2020. március 30., hétfő

Book Tag #3.


Nincs is jobb érzés annál, mint amikor egy budapesti útról hazatérve este fél tizenkettőkor felnézek a molyra, és kihívtak egy book tagre. Már olyan régen volt erre példa, hogy lesnem kellett, hányadik kihívás is ez a blogon, és csalódottan vettem tudomásul, hogy még csak a harmadik. Úgyhogy ezúton is szeretném megköszönni Drahota Eszternek, hogy meginvitált erre a játékra. Mivel még úgyis teázgatok egy kicsit lefekvés előtt, gondoltam még most gyorsan ki is töltöm:

1. Kedvenc műfajod? És miért ez?

Már körülbelül tíz éve, hogy nem csak kényszerből, hanem élvezetből olvasok, de szinte évről évre változik az ízlésem. Kezdetben csak az ifjúsági/young adult regények jöhettek szóba, aztán elég hamar rászoktam a new adult regényekre. De amióta ismerem Sarah MacLeant és Lisa Kleypast, az erotikus történelmi romantikus regények a legnagyobb favoritjaim. Azt hiszem valahol egyszer már említettem is, hogy miért: mert ezek tulajdonképpen new adult regények – amiket még mindig imádok -, csak általában a tizenkilencedik vagy huszadik századi Angliába helyezve a történetet – azt a kort és helyszínt pedig egyszerűen imádom!

2. Egy könyv, ami véleményed szerint csodálatos idézetek kimeríthetetlen tárháza

Homonnay Gergely: Puszi, Erzsi!

A csodálatos jelzőt nehezebben aggatnám rá, mint a viccest – esetleg elgondolkodtatót -, de kétség kívül ebben vannak számomra a legjobbak. Talán nem is véletlenül készült egy külön rövid könyv Erzsi bölcsességei címen – ami tartalmazza szeretett elnökasszonyunk összes aranyköpését.

3. Magyar vagy külföldi írók? Melyiket olvasod szívesebben és miért?

Nagyon ritkán olvasok magyar íróktól, de ennek leginkább az az oka, hogy a számomra kedvelt műfajban – lásd első pont -, nem alkot senki kis hazánkban. De mostanában kezdek azért barátkozni hazaiakkal is.

4. Használsz bármilyen könyvjelzőt, vagy sarokhajtogató vagy?

Természetesen használok. Sarokhajtás? Szentségtörés! Szerencsére elég sok könyvjelzőm van – ami azért fontos, mert szemrebbenés nélkül kezdek bele egyszerre öt-hat könyvbe is. Viszont az utóbbi időben megfigyeltem, hogy kezdek „tipikus könyvmoly” lenni, aki azt rak be a könyvbe, ami épp a keze ügyében van, hogy jelölni tudja, hol is jár.

5. Ha véletlenül a kedvenc sorozatodban találnád magad, és ismernéd a végkifejletet, mit tennél? Hagynád, hogy ugyanúgy történjenek a dolgok, vagy megváltoztatnád?

Na, várjunk! Attól függ, csak szemlélő vagyok-e, vagy esetleg átvettem a főhős szerepét. Mert hát valljuk be, elég csábító ajánlat Ralston márki feleségének lenni, teljesen mindegy, hogy én vagyok-e az új főhős, vagy egy ártatlan szemlélő, akinek el kellene hódítani az eredeti szereplőtől őt.

6. Az utolsó könyv, amit vettél?

Krúdy Gyula: Ady Endre éjszakái és Szerb Antal: Utas és holdvilág – mindkettő Poket kiadásban.

7. Melyik könyv érintett meg eddig a legjobban

Ha most csak azt nézem, melyiken érzékenyültem el, akkor egyértelműen Colleen Hoover – Losing Hope – Reményvesztett című regényét mondanám, mert tényleg. Rám nem jellemző, hogy könyvön sírok, filmen, vagy zenén sokkal inkább jellemző, de ebben volt olyan rész, aminél nem állhattam meg. Viszont ha számításba veszem azt is, mi az, ami nagyon mély hatást gyakorolt rám, akkor szintén Colleen Hoover egyik regénye lenne az, viszont ez esetben a Maybe Someday – Egy nap talán. Ez még blogbejegyzést is ihletett, illetve nagyon sok dolgot helyrerakott a fejemben, és talán ha akkor nem olvasom, akkor most nem élném azt az életet, amit élek, és nem történnének velem azok a dolgok, amik jelenleg történnek. Ezért a regényért, és még inkább azért, hogy a legjobb időben talált rám, soha nem lehetek elég hálás!

8. Könyv, amiben a legjobban csalódtál

Sok rossz könyvet olvastam már, de a legtöbbnek azért tudok megbocsátani, mert már az elején tudtam, hogy pocsék lesz. Viszont volt egy, amit soha nem fogok elfelejteni. Mert az a könyv nagyon sokáig elhitette velem, hogy fantasztikus, hogy aztán a végén jól pofára ejtsen. Ez Lisa De Jong – When it rains – Amikor esik című műve.
„Annyi biztos, hogy ez nagyon jó tudott volna lenni. Egy történet lett volna egy lányról, akit megerőszakoltak és eltaszít magától mindenkit, nem bírja feldolgozni a történteket, magába zárkózik, nem mond senkinek semmit, mígnem jön valaki, aki felszabadítja a szívén viselt terhek alól. Még csak nem is azzal van bajom, hogy aztán Ashert elveszíti. Hanem hogy utána olyan könnyedén veti magát Beau karjaiba… Árulásnak éreztem.” – részlet a molyos értékelésemből.

9. Melyiket szereted jobban: megvenni a könyveket vagy kölcsönkérni?

Idén abszolút a kölcsönkérés híve vagyok, akár könyvtárból kölcsönzés, akár barátoktól „kuncsorgás”, és régen is inkább volt jellemző rám. Csak az utóbbi két évben ragadott el a könyvvásárlási láz – de idén nagyon erős önmegtartóztatás van egyelőre, és a januárban vett két Poketen kívül még nem vettem semmit – saját részre legalábbis. Eladni viszont már a könyvespolcom majdnem felét sikerült.

10. Véleményed szerint melyik a legjobb kötelező olvasmány?

Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk

Tényleg egy élmény volt. Bár én a legtöbb kötelező olvasmányt szerettem, ez volt a legmeghatározóbb annak idején, ami talán egy apró löket volt afelé, hogy később teljes szívemmel megszeressem az olvasást. Ez volt az a regény, ami annyira mély nyomot hagyott bennem, hogy később, ha egy kevésbé tetsző kötelező is került a kezembe, nem adtam fel a reményt, mert tudtam, hogy vannak nagyon szerethető regények. Utána Móricz Légy jó mindhaláligja gyakorolt még hasonló hatást rám.

Most csak Szandit és Kittit szeretném külön meghívni, de nyugodtan töltse ki mindenki, akinek tetszik – és nagyon unatkozik bezárva.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése