2020 őszi fogadalmak

A kihívásom elérte a célját, nem csupán engem motivált a nyáron bizonyos dolgok véghezviteléhez, de mások is nagyon inspirálónak találták, így egyértelmű volt számomra, hogy lesz folytatása is. Igaz, a nyári fogadalmak kiértékelésével még lógok – mert még egy utolsó nagy hajrában vagyok kettő dolog teljesítésében -, de máris összeírtam az őszi bakancslistámat.

1. Megcsinálni a 2020-as #Flufftober Challenge-et

A Flufftober egy olyan írói kihívás, ahol október minden napjára megvan adva egy kifejezés. Ez behatárolhat egy témát, vagy egyszerűen csak magával a szóval kell alkotni egy rövid írást. A lényeg, hogy minden nap alkossunk.

2. Megcsinálni a 2020-as NaNoWriMo-t

Ha az októbert teljes egészében az írásnak szenteltük, miért is ne legyünk olyan merészek, hogy novemberben még megírjunk egy ötvenezer szavas regényt? A NaNoWriMo rövidítés a National Novel Writing Month-t takarja, magyarul Nemzetközi Regényíró Hónap. Évek óta megrendezésre kerül, és már egy ideje én is szemezgettem vele, de sosem voltam annyira bátor, hogy tényleg bele is vágjak. Ötvenezer szó valóban rengeteg, plusz alapból lehetetlennek tűnik egy hónap alatt regényt írni. De éppen ez a kihívás benne, nemde?

3. Írni hat, a fentikkel nem kapcsolatos bejegyzést a blogra

Az ősz számomra a legjobb évszak, már elkezdem a bekuckózást, forró teával és/vagy kakaóval, és legtöbbször a laptopom társaságában. Talán ezért is ennyire íráscentrikus ez a lista. Mivel a Flufftoberről, ha minden jól megy így is úgy is harmincegy blogbejegyzés fog születni, ez nem számít bele abba a tervbe, hogy egyéb más cikkeket is megosszak veletek. Igaz hat darab nem tűnik soknak, de a túlterhelt október és november miatt mégis kihívás lesz számomra.

4. Pitét sütni

Valamiért a pitesütés számomra olyan tipikus őszi elfoglaltságnak tűnik – lehet azért, mert automatikusan a sütőtökös pitékre asszociálok. Bár én nem szeretem a sütőtököt – ezért sincs semmilyen Halloweennel kapcsolatos terv a listámon. Viszont meggyeset, vagy almásat, vagy bármilyen más ízűt süthetek.

5. Elkezdeni sportolni

Egy ideje nagyon sok feszültség és düh van bennem, amit azzal szerettem volna kompenzálni, hogy elkezdek valamilyen sportot. Nem is akármilyet, én küzdősportra gondoltam, mert azért tény, hogy van bennem egyfajta agresszió, amit ebben ki lehetne élni. Szóval én a boksszal szemezgettem, és ki is néztem egy bokszklubbot, ahol érdeklődtem. De még mindig nem kértem időpontot. Azért nem konkrétan a bokszot írtam fel, mert a másik dolog, ami mostanában vonz, az az úszás. És még nem tudom, végül melyikbe vágok majd bele. Remélhetőleg mindkettőbe.

6. Valós rendszert iktatni az életembe

Mondhatni évek óta szánalmas próbálkozásaim vannak arra vonatkozóan, hogy végre egy rendszert alakítsak ki az életemben. Tudjak határidőket tartani, ne felejtsem el már egy órával később, hogy mit is kellene csinálnom, képes legyek megszervezni normálisan egy programot, vagy egyszerűen csak legyen rend a lakásban – és a laptopomon. Hiába vagyok tele kis jegyzetfüzetekkel, hiába kezdtem többször bullet journal vezetésbe, nagyon rövid időn belül elbuktam. De talán mondanom sem kell, hogy ha erre bármilyen reális esély lenne, akkor az MBTI-típusom negyedik betűje nem P, hanem J lenne. De mindenképpen szeretnék végre rendszert vinni az életembe, és talán az sokat fog segíteni első körben, ha állandó programokat iktatok be – mint például a hétvégi önkénteskedés, illetve ha elkezdek edzeni, akkor az edzések fix időpontja. A többi pedig hátha kialakul.

7. Dönteni a továbbtanulásról

Hónapok óta dilemmában vagyok, hogy mihez is kezdjek az életemmel. Fejembe vettem, hogy én nagyon szeretnék irodalmi szerkesztő lenni, és beleástam magam egy kicsit a témába, hogy mi lenne a legjobb megoldás, hogy azzá válhassak. Az hamar kiderült, hogy konkrétan a magyar szak nem feltétlenül vinne előre, de az ELTE-n (lehet máshol is, de én kifejezetten ezt néztem) van „szerkesztői ismeretek minor”, amit bármelyik BTK-s szakon a harmadik félévtől fel lehet venni. Így ki is alakult bennem egy terv, hogy akkor melyik bölcsész szakot is válasszam, ha továbbtanulnék, vagy melyik tárgyból csináljak egy szintemelő érettségit, hogy egyáltalán jelentkezni tudjak. Másik alternatívaként viszont ott volt az is, hogy a Könyvmolyképző Kiadónál szoktak indítani irodalmi szerkesztő kurzust, ami szintén csábító ajánlat. És még mindig a kettő között vacilálok, miközben egyéb más ötletek is felütik néha-néha a fejüket. Úgyhogy szeretnék végre egy konkrét célt megfogalmazni a továbbtanulásommal kapcsolatban – mert valamit úgyis fogok, ha mást nem, akkor maradok a szakmában, és ezzel kapcsolatban fejlesztem magam.

8. Elolvasni 3 könyvet a pszichológiai könyves várólistámról (ez már úgyis bejött egyszer)

Az utóbbi időben nagyon elkezdett érdekelni a pszichológia – önfejlesztési célból. Nagyon sok érdekes könyvvel megismerkedtem ez idő alatt, és nehezen térek vissza a regényekhez, de egyelőre nem is szeretnék. Úgyhogy az alábbi könyvek közül szeretnék szemezgetni ősszel:

Almási Kitti – Bátran élni

Daniel Goleman – Érzelmi intelligencia

M. Scott Peck – A járatlan út

L. Stipkovits Erika – Közelebb egymáshoz – 11 tévhit párkapcsolatainkról

L. Stipkovits Erika – Harmóniában egymással – Újabb 11 tévhit párkapcsolatainkról

Popper Péter – Lélekrágcsálók

Gary Chapman – Ha nem elég a sajnálom - A bocsánatkérés 5 nyelve

Boldizsár Ildikó – Mesék a felnőtté válásról

Almási Kitti – Ki vagy te?

Berentés Éva – Az érett személyiség

Susan Forward – Donna Frazier – Érzelmi zsarolás

9. Megcsinálni az „Írjunk naplót ősszel” kihívást

Képzeljétek, a molyon ezen a kíhíváson kívül is vannak olyan kis játékok, amik nem kifejezetten olvasással kapcsolatosak, cserébe nagyon inspirálóak. A naplóírással már többször megpróbálkoztam, de egyszerűen nem sikerült eddig egyetlen egy évszakban sem teljesíteni, pedig körülbelül másfél éve tervezem. De most szeretném végre az idei őszi kitüntetést a profilomon látni.

10. Megcsinálni a „100 dolog, ami boldoggá tett ősszel” kihívást

Emlékszem, hogy amikor elkezdtem, le sem lehetett lőni, hat egymást követő fordulót végigcsináltam, és utána nagyon érdekes volt belegondolni, hogy már összesen hatszáz olyan dolgot írtam fel, kicsit több, mint egy év alatt, ami mosolyt csalt az arcomra. Nagyon jó érzés megtalálni a mindennapos örömöket a legapróbb dolgokban is – és azt hiszem említettem is, hogy az 50 dolog, ami boldoggá tesz bejegyzés sorozatomat is ez inspirálta (amit lassan ideje lenne befejezni). Viszont valamikor volt egy törés, és már nem gyűjtögettem, vagy ha bele is kezdtem, néhány mosoly után abbahagytam és sose fejeztem be az aktuális évszak listáját. De szeretném, ha ez újra rendszerszerűen visszatérne az életembe, mert ha képes vagyunk örülni az apró dolgoknak, akkor arra is hivatott, hogy tudatosan boldog legyen.

11. Megcsinálni az Őszi mosolyparádé 2020. kihívást

A mosolyparádét később találtam, mint a „100 dolog, ami boldoggá tett…” kihívást, viszont onnantól kezdve ebből is teljesítettem zsinórban négyet. A kettő között az alapvető különbség az, hogy a mosolyparádén dátumozni kell, és részletesebben kifejteni, mi okozott aznap örömöt, és egy nap csak egy mosolyt ér írni – míg a másiknál csak egy, akár egy szavas dolgokból álló listát írunk.

12. Megcsinálni az „5 dolog, amit meg kell tenned ősszel” kihívást

És az utolsó kedvencem, amit abbahagytam egy ideje. Szintén évszakról évszakra megrendezésre kerül. Kapsz előre egy százas listát, amiből ki kell választani öt neked tetsző dolgot, és képpel bizonyítva teljesíteni. Ebben az szokott jó lenni, hogy általában mindig sokkal több, mint öt dolog megtetszik, és összeírom az összeset, amit sikerült a listáról kipipálni – hogy később is emlékezzek.

13. Elkezdeni egy új sorozatot, és megnézni belőle legalább három évadot

A sorozatfüggő énem egy kicsit éhezik az újdonságra. Tulajdonképpen január óta nem igazán filmeztem vagy sorozatoztam – legalábbis koránt sem olyan mértékben, ahogyan régen -, pedig imádom. Direkt nem kötöm ki, hogy melyiket akarom elkezdeni, úgyis megtalál majd az a sorozat, amelyik elnyeri a tetszésem.

14. Megszervezni a Klasszikus ajándékozás második fordulóját

Tavasszal molyon lebonyolítottam egy ajándékozós eseményt, ami kimondottan klasszikus regények köré épült. Nem ment ugyan minden zökkenőmentesen, de az én kedvemet ettől függetlenül nem vette el a szervezéstől, és a résztvevőknek is nagyon tetszett.

15. Találkozni öt barátommal

Kicsit úgy érzem, felpörgött a társasági életem – legalábbis virtuálisan mindenképp. Valahogy mégis nehéz beiktatni a baráti találkozókat – ebben talán majd segít, ha tényleg rendszert tudok vinni az életembe. Ötnél azért több barátom van, és tényleg jó lenne minél gyakrabban találkozni velük, sajnos nem olyan egyszerű. Szóval, ha az ősz folyamán öt különböző barátommal sikerül összehozni a személyes érintkezést legalább egyszer, én már nagyon boldog leszek.

16. Elmenni csoportterápiára

Pszichológushoz járok, ezt eddig sem titkoltam. Nem olyan régen váltottam, és pont ma voltam túl a negyedik alkalmon nála. Ő már az elején javasolta nekem, hogy a gyermekkorban elszenvedett traumák feldolgozásához az egyéni terápia mellett csoportos foglalkozásra is érdemes lehet eljárni majd a későbbiekben. És én ezt szeretném is megfogadni. Egyrészt ott is új ismeretségekre tehetek szert, másrészt mások élményei, tapasztalatai is nagyon sokat segíthetnek a megértésben és feldolgozásban. Már kinéztem egy terápiát, ami nagyon megtetszett. Nem vagyok biztos benne, hogy ez csoportterápiának számit – majd kiderül -, ha nem, akkor is mindenképp elmegyek, mellette pedig legfeljebb keresek olyat, ami biztosan csoportterápia.

17. Elmenni legalább egy pszichológiai előadásra

Ezekről is úgy gondolom, hogy hasznosak lehetnek, ha kimondottan olyan témájúra megy el az ember, ami őt érinti. Ebből is van már, amit kinéztem őszre, de lehet, fogok találni még ennél is hasznosabbat. Na meg, az sose baj, ha nem csak egy előadásra látogatok el, hanem minél többre.

18. Legalább 24 alkalommal főzni

Az augusztusom katasztrófa volt főzés szempontjából, tulajdonképpen augusztus végén végre főztem egy nagyobb adag ételt, addig semmi. És mivel azért a főzés is valamilyen szinten lételemem, szeretném, ha ismét szerves részét képezné az életemnek. A huszonnégy úgy jött ki, hogy heti két alkalommal mindenképp szeretnék főzni valamit.

19. Frissíteni a ruhatáramat

A harminc kiló fogyás után kissé elkezdtek lógni rajtam a ruhák – még azok is, amiket mondjuk két hónapja vettem. Ráadásul az őszi-téli kollekcióm, az abszolút bálnaméret, és nincs is sok ruhám. Szóval egy shopping már éppen időszerű lenne. Ha ez sikerül, lehet tartok egy hault is – annak ellenére, hogy a régi outfit bejegyzéseimet töröltem, mondván nem akarok hasonlóval foglalkozni már ezen az oldalon. Majd meglátjuk.

20. Ismét változtatni valamit a hajstílusomon

Talán az egyik legegyszerűbb feladat ezen a listán. Most éppen ugye lila színben pompázik a hajam, de nagyon gondolkozom egy lila-kék, vagy lila-rózsaszín kombináción. Nálam egy-egy stílus nem szokott túl sokáig tartani, ha a hajamról van szó. Imádok valamit mindig változtatni rajta. Meglátjuk még mi sül ki belőle. Azt hiszem ezt a kihívást háromszorosan is teljesíteni tudom majd.

Nektek mi a tervetek őszre? Tetszik a kihívás? Csatlakozzatok ti is, és írjatok listát! Motiváljuk magunkat, és egymást!

Kellemes őszt mindenkinek!

2020 nyári fogadalmak - összegzés

Eltelt a nyár, holnap megkezdődik a diákoknak az új tanév – a dolgozó felnőtteknek meg csak a szokásos unalmas szürke hétköznapok folytatódnak, annyi különbséggel, hogy ismét rövidebbek a nappalok.

Mielőtt elkezdődött volna az idei nyár, egy kihívásra invitáltalak titeket, hogy feldobjuk ezt az egyébként is komor évet. Lássuk, hogy nekem mi sikerült a bakancslistáról:

1. Fogyni legalább 5 kg-ot

Mielőtt ezt az öt kilogrammot elhatároztam volna, már előtte túl voltam körülbelül háromszor ennyi fogyáson néhány hónap leforgása alatt. Mégis féltem ennél a mennyiségnél többet a listára írni. Pedig az igazság az, hogy nyár elején egy 99,8 kg-os kezdősúlyom volt, amely a legutolsó mérés szerint 85 kg – és azóta lehet még több lement.

2. Elolvasni a pszichológiai könyves várólistámról legalább hármat

Nem az olvasásra fektettem a hangsúlyt a nyár folyamán, de a három várólistás könyv elolvasása sikerült. A választottjaim a következők voltak:

Gary Chapman – Egymásra hangolva

Bagdy Emőke, Kádár Annamária, Buda László, Pál Ferenc – Fejben dől el?

Orvos-Tóth Noémi – Örökölt sors

Három olyan könyvet sikerült kiolvasnom, amelyek mind hozzátettek valamit a gondolkodásmódomhoz. A szeretetnyelvek már egyébként is foglalkoztatnak egy ideje, és nagyon sokat segített abban, hogy megértsem, én hogyan vágyom rá, illetve a környezetemben lévőkkel szemben hogyan is tudnám jobban kifejezni. A „Fejben dől el?” remek példákat hozott a placebo hatásra, illetve találtam benne olyan gondolkodási gyakorlatokat, amiket egyrészt szeretnék beiktatni a mindennapjaimba, másrészt az egyik gyakorlatról írni is szeretnék ide a blogra a későbbiekben. Az Örökölt sors pedig egyszerre kavar fel, és nyugtat meg. Amikor belekezdtem többször bepárásodott a tekintetem, de azóta a lépésenként való megértés ösvényén haladok tovább…

3. Befejezni a The Walking Deadet

Néztem belőle néhány részt, de a közelébe sem jutottam sajnos – vagy talán inkább szerencsére -, a teljes befejezéshez.

4. Munkát találni Budapesten

Ez az a pont, amit, bár nem így terveztem eredetileg, mégis már június másodikán kipipálhattam – az első budapesti munkanapomon. Számomra is meglepő volt, de tulajdonképpen csettintésre kaptam állásajánlatot, és minden a legnagyobb rendben sikerült.

5. Albérletet találni Budapesten

Az albérlet találás hasonló könnyedséggel ment, mint az állás, vagy talán még egyszerűbben. Igaz, voltam olyan vakmerő, hogy előzetes megtekintés nélkül, egy előzetes átutalással biztosítottam magamnak, hogy ne legyen másé a lakás, de az azonnali kezdéshez azonnali felmondás kellett, és egy sürgős beköltözési lehetőség – mindez egy hét leforgása alatt. A lényeg, hogy pórul nem jártam ezzel sem.

6. Írni egy novellát a Könyvmolyképző pályázatára

Be kell vallanom, ezt alaposan benéztem. Nem voltam teljesen tisztában azzal, hogy milyen időközönként írják ki a novella pályázatot, ezért arra az időpontra hagyatkoztam, amikor előző évben is meg lett hirdetve. De idén nem ugyanúgy volt, mint tavaly. És mivel nem volt kiírt pályázat, így nem írtam novellát.

7. Társasjátékot készíteni

A társasjáték készítését is egy eseményhez kötöttem: ajándékba szántam volna valakinek, akivel időközben teljesen megszakadt a kapcsolatom, ezért végül bele sem kezdtem a tervezésébe sem.

8. Fürödni a Balatonban

Sikerült a június 12-14. közötti hétvégét Balatonmáriafürdőn tölteni, ahol természetesen nem csak a panzió előnyeit használtam ki, hanem végre életemben először megmártóztam a Balaton vizében is.

9. Elkezdeni önkénteskedni

Jelentkeztem nyár közepén a Rex Kutyaotthon Alapítványhoz, és augusztus 8-án részt is vettem egy önkéntes képzésen – amivel létrejött az önkéntes jogviszony. Most már bejelentkezés után, a megadott időintervallumok bármelyikében mehetek kutyát sétáltatni – de egyéb önkéntes feladatok ellátására is van lehetőség. Már az elején le is csaptam egy „rendezvényre”, úgyhogy augusztus 16-án egy jótékonysági workshopon részt vettem az alapítványt képviselve. Természetesen a továbbiakban sem szeretném abbahagyni, nagyon örülök, hogy a csapat tagja lehetek.

10. Cukormentes fagylaltot készíteni

Főzni se sokat főztem sajnos a nyáron, desszert készítéssel pedig abszolút nem foglalkoztam. De majd egyszer mindenképp pótolni fogom.

11. Margaret Island koncertre menni

Reménykedtem benne, hogy valamelyik nyárvégi fesztivál mégis meg lesz tartva, ahol elcsíphetem a kedvenc együttesemet, de a járványhelyzet sajnos továbbra is korlátozza a nagy létszámú rendezvényeket.

12. Örökbe fogadni egy cicát

Amikor írtam a listát, még nem tudtam, hogy az albérlet találás milyen lesz. Sajnos olyan helyre költöztem, ahol nem megengedett a kisállat, így bármennyire szerettem volna egy kiscicát, egyelőre ez még várat magára. Az egész életemet úgysem itt szeretném leélni, úgyhogy előbb-utóbb talán sikerül egy olyan lakásban laknom, ahol lehet egy kis szőrpamacsom.

13. Megnézni a 13 okom volt második évadát

Ahogy a The Walking Deaddel sem haladtam, úgy más sorozatot sem igazán sikerült néznem a nyár folyamán. Legalább a letöltésig eljutottam…

14. Rendet rakni a laptopomon

Csak nagyon nehezen vettem rá magam, de most sokkal jobban érzem magam, hogy szép mapparendszerben vannak az irományaim, fényképeim, és egyéb dolgaim. Azt hiszem, a több, mint harmincezer törölt elem is magáért beszél.

15. Zöldre festetni a hajamat

Az elmúlt öt évben a hajam nagyon sok változáson esett át, mind fazon, mind szín tekintetében. Idén is már az ötödik variációnál járok. Most éppen a rövid hajam visszanövesztésén vagyok, és lila színűre van festve. De azért beiktattam körülbelül másfél hónapja a zöld szín kipróbálását is (zöld és rózsaszín csíkok a szőke hajamban).

16. Beiratkozni az egyik budapesti könyvtárba

Erre – magam sem értem, miért – még mindig nem sikerült rávennem magam, és még mindig a nyíregyházi könyvtárból valók a kölcsönzéseim – hozzáteszem, most éppen lejárt kölcsönzések, mert egy ideje nem utaztam vissza…

17. Bobozni

Sajnos a bobozás sem jött össze, nem jártam olyan helyen, ahol lett volna bobpálya – na meg nem is vagyok biztos benne, hogy nyitva volt bármi a vírus miatt…

18. Virágokat ültetni

Még nyár elején ültettem át egy nagy cserépből, külön-külön kicsi cserepekbe liliomokat, mert már elég rossz egészségi állapotban voltak, mert túl sűrűn voltak a cserépben. A különültetés után új életre keltek.

19. Beiktatni egy külföldi utat

Megvolt életem első repülése – amit örültem, hogy túléltem, nagyon rosszul voltam tőle. De kárpótolt Olaszország maximálisan. Még akkor is, ha harmadik nap már szinte csak kúszva tudtam közlekedni, annyira lejártam a lábamat.

Milánó és Como mellett, körülbelül két héttel később még egy bécsi út is beiktatásra került, szóval ezt a pontot duplán sikerült teljesítenem

20. Legalább tízszer kirándulni menni

Tíz sajnos nem jött össze. Nem is tudom, mit számoljak kirándulásnak, és mit nem. Amit mindenképp ide veszek, az Hűvösvölgy, Bécs és Milánó, de akár számolhatnánk Balatonmáriafürdőt, Velencét (kétszer), vagy Solymáron is voltam két hete (és az tényleg kirándulás volt). De a lényeg, hogy tíz sehogy sem jön össze, ráadásul ha „hivatalosak” akarunk lenni, ami a felsoroltak közül tényleges, túra jellegű kirándulás, az csak kettő.

Hamarosan hozom az őszi fogadalmaimat is.

Egyperces - Bezárt szív

- Biztos vagy benne, hogy ez jó ötlet? - kérdezte Szív bizonytalanul, kissé fáradtan és megtörten.

- A te érdekedben teszem. Tudod, hogy fontos vagy. Számomra az vagy. És tudom, hogy mennyi veszély vár rád odakint - felelte Agy aggódva legjobb barátjáért. Már majdnem egy könnycseppet is eleresztett, aztán rájött, hogy az érzelgősség nem az ő asztala. - Látod, mit tettek veled? - Még mindig nehezen fogta fel, ezeket a mély, vérző sebeket hogyan viselheti valaki ennyire jól.

- Meggyógyulok, ez semmiség - erőltetett magára egy halvány mosolyt Szív. Ám az igazság az volt, hogy már ő maga sem hitt olyan töretlenül, mint egykoron. - Talán tényleg igazad lehet - felelte egy tétova sóhaj kíséretében. Ekkor Agy szépen lassan behajtotta az ajtókat, a kulccsal kétszer elfordította a zárat, majd így szólt:

- Itt biztonságban leszel. És ne aggódj, helyetted is dolgozni fogok - ígérte meg.

- Mikor jöhetek ki innen? - kérdezte Szív reménykedve.

- Amikor valaki megtalálja ezt - mutatta fel Agy a kulcsot, amit aztán alaposan elrejtett, és otthagyta Szívet bezárva, messze a kártékony érzelmektől.

Egyszer csak Szív kopogást hallott börtöne ajtaján. Először megijedt, de végül mégis kikukucskált.

- Ki az?

- Szia! A nevem Szerelem. Csodás világ vár odakint, nem szeretnéd megismerni?

- De, nagyon szeretném. Évek óta nem láttam napvilágot - válaszolt Szív keserűen. - Sajnos csak úgy juthatok ki, ha megvan a zár kulcsa - sóhajtott lemondóan.

- Erre a kulcsra gondolsz? - mutatta fel Szerelem szélesen mosolyogva, és Szív alig akart hinni a szemének. Szerelem a zárba helyezte azt, kettőt fordított rajta, és Szív máris szabad volt. - Mi történt veled? - borzadt el egy pillanatra a látványtól Szerelem.

- Évekkel ezelőtt súlyosan megsérültem. Akkor Agy, a legjobb barátom bezárt ide, hogy ne árthasson nekem senki többé.

- De hiszen nem gyógyultál meg. Várj, segítünk! - mondta, majd előlépett még valaki. - Bemutatom Boldogságot - mutatott Szerelem az új jövevényre, aztán mindketten megérintették Szívet. A mély sebek lassan beforrtak.

- Sajnálom, hogy csak ennyit tudtunk tenni - szabadkozott Boldogság - sajnos ezeknek a sérüléseknek mindig nyoma marad. És könnyen fel is szakad. De remélem jobban érzed magad.

- Sokkal jobban - mosolygott szív, majd kézen fogva két új barátjával elindult világot látni...

5 dolog, amiért szerencsésnek mondhatom magam

Az önsajnálat egy olyan kényelmes reakció a minket ért negatív ingerekre, amelyből nagyon nehéz partra úszni, ha már régóta sodródunk benne.

Mindenkinek vannak rossz napjai, bárki érezheti kellemetlenül magát egy adott helyzetben. A kérdés csak az, hogy a negatív stresszorok hatását ki hogyan képes kezelni. Én például, nem kertelek: borzasztóan rosszul kezelem a stresszt és a konfliktushelyzeteket. Az sem válik előnyömre, hogy az önértékelésem mélyen a tengerszint alatt van. Ilyenkor képtelen vagyok meglátni a jó dolgokat – bár egyre kevesebb ideig tartanak ezek az állapotok, és szerencsére hamar visszatér a motivációval teli énem – és mindenhol az önigazolást keresem.

Egyik alkalommal, amikor ez volt a téma a megbeszéléseink során a pszichológusommal, ő azt tanácsolta, próbáljak meg saját magamnak pozitív visszajelzéseket adni – mert nem mindig lehetnek ott mellettem azok az emberek, akiktől általában ezt megkapom. Sokat gondolkoztam, hogy ezt hogyan tudnám megvalósítani. Komolyan, kezdjem el mondogatni magamnak, hogy nagyon szép és okos vagyok? Vagy, hogy képes vagyok rá, meg tudom csinálni? Ennyi erővel Szabó Péter motivációs előadásait is hallgathatnám a boldogság és siker kulcsáról, miközben ugyanúgy romokban hever az önbecsülésem, mint előtte, csak ezúttal nyilvánosan mindenki arcába tolhatom, hogy én mennyire erős nő vagyok, és hogy nem érdekel mások véleménye.

Helyette úgy gondoltam, valós tényekre alapozok. Olyan alapvető dolgokat gyűjtöttem össze, amik nekem természetesek, hogy az életem részét képezik, mégis, ha mélyebben belegondolok, sajnos nem mindenki ilyen szerencsés. Olyan dolgokat, amikért eszembe sem jutna egyébként, hogy hálásnak kellene lennem, pedig néha akár kiváltságosnak is nevezhetném az életkörülményeimet.

 

Vannak barátaim

Ez természetes, és furcsa is lehet, hogy a listán szerepel. Nem nagyon létezik olyan ember, aki a külvilágtól teljesen elzárva éli az életét, és nem lép kapcsolatba senkivel. Bár biztosan van, aki azt vallja, egyáltalán nincs barátja, szóval már önmagában a tény, hogy nekem van, nem is egy, elég ahhoz, hogy szerencsésnek mondhassam magam. Viszont nem kifejezetten ez az oka annak, hogy megemlítem. Egy kommentrészletet idéznék a blogról:

„Nincsenek az életemet végigkísérő, mindig-itt-leszünk-ha-baj-van barátaim, csak ezek az ideiglenes, csak-éljük-túl-az-elkövetkezendő-pár-évet félék.”

Nagyon sokáig én is azzal küzdöttem, hogy nem volt senkim, akiről elmondhattam volna, hogy bármikor számíthatok rá, vagy teljes mértékben megbízhatok benne. De mára fordult a kocka, és három olyan barátnőm is van, akikre az életemet is rábíznám. Néha azt érzem, hogy nem becsülöm meg őket eléggé, pedig az egyik legjobb dolog az életemben, hogy rájuk bármikor bármiben számíthatok.

Olyan szakmám van, amiben könnyű elhelyezkedni

Persze, szebben mutatna ez a kijelentés, ha azt mondanám, hogy élvezem a munkámat, de ez némileg porhintés lenne. Félreértés ne essék, szeretem, tudom csinálni, és nyitott vagyok a szakmai újításokra is. Sőt, sok esetben érdekel is az adózás, a munkaügy és a könyvelés, mint téma. De mivel volt már olyan időszakom, hogy belefásultam a munkába, így démonként folyton ott köröz a fejem fölött, hogy bármikor ismét úgy érezhetem, hogy valami másra vágyom. Kicsit több mint három hete, hogy munkahelyet váltottam, és az ellenérzéseim szinte azonnal meg is szűntek, de soha nem szabad semmit elkiabálni. Szóval a szakma szeretetét kevésbé sorolnám ide, mintsem magát a tényt, hogy olyan tudás birtokában vagyok, amivel keveset kell aggódnom amiatt, hogy bármikor hosszabb időre munkanélkülivé válnék.

Noha a bizonyítványom megszerzése után közel egy év telt el, mire végre sikerült munkába is állnom, tekintve, hogy nem volt tapasztalatom, ma már sokkal egyszerűbb dolgom van. És minél több időt töltök el a szakmában, annál könnyebben kapnak utánam. Volt időszak, amikor értéktelennek éreztem magam, amiért nincs diplomám, de ma már tudom, hogy a szakmai tapasztalatot, és a tényleges tudást nagyon sok esetben valóban többre tartják, mint egy papír általi minősítést.

A legfelső tizedbe tartozom

Bár nem áll Mészáros Lőrinc szintjén a vagyonom, sőt, nincs se házam, se kocsim, se nyaralóm, nem indítottam még vállalkozást sem, és sajnos egyetlen forint spórolt pénzem sincs egyelőre, egy 2018-as statisztika szerint a havi jövedelmemet tekintve a legfelső tizedbe sorolhatnám magam. Persze 2020-ra az összegek nyilvánvalóan emelkedtek, de olyan jelentős változás nem történt, hogy lejjebb soroljam magamat. Érdemes megemlíteni azonban, hogy nagyban hozzájárul a jó helyezésemhez, hogy az egy főre eső havi jövedelmekről van szó, ami eltartott hiányában nálam egyelőre a teljes fizetésemet jelenti. Ez azért érdekes, mert az emberek nagy része általában nem is gondol bele, hol is helyezkednek el ezen a létrán, aztán amikor szembesülnek vele, jön az arculcsapás. Vagy szimplán hitetlenkedés az adatok realitásával kapcsolatban.

Én vállalom, hogy nagyon rosszul osztom be a pénzem, és sokszor olyan dolgokra is hajlamos vagyok költeni, amire egyáltalán nincs szükségem. De attól, hogy nem tudok félretenni, a tény még tény marad, hogy az országban tízből kilenc ember rosszabb anyagi körülmények között él. Szóval éppen itt az ideje megbecsülnöm ezt, és nem természetesnek venni…

Van hol laknom

Amióta Budapesten élek, azóta az egyik legrosszabb dolog, amivel nap, mint nap szembesülök, a hajléktalanok száma.

Saját lakásom nincs, és örökölt ingatlannal sem fogok soha rendelkezni. Viszont az előző pontból fakadóan, vagyok olyan helyzetben, hogy képes vagyok kifizetni egy albérletet. Persze ezen a téren is fejlődtem, és tanultam korábbi hibámból. Ugyanis volt, amikor a fizetésem kétharmadát költöttem a lakhatásra. Ezt az arányt sikerült leredukálni a bérem egynegyedére. Persze volt, amiről ennek érdekében le kellett mondanom, de mindenképpen megérte.

Ki tudtam lépni a családom árnyékából

Nem könnyű az az életút, amit bejártam eddig, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy egyedül sikerült volna. Az elmúlt körülbelül hat év volt az, ami érdemben hozzájárult ahhoz, ahol ma tartok. És jelen pillanatban még ugyan nem, de körülbelül két hét múlva végre elmondhatom, hogy stabilan állok a saját lábaimon.

Egy olyan családi körülményből, amilyenben én voltam, nem könnyű kikecmeregni. Nagyon sokáig egyetlen cél lebegett a szemem előtt: különköltözni. Tanultam, munkát szereztem, és kiléptem a komfortzónámból – rengeteg dologban pozitív jellemfejlődésen estem át. Bátrabb lettem, nyitottabb – nem csak az emberek, hanem úgy általánosságban a világra. Lettek igaz barátaim, párkapcsolataim, állásom és ez által munkatapasztalatom. Bővült a lexikális tudásom a többvégzettségem által, és végre egyedül is képes vagyok eltartani magam. Nagyon sok helyet bejártam – igaz még csak belföldön, de ha a szüleim mellet maradok, még ezekre sem lett volna soha lehetőségem.

Egyetlen egy gond van csak. Mivel az egyetlen életcélom úgy néz ki, végleg teljesülni látszik, egyelőre nem tudom, hogy mihez kezdjek utána. Úgyhogy ideje lesz célokat kitűznöm magam elé, hogy ne váljon egyhangúvá és unalmassá az életem. Hiszen tudjátok, a máltai lányok is megmondták: „Ha nincs életcélotok, akkor miért éltek egyáltalán?”

#Bestmotivatingtrainersever

Viccet félretéve, ti milyen dolgokért érzitek magatokat szerencsésnek? Milyen eddig elért dolgokra vagytok a legbüszkébbek, és mik a további életcéljaitok? Írjátok meg!

Apaság, a férfiakat ért negatív diszkrimináció tükrében

„Apák napja van.

Valamiért ez nincs annyira a köztudatban, mint az anyák napja. Valamiért az apukák nincsenek úgy megdicsérve a gyermeknevelésért, mint az anyukák. Az a megszokott és elfogadott, hogy egy anya mindig óvja a gyermekét és mindig a legjobbat akarja neki. Ha bántalmazásról van szó, mindig csak az apa lehet erőszakos, mert egy nőről, egy anyáról ezt senki nem feltételezi. Pedig bármelyik fél lehet rossz szülő, bármelyikük lehet mérgező a gyermek számára.”

Egy évvel ezelőtt írtam a fenti sorokat. Nem itt a blogon, csak a saját Facebook oldalamon. A véleményem nem csupán nem változott, de az idei anyák napja elteltével csak erősödtek bennem ezek a gondolatok.

Miért vannak az egekig magasztalva az édesanyák? Miért természetes, hogy őket tisztelni kell? Miért tabu, ha bármi rosszat tett velünk életünk során? Miért mi, „gyerekek” kapjuk a negatív előítéletet, ha nem azt merjük mondani róluk, amit a társadalom elvár?

Az anyák a státuszuk miatt érinthetetlenek. Csak azért, mert fizikailag alkalmasak egy magzat kihordására, és ez meg is történik, alanyi jogon jár nekik a megbecsülés. Hiszen annyira csodálatra méltóak azok a nők, akik világra hoznak egy életet. A férfiak soha nem is kerülhetnek ilyen megvilágításba, soha nem élhetik át ezt a fajta dicsőséget. Sőt! „Megcsinálni könnyű a gyereket, ez nekik csak néhány perc gyönyör, a nehezebb része pedig a nőre hárul.”

Az apákat ért negatív sztereotípiák kapcsolatban állhatnak azzal a feminizmusnak álcázott férfigyűlölettel, ami napjainkban jelen van. Ez magába foglalja azt a fajta általánosítást is, hogy „Minden férfi egyforma” – csak azért mert egyikük rosszul bánt a kijelentőjével -, illetve az egyedülálló anyukák „erős nő”-ként való ábrázolását is. Az édesapákat már önmagában az a tény negatív diszkrimináció áldozatává teszi, hogy férfiak.

A férfiak csalfák, semmirekellők, agresszívak, alkoholisták, pedofilok, és még folytathatnánk a sort a végtelenségig. És tegyük hozzá, hogy egy nőt ilyen jelzővel ritkán illetnek, mert tabu. És amiről nem beszélünk, az természetesen nem is létezik. Tehát a mai állás szerint, a férfiak azok, akik hajlamosabbak a megcsalásra, ők azok, akik soha semmiben nem hajlandóak segíteni a ház körül, és mindent a nőnek kell csinálni. Ha idegesek, felemelik a hangjukat, komolyabb esetben akár meg is ütik a nőt, vagy a gyereket. Kocsmába járnak, és állandóan részegen térnek haza, és ők azok, akik nőket – vagy ne adj’ Isten, gyerekeket molesztálnak. Eközben szegény nők elvégeznek minden házimunkát az állásuk mellett, nevelik a gyerekeket, és ráadásul kitartóan szenvednek egy bántalmazó kapcsolatban – vagy jobb esetben egyedülálló anyák, mert rájöttek, hogy nem létezik egyetlen normális férfi sem.

Az áldozat szerepét minden esetben csak a nők vehetik fel. Ők lehetnek azok, akiket valaha is molesztáltak, vagy fizikai bántalmazás érte őket. Csak nekik lehet bármilyen lelki betegségük, depressziójuk.

Nem létezik olyan férfi, akit akár férfi, akár nő molesztált volna élete során. Olyan sem, akit a felesége ütött volna meg. A sírás pedig, mivel a gyengeség jele, így bármilyen lelki betegség teljességgel kizárt esetükben. Kialakult az a torz kép, hogy az ehhez hasonló dolgok beismerése ciki. Nem férfias. És ameddig a többség így gondolja, addig mindig a nők lesznek előnyben, sok dologban a férfiakkal szemben. Mint például abban, hogy ha valamelyik fél rossz szülő, az csak az apa lehet.

Valamiért sokan úgy gondolják, hogy ismerkedésnél a legjobb bemelegítő kérdések azok, ha a családról kezdik el faggatni a másik félt. Hiszen családja mindenkinek van, és teljesen elképzelhetetlen, hogy évek óta nem tartod velük a kapcsolatot, vagy teljesen kínos számodra az egész beszélgetés, és legszívesebben a világ másik pontján teremnél azon nyomban. Aztán, amikor megtudják, hogy mi is a helyzet, kínosan a szájuk elé kapják a kezüket sűrű bocsánatkérések közepette. Persze, nem tudhatták, mert senkinek nincs a homlokára írva, hogy honnan is jött. De egyre csak azt várom – persze hiába -, hogy egy-egy új ismeretségnél ne legyen benne az első öt kérdésben, hogy „És, a szüleiddel élsz? Mit dolgozik anyukád/apukád? Van testvéred?” Ez annak ellenére is kínos, hogy sokkal nyíltabban beszélek erről manapság, mint mondjuk tíz évvel vagy öt évvel ezelőtt. Főleg azért, mert van egy réteg, akiknek „tökéletes” családi élete van – és nem véletlenül írtam idézőjelben.

Azok, akiknek Instagram-filterek mögé bújtatott, lájk- és szívecskeszámban mért családi élete van, el sem tudja képzelni, milyen a normális család. De nem azért, mert maguknak tényleg olyan irigylésre méltó élete lenne, hanem azért, mert elhiszik, hogy ez rendben van. A gyereket már a születése pillanatában a kamera elé kényszerítik, mert mindenkinek meg kell mutatni, hogy ők tökéletes szülők. Megveszik anyák napjára a csokrot maguknak, hogy ezzel pózolhassanak, miközben kommentekben kapják a megerősítést, hogy ebben nincs semmi kivetnivaló. „Mert megérdemled”. Eközben az apukák továbbra is elnyomva maradnak a háttérben, mert tudják, hogy nem az ő érdemük a gyermeknevelés.

Nem is értem, hogy a „feministák” milyen jogokért harcolnak még, amikor már most is ott tartunk, hogy átestünk a ló túlsó oldalára. Mi tulajdonképpen bármit megtehetünk, anélkül, hogy bárki rosszat feltételezne rólunk. Bűnbaknak mindig ott lesz a férfi. Ráadásul már egyre jellemzőbb, hogy nem igazán tudnak érvényesülni egy kapcsolatban, vagy házasságban. Inkább fejet hajtanak, meghunyászkodnak, mert a nőket tisztelni kell, és ők soha nem tesznek semmi rosszat. Végül pedig egy válóper során is általában a nő nyer többet. Vegyük csak azt a tényt, hogy az szinte soha fel sem merül, hogy elsődlegesen az édesapának ítéljék oda a közös gyereket.

Érthető, hogy miért általánosítanak sok esetben, ahogy az is, hogy miért kapnak megkülönböztető figyelmet a nők. De fontos szem előtt tartani, hogy nem ennyire fekete vagy fehér minden, és a nők között is lehetnek bőven gyilkosok, állatkínzók, vagy olyanok, akik bántalmazzák a gyereküket. Attól, hogy becsukjuk a szemünket, nem szűnik meg létezni a jelenség. És egyáltalán nincs rendjén ugyanattól a személytől hallani az önigazolás keresést arról, hogy ő mennyire jó szülő („Két műtétet is vállaltam érted.” vagy „Felneveltek.”) és tényt, hogy bánja a létezésed („Bárcsak megfojtottalak volna az első percben.”).

Nem csak az apák, hanem általánosságban a férfiak is megérdemlik, hogy ne azon a szemüvegen keresztül nézzünk rájuk, ami ennyire eltorzítja a nézeteinket. Nekik is jár a tisztelet és a megbecsülés – azoknak legalábbis mindenképp, akik mindent megtesznek a családjukért, a kapcsolatukért, vagy a barátaikért. Próbáljuk meg értékelni az igyekezetüket, és nem belefulladni az önsajnáltatásba.

Egyperces - Tükörszilánk

Hunyorogva pislogtam, miközben próbáltam megszokni a nap, koránt sem erős, de abban a pillanatban égetően ható sugarait. Igyekeztem életet lehelni saját magamba, hogy képes legyek elhagyni a kellemesen meleg, puha és kényelmes fekhelyemet. Megtámaszkodtam az alkaromon, hogy ülő helyzetbe tornázhassam magam, de valami visszatartott. Éles fájdalom nyilallt az oldalamba, amitől hirtelen odakaptam a kezem. Az érzéstől felszisszentem, és egy másodpercre az arcom is eltorzult.

Talán csak túl hirtelen mozdulatot tettem – gondoltam, ám, amikor újra próbálkoztam, ugyanaz történt. Értetlenül álltam a jelenet előtt, fogalmam sem volt, hogy mi lehet a különös fájdalom forrása.

Lassan felhúztam a pólómat, hogy fedetlen bőrömön sérülés nyoma után kutassak. Hosszasan szemügyre vettem minden egyes négyzetmillimétert, az összes apró pórust, és alig látható szőrszálat, de teljesen egészségesnek tűnt a bőrfelület. Óvatosan közelítettem hozzá az egyik ujjbegyemet. Ahogy sejtettem – az érintésre is érzékenyen reagáltam azon a részen. De volt valami különös. Mintha valami idegen test lett volna két bordám között, amelynek érdes, szúrós része éppen csak nem hasította fel a bőrt belülről.

Kétségbeesetten kaptam könnyes tekintetem a szobám ajtaja felé, és végigfutott a gondolat a fejemben, hogy mennyi idő alatt jutnék el a konyháig egy éles késért. Viszont a kín mozdulni sem engedett.

Gondoltam, mélyeket lélegezve felkészítem magamat a kitörésre és a vele járó kellemetlen érzésekre. Ám, mivel a bordáim közé fúródott az a valami, így a mélylélegzet talán csak rontott a helyzeten.

Arra az oldalamra fordultam, amelyik nem fájt, majd ügyelve rá, hogy a legkevesebb mozdulat érje a másik felemet, lassan feltérdeltem, majd talpra álltam. A torkom már kapart, a szám kiszáradt, a könnyeim pedig már kezdték teljesen eláztatni a nyakam és a mellkasom.

A nehezén túlvagyok – biztattam magam, és elindultam. Karót nyelten, lassú léptekben haladtam. Összeszorítottam a fogaim, és néha megkapaszkodtam, amiben tudtam, hogy ne essek össze.

Még három lépés… kettő… egy… - számoltam visszafele a konyhapultig, és szinte már attól megkönnyebbültem, hogy karnyújtásnyira voltak tőlem a kések. Ökölbe szorított kezem már remegett, amikor a szememet szorosan lehunyva engedtem ki a bent tartott levegőt mielőtt rászántam volna magam a cselekvésre.

Bármi volt is, ami kínzott, azonnal meg akartam szabadulni tőle. Megszabadultam a pólómtól, hogy ne zavarjon meg a beavatkozásban, aztán kihúztam a legélesebb vágóeszközt a tartójából. Ismét kitapogattam, amit már a szobámban fekve is éreztem. Nem törődve az esetleges következményekkel felhasítottam a saját bőrömet. A kikívánkozó sikolyt magamba fojtottam, és folytattam, amit elkezdtem. Az sem tántorított vissza tervemtől, hogy láttam az egyre több feltörő és a hasam mentén csordogáló vért.

Hirtelen megpillantottam, amit kerestem. Egy törött üvegdarabra hasonlított. Nem volt annyira mélyen, hogy bármilyen eszköz szükségeltetett volna az eltávolításához. Így meg is próbálkoztam azzal, hogy szabad kézzel húzzam ki. Éles volt, de nem érdekelt. Ujjaimmal megragadtam, és megszabadítottam a testemet attól, ami nem volt odavaló.

Ott álltam, kisírt, vörös szemekkel, friss, még vérző sérüléssel, félmeztelenül egy véres késsel a kezemben, a saját konyhámban. Vajon kaphatok mára szabadnapot a főnökömtől?

Miután feleszméltem a hirtelen jött megkönnyebbüléstől, szemügyre vettem azt a féltenyérnyi üvegszilánkot, amit kiszedtem magamból. A csaphoz léptem, hogy leöblítsem kicsit, és amikor a víz megtisztította, akkor jöttem rá, hogy ez egy tükörszilánk. Az arcomhoz emeltem, és egyenesen a szemébe néztem annak, aki bántott.