2020. december 1., kedd

2020/2021. téli fogadalmak

 Nyugodt szívvel kijelenthetném, hogy ezek a fogadalmak tartanak életben engem. Itt a járvány második hulláma, és mi nagyrészt ismét be vagyunk a négy fal közé zárva. Még amikor dolgozni kell, akkor is – hála a home office-nak. De a legszívmelengetőbb számomra akkor is az, hogy több tucat ember van, akiknek a szíve hasonlóképpen dobban a kihívás láttán. Amikor kiírtam a téli kört, néhány óra múlva ez a komment fogadott:



Szóval, látva a ti motivációtokat, én is csak egyre motiváltabb leszek. Úgyhogy jöjjenek az én téli fogadalmaim:

1. Elindítani a YouTube csatornámat

Már körülbelül két hónapja halogatom, pedig most már minden technikai felszereltség meg is van hozzá. Azért gondoltam elindítani egy csatornát is, mert rájöttem, hogy már nem okoz akkora problémát beszélni, mint régen, sőt sokkal jobban szeretek így kommunikálni. Nyilván, ha tartalomgyártó az ember, akkor nincs annyi lehetősége szépen megfogalmazni a szövegét, de állok elébe. Végül is, az ilyesmi elég sokat képes fejleszteni a kommunikációs készségeken – ami pedig mindenképp hasznos. Valahogy majd igyekszem összehangolni a bloggal, illetve tematikáját tekintve is hasonló lesz, mint az itt megosztott bejegyzések.

2. Megcsináltatni a második és harmadik tetoválásomat

A közelmúltban elértem egy újabb mérföldkövet, és a bőröm alá tinta került. Egyszerűen gyönyörű lett, ráadásul úgy értem nagyon jól kifejez engem. 

Régóta szerettem volna már, sokáig halogattam. Részben féltem tőle egy kicsit, másrészt köztudott, hogy egy tetoválást jól meg kell fontolni… De így, hogy meglett az első, már szeretném a másik két, sokkal régebb óta parkolópályán álló tetoválásötletemet megcsináltatni. Az egyikhez van már időpontom december 14-re, a másikat úgy gondoltam stílusosan a születésnapomra hagyom (február 2.), úgyhogy remélhetőleg a tél folyamán mind a három korábban tervezett tetoválásom meglesz.

3. Megszervezni egy ajándékozást, amit már egy ideje tervezek (Hello Hollywood)

Azon gondolkoztam, lehetne egy filmes/sorozatos tematikájú ajándékozás. Úgyis rengeteg olyan könyv van, amit adaptáltak, ezek közül készítene mindenki saját maga egyénére szabva egy listát, hogy melyeket látná szívesen a polcán. Aztán az egyik könyv mellé a kedvenc filmjeivel/sorozataival kapcsolatos ajándékokat kapna még az angyalkájától.

4. Elkezdeni pszichológiai podcasteket hallgatni

Lehet, hogy sok embernek már az idegeire megyek azzal, hogy az elmúlt fél évben kicsit megszaporodtak a pszichológiai vonatkozású posztok a blogon. De tény, hogy nagyon fontos szerepet játszik az önfejlesztés most az életemben, és jó érzés olyat adni másoknak, ami számukra is hasznos lehet. Szóval tovább bővíteném az ismereteimet ilyen tekintetben, és a könyvek mellett nagyon szeretnék végre podcasteket is hallgatni. Talán Almási Kittivel fogok kezdeni, mert nagyon megtetszett a stílusa.

5. Örökbe fogadni egy cicát 

Tudom, ez a nyári listámon is rajta volt, aztán nem sikerült teljesíteni. Végül nem olyan albérletbe költöztem, ahol ez megvalósítható lett volna. Viszont egy újabb költözés küszöbén állok, és célirányosan olyan albérleteket keresek, amelyek állatbarátok, hogy a beköltözést követő legfeljebb egy héten belül, egy csodálatos, mancsig fekete, csodálatos pici hölgyemény gazdája lehessek.

6. Hetente zöldíteni a kihívásaimat

A fogadalmas kihíváson kívül van egy olvasós kihívásom is, amit hajlamos vagyok elhanyagolni. Bár igyekszem tartani magam a szabályzatban foglalt egy hónaphoz, rendre kicsúszok belőle. Ezt szeretném egy kicsit rendszeresebbé tenni, és legalább heti egyszer rászánni azt az öt percet, hogy a teljesítőknek odaítéljem a kitüntetését.

7. Elindítani a Szandival és Kittivel közös blogot

Te jó ég! Szerintem már több, mint egy éve tervezzük, hogy legyen egy közös blogunk a lányokkal, de még mindig nem jutottunk el odáig. Könyves blogot szeretnénk, így is egy kicsit motiválva magunkat, na meg egymást, hogy a munkában való nagy hajtás mellett jusson idő olvasásra is. Kell egy kis kikapcsolódás mindenkinek.

8. Készíteni és rendesen vezetni egy 2021-es Bullet Journalt

A 2019-es évet egy Bullet Journallel kezdtem, amiből akkor született is egy blogbejegyzés. Sokaknak tetszett, és szerettek volna folytatást is, de sajnos maga a határidőnapló vezetése is kudarcba fulladt az év folyamán, nemhogy még bejegyzéseket kreáljak róla – azóta az az egy poszt is törölve lett innen. De már tényleg jó ideje szeretném rendszerezni az életemet, és ha már itt az év vége lassan, mi más lehetne erre jobb motiváció? Egy teljesen tiszta lap. Semmi kifogás! Most tényleg megcsinálom!!

9. Újra elkezdeni könyvértékeléseket írni molyon

Volt egy év, talán a 2018-as, amikor nagyon motivált voltam a velős értékelés írásokra. Ez annak volt köszönhető, hogy részt vettem egy kihíváson, aminek az volt a célja, hogy az adott évben az összes olvasmányt értékeljük legalább öt mondatban. A kezdet volt nagyon nehéz, de utána, amikor befejeztem egy-egy kötetet, elképzelni sem tudtam, hogy ne írjak róla néhány gondolatot. Ez a szokás azóta viszont szépen lassan kikopott belőlem. Úgyhogy szeretnék visszatérni hozzá.

10. Megcsinálni legalább tíz darab számvitel vizsgasort

Eldöntöttem, hogy a 2021 májusi mérlegképes könyvelő vizsgára ismét bejelentkezem. Rossz érzés, hogy van egy képzés, amit végig csináltam, csupán a vizsga hiányzik, hogy egy csodaszép kék bizonyítványt a kezemben tarthassak, mégis folyamatosan halogatok, immár két éve. Úgyhogy szeretnék a jelenlegi képzésem mellett egy kicsit erre is koncentrálni, itthoni tanulással felkészülni, és végre sikeresen levizsgázni…

11. Legalább hatszor kirándulni

Már most érzem, hogy bele fogok őrülni a járvány okozta bezártságba, szóval szeretnék beiktatni néhány szabadban töltött percet – vagy órát – az életembe, mielőtt mélydepresszióba zuhannék…

12. Elkezdeni végig utazni a villamosokon szám szerint növekvő sorrendben

Ezt a mókás ötletet mástól vettem, mert nagyon megtetszett. Amikor azon töprengtem, hogy a korlátozott lehetőségek miatt vajon milyen programokat lehetne szervezni, akkor mondta valaki, hogy neki egyszer tervben volt, hogy végig utazzon az összes villamoson sorrendben, végállomástól végállomásig. Valaki más meg tematikusan bejárta Budapest összes utcáját. Az utóbbihoz nem érzek magamban elég kitartást, talán egyszer, ha igazán szervezett életem lesz, visszatérek rá, de a villamosos mindenképp tetszik.

13. Minden nap megcsinálni három-négy matekpéldát

Minél több idő telik el úgy, hogy már nem az iskola padját koptatom, úgy érzem egyre nehezebb gondolkodnom. Ezért szerettem volna beiktatni egy olyan feladatot is magamnak, ami egy kicsit segít visszarázódni a számolgatásba, gondolkozásba, mert ez például a munkámhoz is szükséges dolog lenne.

14. Írni legalább három novellát

Volt az utóbbi időben néhány novella ötletem, de valahogy egyiket sem vetettem papírra, úgyhogy úgy gondoltam kicsit az emlékek bugyraiban áskálok, és előszedem újra ezeket a történetfoszlányokat, hogy megírásra és publikálásra kerülhessenek.

15. Elolvasni legalább hat könyvet

Nos, azt veszem észre, hogy amíg a Budapestre való költözést követő első néhány hónapban szorgosan olvasgattam a könyveket a BKK-n, mostanában már szinte mindig a telefont nyomkodom. Írhatnék egy olyan pontot, hogy lecsökkenteni a telefonon töltött órák számát, de jobb, ha ennek az időnek a helyére más elfoglaltságot kalkulálok.

16. Újra elkezdeni egészségesen étkezni (és fogyni öt kilót)

Tudjátok, hogy az évben harminc kilóval lett könnyebb a lábaim terhe, azt is tudjátok, hogy nem volt egy szigorú diétám vagy edzéstervem hozzá. És talán pont ezért a bumeránghatás engem is utolért. Az elmúlt két hónapban nem igazán ettem egészséges dolgokat, visszaszoktam gyorsételekre, cukrozott üdítőkre, a reggeleket sokszor péksütivel indítom. A közérzetemen is érzem, hogy ez így nem jó, megint sokkal fáradékonyabb vagyok, újra gyötör a migrén, stb. De az a probléma, hogy nincs igazán motivációm az egészséges étkezésre, pedig én is jól tudom, hogy sok dolgon segített. Úgyhogy szeretnék valamennyire visszatérni rá, elengedni a gyorsételeket, minél inkább szénhidrátcsökkentetten étkezni, esetleg számolni a kalóriákat – hátha az segít az önmegtartóztatásban. A fogyás csak egy pozitív mellékterméke lenne ennek, hiszen az elmúlt két hónapban sikerült öt kilót visszahíznom – a lényeg az lenne, hogy minél kevesebb káros anyagot juttassak a szervezetembe.

17. Elolvasni egy könyvet az MBTI-ről, és jegyzeteket készíteni a típusokról

Az MBTI személyiségtipológia már lassan két éve foglalkoztat, de még mindig elég szűk a látóterem ezzel kapcsolatban. Úgy érzem a saját típusomat már majdnem maximálisan ismerem, illetve néhány környezetemben lévő személyét nagyjából, de továbbra is szeretném bővíteni az ismereteimet. Van is egy bejegyzés sorozat ötletem ezzel kapcsolatban, amihez nagy segítség lesz a tizenhat típusról szóló velős jegyzet.

18. Bétázni Kitti történetét

Barátnőm nemrég ismét belevetette magát az írásba, és serényen írja legújabb történetét. Szeretnék időt szánni az olvasásra, illetve arra is, hogy az esetleges hibákat a figyelmébe ajánljam.

19. Készíteni több „kipipálós” listát, vagy „színezőt”

A villamosokkal való utazáson kívül gondolkoztam, hogy mennyi mindenre lehetne egyfajta bakancslistát csinálni. Vannak olyan kaparós táblák, amin, ha teljesítettél valamit, lekaparod. Valami hasonlóra gondoltam, csak mondjuk egy nagy A/3-as lapra felrajzolni buborékokkal (vagy egyebekkel) dolgokat, amik ha kész vannak, ki lehet színezni őket.

20. Rendszeresen gyűjteni az apró örömöket

Sajnos ősszel nem sikerült a mosolygyűjtős molyos kihívás, de nagyon szeretném azt elérni, hogy legalább magamnak, akár csak egy post itre felírjam, hogy éppen mi az, ami megmosolyogtatott egy adott napon. Még jobb lenne ennek nyitni egy külön mosolyfüzetet, de nyilván az lenne a legjobb, ha magát a kihívást vezetném rendszeresen a molyon.

Nektek milyen terveitek vannak télre?