattanásig feszült idegekkel figyeltem a közeledő lépteket. Fütyörésző hang kísérte a lódobogást. Kíváncsian dugtam ki a fejem a fűből, éppen akkor, amikor a ló a hídhoz ért. Ijedtemben hátrahőköltem, és azonmód elvesztettem az egyensúlyomat. Kétségbeesetten csapkodtam a karommal, nehogy hanyatt essek, de hiába hadonásztam, mint az őrült, nem kerülhettem el a sorsomat, és sikítva zuhantam a folyóba – immár másodszor. Amikor felbukkantam, láttam, hogy a ló begázol a vízbe, és valaki felém nyújtja a karját
 – Fogja meg a kezem! – mondta a veszedelmesen ismerős hang. Nem mertem felnézni.
– Köszönöm, nem! Kétségbeesetten próbáltam talpra állni.
– Köszönöm, nem? – ismételte az illető meglepett, csúfondáros hangon.
Félig gyalogolva, félig úszva átevickéltem a túlsó partra. Ezúttal viszonylag ügyesen kikecmeregtem a vízből, nyilván a külső körülmények hatására. Kimásztam a partra, és így szóltam:
– Egyedül is… – Megbotlottam a nedves szoknyámban, és hasmánt terültem el a sárban. Gyorsan talpra ugrottam. – Higgye el, uram, egyedül is elboldogulok.
Hogy hitelt adjak a szavaimnak, fürge léptekkel elindultam a folyóparton. Hallottam, hogy a ló is kijön a vízből, és a nyomomba szegődik. Konokul elfordítottam a fejemet, és ügyet sem vetettem a férfira, de közben azon imádkoztam, nehogy meglássa az arcomat.
A csizmanyikorgás hallatán rájöttem, hogy leszállt a lováról. Pillanatok alatt ott termett mellettem.
– Megkérdezhetem, miért bujkál a folyóparton, Marianne?
Ó, a csudába! Szóval, mégis felismert! Oldalra sandítottam. Philip (már ha tényleg így hívták) még fessebbnek tűnt, mint előző este. A haja puhán csillogott a napfényben, és a szeme is vidáman ragyogott. En meg sárosán, csuromvizesen álltam előtte, és falevelek tapadtak a hajamra. Azt sem tudtam, hova legyek szégyenemben. Szavamra, egyetlen lánynak sem volt még része ekkora megaláztatásban.
– Azért bújtam el, mert nem akartam ilyen sárosan mutatkozni – szegtem fel az állam önérzetesen.
– Miért, sáros volt? – vonta fel a szemöldökét Philip. – Mielőtt beesett a folyóba?
Idegesen köszörültem meg a torkom.
– Kétszer estem bele.
Philip mosolyogva préselte össze az ajkait, és hosszasan fürkészte a horizontot, mintha így próbálná visszanyerni az önuralmát. Amikor újból rám nézett, nevetés bujkált a tekintetében.
– És, ha szabad kérdeznem, miért esett be a folyóba?
Amikor rájöttem, milyen ostobán viselkedtem, milyen gyerekes és illetlen dologra ragadtattam magam, lángvörös lettem.

6. Sirius és Csikócsőr megmentése
J. K. Rowling – Harry Potter és az azkabani fogoly

- Jól figyeljetek – folytatta Dumbledore, minden egyes szót gondosan artikulálva. – Sirius Flitwick professzor szobájában van, a hetedik emeleten. Az a tizenharmadik ablak a Nyugati Toronytól számolva. Ha minden jól megy, ma este két ártatlan életét is megmenthetitek.
(…)
-Csikó! – hebegte Hagrid.
Suhintás, majd puffanás hallattszott. A hóhér dühében a kerítésbe vágta a bárdját. Azután felhangzott Hagrid óbégatása, de Harryék ezúttal értették is, mit mond.
- Megszökött! Megszökött! Eszem azt a drága is csőrét. Biztos kiszabadította magát! Jól van, Csikó, okos vagy!
(…)
- Ne vesztegesse az időt Sirius – zihálta Harry. – Pillanatokon belül benyitnak Flitwick szobájába és észreveszik, hogy eltűnt.
Csikócsőr a kőpárkányt kapálta lábával, és idegesen rázta a fejét.
- Mi történt a másik fiúval, Ronnal? – kérdezte sietve Sirius.
- Fel fog épülni. Még nem tért magához, de Madam Pomfrey azt mondta, ki tudja kúrálni. Induljon – gyorsan!
Black azonban még mindig Harry arcába meredt.
- Hogy köszönjem meg…
- INDULJON! – kiáltott rá kórusban a két gyerek.
Black egy rántással megfordította Csikócsőrt.
- Találkozunk még – szólt. – Bebizonyítottad, hogy apád fia vagy, Harry…

5. Gina megtudja, hogy valójában kicsoda Abigél
Szabó Magda – Abigél

Az asszony rátolta a reteszt az utcai feljárat felőli hallajtóra, s leereszkedett egy székre. Arcáról most letörlődött a derű, most azért látszott, hogy elmúlt negyvennyolc éves, és már fáradt, és talán meg volt ijedve ma este ő is. A kislány odatörleszkedett hozzá, szerette volna megmondani neki, mennyire szereti, s míg fogalmazta, hogy kezdjen hozzá, Horn Mici megszólalt:
– Először a férjemet vesztettem el, aztán a fiamat. Nem akarom, hogy más is elveszítse a férjét meg a fiát, olyan értelmetlenül, olyan idegen célokért harcolva, ahogy én. Elég, ha én lettem árva és nyomorult.
Az „ezer ördög” arc most merev volt, ismeretlen, keserű. Gina rátette kezét a karjára.
– Abigél nem árva, ha a férje… ha a fia… ha nincs is igazi családja már. Abigélt mindenki szereti. Én a legjobban.
A nagy zöld szempár pillantása ráfordult, és Horn Mici felnevetett. A régi mókás nevetése volt, amitől úgy idegenkedett eleinte.
– Te a legjobban? Bizonyos vagy benne? Te csak a hősöket szereted, kis Vitay, a csinos, fiatal hadnagyokat, jókedvű, bolondos asszonyokat, akik táncolnak, meg pimasz hangon beszélnek az igazgatóval, és nem engedelmeskednek senkinek. Zsuzsanna szereti Abigélt, Vitay, Zsuzsanna, aki akkor is ráismert már, és féltette, mikor mindenki elhitte a komédiáját, és azt gondolta róla, szentimentális vén szamár.
Elhallgatott, az indulat elfojtotta a szavát. A kislány csak állt előtte. A felismerés, amely végre elért a tudatáig, olyan nagy volt és olyan megrázó, mint semmi ebben az iszonyú és gyönyörűséges hét hónapban.
– Te szereted Abigélt? – kérdezte Horn Mici. – Hisz eddig a percig azt képzelted, hogy én vagyok az. Én, és nem a legbátrabb és legtisztább szívű férfi, akit valaha ismertem.
(…)
„Apám – mondta magában –, igazi apám, akinek holnaptól fogva elhagyom a nevét, hiszen én Makó Anna lettem, születtem Bolitán, apám, te igazi, azt írtam róla, gyáva és buta, azt mertem írni róla abban a dolgozatban, amelyet a püspök is elolvasott. Apám, igazi apám, te ott a távolban, annyiszor sértettem meg, ahányszor csak alkalmam volt – mivel tudom valaha jóvátenni, hogy csak most ismertem fel Kőnig tanár úrban Abigélt?”

4. Gabriel és Callie első csókja
Sarah MacLean – A csábítás kilenc szabálya

– Azért jöttem, hogy megkérjem, csókoljon meg – suttogta alig
hallhatóan Lady Calpurnia.
(…)
– Miért?
Callie a kérdés hallatára tágra nyitotta a szemét. A másodperc töredékéig pillantásuk találkozott, de Callie utána újra a földre szegezte tekintetét.
– Mylord – hebegte.
– Miért kéri ezt tőlem? Nem mintha nem lenne hízelgő a helyzet, de biztosan ön is belátja, hogy az egész azért némiképp furcsa.
– Nem... nem tudom.
A márki lassan csóválta a fejét. A ragadozó kiszagolta a zsákmányt.
– Ez, drágaságom, nem jó válasz.
– Nem illik így szólítania, ez túlontúl bizalmaskodó.
A férfi erre kissé elmosolyodott.
– Itt van nálam, a hálószobámban, és arra kér, hogy csókoljam meg. Szerintem megengedhetem magamnak a feltételezést, hogy már rég túllépte az illendőség határait, ezért újra felteszem a kérdést: miért?
Callie megint lehunyta a szemét, ismételten borzalmasan zavarba jött. Egy pillanatra a férfi azt hitte, hogy nem is fog válaszolni. Ám Callie kihúzta magát, vett egy nagy lélegzetet, és azt mondta:
– Még soha nem csókolt meg senki, ezért arra gondoltam, hogy már eljött ennek is az ideje.
(…)
Szeretném megtudakolni, hogy hajlandó-e üzletet kötni velem.
Callie kételkedve nézett rá.
– Üzletet? – Hátralépett egy lépést, hogy nagyobb legyen a kettejük közötti távolság. – Milyen üzletet?
(…)
Fizetségképpen megkapja a csókját.
(…)
Callie lélegzet- visszafojtva állt, úgy tűnt, hogy Ralston kérdésére teljesen lemerevedett. A márki mosolygott a lány idegességén, ujjával végigsimított a haján, és egy tincset finoman a füle mögé simított.
Callie hatalmas barna szeme rászegeződött, és a férfi hirtelen nagy gyengédséget érzett iránta. Közelebb hajolt hozzá, nagyon lassan, mintha attól félt volna, hogy megijeszti. Egy rövid pillanatig ajkaival hozzáért a szájához, de a lány rögtön félreugrott, és a szája elé kapta a kezét.
A férfi kérdőn nézett rá, és várta, hogy megszólaljon, de mivel hallgatott, ezért megkérdezte:
– Valami baj van?
– Nem... semmi – mondta a kelleténél kicsit hangosabban. –
Nem, minden a legnagyobb rendben, mylord, köszönöm szépen.
A férfi mosolygott.
– Azt hiszem, félreértette az iménti élményt. – Elhallgatott, nézte, hogy Callie arcán milyen zavar tükröződik. – Én, ha valamibe beleegyezek, akkor azt szívvel-lélekkel teszem. Ez nem az a csók volt, amiért maga idejött, egérkém.
Callie fintorgott, amikor a férfi szájából meghallotta a becenevét.
– Nem az volt?
– Nem.
Callie idegessége tovább fokozódott, és megint a köpenyét rángatta.
– Ön tényleg igazán kedves. Én azonban teljes mértékig elégedett vagyok azzal, ahogyan ön teljesítette megállapodásunk önre eső részét.
– A nagyon kedves nem az, amire törekednie kellene – mondta a márki, megfogta a lány nyugtalan kezeit, és még mélyebb hangon kijelentette:
– Ez a csók nem elégítheti ki önt.
Callie megpróbálta kiszabadítani a karját, de Ralston nem engedte el. A férfi magához vonta, és a lány kezét a vállára tette. A lány a közelségétől szinte csak cincogni bírt, beszélni nem.
– És milyen az a csók, ami kielégítene?
A márki erre megcsókolta, valóban megcsókolta.

3. Gina bocsánatot kér a lányoktól
Szabó Magda – Abigél

Játék volt, de senki sem érezte annak. „Istenem, ments meg minket a haláltól!” – gondolta Gina.
Kinn a pinceajtó mögött megint elfutott valaki, aztán nehézkesebb lépések következtek, Zsuzsanna kinézett, azt mondta csöndesen, a feltételezett sebesülteket viszik az orvosnőhöz hordágyon a nyolcadikosok. „Meg kellett volna köszönnöm, hogy játszanak velem, hogy tudnak valamit, amin nevetni lehet, valamit, aminek semmi köze a háborúhoz, ami nem bomba és halál és veszedelem, a terráriumot, amit adni akartak. De buta voltam, buta és gőgös!” „Mi lesz, ha holnap igazi bomba hull? – kérdezte magában Kis Mari. – Az apám a fronton, a bátyám is, mi meg nem akartuk megenni a Vitay süteményeit.” „Nincsenek szüleim – gondolta Torma –, nem is tudom, milyen az, mikor valakinek szülei vannak. A nagybátyám folyton gyötör, de ha egyszer a Matulát igazán eltalálja valami, és ő sem él már, senkim sem lesz, és ha az épület is leég, nem lesz még otthonom sem.” Zsuzsanna értetlenül kapta fel a fejét, mikor Vitay hirtelen felpattant, szembefordult az osztállyal, és azt kiáltotta:
– Bocsássatok meg, ha tudtok, úgy szégyellek már mindent, és kérem szépen a terráriumot is! – Csak nézte, hogy sír a pesti lány, és hallotta, hogy Kis Mari is felzokog, és Torma is meg Szabó, Szabó úgy sír, mint aki meg akar fulladni.
– Te is bocsáss meg, Gina – sírta Kis Mari –, a süteményért meg a gombokért! – És a prefekta látta, hogy a nyakába borult Vitaynak, és forrón megcsókolja.


2. Gina megtudja, miért nem mehet haza
Szabó Magda – Abigél

„Kislányom, nem jöhetsz el innen se most, se semmikor, ameddig még tart a háború.”
(…)
– Amit most elmondok neked, attól életek függnek. Nem akartam, hogy tudd, nem mintha nem bíznám benned, de se megijeszteni nem kívántalak, sem olyan gondokat zúdítani rád, amelyek elviselésére fiatalnak hittelek. Csakhogy ha most megint magyarázat nélkül hagylak itt, és egyszerűen megparancsolom, hogy itt maradj, anélkül hogy tudnád, miért, talán valóban megszöksz megint, vagy elkezdesz kételkedni bennem és a szeretetben, amely bennünket összeköt. Hát beszélek, de meglesz az ára. Ettől a pillanattól fogva vége a gyermekkornak, Gina. Felnőtt leszel, és soha többé nem élhetsz már úgy, mint más gyermekek. A magam életét, a sajátodat és a másokét teszem kezedbe. (…)
– Gina, a háborút elvesztettük. A háborút voltaképpen akkor elvesztettük, amikor megkezdődött; rossz célért indult, rossz eszközökkel. Annyit vesztettünk máris, hogy Isten tudja, mikor heveri ki a nemzet, pedig még nem vagyunk a végén. Most nincs más hátra, mint hogy próbáljuk megmenteni, ami még menthető, mielőtt a németek megszállnának bennünket, az embereket a városokban, a katonákat a frontokon. Mi, akik felismertük, mi a tennivalónk, be akarjuk fejezni a háborút. Ha sikerül, mérhetetlenül több ember marad életben, és megmenekül Budapest és a városok és a hadsereg maradéka. Ha nem, akkor tovább tart a pusztulás emberben, anyagban, és talán rámegyek én, és rámennek a társaim.
Most nem látta az arcát, mert elfordította előle, az ablakot nézte, a Hajda úr nagy üvegablakát, amelyen csipkefüggöny volt, békét és boldogságot és nagy családi fagylaltozások emlékét idéző függöny. De a tábornok tudta, hogy figyel, hogy így nem figyelt még soha életében.
– Az országban van ellenállás, van katonai és van civil is. A katonai ellenállás egyik előkészítője én vagyok. Ha belebukunk, vagy én személy szerint belebukom, és téged elérnek, ember vagyok én is, aki félti az ivadékát. Ha azzal zsarolnak, hogy téged elvittek, kínoznak, talán nem lesz erőm a hallgatáshoz, csak te megszabadulj. Nem kockáztathatom, hogy esetleg eszköz légy a vállalkozásunk ellenségei kezében. Nem szabad abba a helyzetbe kerülnünk, hogy veled próbáljanak becstelenségre kényszeríteni, vagy hogy ha hallgatok, és téged megölnek, te légy az áldozata annak, hogy megálltam az eskümet.
A kislány ajka megnyílt, mintha felelni akart volna valamit, aztán mégse tette. Csak apja kezét szorította meg, s ez most oly jólesett a tábornoknak, bajtársi kézfogás volt, bátor, erőt adó.
(…)
 Hát innen szöktél meg a múltkor. Ha sikerült volna, és csak egy embernek panaszolod el Pesten a Matula rémes szokásait, már vissza se hozhattalak volna, mert a titok kiderült, és ha bekövetkeznék a legrosszabb, és gyanakodni kezdenének rám, pár hónap múlva talán túsz lennél, akinek az élete csak az én becstelenségem árán váltható meg. Ezt akarod?
Ingatta a fejét, hogy nem. Most először hasonlított az édesanyjához, pedig minden vonását az apjától örökölte; a nézése lett olyan, mint a rég halott asszonyé. „Megtörtént – gondolta a tábornok, és nézte a lányát –, ahogy sejtettem, megtörtént. Vége a gyerekkornak, felnőttél, szegénykém.”

1. A kis herceg megszelídíti a rókát
Antoine de Saint-Exupéry – A kis herceg

Akkor jelent meg a róka.
- Jó napot! - mondta a róka.
- Jó napot! - felelte udvariasan a kis herceg. Megfordult, de nem látott senkit.
- Itt vagyok az almafa alatt - mondta a hang.
- Ki vagy? - kérdezte a kis herceg.
- Csinosnak csinos vagy...
- Én vagyok a róka - mondta a róka.
- Gyere, játsszál velem - javasolta a kis herceg. - Olyan szomorú vagyok...
- Nem játszhatom veled - mondta a róka. - Nem vagyok megszelídítve.
(…)
- Légy szíves, szelídíts meg! - mondta.
- Kész örömest - mondta a kis herceg -, de nem nagyon érek rá. Barátokat kell találnom, és annyi mindent meg kell ismernem!
- Az ember csak azt ismeri meg igazán, amit megszelídít - mondta a róka. - Az emberek nem érnek rá, hogy bármit is megismerjenek. Csupa kész holmit vásárolnak a kereskedőknél. De mivel barátkereskedők nem léteznek, az embereknek nincsenek is barátaik. Ha azt akarod, hogy barátod legyen, szelídíts meg engem.
- Jó, jó, de hogyan? - kérdezte a kis herceg.
- Sok-sok türelem kell hozzá - felelte a róka. - Először leülsz szép, tisztes távolba tőlem, úgy, ott a fűben. Én majd a szemem sarkából nézlek, te pedig nem szólsz semmit. A beszéd csak félreértések forrása. De minden áldott nap egy kicsit közelebb ülhetsz...
Másnap visszajött a kis herceg.
- Jobb lett volna, ha ugyanabban az időben jössz - mondta a róka. - Ha például délután négykor érkezel majd, én már háromkor elkezdek örülni. Minél előrébb halad az idő, annál boldogabb leszek. Négykor már tele leszek izgalommal és aggodalommal; fölfedezem, milyen drága kincs a boldogság. De ha csak úgy, akármikor jössz, sosem fogom tudni, hány órára öltöztessem díszbe a szívemet... Szükség van bizonyos szertartásokra is
- Mi az, hogy szertartás? - kérdezte a kis herceg.
- Az is olyasvalami, amit alaposan elfelejtettek - mondta a róka. - Attól lesz az egyik nap más, mint a másik, az egyik óra különböző a másiktól. Az én vadászaimnak is megvan például a maguk szertartása. Eszerint minden csütörtökön elmennek táncolni a falubeli lányokkal. Ezért aztán a csütörtök csodálatos nap! Olyankor egészen a szőlőig elsétálok. Ha a vadászok csak úgy akármikor táncolnának, minden nap egyforma lenne, és nekem egyáltalán nem lenne vakációm.
Így aztán a kis herceg megszelídítette a rókát. S amikor közeledett a búcsú órája.
- Ó! - mondta a róka. - Sírnom kell majd.
- Te vagy a hibás - mondta a kis herceg. - Én igazán nem akartam neked semmi rosszat. Te erősködtél, hogy szelídítselek meg.
(…)
- Isten veled - mondta.
- Isten veled - mondta a róka. - Tessék, itt a titkom. Nagyon egyszerű: jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.
- Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan - ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.
- Az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat.
- Az idő, amit a rózsámra vesztegettem... - ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.
- Az emberek elfelejtették ezt az igazságot - mondta a róka. - Neked azonban nem szabad elfelejtened. Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél.

+1. Év vége – mert most egyébként is aktuális