2020. június 23., kedd

5 dolog, amiért szerencsésnek mondhatom magam


Az önsajnálat egy olyan kényelmes reakció a minket ért negatív ingerekre, amelyből nagyon nehéz partra úszni, ha már régóta sodródunk benne.
Mindenkinek vannak rossz napjai, bárki érezheti kellemetlenül magát egy adott helyzetben. A kérdés csak az, hogy a negatív stresszorok hatását ki hogyan képes kezelni. Én például, nem kertelek: borzasztóan rosszul kezelem a stresszt és a konfliktushelyzeteket. Az sem válik előnyömre, hogy az önértékelésem mélyen a tengerszint alatt van. Ilyenkor képtelen vagyok meglátni a jó dolgokat – bár egyre kevesebb ideig tartanak ezek az állapotok, és szerencsére hamar visszatér a motivációval teli énem – és mindenhol az önigazolást keresem.

Egyik alkalommal, amikor ez volt a téma a megbeszéléseink során a pszichológusommal, ő azt tanácsolta, próbáljak meg saját magamnak pozitív visszajelzéseket adni – mert nem mindig lehetnek ott mellettem azok az emberek, akiktől általában ezt megkapom. Sokat gondolkoztam, hogy ezt hogyan tudnám megvalósítani. Komolyan, kezdjem el mondogatni magamnak, hogy nagyon szép és okos vagyok? Vagy, hogy képes vagyok rá, meg tudom csinálni? Ennyi erővel Szabó Péter motivációs előadásait is hallgathatnám a boldogság és siker kulcsáról, miközben ugyanúgy romokban hever az önbecsülésem, mint előtte, csak ezúttal nyilvánosan mindenki arcába tolhatom, hogy én mennyire erős nő vagyok, és hogy nem érdekel mások véleménye.

Helyette úgy gondoltam, valós tényekre alapozok. Olyan alapvető dolgokat gyűjtöttem össze, amik nekem természetesek, hogy az életem részét képezik, mégis, ha mélyebben belegondolok, sajnos nem mindenki ilyen szerencsés. Olyan dolgokat, amikért eszembe sem jutna egyébként, hogy hálásnak kellene lennem, pedig néha akár kiváltságosnak is nevezhetném az életkörülményeimet.
 


Vannak barátaim

Ez természetes, és furcsa is lehet, hogy a listán szerepel. Nem nagyon létezik olyan ember, aki a külvilágtól teljesen elzárva éli az életét, és nem lép kapcsolatba senkivel. Bár biztosan van, aki azt vallja, egyáltalán nincs barátja, szóval már önmagában a tény, hogy nekem van, nem is egy, elég ahhoz, hogy szerencsésnek mondhassam magam. Viszont nem kifejezetten ez az oka annak, hogy megemlítem. Egy kommentrészletet idéznék a blogról:

„Nincsenek az életemet végigkísérő, mindig-itt-leszünk-ha-baj-van barátaim, csak ezek az ideiglenes, csak-éljük-túl-az-elkövetkezendő-pár-évet félék.”

Nagyon sokáig én is azzal küzdöttem, hogy nem volt senkim, akiről elmondhattam volna, hogy bármikor számíthatok rá, vagy teljes mértékben megbízhatok benne. De mára fordult a kocka, és három olyan barátnőm is van, akikre az életemet is rábíznám. Néha azt érzem, hogy nem becsülöm meg őket eléggé, pedig az egyik legjobb dolog az életemben, hogy rájuk bármikor bármiben számíthatok.

Olyan szakmám van, amiben könnyű elhelyezkedni

Persze, szebben mutatna ez a kijelentés, ha azt mondanám, hogy élvezem a munkámat, de ez némileg porhintés lenne. Félreértés ne essék, szeretem, tudom csinálni, és nyitott vagyok a szakmai újításokra is. Sőt, sok esetben érdekel is az adózás, a munkaügy és a könyvelés, mint téma. De mivel volt már olyan időszakom, hogy belefásultam a munkába, így démonként folyton ott köröz a fejem fölött, hogy bármikor ismét úgy érezhetem, hogy valami másra vágyom. Kicsit több mint három hete, hogy munkahelyet váltottam, és az ellenérzéseim szinte azonnal meg is szűntek, de soha nem szabad semmit elkiabálni. Szóval a szakma szeretetét kevésbé sorolnám ide, mintsem magát a tényt, hogy olyan tudás birtokában vagyok, amivel keveset kell aggódnom amiatt, hogy bármikor hosszabb időre munkanélkülivé válnék.
Noha a bizonyítványom megszerzése után közel egy év telt el, mire végre sikerült munkába is állnom, tekintve, hogy nem volt tapasztalatom, ma már sokkal egyszerűbb dolgom van. És minél több időt töltök el a szakmában, annál könnyebben kapnak utánam. Volt időszak, amikor értéktelennek éreztem magam, amiért nincs diplomám, de ma már tudom, hogy a szakmai tapasztalatot, és a tényleges tudást nagyon sok esetben valóban többre tartják, mint egy papír általi minősítést.

A legfelső tizedbe tartozom

Bár nem áll Mészáros Lőrinc szintjén a vagyonom, sőt, nincs se házam, se kocsim, se nyaralóm, nem indítottam még vállalkozást sem, és sajnos egyetlen forint spórolt pénzem sincs egyelőre, egy 2018-as statisztika szerint a havi jövedelmemet tekintve a legfelső tizedbe sorolhatnám magam. Persze 2020-ra az összegek nyilvánvalóan emelkedtek, de olyan jelentős változás nem történt, hogy lejjebb soroljam magamat. Érdemes megemlíteni azonban, hogy nagyban hozzájárul a jó helyezésemhez, hogy az egy főre eső havi jövedelmekről van szó, ami eltartott hiányában nálam egyelőre a teljes fizetésemet jelenti. Ez azért érdekes, mert az emberek nagy része általában nem is gondol bele, hol is helyezkednek el ezen a létrán, aztán amikor szembesülnek vele, jön az arculcsapás. Vagy szimplán hitetlenkedés az adatok realitásával kapcsolatban.
Én vállalom, hogy nagyon rosszul osztom be a pénzem, és sokszor olyan dolgokra is hajlamos vagyok költeni, amire egyáltalán nincs szükségem. De attól, hogy nem tudok félretenni, a tény még tény marad, hogy az országban tízből kilenc ember rosszabb anyagi körülmények között él. Szóval éppen itt az ideje megbecsülnöm ezt, és nem természetesnek venni…

Van hol laknom

Amióta Budapesten élek, azóta az egyik legrosszabb dolog, amivel nap, mint nap szembesülök, a hajléktalanok száma.
Saját lakásom nincs, és örökölt ingatlannal sem fogok soha rendelkezni. Viszont az előző pontból fakadóan, vagyok olyan helyzetben, hogy képes vagyok kifizetni egy albérletet. Persze ezen a téren is fejlődtem, és tanultam korábbi hibámból. Ugyanis volt, amikor a fizetésem kétharmadát költöttem a lakhatásra. Ezt az arányt sikerült leredukálni a bérem egynegyedére. Persze volt, amiről ennek érdekében le kellett mondanom, de mindenképpen megérte.

Ki tudtam lépni a családom árnyékából

Nem könnyű az az életút, amit bejártam eddig, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy egyedül sikerült volna. Az elmúlt körülbelül hat év volt az, ami érdemben hozzájárult ahhoz, ahol ma tartok. És jelen pillanatban még ugyan nem, de körülbelül két hét múlva végre elmondhatom, hogy stabilan állok a saját lábaimon.
Egy olyan családi körülményből, amilyenben én voltam, nem könnyű kikecmeregni. Nagyon sokáig egyetlen cél lebegett a szemem előtt: különköltözni. Tanultam, munkát szereztem, és kiléptem a komfortzónámból – rengeteg dologban pozitív jellemfejlődésen estem át. Bátrabb lettem, nyitottabb – nem csak az emberek, hanem úgy általánosságban a világra. Lettek igaz barátaim, párkapcsolataim, állásom és ez által munkatapasztalatom. Bővült a lexikális tudásom a többvégzettségem által, és végre egyedül is képes vagyok eltartani magam. Nagyon sok helyet bejártam – igaz még csak belföldön, de ha a szüleim mellet maradok, még ezekre sem lett volna soha lehetőségem.

Egyetlen egy gond van csak. Mivel az egyetlen életcélom úgy néz ki, végleg teljesülni látszik, egyelőre nem tudom, hogy mihez kezdjek utána. Úgyhogy ideje lesz célokat kitűznöm magam elé, hogy ne váljon egyhangúvá és unalmassá az életem. Hiszen tudjátok, a máltai lányok is megmondták: „Ha nincs életcélotok, akkor miért éltek egyáltalán?”

#Bestmotivatingtrainersever

Viccet félretéve, ti milyen dolgokért érzitek magatokat szerencsésnek? Milyen eddig elért dolgokra vagytok a legbüszkébbek, és mik a további életcéljaitok? Írjátok meg!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése