Szemmel verés és közutálat - avagy mit hoz ki a veszélyhelyzet a lakosságból?

Alapvetően, ha cikkírásról van szó, soha nem a közélet eseményeit veszem számításba. Még ha valamilyen szinten követem is a világ történéseit, úgy érzem, nem ez az, amiről írni szeretek, vagy tudok. Azonban az elmúlt néhány hónapban világszerte mindenhol egységesen ugyanaz a téma. Mindenki erről beszél, ír, eszerint él vagy cselekszik. Ez pedig nem más, mint a 2019 decemberében kirobbant új típusú (COVID-19) koronavírus-járvány, ami a mai napig több mint tizennyolcezer emberéletet követelt.

Nem akartam felülni erre a vonatra, de ahogy telik az idő, és az ember lát, hall, tapasztal dolgokat, úgy alakul ki lassan a saját véleménye egy adott témával kapcsolatban.

Lássuk, mit is váltott ki a magyar emberekből a vírus megjelenése:

·         Már akkor elkezdtek élelmiszert felhalmozni, amikor még arról szóltak a hírek, hogy nincs igazolt fertőzött az országban.

·         Nem sokkal azután, hogy itt is felütötte fejét a fertőzés, a kormány veszélyhelyzetet hirdetett. Bezártak a bölcsődék, óvodák, iskolák, és betiltottak minden nagyobb rendezvényt. Bezártak a színházak, a mozik, múzeumok, lefújták a sporteseményeket, koncerteket, rendezvényeket. Ettől a korábban is meglévő pánikhangulat fokozódott, és mintha tényleg közeledne a világvége, az emberek vérre menően rohantak a boltokba, hogy biztosan legyen elegendő lisztjük, cukruk, na meg WC papírjuk…

·         A szülők nagy része otthon maradni kényszerült a gyerekekkel, de ténylegesen tanulásra bírni őket gondolom, hogy szinte lehetetlen küldetés. Lényegében az egész család otthon unatkozik bezárva… És ezt kihasználva, hirtelen minden videoblogger arról kezdett semmitmondó „tartalmakat” gyártani, hogy mit érdemes csinálni karantén idején.

·         2020-ról elmondható, hogy új zenei műfaj született: karanténslágerek tömkelege elérhető YouTube-on.

·         Elindult a #maradjotthon mozgalom, és mostanság menő ezzel kapcsolatban posztolni akármit. A maszkos szelfik bőven dobogós helyet érdemelnek, de a pálmát mégis az indulatos posztok vitték, az utcán mászkáló járókelőkről. Mindenki közutálat tárgya lett az otthon feneküket meresztő „karanténba zárt” emberek körében, aki ki meri tenni akár csak a kislábujját is az utcára…

Na, akkor szemléljük egy kicsit objektívebben a dolgokat. Magyarországon jelen pillanatban 187 megbetegedésről és 9 halálesetről szólnak a híradások, ami a lakosság arányait tekintve, valamint néhány nyugat-európai országhoz viszonyítva igencsak elenyésző szám. De mondok jobbat is. Összességében, a koronavírus jelenleg hasonló halálozási aránnyal bír, mint az influenza. De ha hozzávesszük azt is, hogy ez csak egy bizonyos korcsoportra – és a krónikus megbetegedéssel küzdőkre – igazán veszélyes, én személy szerint az influenzától jobban tartanék.

Egyetlen egy emlékem van csak, hogy elkaptam volna influenzát, ez is már körülbelül tíz éve lehetett, de benne van életem Top 5 legrosszabb élményében…

De vessünk egy pillantást Magyarország aktuális influenza térképére:

Tudom, a számok itt is elenyészőek, hiszen átlagosan a lakosság 0,26%-a fordult az elmúlt héten influenzaszerű tünetekkel orvoshoz. Ám a 187 koronavírus fertőzöttünk arányait tekintve még ettől a számtól is nagyon messze áll. Mondhatni említésre méltó.

„Igazából sokkal több a fertőzött, csak a kormány eltussolja.”

„Azért ilyen alacsonyak a számok, mert nincs elég teszt. Különben is az egészségügy romokban hever, és ha nem stadionokra költötték volna a pénzt, akkor most minden rendben lenne.”

„Azért ilyen alacsony a megbetegedések száma, mert összefogtunk, és otthon maradtunk. De ha mások kijárkálnak, akkor hamarosan úgy járunk, mint az olaszok!”

Csak néhány kedvenc mondatom, amivel nap, mint nap találkozom. Imádom, hogy a bolhából csinálnak elefántot. Felülnek a kamu híreknek. Pánikolnak. És senki nem rak ki egy élő térképet az influenzajárványról. Ahogy a korábbi években sem – pedig ez minden évben felbukkan. Senkit nem érdekel, pedig legalább annyian belehalnak abba is. Csak ez már egy ismert dolog, nem menő ezen csámcsogni.

Ellenben tudjátok, mi menő? Bárkit, aki ki meri tenni a lábát az utcára, lehurrogni. Még jobban lejjebb süllyedsz a szemükben, ha mellette még maszkot és kesztyűt sem viselsz. Hogy mersz egyáltalán munkába indulni? Vagy bevásárolni? Kijárási tilalom kellene ide, de azonnal, mert nagyon sokan még mindig nem értenek a szép szóból. Nem véletlenül szajkózzuk, hogy „MARADJ OTTHON!”, mit nem lehet ezen érteni?!

Azt vettem észre, hogy ha felszáll a buszra valaki maszkban, akkor aki nem visel maszkot, úgy néz a másikra, mintha leprás lenne, aki pedig maszkot visel, szemmel gyilkolja az összes maszkot nem viselő „vírushordozót”.

Örvendjek én is közutálatnak, amiért nem pont úgy viselkedem, ahogy a tömeg elvárja. Amiért én most hétvégén is vidékről Budapestre utazom. Sőt, jövő héten is. Persze a megcsappant szórakozási lehetőségek miatt, emberek közé ezen kívül nem megyek, legfeljebb egy kis erdei sétát ütemezek be. De mégis megkaptam, mennyire felelőtlen vagyok, és biztosan hazahozom magammal a vírust.

Én minden reggel bejárok dolgozni, és ehhez más lehetőségek híján továbbra is a tömegközlekedést használom. Nem halmoztam fel egy hadseregnek elegendő élelmiszert, a szokásos heti bevásárlásaimat intézem, de ha valami hirtelen elfogy, megesik, hogy ugyanúgy minden nap meglátogatom a boltot. Ellenben az irodám légterét nagyrészt el sem hagyom, ha egy kis köhögés ingerem is van, amíg társaságban vagyok, visszatartom. Gumikesztyűben dolgozom, és a lehető legtöbbet fertőtlenítek. És ami talán a legfontosabb: nem pánikolok!

Ha elegem van a bezártságból, igenis kimegyek sétálni. Miért lenne baj kimenni a levegőre, úgy, hogy egy lélekkel sem fut össze az ember? Miért lenne baj ilyenkor kirándulni akár, ha nem csoportos túráról van szó, és igyekszel elkerülni a tömeget? Miért baj, ha az ember próbálja kicsit jól érezni magát – amennyire ebben a helyzetben lehet?

Az elmúlt két hónapban boldog és viszonylag kiegyensúlyozott volt az életem. Ehhez azonban pont arra volt – és van is – szükségem, hogy a korábbi évekhez képest, minél kevesebbet legyek a négy fal közé bezárva… Nem vonulok önkéntes karanténba, és nem szajkózom az embereknek gyűlölködve, hogy maradjanak otthon. Mindenkinek joga van azt csinálni, amit szeretne. Ha tényleges kijárási tilalom lenne, természetesen nem szegném meg. De amíg nem korlátoznak be minket, nem értem, hol a probléma. Nem értem, miért kellene a szobámban fekve szenvednem.

Szomorú látni, hogy tényleg az utcán mászkáló emberek lettek az új migránsok, akiket utálni lehet, akikre rá lehet fogni mindent. Nálunk egyelőre semmi arra utaló jel nincs, hogy bármi hasonló történne, mint Olaszországban. Persze, tudom, csak idő kérdése, és ha nem ül az egész ország szinkronban otthon a fenekén, mi is ugyanígy járunk. Mind meghalunk!

Tényleg szomorú, ami ott zajlik most, de itt közel sem olyan a helyzet, és várhatóan nem is lesz ekkora katasztrófa. Mégis mindenki az övékéhez hasonlítja ezt. Szomorú látni a több, mint ötvenezer találatot a #prayforitaly hashtagre Instagramon. Mert mitől lesz jobb nekik, ha valaki megoszt egy Olaszországban készült régi nyaralós képet ezzel a szöveggel? Hirtelen varázsütésre megfiatalodik a lakosság, és nagyobb eséllyel túlélik a járványt? Hasonlóan értelmetlen a #maradjotthon, mert aki nem akar, vagy nem tud, úgyis kimozdul. Ezt csupán kezelni kellene tudni megfontolt felnőttként, és nem nekiesni minden járókelőnek…

Természetesen nem azt szerettem volna ezzel üzenni, hogy mindenki szabadon mászkáljon az utcán, vagy felesleges odafigyelni a másikra. Egyszerűen csak felesleges az arcunkba tolni, hogy "Maradj otthon!", és mindezt agresszív körítéssel. Nem az otthonmaradásra kellene fektetni a hangsúlyt, hiszen nem mindenki teheti meg, hogy bezárja magát hetekre. Rajtam kívül is biztosan vannak olyanok, akiknek be kell járnia dolgozni. Inkább arról szóljon minden, hogy ha mégis elmegy valaki valahová, fertőtlenítsen megfelelően, ne másszon az emberek arcába, ne köhögjön rá mindenkire. És csak végső üzenetként kellene szolgálnia annak, hogy aki megteheti, maradjon otthon! Ne bántsuk egymást, mert az nem vezet semmire!