Az utóbbi időben nem volt túl sok kedvem vagy időm olvasni, ezért nem került még sor arra, hogy könyves bejegyzést hozzak. A kedvhiány leginkább abból adódott, hogy túl sok rossz könyvvel találkoztam mostanában, és nem bírtam magam rávenni az olvasásra. De a minap összefutottunk egy barátnőmmel, akitől kaptam kölcsön két könyvet. Az egyiken gyorsan végig is futottam, mert nem egy hosszú olvasmány - ám annál tartalmasabb. Ez A kis herceg.
Bevallom őszintén, nekem kimaradt a gyerekkoromból ez a mese, de mivel alapműnek számít, ennek elolvasása is a bakancslistám részét képezi, amelyet most ki is húzhatok. És ami azt illeti, így, hogy már túl vagyok rajta, nem bánom, hogy kicsi koromban nem került a kezembe ez a könyv, mert elég valószínű, hogy nem tudtam volna így értékelni.
Már az író ajánlásából sejtettem, hogy ennek a mesének bizony lesz nem kevés mondanivalója. Amikor gyermekek helyett a könyvét a felnőtteknek ajánlotta. Olyan felnőtteknek, akikben ott él még a gyermek, és képesek megérteni a kis herceg gondolatait.
Én magam is egy ilyen "fölnőtt" volnék, szóval minden sora magával tudott ragadni. Nehéz lenne úgy mesélni az érzésekről, amiket kiváltott belőlem, hogy nem spoilerezek, de mivel nem szeretném elvenni az élményt olyanoktól, akik még nem olvasták, így megpróbálkozom a nehezebb értékeléssel.
A történetben adott volt egy gyermek, aki próbálta, de egyszerűen nem tudta megérteni a felnőttek világát és gondolkodásmódját. "A fölnőttek nagyon furcsák" - mondogatta mindig. És volt egy felnőtt, aki megértette ennek a gyermeknek a látásmódját.
Rengeteg üzenet rejtőzik ebben a történetben, biztos van jó néhány, ami nekem sem tűnt fel. Az egyik legtöbbet hangoztatott, az pont ez. A gyerekek még nem csöppentek bele a felnőttek rohanó világába. Azért tartják furcsának a viselkedésüket, mert még nem tapasztalták, milyen az, amikor dolgozni kell, a pénzt megkeresni, hogy biztosítsák számukra a megélhetést. Viszont gyakran tényleg belefeledkeznek, és nem marad már idejük azokra a dolgokra, amik igazán fontosak számukra. Nem marad idő játszani a gyerekkel, nem marad idő szeretni, de leginkább évezni az életet. Mert a munkahely és a házimunka elszívja minden energiájukat. Az jutott eszembe, hogy én három éve magyar érettségin érvelő esszét írtam - ami amúgy nagyon jól sikerült -, a témája pedig az idő, vagyis annak vesztegetése volt. Ha akkor ismertem volna A kis herceget, és láttam is volna benne ezt az üzenetet, amit most, akkor egészen biztosan ez lett volna az egyik kielemzett mű a fogalmazásomban.
A pilóta is későn jött rá, milyen kevéset tölthet kis barátjával...
Az is szót érdemel, hogy a gyerekeknek sokkal nagyobb a képzelőerejük, minket viszont - ahogy a könyv is említette - már csak a számok érdekelnek, és nem érünk rá ilyen butaságokra. Így a kígyó, ami felfalt egy elefántot csak egy kalap, a bárány pedig, amit minden nap gondosan etet a kis herceg, csak egy egyszerű doboz. Vagy ha még tágabb értelemben vesszük, akkor mindkettő csupán egy buta rajz. Ez azért baj, mert a képzelőerő hiánya is meggátol minket abban, hogy teljesebb életet élhessünk. Mert ha például játszunk a csemetéinkkel, akkor az ő világukba csöppenünk, és nem elég elfogadni azokat a kitalált dolgokat, amiket mondanak, nekünk magunknak is hozzá kellene tennünk, hogy örömet szerezzünk nekik. Én legalábbis így látom.
Fontos a kimondott szó értéke, illetve az is, hogy értékeljük a másikat, mindentől függetlenül. Ezt egy rózsán és egy kihalt vulkánon keresztül mutatta be az író, ami így még zseniálisabb, mert tényleg egy átlagos embernek ezek jelentéktelenek, viszont főhősünknek nagyon sokat jelentettek. Lehet mások értékelhetetlennek tartanak, de ha van valaki, aki a hibáid ellenére is szeret és gondoskodik rólad, azt meg kell becsülni. És lehet, hogy mások nem hiszik, hogy valaha újra "feltámadsz", de ha van aki ilyenkor is melletted van és segít, akkor tényleg nincs lehetetlen!
A hat kisbolygó mindegyike képviselt egy-egy gyakori és rossz emberi tulajdonságot. Az első a hatalomvágy, a második a hiúság. A harmadik, az attól függ, hogyan értelmezzük. Ha felszínesek maradunk és nem látunk a történet mögé akkor mondhatjuk, hogy iszákosság, de szerintem több ez ennél. Talán megfelelőbb szó rá a felelősségtudat hiánya. A negyedik a mohóság. A hatodik a más tollával ékeskedő. Ezek eddig mind olyanok voltak, amik, ha egyszerre nem is, de valamelyike minden emberben jelen van, vagy volt már legalább egyszer. És ezek olyanok, amiket mindenki egyöntetűen rossznak tart, még azok is, akik valójában ilyenek, csak nem vallják be. Viszont az ötödik az egészen más, és ezen gondolkoztam el a legtöbbet olvasás közben. Még maga a kis herceg is úgy gondolta, hogy a lámpagyújtogató nem olyan nevetséges, mint a többiek. Az, hogy másokat helyezett saját maga elé. Hogy az egyre nagyobb hajtás ellenére is teljesítette a parancsot. Pedig az sem a legjobb, ha túlságosan behódolunk, és nem tudunk kiállni magunkért. Valahol meg kellene találni az arany középutat.
A hetedik bolygó, ahová a kis herceg érkezett, egyáltalán nem volt olyan kicsi, mint az előzőek. Ez a Föld volt. Itt tanulta meg, hogy a dolgokat, személyeket a nekik szentelt idő teszi különlegessé. És azt is, hogy az emberek próbálnak időt spórolni magukra, de nem tudják, mire fordítsák. Nem tudják mit keresnek, mi tenné őket boldoggá. Pedig sokszor ott van az orruk előtt...
Már az író ajánlásából sejtettem, hogy ennek a mesének bizony lesz nem kevés mondanivalója. Amikor gyermekek helyett a könyvét a felnőtteknek ajánlotta. Olyan felnőtteknek, akikben ott él még a gyermek, és képesek megérteni a kis herceg gondolatait.
Én magam is egy ilyen "fölnőtt" volnék, szóval minden sora magával tudott ragadni. Nehéz lenne úgy mesélni az érzésekről, amiket kiváltott belőlem, hogy nem spoilerezek, de mivel nem szeretném elvenni az élményt olyanoktól, akik még nem olvasták, így megpróbálkozom a nehezebb értékeléssel.
A történetben adott volt egy gyermek, aki próbálta, de egyszerűen nem tudta megérteni a felnőttek világát és gondolkodásmódját. "A fölnőttek nagyon furcsák" - mondogatta mindig. És volt egy felnőtt, aki megértette ennek a gyermeknek a látásmódját.
Rengeteg üzenet rejtőzik ebben a történetben, biztos van jó néhány, ami nekem sem tűnt fel. Az egyik legtöbbet hangoztatott, az pont ez. A gyerekek még nem csöppentek bele a felnőttek rohanó világába. Azért tartják furcsának a viselkedésüket, mert még nem tapasztalták, milyen az, amikor dolgozni kell, a pénzt megkeresni, hogy biztosítsák számukra a megélhetést. Viszont gyakran tényleg belefeledkeznek, és nem marad már idejük azokra a dolgokra, amik igazán fontosak számukra. Nem marad idő játszani a gyerekkel, nem marad idő szeretni, de leginkább évezni az életet. Mert a munkahely és a házimunka elszívja minden energiájukat. Az jutott eszembe, hogy én három éve magyar érettségin érvelő esszét írtam - ami amúgy nagyon jól sikerült -, a témája pedig az idő, vagyis annak vesztegetése volt. Ha akkor ismertem volna A kis herceget, és láttam is volna benne ezt az üzenetet, amit most, akkor egészen biztosan ez lett volna az egyik kielemzett mű a fogalmazásomban.
A pilóta is későn jött rá, milyen kevéset tölthet kis barátjával...
Az is szót érdemel, hogy a gyerekeknek sokkal nagyobb a képzelőerejük, minket viszont - ahogy a könyv is említette - már csak a számok érdekelnek, és nem érünk rá ilyen butaságokra. Így a kígyó, ami felfalt egy elefántot csak egy kalap, a bárány pedig, amit minden nap gondosan etet a kis herceg, csak egy egyszerű doboz. Vagy ha még tágabb értelemben vesszük, akkor mindkettő csupán egy buta rajz. Ez azért baj, mert a képzelőerő hiánya is meggátol minket abban, hogy teljesebb életet élhessünk. Mert ha például játszunk a csemetéinkkel, akkor az ő világukba csöppenünk, és nem elég elfogadni azokat a kitalált dolgokat, amiket mondanak, nekünk magunknak is hozzá kellene tennünk, hogy örömet szerezzünk nekik. Én legalábbis így látom.
Fontos a kimondott szó értéke, illetve az is, hogy értékeljük a másikat, mindentől függetlenül. Ezt egy rózsán és egy kihalt vulkánon keresztül mutatta be az író, ami így még zseniálisabb, mert tényleg egy átlagos embernek ezek jelentéktelenek, viszont főhősünknek nagyon sokat jelentettek. Lehet mások értékelhetetlennek tartanak, de ha van valaki, aki a hibáid ellenére is szeret és gondoskodik rólad, azt meg kell becsülni. És lehet, hogy mások nem hiszik, hogy valaha újra "feltámadsz", de ha van aki ilyenkor is melletted van és segít, akkor tényleg nincs lehetetlen!
A hat kisbolygó mindegyike képviselt egy-egy gyakori és rossz emberi tulajdonságot. Az első a hatalomvágy, a második a hiúság. A harmadik, az attól függ, hogyan értelmezzük. Ha felszínesek maradunk és nem látunk a történet mögé akkor mondhatjuk, hogy iszákosság, de szerintem több ez ennél. Talán megfelelőbb szó rá a felelősségtudat hiánya. A negyedik a mohóság. A hatodik a más tollával ékeskedő. Ezek eddig mind olyanok voltak, amik, ha egyszerre nem is, de valamelyike minden emberben jelen van, vagy volt már legalább egyszer. És ezek olyanok, amiket mindenki egyöntetűen rossznak tart, még azok is, akik valójában ilyenek, csak nem vallják be. Viszont az ötödik az egészen más, és ezen gondolkoztam el a legtöbbet olvasás közben. Még maga a kis herceg is úgy gondolta, hogy a lámpagyújtogató nem olyan nevetséges, mint a többiek. Az, hogy másokat helyezett saját maga elé. Hogy az egyre nagyobb hajtás ellenére is teljesítette a parancsot. Pedig az sem a legjobb, ha túlságosan behódolunk, és nem tudunk kiállni magunkért. Valahol meg kellene találni az arany középutat.
A hetedik bolygó, ahová a kis herceg érkezett, egyáltalán nem volt olyan kicsi, mint az előzőek. Ez a Föld volt. Itt tanulta meg, hogy a dolgokat, személyeket a nekik szentelt idő teszi különlegessé. És azt is, hogy az emberek próbálnak időt spórolni magukra, de nem tudják, mire fordítsák. Nem tudják mit keresnek, mi tenné őket boldoggá. Pedig sokszor ott van az orruk előtt...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése