Amikor életemben először… (2022 évértékelés – 2. rész)

Meg kell találni a káoszban a rendszert, a sötétben a fényt, a katasztrófában a menedéket. Noha a legtöbb emberhez hasonlóan én is erősebben érzékelem a negatív eseményeket, ahhoz, hogy ne őrüljek teljesen bele, muszáj néha saját magam eszébe juttatni a jó dolgokat is. Mivel a fél évem a kiégésről, depresszióról és a bizonytalanságról szólt, felmutatni eredményeket nem igazán tudok. Ezért sem egy olyan csillivilli az én beszámolóm, mint számos bloggeré, de legalább őszinte. Az elért sikerekkel szemben viszont több új dolgot is megtapasztaltam és kipróbáltam tavaly, amik mondjuk azt, hogy próbálták egyensúlyban tartani a mentális egészségem.

 

2. Dolgok, amiket tavaly tapasztaltam meg először 

1. Elkezdtem rúd sportolni
Lehet rá sok dolgot mondani. Például, hogy „nem is igazi sport” vagy „csak a magamutogatásról szól”. Nos, egyik sem állja meg a helyét. A rúd egy kifejezetten hatékony saját testsúlyos edzés, ami erősíti az izmokat, javítja a tartást és lazítja az ízületeket. Kellemes mellékhatása valóban, hogy növeli az önbizalmat, de nem feltétlenül a magamutogatás miatt, hanem azért, mert egyre jobban tetszik a tükörképünk saját magunknak. Soha sehol máshol nem mertem volna sportmelltartóban és falatnyi rövidnadrágban edzeni, de itt még ezt a gátlásomat is levetkőztem – pedig az elején póló és hosszabb rövidnadrág volt rajtam az edzéseken.

Fél évig az egyik legjobb dolog volt az életemben, utána sajnos már nem nagyon mozdultam ki a lakásból a hangulatom miatt, és abbamaradt. Viszont hiányzik, úgyhogy amint ismét alkalmam nyílik rá, újrakezdem.

2. „Nagynéni” lettem
Nem hivatalosan – ezért is van idézőjelben. Linett baba nem vérrokonom, a barátom húgának a kislánya, aki bár minden esély megvolt rá, hogy pont a születésnapomon jön világra, végül két nappal később látta meg a napvilágot. Késett a GLS futár a születésnapi ajándékommal. Viccet félretéve, a – most már egyéves – kislány kétségkívül a legjobb dolog az életemben. Úgy szeretem, mintha a sajátom lenne, és ahogy egy jó nagynénihez illő, a szereteten túl elhalmozom mindenféle földi jóval. A vásárlás függőségem módosult azzal, hogy már nem saját részre történnek gyakran impulzusvásárlások, hanem ritkán fordul elő, hogy babaholmi nélkül hagynám el valamelyik üzletet…

A kép a szerző tulajdonában áll

3. Jártam tengerparton és fürödtem a tengerben

Tavaly év elején jobban is kerestem és az árak sem voltak még úgy elszállva, mint most, ezért az volt az elképzelésem, hogy kivételesen egy tengerparti nyaralásra szeretnék majd menni nyáron. Görögország lett volna az első számú kiszemeltem, de végül Horvátországba mentünk – tudom, egyik sem túl eredeti ötlet, viszont aki először megy ilyen helyre, annak nagy szám.

Persze nyárra már sok dolog bekavart az útba. Nem csak a pénz, hanem az is, hogy bár meg volt tervezve júliusra a több mint két hetes szabadságom, én május végén mondtam fel a cégnél. Így végül utolsó pillanatos három napos kiruccanás volt a horvát tengerpartra. De így is az egyik legszebb élményeim közé tartozik, szóval nem számít, milyennek képzeltem eredetileg.

A kép a szerző tulajdonában áll

4. Kecskemétre költöztem

Maga a költözés nem újdonság, hiszen az elmúlt huszonhat évemben ez a hetedik lakhelyem. A város maga új, mert bár két-három hetente jártam ide a barátom családjához már jó ideje, az mégis más, mint itt lakni.

Háromféle tervünk volt az összeköltözésre: az egyik, hogy külföldre megyünk dolgozni, és ott keresünk egy közös albérletet, a másik, hogy Budapesten keresünk egy közös albérletet – mivel úgy ítéltük meg, hogy a lakás, amiben akkor éppen laktam, nem teljesen megfelelő kettőnk számára. Ezt azóta utólag már másképp gondolom. És mivel kettőnk közül én laktam csak egyedül, így vagy ő költözik hozzám, vagy mindketten megyünk. A harmadik megoldás az volt, hogy a szüleihez költözünk, hogy tudjunk spórolni. Végül ez lett a befutó. Az a terv, hogy majd az ő régi szobájából átbútorozunk a ház egy különálló lakrészébe, ahonnan a húga a férjével és a kislányukkal év végén kiköltöztek. Egyelőre ez felújítási munkálatok miatt függőben lévő projekt, de azért várom már, mert egy kicsit több magánszféra jutna így nekünk.

Egyébként a város maga egyelőre távol áll attól, ahol komfortosan érzem magam. Én nagyon szerettem Budapesten élni, kiderült, hogy pont nekem való az a nyüzsgés, és akkor voltam a legjobban, amikor a belváros szívében laktam, konkrétan a legzajosabb környéken. Igen, kicsit furcsán vagyok bekötve, de pici koromtól hozzá vagyok szokva a zajhoz. Szerintem én már az ilyen környezetben érzem jól magam. Tapasztaltam is, hogy a nagyon békés, csendes helyeken egész éjszaka forgolódom, mert csak a saját gondolataimat hallom, de életemben nem aludtam olyan jókat, mint Budapest egyik legzajosabb városrészén.

Nos, ehhez képest itt ugye csend és béke honol. Amit természetesen meg lehet szokni, ha az ember már jó ideje itt tartózkodik. Viszont a lehetőségek is eléggé korlátozottak, legyen szó szórakozásról, vásárlásról vagy munkahelyekről. Huszonhárom évet egy hasonló méretű kisvárosban éltem. Nem véletlenül vágyódtam onnan is el, új izgalmakat keresve.

A lényeg, hogy vannak pozitív vonzatai az ittlétünknek, de ez a pont azért lóg kicsit ki a „pozitív újdonságok”-listámról, mert ha lehetőségem adódik, szeretnék visszaköltözni a fővárosba.

5. Vegetáriánus lettem
Több befolyásoló tényező volt, hogy ez megtörtént. Még év elején láttam egy videót, amiben egy lány rávilágított a tudatos vásárlás rejtelmeire – mondott néhány hasznos tippet, hogy mit érdemes figyelni bizonyos élelmiszereknél. Például, hogy egy „egészséges” kenyér nem tartalmaz mást csak vizet lisztet és kovászt – ha élesztőt tüntetnek fel és nem kovászt, az nem „valódi” kenyér. A másik ilyen tippje sokkal inkább mellbe vágott: a tojások sorozatszáma. Tudtátok, hogy minden olyan tenyésztőnek, ahol több, mint harminc csirkét tartanak, kötelező sorozatszámmal eladniuk a tojást? Ez nyilván önmagában még nem jelent semmit – csak azt, hogy ha a piacon kapott sorozatszám nélküli valódi házitojást veszed Béla bácsitól és Piri nénitől, akkor az embert támogatod, és nem az üzemet. Viszont az már sokkal „érdekesebb”, hogy mit jelentenek a sorozatszám elején lévő számok – amik nullától háromig terjednek. Nos, a nullás tojás a bio tojás, amit nem ért semmilyen vegyi anyag, illetve 100%-ban szabad tartású csirkéktől származnak. A házi tojáson kívül ezt még bátran megveheted, mert egészséges körülmények között nevelt csirkék tojásáról beszélünk. Egyessel azoknak a tojásoknak a száma kezdődik, amelyek szintén szabadtartásúak, de azért nem bio, mert maga a tojás valamilyen okból érintkezhet vegyi anyagokkal is. Ez még az egészségesekhez sorolható. A kettessel és a hármassal már komoly problémák vannak. Előbbinél ketrecben húszasával-harmincasával tartott, napfényt alig látó csirkék tojásáról beszélünk, utóbbinál az úgynevezett mélyalmos tojásról van szó. Amit gyakran hallottunk, de tudjuk mit jelent? A csirkék napfényt életükben nem látnak, ketrecben élő tojógépek, akiket, hogy maguknak és egymásnak ne árthassanak, megcsonkítják, szükség esetén be is gyógyszerezik őket. Összeszorult a gyomrod, ahogy eléd vetült a kép? Én is pontosan így éreztem magam, amikor tudatosult bennem.

Nem vagyok aktivista, nem állok a Burger King elé és kiabálom az emberek arcába, hogy undorítóak, amiért húst esznek, és soha nem állt és nem is áll szándékomban undort kifejezni azok irányába, akik ezt az életmódot folytatják – főleg hogy valaha ugyanezt az életmódot folytattam. Ha megkérdezik, miért nem eszem húst, elmondom, hogy sajnálom az állatokat, és nehezen tudok elvonatkoztatni az őket ért kínoktól, de tökéletesen el tudok ücsörögni olyan emberek mellett, akik két pofára eszik a rántott húst. Mindenki saját élete és saját döntése.

A másik dolog, ami erősítette bennem, hogy nyissak ebbe az irányba, hogy tél végén/tavasz elején úrrá lett rajtam a klímaszorongás. Azt hiszem pont a hirtelen jött, évszakhoz képest irreálisan magas hőmérséklet okozta. Tökéletes aláfestés volt, hogy akkoriban a legtöbbet hallgatott zeném is egy ide passzoló szám volt: Alvin és a Mókusok – Vesztes alkat. Engedjétek meg, hogy idézzek belőle néhány sort:

„Csak fogytak a szavak és nem volt ki lázadt,
A szemétdomb tetején húztunk fel házat.
Bár teltház volt fegyverből, nem szabtunk gátat,
Leöltünk vadakat, kiirtottunk fákat.
Most fekszem, a fiam meg szorítja kezem:
Apám, mondd miért csak ezt hagytad nekem?”

Természetesen rengeteg dolog van, amin ha változtatunk, akkor még talán megmenthetjük a Földet, és amit én teszek az kevés, és én magam is igyekezhetnék jobban. Nem leszek álszent. igyekszem mindig beiktatni egy újabb és újabb jó szokást, hogy csökkentsem az ökológiai lábnyomom. Az, hogy nem eszek húst, az egyik például.

De hogy nyomatékosítsam, hogy ennek így kellett történnie, elmondok még valamit, amiért nem fogok visszatérni a húsfogyasztáshoz: az egészségem bánná. Tudom, most arra gondoltok, hogy „megint egy hülye vega, aki meg akarja mondani, hogy a szervezetünknek nincs szüksége húsra a teljes értékű táplálkozáshoz”, vagy hogy „mi mindenevők vagyunk, tehát szükségünk van húsra is”. Egyiket sem akartam mondani. Saját élettapasztalatokról beszélek csupán.

Valamiért tavaly tavasszal elkezdődött nálam valami megmagyarázhatatlan dolog. Étkezések után olyan mértékű kóma lett rajtam úrrá, hogy szó szerint beájultam, mert képtelen voltam ébren maradni, a fejemet mintha mázsás súly húzná, olyan volt, mintha le akarna esni a nyakamról. Amikor ez olyankor történt, amikor megengedhettem magamnak az alvást, olyankor le is dőltem, és két órán keresztül nem is tudtam magamról. Hogy fokozzam ezt a dolgot, olyan mély álomba merültem ilyenkor, hogy megesett, hogy vártam a barátomat, hogy megérkezzen hozzám, előtte megvacsoráztam. Már éreztem, hogy jön a kajakóma, és megkérdeztem, hogy mennyi idő míg érkezik – azt mondta fél óra-negyven perc. Gondoltam, behunyom a szemem akkor egy kicsit amíg várom, úgyis hallom, ha megérkezik. Nem hallottam. Csengetett, dörömbölt, hívott telefonon, semmire nem reagáltam, legalább fél órán keresztül, mire nagy nehezen csak meghallottam a mély álomból, hogy valami történik, és beengedtem. Talán soha nem szégyelltem magam annyira korábban, mint akkor. Hiszen, ahogy ő is mondta aznap: „Nem létezik, hogy ilyen mélyen aludjon valaki, hogy nem tud magáról.” Akkor tudtam, hogy vizsgálatok kellenek, mert ez tényleg nem normális. Viszont se a pajzsmirigyemmel se a cukrommal nem volt probléma az eredmények alapján. Egy dolog maradt: valószínűleg a depresszióm okozza – ami bele is vágott éppen a dologba, mert akkor éltem az erős depressziós epizódomat. Igazából ez az incidens adott egy utolsó löketet ahhoz is, hogy pszichiáterhez menjek – mondván, ha fizikai betegség nincs, marad a mentális.

Viszont akkor már kezdtem fokozatosan elhagyni a húsevést, mire elég hamar eljutottam odáig, hogy egyáltalán ne egyek. Lehet ugyan a gyógyszertől is, lehet a hús elhagyástól, vagy a kettő együttes jelenléte, nem tudom. De egy biztos, amióta vegetáriánus vagyok, még egyszer sem ájultam be. És nem is szeretném megkockáztatni, hogy visszatérjen a probléma.

És hogy miért vega és nem vegán? Bevallom, a tejtermékek számomra az igazi bűnös élvezetek. Képtelen lennék lemondani róluk. És bár valószínűleg egy égi jel, hogy úgy tűnik a tojással és a tejjel is egészségügyi problémám van – nem csak a hússal -, még mindig úgy vagyok vele, hogy a tojást képes vagyok elengedni, hogy ne jöjjenek elő az allergiás tünetek – és baromi jó tojáshelyettesítő a csicseriborsó -, a tejtermékekből pedig még mindig lehet kapni laktózmenteset. Úgyhogy maradok ilyen „fél vegán”, de inkább vega.

6. Elkezdtem az Országos Kék Túrát
Egyik barátnőm már évekkel ezelőtt megemlítette, hogy bakancslistás számára teljesíteni a kék túrát – én addig a pillanatig nem tudtam pontosan mi ez. Nem is foglalkoztatott utána sem különösebben – legalábbis nem úgy hogy utánajárjak, vagy belevágjak -, de ettől függetlenül vonzó volt számomra is, hogy egyszer elkezdjem és teljesítsem.

Tavaly sikerült közelebb kerülnöm a barátom baráti társaságához, és már ritkán van olyan csoportos program amire ne lennék én is meghívva. Tőlük jött az ötlet, hogy el kellene kezdeni a túrát. Tavaly ősszel bele is vágtunk, és a mai napig kb. 84 km-t megtettünk már – igaz ez csekély a teljes hosszhoz viszonyítva, de én elképesztően büszke vagyok magamra, mert komoly túrákat régebben nem csináltam, úgyhogy ez is egy olyan új dolog, amiben megmérettetem magam.

Folytatás a következő bejegyzésben…