Hogyan készíts menő képeket a közösségi oldalakra

Elgondolkoztatok már azon, hogy  a facebookra magatokról feltöltött képeiteket miért csak a szomszéd Marika néni, az anyukád, a párod és a legjobb barátaid lájkolják? Biztos azzal nyugtatod magad, hogy ez így van rendben, mert csak ennyi emberrel vagy jóban. Pedig a népszerű lányok képeit rengeteg olyan ember kedveli, akikkel egyetlen szót sem beszéltek soha. Szóval ha kevés a lájk, akkor nem olyan a kép, ami megfelel a közösségi médián szocializálódott emberek számára.

Miután én is részt vettem a "Mennyire vagy MENCI?" teszt megalkotásában, nagyon megihletett, hogy elkészítsem ezt a bejegyzést. Szóval, ha alacsony pontszámot értél el, és legalább a képeidet szeretnéd menővé varázsolni, akkor itt a helyed. Megmutatok pár tipikus beállást, arckifejezést, effektet vagy Snapchat filtert, amelyet a népszerű lányok általában használnak.

FIGYELEM! A bejegyzés nem komoly, szóval aki nem érti a szarkazmust, az most lépjen ki! Köszönöm! :)

Ahhoz, hogy eljussunk oda, mivel dobhatod fel a képeidet, kezdjük azzal, hogyan fotózd magad előnyösen. Ha szemüveges vagy, felejtsd el, hogy abban pózolsz. A hajad, ha csak teheted, mindig legyen leengedve. A smink mellett mindenképp használd a szép arc funkciót is. A Snapchat filterek még jobbak, azok a szépségen kívül még cukiságot is adnak, neked már csak a megfelelően kell pózolni. Nehéz elrontani. Ha az arcodat szeretnéd a középpontba helyezni, akkor mindenképpen tartsd magadhoz közel a kamerát. Fordítsd úgy a fejed, hogy az előnyösebb profilod látszódjon. Tágra nyílt szemek, felvont szemöldök és enyhe műmosoly. Ez mind fontos. Az sem hátrány, ha dobsz a képedre valami effektet. A fekete fehér mostanában menő. Például ez:

Általában köze nincs a valósághoz ezeknek a képeknek. De pont ez a lényeg. Minél felismerhetetlenebb vagy, annál jobb. Ebben manapság már nagyon sokat segítenek a filterek, mert azok még a szemeidet is megváltoztatják. Szóval Snapchatre fel, annál menőbb képek úgy sincsenek!

Az utolsóhoz hozzátenném: Mint mondtam, ha szemüveges vagy, akkor amikor csak teheted, ne fotózkodj benne, viszont ha filterrel raksz magadra szemüveget, az nem is kérdés, hogy "menci".

Most, hogy ezt tisztáztuk, jöhetnek a tipikus pózok, beállások. Egy biztos, minél természetellenesebb, annál jobb. A legnépszerűbbek közé tartozik, amikor annyira elfordítod a fejed, hogy a válladra fekszel, vagy kényszeresen az arcodhoz rakod a kezed, a hajad végét markolászod. Mondjuk így:

Természetesen a fentebb említett arckifejezést tartani kell itt is. Viszont elmondanám egyébként mi a legnagyobb probléma ezekkel a képekkel. Mert hát, én sem vagyok tökéletes. Egyiken sem vagyok kisminkelve (nem is leszek), és most még műkörmöm sincs. De ti azért ne felejtsétek el ezeket a tényezőket sem, hiszen minden lájk számít!

Aki kicsit is ad magára a közösségi oldalakon, annak van egy valamirevaló ágyban készült, felülről fotózott képe megosztva.

Az arckifejezést már mondanom sem kell, ugyanolyan, mint minden más képeden. De ezzel is van egy gond. Nincs elégé lehúzva a felső, és nincs eléggé kitolva a mell. Esetleg ezt még lehet fokozni azzal, hogy a követőidnek megmutatod a lábaidat is. Mert egy ilyen képen a magamutogatás fontos. Ha figyelsz ezekre még több kedvelést zsebelhetsz be ismeretlen és kanos férfiaktól.

Lássuk, mit tanultatok. Mi a probléma ezzel a képpel? A szemüveg megint ott van, a haj felfogva. Smink sehol. És Istenem! Ez túlságosan természetes! Mit mondtam? Csak az jó, ami mű. Szóval az ilyet felejtsétek is el! De egy dolog használható belőle. A szintén népszerű felülről fotózós egész alakos szelfi. Persze ezt legjobb, ha szelfibottal készíted, mert úgy az igazi. De én ennek hiányában egy ilyet dobtam össze:

Ugye, hogy mennyivel jobb? Persze nem tökéletes, mert nem elég mély a kivágása a felsőnek... És ha már az egész alakos képeknél tartunk:

Ez több sebből is vérzik, akár csak az előző. A ruha összeállítás egész csinos (amúgy téli kép, úgy nézzétek), de a felső mutathatna többet. Persze tél ide vagy oda, alul is lehetne csak egy nejlon harisnya. De nem ez a fő baj, hanem ez megint túlságosan természetes. Semmi póz, semmi műmosoly. Szörnyű!

Na ezek már sokkal jobbak. Bocsi, nem volt ennél riba... akarom mondani menőbb ruhám ahhoz, hogy ezt bemutassam. Amikor ti készítetek hasonlót, figyeljetek majd arra, hogy ne csak alul takarjon szinte semmit, hanem felül se. És lábbeliből se telitalpút, hanem tűsarkút, abból is minél magasabbat húzzatok. Fontos még - én próbáltam, de csak ennyire futotta -, hogy a feneket és a melleket is ki kell tolni. És mindenképp fotóztassatok valakivel, ne úgy mint én, hogy időzítővel és a telefon beállításával készítettem. És ha megvan erre az áldozat, akkor semmiképp ne engedjétek szabadon, amíg nem csinált rólad legalább ötszáz képet, mert ki tudja lett-e egyáltalán jó.

És végül, de nem utolsó sorban, jöjjenek azok a képek, amelyen egyszerre akarjuk szerepeltetni az arcunkat, és a fenekünket.

Ez természetesen akkor lenne az igazi, ha a tükör egész alakban mutatna. De ettől függetlenül a póz az látszik. Szóval ha van egész alakos tükrötök, akkor kipróbálhatjátok. Ha nincs, úgy mint nekem sem, akkor az ilyen is megteszi:

Egyébként a legtöbb képhez még hozzátenném, hogy az sem mindegy, hogy osztod meg. A kedvenc kép kiegészítő szövegeim:

- Hétfő, Kedd, vagy bármelyik nap

- "Unaloooom"

- Suli után/ Ebéd után/ Vizsga után/ Bármi után

- Bármilyen, "a képhez köze sincs" idézet

Folytatásért kattints

Könyvértékelés: Antoine de Saint-Exupéry - A kis herceg

Az utóbbi időben nem volt túl sok kedvem vagy időm olvasni, ezért nem került még sor arra, hogy könyves bejegyzést hozzak. A kedvhiány leginkább abból adódott, hogy túl sok rossz könyvvel találkoztam mostanában, és nem bírtam magam rávenni az olvasásra. De a minap összefutottunk egy barátnőmmel, akitől kaptam kölcsön két könyvet. Az egyiken gyorsan végig is futottam, mert nem egy hosszú olvasmány - ám annál tartalmasabb. Ez A kis herceg.

Bevallom őszintén, nekem kimaradt a gyerekkoromból ez a mese, de mivel alapműnek számít, ennek elolvasása is a bakancslistám részét képezi, amelyet most ki is húzhatok. És ami azt illeti, így, hogy már túl vagyok rajta, nem bánom, hogy kicsi koromban nem került a kezembe ez a könyv, mert elég valószínű, hogy nem tudtam volna így értékelni.
Már az író ajánlásából sejtettem, hogy ennek a mesének bizony lesz nem kevés mondanivalója. Amikor gyermekek helyett a könyvét a felnőtteknek ajánlotta. Olyan felnőtteknek, akikben ott él még a gyermek, és képesek megérteni a kis herceg gondolatait.
Én magam is egy ilyen "fölnőtt" volnék, szóval minden sora magával tudott ragadni. Nehéz lenne úgy mesélni az érzésekről, amiket kiváltott belőlem, hogy nem spoilerezek, de mivel nem szeretném elvenni az élményt olyanoktól, akik még nem olvasták, így megpróbálkozom a nehezebb értékeléssel.
A történetben adott volt egy gyermek, aki próbálta, de egyszerűen nem tudta megérteni a felnőttek világát és gondolkodásmódját. "A fölnőttek nagyon furcsák" - mondogatta mindig. És volt egy felnőtt, aki megértette ennek a gyermeknek a látásmódját.

Rengeteg üzenet rejtőzik ebben a történetben, biztos van jó néhány, ami nekem sem tűnt fel. Az egyik legtöbbet hangoztatott, az pont ez. A gyerekek még nem csöppentek bele a felnőttek rohanó világába. Azért tartják furcsának a viselkedésüket, mert még nem tapasztalták, milyen az, amikor dolgozni kell, a pénzt megkeresni, hogy biztosítsák számukra a megélhetést. Viszont gyakran tényleg belefeledkeznek, és nem marad már idejük azokra a dolgokra, amik igazán fontosak számukra. Nem marad idő játszani a gyerekkel, nem marad idő szeretni, de leginkább évezni az életet. Mert a munkahely és a házimunka elszívja minden energiájukat. Az jutott eszembe, hogy én három éve magyar érettségin érvelő esszét írtam - ami amúgy nagyon jól sikerült -, a témája pedig az idő, vagyis annak vesztegetése volt. Ha akkor ismertem volna A kis herceget, és láttam is volna benne ezt az üzenetet, amit most, akkor egészen biztosan ez lett volna az egyik kielemzett mű a fogalmazásomban.
A pilóta is későn jött rá, milyen kevéset tölthet kis barátjával...

Az is szót érdemel, hogy a gyerekeknek sokkal nagyobb a képzelőerejük, minket viszont - ahogy a könyv is említette - már csak a számok érdekelnek, és nem érünk rá ilyen butaságokra. Így a kígyó, ami felfalt egy elefántot csak egy kalap, a bárány pedig, amit minden nap gondosan etet a kis herceg, csak egy egyszerű doboz. Vagy ha még tágabb értelemben vesszük, akkor mindkettő csupán egy buta rajz. Ez azért baj, mert a képzelőerő hiánya is meggátol minket abban, hogy teljesebb életet élhessünk. Mert ha például játszunk a csemetéinkkel, akkor az ő világukba csöppenünk, és nem elég elfogadni azokat a kitalált dolgokat, amiket mondanak, nekünk magunknak is hozzá kellene tennünk, hogy örömet szerezzünk nekik. Én legalábbis így látom.

Fontos a kimondott szó értéke, illetve az is, hogy értékeljük a másikat, mindentől függetlenül. Ezt egy rózsán és egy kihalt vulkánon keresztül mutatta be az író, ami így még zseniálisabb, mert tényleg egy átlagos embernek ezek jelentéktelenek, viszont főhősünknek nagyon sokat jelentettek. Lehet mások értékelhetetlennek tartanak, de ha van valaki, aki a hibáid ellenére is szeret és gondoskodik rólad, azt meg kell becsülni. És lehet, hogy mások nem hiszik, hogy valaha újra "feltámadsz", de ha van aki ilyenkor is melletted van és segít, akkor tényleg nincs lehetetlen!

A hat kisbolygó mindegyike képviselt egy-egy gyakori és rossz emberi tulajdonságot. Az első a hatalomvágy, a második a hiúság. A harmadik, az attól függ, hogyan értelmezzük. Ha felszínesek maradunk és nem látunk a történet mögé akkor mondhatjuk, hogy iszákosság, de szerintem több ez ennél. Talán megfelelőbb szó rá a felelősségtudat hiánya. A negyedik a mohóság. A hatodik a más tollával ékeskedő. Ezek eddig mind olyanok voltak, amik, ha egyszerre nem is, de valamelyike minden emberben jelen van, vagy volt már legalább egyszer. És ezek olyanok, amiket mindenki egyöntetűen rossznak tart, még azok is, akik valójában ilyenek, csak nem vallják be. Viszont az ötödik az egészen más, és ezen gondolkoztam el a legtöbbet olvasás közben. Még maga a kis herceg is úgy gondolta, hogy a lámpagyújtogató nem olyan nevetséges, mint a többiek. Az, hogy másokat helyezett saját maga elé. Hogy az egyre nagyobb hajtás ellenére is teljesítette a parancsot. Pedig az sem a legjobb, ha túlságosan behódolunk, és nem tudunk kiállni magunkért. Valahol meg kellene találni az arany középutat.

A hetedik bolygó, ahová a kis herceg érkezett, egyáltalán nem volt olyan kicsi, mint az előzőek. Ez a Föld volt. Itt tanulta meg, hogy a dolgokat, személyeket a nekik szentelt idő teszi különlegessé. És azt is, hogy az emberek próbálnak időt spórolni magukra, de nem tudják, mire fordítsák. Nem tudják mit keresnek, mi tenné őket boldoggá. Pedig sokszor ott van az orruk előtt...

A felszínességtől a magamutogatásig - Társkeresős tapasztalatok 2014-ből

Figyelmeztetés!
A bejegyzés 16 éven aluliaknak nem javasolt. Ha mégis elolvasod, csakis saját felelősségre tedd!

Gondolkoztam, hogy milyen bejegyzést írjak nektek, mert ötletből nincs hiány, csak nem mindhez van jelenleg hangulatom, vagy elegendő gondolatom, hogy megírjam. De mivel főként ez még mindig személyes blog, hát írnék megint valamit magamról. Amit egyébként is meg akartam írni, és tegnap egy beszélgetés felhozott pár emléket. Tanulságos történetnek tartom. Szóval kezdjünk is bele!

2014 májusában, tizenegyedik osztály végén volt az, hogy felregisztráltam egy társjereső oldalra. Ennek megvolt a maga előzménye, amire nem vagyok túl büszke. Bár az egész társkeresős időszakomat legszívesebben törölném az emlékezetemből.

Az számomra nyilvánvaló volt, hogy nem kellenék a kutyának sem. Jó, persze nem csak a kinézetem miatt voltam a suliban nevetség tárgya, ehhez hozzájárult a kevéssé kifejlett kommunikációs készségem is - ami a nehéz lelki fejlődésemnek is betudható. Ami azt illeti négy éve, ha valamiféle skálán kellene ábrázolni, hogy hol álltam kommunikáció terén a maihoz képest, én így ábrázolnám:

Szóval minden adott volt, hogy személyesen képtelen legyek az ismerkedésre. Jó ideig úgy voltam vele, hogy nekem nincs is szükségem senkire, jó így nekem, ahogy vagyok. Kicsit talán nyugtatott a tudat, hogy a baráti körömből - bár ehhez közrejátszott az is, hogy akkoriban még nem igazán voltak barátaim sem -, senkinek nem volt fiúja. És ez az amire utólag visszagondolva nem vagyok büszke. Mert tudjátok mi ébresztette fel bennem az érzést, hogy kell mellém is egy társ? Az, hogy hirtelen mindenkinek lett valakije körülöttem, és kezdtem azt érezni, hogy felesleges vagyok. Addig nem igazán zavart, hogy nem kellek senkinek, de akkor már nagyon. És számomra az egyetlen megoldásnak ez maradt. Mert élőben nem ment volna. Ha mondjuk húsz évvel korábbi időt éltem volna, akkor valószínűleg az Internet megjelenéséig nem is sikerült volna találnom senkit. Vagy ki tudja.
Szóval ott voltam a felületen. Épphogy csak beregisztráltam, és még se kép, se bővebb információ rólam, már a hatvanon felüli kanos férfiak akkor is megtaláltak. Szerencsére arra hamar rájöttem, hogy hogyan tudom szűrni korra és nemre - mert miután egyszer egy csaj is rám írt, a lányokra is szűrtem - vonatkozóan a felhasználókat. Csak olyanok láthatták a profilomat, akik tizennyolc és huszonöt év között voltak. Néha változtattam, hogy csak húsz vagy huszonkét év legyen a felső határ, valamikor visszaállítottam, nem tudtam eldönteni igazából, hogy melyik az a korcsoport amelyik a legmegfelelőbb lenne. Volt, amikor már 28-30 évesekkel is beszélgettem 17 éves létemre.
A legfőbb tulajdonságom, ami dominált a társkeresős időszakom elején egyértelműen a felszínesség. Nem láttam be, hogy ez így nincs rendben, főleg, hogy én rettenetesen elégedetlen voltam a testemmel, mégis az volt a legfőbb szempontom, hogy legyen jóképű, izmos a pasi, utána pedig majd meglátjuk, milyen.
Ami jó érzés volt, hogy bejöttem a pasiknak. Legalábbis képen mindenképpen. De az évek alatt már rég megtanultam előnyösen fotózni magam. Ettől függetlenül jól esett a "hírnév". És az ismerkedéssel sem volt gondom, mert írásban ment. Sokkal bátrabb voltam. És megesett, hogy már túlságosan bátor.
Átléptem egy határt, amit nem kellett volna. Azzal kezdődött, hogy nem volt ellenemre a perverzebb hangvételű beszélgetés. Aztán, az sem, hogy fehérneműs képet küldjek magamról. Ez odáig fajult, hogy a profilomon a feltöltött képek között is ott virított pár fehérneműs darab, így az, aki még soha az életben nem beszélt velem is láthatta. És akkor arról már szót sem ejtek, milyen hangvételűek lettek a beszélgetések néhány emberrel, illetve a videochatelések skype-on.
Voltam tényleg annyira idióta, hogy miközben volt kétszer is olyan személy, aki a lelkét kitette volna értem, ha adok nekik esélyt, mégis leráztam őket, mert mindkettőnek volt valamilyen mozgásszervi problémája. Van ennél lejjebb? Persze, hogy van. Hiszen ugyanúgy hangot adtam a panaszkodásomnak, hogy "Nincs egy normális pasi, mindenki csak szexet akar.", holott én tulajdonképpen r*bancként viselkedtem. Szívesen elbeszélgetnék ma az akkori önmagammal, és helyreraknám egy kicsit, mert szegény menthetetlenül naiv és felelőtlen volt.
Igazából örülhetek, hogy nem történt nagyobb baj. Mert volt három emberrel randim összesen. Abból kettő nagyon szívesen lefeküdt volna velem az első alkalommal. Persze olyankor helyén volt az eszem, és nem mentem bele. Ilyet soha nem is akartam. Csóknál tovább senkivel sem jutottunk. Amikor regisztráltam még az a szándék vezérelt, hogy komoly kapcsolatot keressek. Aztán átcsapott valami másba. De az elveimet attól függetlenül nem dobtam el. Azért az teljesen más, ha online próbálok egy kis izgalmat vinni az életembe, mint az, ha összefeküdnék fűvel-fával. Viszont nem tudhatom mi lett volna, ha az ellenkezésem nem érdekli az illetőket. Bármi történhetett volna - de szerencsére nem történt. Csak rossz belegondolni.

Nem tudom mi volt az a pont, amikor elkezdtem változtatni. De egy idő után már letiltottam azt, hogy bárki csevegésre tudjon hívni. Ha írtak üzenetet, akkor megnéztem a profiljukat, és ha úgy találtam, hogy hasonló, mint az előzőek, inkább vissza se írtam. Egy pár hétig úgy jártam fel, hogy szinte nem beszéltem senkivel, csak csekkoltam a srácok profilját. Nem érdekelt már senki, aki írt, hogy milyen dögös vagyok. Én akartam találni valakit, aki megfelelő számomra. És találtam is.