Top 10 könyvsorozat, amit 2010-2019 között olvastam

Megérkezett az évtizedzáró bejegyzés harmadik felvonása. 

A tíz kedvenc könyvsorozatom, amit az elmúlt évtizedben olvastam:

10. Meg Cabot – A neveletlen hercegnő naplója

Mikor olvastam: 2012; 2018.

Gondolom, nem mondok semmi újat azzal, hogy legalább ezer meg egyszer láttam a filmeket, mire a kezembe kerültek a könyvek. De ki is ne ismerné Anne Hathaway alakításában Mia Thermopolist, a csetlő-botló gimnazistát, akinek fenekestől felfordul az élete, amikor nagymamája közli vele: ő a genoviai trón várományosa.

Miután lecsengett nálam a Leiner Laura-láz, próbáltam valami műfajban hasonló könyvsorozatot találni. Meg Cabot könyvei pedig olyanok voltak nekem akkoriban, mint a drog. Egyszerűen még több kellett, és emlékszem, mindig úgy mentem be a könyvtárba, hogy egyenesen a „C” betűt céloztam meg újabb és újabb tőle származó még olvasatlan könyvre vadászva. És amikor nem találtam semmit, mindig tanácstalanul barangoltam a több ezer másik könyv között, hogy mit is kellene olvasni, és belül mindig teljesen feleslegesnek éreztem a keresgélést, mert „semmi nem érhet fel hozzá” – gondoltam akkor.

De mivel az írónő az egyetlen, akinek sikerült ezen a listán dupláznia, majd lejjebb még folytatom az ömlengést.

9. Leiner Laura – A Szent Johanna gimi

Mikor olvastam: 2012-2013; 2018.

A sokat emlegetett olvasási-láz beindító sorozat. Már arra nem is emlékszem, hogy honnan jött az ötlet, hogy „Na, akkor én olvasni fogok!”, de arra emlékszem, hogy az Interneten nézelődtem, hogy milyen tizennégy éveseknek való könyvek vannak. És még akkor nem is jött ki az összes kötet, valamelyik részt pedig nagyon reklámozták.

Felnőttként újra olvasva, bármennyire is Rentai Renáta a legidegesítőbb karakter a Földön, magát a történetet képtelenség utálni. És szerintem ezzel sok másik SzJG rajongó így van.

8. Kelley Armstrong – Sötét erő trilógia

Mikor olvastam: 2016-2017.

Gyorsan végignéztem, hogy melyik a húsz legnépszerűbb könyvsorozat a moly.hu adatbázisa szerint, és 20/15 fantasy vagy disztópia. Hozzám ezek a műfajok soha nem álltak igazán közel, nagyjából ki is maradt az életemből. Amikor lecsengett nálam a „tiniregény korszak”, már rögtön felnőtteknek szóló írások felé kezdtem kacsingatni. Filmből se nagyon néztem hasonlókat, az örök kivétel mindig csak a Harry Potter volt, amit mai napig képes vagyok ugyanolyan izgatottsággal végignézni, mint nyolc évesen. De, mindig van kivétel, ami erősíti a szabályt.

Kelley Armstrong trilógiájában volt valami, ami arra késztetett, hogy hazavigyem magammal a könyvtárból. Aztán, miután elkezdtem olvasni, nem is nagyon tudtam letenni. Nem épített fel egy külön világot az írónő benne, még csak olyan kimondottan egyedi karakter sincs benne (mert vérfarkas, boszorkány, meg egy lány, aki halottakat lát…). De mégis mai napig az egyik kedvenc könyvem.

7. Jamie McGuire – Gyönyörű sorscsapás

Mikor olvastam: 2013.

Az első találkozásom egy New Adult regénnyel. Ez furán hangozhat, de ezzel a sorozattal lettem kislányból nagylány. Mert ezt már akkor vettem kézbe, amikor nem akartam már hisztis gimis lányokról olvasni, és miután ezt a sorozatot (majd a folytatását is, a Maddox-testvéreket is) végigolvastam, ez megerősödött bennem, és már soha többé nem akartam nyálas tiniregényeket bújni.

6. Lisa Kleypas – Wallflowers

Mikor olvastam: 2018.

Erről a sorozatról nem tudok úgy beszélni, hogy ne lőném le előre, melyik áll az első helyen. Ugyanis, az, ami jelenleg a kedvenc könyvsorozatom (annak is leginkább az első kötete), tényleg annyira fanatikusan imádom, hogy muszáj volt ahhoz hasonló könyvet – de inkább sorozatot – keresnem. És szerencsére sikerült is találnom hasonlót, enyhítve ezzel a csillapíthatatlan vágyat, hogy nekem ebből a műfajból még kell.

Egyszer úgy fogalmaztam, hogy ezek nem nevezhetők valójában történelmi romantikus regénynek, hiszen azon kívül, hogy – általában – a 20. századi Angliába helyezik a történetet, és egyetemisták helyett felnőtt emberekről (lordokról és myladykről) szólnak, az ég adta világon semmi közük nincs a történelemhez. Ezek New Adult regények, egy kicsit más köntösben, de ebben a köntösben, ha lehet, még jobban imádom őket.

5. Meg Cabot – Locsifecsi királynő

Mikor olvastam: 2012.

Igen, kedvenc írónőm nem csak a tinédzserekre gondolt, hanem tudta, hogy egyszer felnövünk és akkor is szükségünk lesz néhány jó olvasmányra. Jó, 2013-ban még koránt sem voltam felnőtt, csak kíváncsi. Ha a többiek akkoriban bújhatták A szürke ötven árnyalatát, én miért ne olvashattam volna valami normálisan megírt felnőtteknek szóló regényt?

Tudjátok miért imádtam annyira Meg Cabot stílusát? Például emiatt a könyv miatt. Szerintem nem csak, mint írótól tőle volt az első felnőtt tartalmas könyv, amit olvastam, hanem úgy összességében is. És akkor most képzeljétek el a teljesen önbizalomhiányos tizenöt éves énemet. Akinek ugyan akkor még nem volt szándékában pasit szerezni, de még ha szándékában is lett volna, akkor is úgy lett volna, hogy ő ugyan nem kell senkinek…

Na és ilyenkor mekkora löketet ad az önbizalomnak egy olyan főszereplő, mint Lizzie Nichols? Óriásit. Meg Cabot szerencsére gyakran alkotott meg teljesen normális női karaktereket. Olyanokat, akik túlsúlyosak, vagy épp állandóan kínos helyzetbe hozzák magukat, mert nem tudják, mikor kellene hallgatni… És a „tökéletes pasi” sem olyan benne, hogy egy izompacsirta, nőcsábász, és még ezer más rossz tulajdonsága van. Én ezt a trilógiát bármikor újra olvasnám. Azt hiszem, felveszem kívánságlistára, nem is értem, miért nem vettem még meg!

4. Colleen Hoover – Hopeless

Mikor olvastam: 2016-2018.

Első rubin pöttyös, első CoHo, első szerelem. Az első kötetet is egy sok lyukasórás napon olvastam, amikor pedig órám volt alig vártam, hogy szünetben újra kézbe vegyem. Colleen tényleg fantasztikusan ír. A témák, amiket feszeget, mindig mellbe vágják az embert. Sok könyvét szeretem, de ez az, amin sírni is tudtam.

3. J. K. Rowling – Harry Potter

Mikor olvastam: 2016.

Már a számát sem tudom hányszor néztem végig a filmeket. Könyvből eddig még sajnos csak az első három kötethez volt szerencsém, de ami késik, nem múlik. Tudom, ez egy olyan történet, amit vagy nagyon imád az ember, vagy nagyon utál, nagyon köztes verzióval még nem találkoztam. Én természetesen az előbbiek táborát erősítem, és nekem is szent meggyőződésem, hogy valahol rég eltévedt a bagoly a levelemmel, hogy felvételt nyertem a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába.

2. Böszörményi Gyula – Ambrózy báró esetei

Mikor olvastam: 2016-2018.

Sajnos még ezt a sorozatot sem sikerült végigolvasnom. De mindenképpen helye van a listán, mert ez annyira egyedi és utánozhatatlan, hogy már az első kötettől imádod. Nem véletlen egyáltalán, hogy molyon a top 10 krimiben a sorozatnak négy kötete is benne van. Ahogy az sem, hogy szeretett írónknak akkora a rajongótábora, hogy az idei Könyvfesztiválon három órát álltunk sorban aláírásért, és mögöttünk is még jócskán kígyózott a sor… Gyula bátyó annyira hiteles történelmileg a tizenkilencedik század végi- huszadik század eleji Budapesthez, hogy tényleg konkrétan mindent megtalálsz a lábjegyzetekben, és annak ellenére, hogy mi nem tudjuk hogyan nézett ki, ő úgy leírja, hogy oda tudod képzelni magad a helyszínekre is. És akkor arról még szót sem ejtettem, hogy mennyire képes borzolni az emberek idegeit a cselekménnyel is. Ha nem lenne ez a fanatikus rajongásom az első helyezett trilógia iránt, egyértelműen ez a sorozat lenne a befutó.

1. Sarah MacLean – A csábítás kilenc szabálya

Mikor olvastam:

3. kötet: 2018-2019.

2. kötet: 2015.

1. kötet: 2014; 2017; 2018-ban háromszor

A csábítás kilenc szabályáról is van már egy blogbejegyzésem, úgyhogy nagyon hosszúra nem szeretném nyújtani. Csak annyit fűznék hozzá újfent, hogy Gabriel St. John még mindig a legnagyobb könyves crush-om, és feleségül akarok menni hozzá!

+1. Julianne Donaldson – Edenbrooke és Edenbrooke örököse

Mikor olvastam: 2018.

Ez a könyv kakukktojás, mert nem is igazán sorozat, mert van egy könyv meg egy kiegészítő novella. De mivel a Top 10 könyves listára nem került fel, becsempészem ide. Ez a történet tulajdonképpen egy modern Büszkeség és balítélet, szóval rajongóknak kötelezően ajánlott!

Az előző bejegyzéseket itt olvashatod:

Top 10 könyv, amit 2010-2019 között olvastam

A 10 legutáltabb könyv, amit 2010-2019 között olvastam

Szandi bejegyzései:

Top 10 könyv

A 10 legutáltabb könyv, amit 2010-2019 között olvastam

Meg is érkeztem a második bejegyzéssel. Ha még nem olvastad az előző részt, és érdekel, akkor kattints ide!

10. Colleen Hoover: Slammed – Szívcsapás

Mikor olvastam: 2018

Részlet a molyos értékelésemből:

„Drága Colleen!

Amikor először találkoztam egy könyveddel, szerelem volt első látásra. Később, ahogy egyre többet olvastam, ez a kapcsolat elmélyült. Én szerettelek, de te most mégis elárultál.”

Nekem fáj a legjobban, hogy a listát az egyik kedvenc írónőmmel kell kezdenem, habár a többi írásával való mély kapcsolatom miatt képtelen voltam ezt a könyvet a tizedik helynél előrébb tenni.

Ugyan, az is lehet, hogy csak rosszkor olvastam, mert az egyik legfőbb kivetnivalóm az volt, hogy a könyvben Layken anyjának a betegsége tulajdonképpen el lett viccelve – én pedig még akkor nem dolgoztam fel apa elvesztését. Bár azt sem igazán tudtam hová tenni, hogy mi volt ez, a másodperc tört része alatt kialakult szerelem Will és Lake között.

Igazából ez a könyv is példa arra, hogy ha van egy szerző, akinek a legjobb írásait ismertük meg korábban és később belefutunk élete első kiadott művébe, csalódni fogunk. Nem kicsit…

9. Lylia Bloom – Védtelenül

Mikor olvastam: 2017

Részlet a molyos értékelésemből:

!SPOILER!

„Megmondom, miről akart szólni a könyv: Egy bántalmazott lányról, aki tipikusan úgy viselkedik, mint a bántalmazott nők nagy része. Nem hagyja ott a férfit, mert fél, hogy akkor csak rosszabb lesz, próbálja mentegetni, hogy ő nem is olyan rossz, biztosan csak... (kifogások), és megpróbálja ő maga helyrehozni a kapcsolatát. Illetve egy férfiról, akinek egy múltbéli lelki sérelme miatt kialakul egyfajta agresszió, amit nem tud irányítani. Viszont erről nagyon részleteket nem tudunk meg, azon kívül, hogy megcsalta a volt barátnője. Nem tudunk arról sem nagyon sokat, hogy a pszichológus miként segít neki, és úgy igazából az egész történet alatt nem nagyon ismerjük meg Roland érzelmeit, pedig inkább arra kellett volna a hangsúlyt fektetni (szerintem).

És megmondom ehelyett miről szólt: Egy rettenetesen irritáló „kislányról”, akinek másodéves egyetemista létére, és annak ellenére, hogy már korábban volt nem is egy, hanem 2 párkapcsolata egyetlen találkozás után – melynek a végén a pasi arcára sem emlékezett rendesen –, beleszeretett egy idegenbe. Egy hét múlva össze is jöttek, mert ő a tökéletes, aki megérti őt, aki mellett boldogan élhet, amíg meg nem hal és egyéb nyálas baromság, nem sokkal később már azon sír, hogy nem akar lefeküdni vele, utána miután megtörtént, aminek meg kellett történnie, máris összeköltöznek és minden happy. Ja, nem, mert nem hallgat a barátaira, sőt el is taszít magától mindenkit az imádottja kedvéért, aztán jön az első mellbevágás: a tökéletes pasi mégsem olyan tökéletes, mert kék foltokat hagy a lányon erőszakosságból…”

Ezzel azt hiszem mindent el is mondtam. Ez is egy tipikus példa egy író első regényére. Amivel alapból nem is lenne semmi probléma. De tudjátok mi a helyzet? Az, hogy egy Aranymosás Irodalmi Pályázat Public Star kötettől szerintem az ember jogosan sokkal többet vár, mint ez a regény…

8. Erin Watt: Papír hercegnő

Mikor olvastam: 2018

Részlet a molyos értékelésemből:

„Már az elején láttam, hogy valószínűleg Erin Wattott is lenyűgözték a Maddox fiúk, és kicsit túl sokat merített a történetből. Fejben folyamatosan strigulákat húztam minden ugyanolyan elemnél és csak a fejem fogtam, szemem forgattam, hogy miért nem lehet teljesen egyedi és eredeti művet alkotni. Mert nekem nem azzal volt a bajom, hogy némileg hasonlított a sztori, hanem hogy bizonyos dolgokat 100%-ban átvett.”

Ha létezik túl hype-olt könyv, akkor ez az. A megjelenése előtt a csapból is ez folyt, de utólag örülök, hogy én végül nem vettem meg, hanem csak kölcsön könyvként olvastam. Ennek a könyvnek úgy az utolsó harminc oldala még azt mondom tetszett is, de ez nem menti fel a háromszáz oldalnyi kínvallatás alól. Plusz lehet nem is lenne ezen a listán, ha soha nem kerül a kezembe a sorozat folytatása. De így kell valami, ami felkonferálja:

7. Erin Watt: Megtört herceg

Mikor olvastam: 2018

Részlet a molyos értékelésemből:

„Én ezt a kötetet nem ajánlanám senkinek, ha valaki olvasta az elsőt, kímélje meg magát, kérjen spoilert a második kötet lényegi részéről és ugorjon is a harmadikra, hátha az már jó is lesz. Persze már az első után tudtam, hogy ez egy túlhype-olt sorozat, de én azt hittem az első olvasása közben, hogy attól már csak jobb lehet. Ehhez képest az jobban tetszett…”

A Könyvmolyképző az első rész sikerén felbuzdulva már ontotta is magából a folytatást. Ha már voltak példák szerzők első regényére, akkor itt egy jó példa a pénzéhségre is. Talán pont az ilyen „mai” regények miatt fordultam egy kicsit mégis a történelem felé…

6. K. A. Tucker: Ten tiny breaths – Tíz apró lélegzet

Mikor olvastam: 2018

Részlet a molyos értékelésemből:

„Ez a könyv borzalmas volt.

Borzalmasan unalmas. Borzalmasan hiteltelen. Borzalmas nagy hülyeség. Borzalmasan kiszámítható…”

A lista felénél járunk, és eddig minden könyv, ami szerepel rajta, nem csupán Könyvmolyképzős, de rubin pöttyös is volt. Ez véletlen lenne?

Az a helyzet, hogy életem első rubin pöttyös olvasása Colleen Hoovertől a Hopeless volt. És az annyira magával ragadott, hogy rögtön úgy asszociáltam, hogy a rubin egyenlő egy színvonalas és magával ragadó regénnyel. Pedig minél többet ismerek meg, annál inkább azt érzem, ez mégsem a nekem való kiadói sorozat, és nem is a nekem való műfaj. Találni köztük gyöngyszemeket, de a legtöbbről sajnos már a fülszövegből leszűrhető, hogy egy a fent említetthez hasonló borzalmas darab. A Tíz apró lélegzet egy dologra jó volt: az olvasása óta fokozottan odafigyelek ezekre a bestiákra, és nem veszek a kezembe akármit…

5. Lisa de Jong: When it rains – Amikor esik

Mikor olvastam: 2018

Részlet a molyos értékelésemből:

„Annyira nem reális, hogy az embert, aki elvileg Kate mindene volt, 3 hónap alatt „el tudta felejteni” Ráadásul, ami a legjobban bosszant, hogy később már úgy beszélt róluk, hogy Asher a lelkitársa volt, de Beau meg az igaz szerelme… Mint valami Twilightos hülyeség!”

Ebbe a regénybe – és főleg Asherbe – az elején beleszerettem. De azóta sem olvastam ennyire pocsék befejezést, mint amit ez kapott.

4. E. L. James: A szürke ötven árnyalata

Mikor olvastam: 2012

Szögezzük le, nem olvastam végig. De mivel én azokat a regényeket, amiket tényleg szívből gyűlölök, nem vagyok elég kitartó végig szenvedni, így lesz még egy-két ilyen versenyző. Amikor ez a csoda piacra került, hirtelen menő lett az olvasás. Szinte minden lány osztálytársam ezt bújta, teljesen érthető, hogy kíváncsi voltam. Ez a lányoknak készült pornó, csak azzal tudta a figyelmet fent tartani, hogy körülbelül tíz oldalanként újabb és újabb, csöppet sem ízléses erotikus jelenetet tartalmazott. Nem vagyok án prűd, bárkit megkérdeztek a környezetemben, bárki alátámasztja, hogy a könyveim legalább kétharmada tartalmaz erotikus jelenetet. De azért azt tudni kell megírni is. És nem árt, ha van hozzá egy jó történet is…

3. Meghan March: Vágy és hatalom

Mikor olvastam: 2018

Ha valamelyik kiadó igazán ráállt a szexkönyvekre, az az Álomgyár. És időközönként, még hozzád is vágják ingyen, mondjuk a Cosmopolitan mellé. Süt róluk a minőség, nemde? Ez is egy olyan darab, amit nem sikerült befejeznem (A csudába!). Pedig ezer éve lementettem egy sablont a Bloggeren „Könyvégetés… khm… értékelés: Meghan March: Vágy és hatalom” címen. De hát ez van akkor, ha valami nem súrolja az ingerküszöböm. Feleslegesen nem kínzom magam…

2. Deirdre Riordan Hall: Sugar

Mikor olvastam: 2018

Részlet a molyos értékelésemből:

„… egyszerűen nem bírtam tovább, ha többet olvasok, hánynom kell. És nem vagyok sem bunkó sem diszkriminatív, aki elítéli a kövér embereket, mert mondok valamit: Amikor olvastam a fülszöveget 100%ban magamra ismertem. A túlsúly, a „görény” báty, az anya, a gúnyolódás, minden klappolt. Lehet részben emiatt is voltak elvárásaim a könyvvel kapcsolatban, mert úgy éreztem, hogy ezt rólam írták. De nem! Már az első fejezetben rá kellett jönnöm, hogy én és Sugar ég és föld vagyunk. És nem hogy nem tudok azonosulni a karakterével, a viselkedésétől fizikai késztetést érzek a hányásra.”

Nem túloztam. Tényleg gyomorforgató volt, és halál komolyan émelyegtem ettől a könyvtől. Még ötven oldalt sem sikerült elolvasnom belőle, mert az elején olyan szinten ment az önsajnáltatás két zacskó chips és egy doboz fánk elfogyasztása között, hogy mind a magatartás, mind pedig az ételek elfogyasztásának túlzott részletessége hányingert keltett. Most lehet, hogy goromba leszek, de Sugarrel valószínűleg azok tudtak, tudnak azonosulni, akik maguk is hasonlóak: Nyakig merültek az önsajnálatba, és két fazéknyi étel elfogyasztása közben töprengenek azon, miért is cseszett ki velük így az élet…

1. Jamie McGuire: Véletlen szerelem

Mikor olvastam: 2017

Részlet a molyos értékelésemből:

„Azt gondolnád, ha egy írótól nem egy, hanem nyolc fantasztikus regényt olvastál, akkor nem csalódhatsz. De tévedsz. Ez a könyv nekem óriási csalódás volt, Jamie írásait nem ilyennek ismertem meg. Nem ilyen logikátlan, kidolgozatlan…. keresem a szép szavakat, de nem találom, mivel írhatnám le, mi is ez a könyv.”

Na, igen. Leiner Laura és A Szent Johanna gimi után Jamie McGuire Gyönyörű sorscsapás és Maddox-testvérek sorozata volt a legnagyobb kedvencem jó ideig. Pont ezért hittem azt, hogy neki minden könyvét imádni fogom. Ez volt az első igazán mély könyves csalódásom, és a többi még csak meg sem közelíti az érzést, amit ennek a kiolvasása után éreztem.

Top 10 könyv, amit 2010-2019 között olvastam

Egyik barátnőm ötlete volt, hogy mivel most lesz vége egy évtizednek, ne csak évzáró, hanem évtized záró könyves bejegyzést kellene írni. Így mától év végéig, ha semmi nem gátol meg minket benne minden nap hozunk egy darab könyves blogbejegyzést. A mai, első téma: A tíz kedvenc könyvem (lehetőleg, ami nem sorozat része), amit az elmúlt évtizedben olvastam.

Egyébként nekem olyan szempontból „könnyű” dolgom van, hogy a kötelező olvasmányokon kívül mindent az elmúlt tíz évben olvastam, mert 2012-ben szállt meg teljesen az olvasás szelleme.

Igyekeztem olyan könyveket választani, amelyek tényleg nagyon nagy hatással voltak rám valamiért, vagy fontos szerepet töltöttek be számomra.

10. Angela Dorsey: Egyedül

Mikor olvastam: 2008, 2009, 2010, 2011 (Tudom, kicsit csalás, de olvastam ’10 és ’19 között is. És majd megértitek, miért került fel a listára).

Fülszöveg:

„Édesanyja elvesztése óta Lauren igyekezett normális életet élni, s még boldogok is tudtak lenni az édesapjával. Mostanában azonban különös dolgok történnek, és Lauren rádöbben, hogy valaki követi. Ki lehet ez az idegen és miért éppen Laurent szemelte ki magának? Lauren megkönnyebbül, amikor az édesapja nagynénjéhez és nagybátyjához küldi el nyaralni. Várja, hogy találkozzon az unokatestvéreivel és örül, hogy az idegen oda nem követheti. Vagy talán mégis? A rokonoknál csodálatos meglepetés fogadja, emellett azonban egy nyomasztó rejtéllyel is szembe kell néznie. Vajon képes lesz megváltoztatni a sorsot és megakadályozni egy szörnyű tragédiát? Nincs sok ideje, de meg kell próbálnia…”

2012-ben A Szent Johanna gimi miatt iratkoztam be a könyvtárba. Az első kötetet kisírtam magamnak, de anya leszögezte, hogy soha többé nem vesz nekem könyvet. De az annyira tetszett nekem akkor, hogy muszáj volt elolvasnom. Hivatalosan mindig is onnantól számítom könyvimádatom kezdetét, de volt előtte egy másik könyv, ami már az olvasás irányába lendített.

Kezeket fel, ki volt még PonyClub tag gyerekkorában? Most lesütött szemmel beismerem, hogy a csomagokat soha nem a könyvek miatt rendeltem, hanem a cuki ajándékok miatt – gyerek voltam, na. Szóval az a három darab könyv, ami megvolt. sokáig semmit nem jelentett nekem. De ez a történet aztán mégis elkezdett érdekelni, és elolvastam. Jobb könyv híján újra és újra, főleg mert nagyon szerettem is. Számot nem tudnék mondani, de legalább hatszor biztosan, mire úgy voltam vele, hogy már kellene valami másik olvasmányt keresni magamnak. Szóval a lényeg, lehet, ha ez a könyv nincs, akkor ma sem olvasnék.

9. Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig

Mikor olvastam: 2010

Fülszöveg:

„Elkezdődik ​a kihallgatás. Az igazságtalan, sokszor nevetséges vádak zuhataga között Misi már-már összeomlik. De amikor apját, az ácsot is felemlegetik rossz példaként, és a debreceni kollégiumi hagyományokra hivatkozva gonosztevőnek nevezik, kitör és kijelenti, hogy ő nem akar debreceni diák lenni tovább.

Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig Egy kiváló író kiváló regénye. Nem tesz jót neki, hogy háziolvasmány, pedig Nyilas Misi példája nem is olyan távoli, ma is belerendül a világ, ha egy tiszta és becsületes gyermeknek csalódást okoz a felnőttek világa. Ez a csalódás és megrendült bizalom azonban újjáépíti a gyermeki lelket, s még ha – a szövegből kiérezhetően – nem is oldódik föl soha igazán, mégis új távlatokat nyit épp elkezdődött életében: az emberiség tanítója, a jóság apostola szeretne lenni, az édesanyjától kapott tanítást akarja továbbadni.”

Kötelezőek közül nem ez volt a kedvencem, de a top háromban benne van. Nyilván azért ez került a listámra, mert ez már belenyúlt 2010-be olvasásakor. Meg egy kicsit azért, mert azt tapasztaltam a környezetemben, hogy én vagyok az egyetlen, aki szerette ezt a történetet, és kíváncsi vagyok, hogy én most ennyire különc vagyok, vagy van más is, aki így érez.

A lényeg, hogy teljes mértékben tudtam azonosulni a főhőssel – még annak ellenére is, hogy ő fiú. Plusz Móricz írásaiban van valami különleges, ami vonz. Amikor azon gondolkozom, milyen klasszikust szeretnék olvasni, ő mindig elsők között jut eszembe.

8. Lackfi János – Vörös István: Szilágyi Örzsébet e-mailjét megírta

Mikor olvastam: 2017, 2018

Fülszöveg:

„Ez ​a kötet a magyar irodalom legismertebb verseit és azok átiratait tartalmazza. A kortárs irodalom kétszemélyes száguldó kommandója, a Lackfi János–Vörös István duó az Apám kakasa gyerekversátiratainak sikere után rávetette magát gimnáziumi kedvenceinkre meg nemkedvenceinkre, és az Ómagyar Mária-siralomtól az Erőltetett menetig maivá formálták a magyar irodalom legnagyobb verseit. Hány diák ismétli sziszegve, hogy tiszta szívvel betör, ha kell, embert is öl? Hányan ábrándoznak arról, hogy Párizsban járt az ősz? Hányan sóhajtják, hogy ez a sok szépség, mondd, mire való? Hányan viccelődünk vele, hogy isa, por és homou vogymuk, ez a három?

A vadonatúj versvariációk kicsit másról szólnak. Arról, hogy Isten áldd meg a magyart belső széthúzással. Vagy hogy na, srácok, még mi van széles e suliban szebb dolog az tornánál? Vagy hogy a tanárok idegére rámegyünk, rámegyünk, mert nincsen többé már agyunk. Vagy hogy megöl a dinófejű nagyúr. Vagy hogy Csaba bácsi nagy titokban a portfólióját mossa. Vagy hogy süvölt a tornéjdó a sztormi szkáj alatt. Vagy hogy lökött bulizásnak áldott szép ideje!

Röpdösnek a poénok, de nem csak ez a lényeg. Hanem hogy gúnyosan, merengve, örvendezve, mérgelődve, viccesen ámulhatunk rá közös dolgainkra, csapatépítő tréningre és budai büdösvízre, eltévedt zombira és hajnali gyilkosságra, sulibulira és világvégére. Életre, halálra.”

Nem voltam soha nagy verskedvelő – bár az utóbbi időben jobban szeretem magamat versben kifejezni, de más sajátot írni és másokét olvasgatni. Ezt a könyvet leginkább azért vettem meg, mert viccesnek tűnt. És az is. Első olvasásra az ember jót mulat a mai stílusban megírt sorokon. Aztán második olvasatra már kezdi észrevenni benne a gúnyt, a társadalomkritikát. Végül rájön, hogy nagyon is jó, vicces, de mégis komoly átiratok ezek.

7. Colleen Hoover: Maybe Someday – Egy nap talán

Mikor olvastam: 2019

Fülszöveg:

„A huszonkét éves Sydney élete maga a tökély: egyetemre jár, jó állása van, stabil kapcsolatban él egy remek sráccal, Hunterrel, és a legjobb barátnőjével, Torival közösen bérel lakást. De minden megváltozik, amikor rájön, hogy Hunter megcsalja, és egyik pillanatról a másikra el kell döntenie, hogyan tovább.

Sydney egyszer csak vonzódni kezd a titokzatos, jóképű szomszéd sráchoz, Ridge-hez. Nem tudja levenni róla a szemét, és valósággal megbabonázza a fiú szenvedélyes gitárjátéka esténként az erkélyen. Ridge sem közömbös iránta, és hamarosan ráébrednek, hogy több szempontból is szükségük van egymásra.

Az Egy nap talán egy szenvedélyes történet barátságról, megcsalásról és szerelemről, ami az első oldaltól kezdve beszippantja az olvasót Sydney izgalmakkal teli világába.”

Egyik barátnőmtől kaptam kölcsön, aztán mivel neki nem tetszett – én pedig egyszerűen imádtam -, meg is tarthattam némi Kinder csoki fejében. Colleen Hoover regényeivel való első találkozásom szerelem volt első olvasásra, és ez a szikra azóta sem hagyott alább. Kilenc könyvem van meg tőle, bár ebből sajnos egy olvasatlan egy pedig félig olvasott. Jelenleg ő a kedvenc írónőm, és nagyon készültem a dedikálásra, ami most novemberben lett volna, de sajnos egy tragédia miatt meghiúsult…

Na, de hogy a könyvről is beszéljek. Igazából meg tudom érteni azokat is – mint a barátnőmet -, akikre nem gyakorolt olyan mély benyomást, mert tudom, hogy engem leginkább azért szippantott ennyire be a történet, mert annyira mélyen ki volt benne fejtve a művészet. És egy másik művész – mint én – teljesen át tudja magát adni ennek az érzésnek. Nem tagadom, hogy ez volt az a könyv, ami a legutóbbi blogbejegyzésemet ihlette. És szerintem nem túlzok, ha azt mondom, hogy még most is egy kicsit a hatása alatt vagyok.

6. Charlotte Bronte: Jane Eyre

Mikor olvastam: 2013

Fülszöveg:

„A regény vadromantikus cselekménye, érzelmessége révén nagy sikert aratott. Címszereplője koldusszegény árvalány, akit egy komisz nagynéni nevel, majd beadja a lowoodi árvaházba. Jane tanítói oklevelet szerezve egy gazdag birtokos, Rochester házában lesz nevelőnő. A bonyodalmak viszont főként ezután kezdődnek…A bátor és tiszta, önmagához és szerelméhez mindig hű Jane vezeti el a XIX. század Angliájának világába az olvasót, aki az ő tisztán látó szemével figyelheti a kastélyok színesen kavargó társasági életét és a színes kavargás mögött megbúvó könyörtelen önzést.”

Bevallom nálam ritka az, hogy hamarabb olvasok valamit, mint ahogy látnám a filmet, főleg a klasszikusokkal vagyok így. Mert érdekelnek, de az olvasást inkább elnapolom, mint sok mindenki más is. De ez a regény pont egy kivétel. Mondjuk, ifjúságinak nehezen hívnám, bármennyire is rá van aggatva ez a címke is. És szerintem túl korán is olvastam. Várnom kellett volna vele pár évet, hogy azon a szinten álljak, hogy képes legyek megérteni, mi is történik. Ki tudja miért vonzottak már annyi idősen is az ilyen nyomasztó történetek. De mivel azóta már láttam a filmet is többször, több feldolgozásban is, így teljes képet kaptam. És az egyik legnagyobb kedvencem a klasszikusok közül – csak az Elfújta a szél előzi meg.

5. Szabó Magda: Abigél

Mikor olvastam: 2013, 2018

Fülszöveg:

„Ginát, az elkényeztetett pesti lányt 1943 őszén tábornok apja felpakolja és minden magyarázat nélkül elszakítva megszokott környezetétől egy vidéki református leánynevelő intézetbe viszi. Az árkodi Matulában egyedül maradó kislányt teljesen letöri a szépségtől mentes purintán környezet, ami annyira más, mint amihez hozzá volt szokva, hogy egyszerűen képtelen elfogadni helyzetét. Összevész osztálytársaival, s szökésre készül. A balul sikerült akció után azonban az apja felfedi előtte az igazat, s ezek után Gina önként vállalja a rabságot, s miután kibékül a többi ötödikessel is, 19-en lesznek testvérek, sőt már ő maga is kezd hinni a helyi legendákban. Például a Matula kertjében álló szobor, Abigél varázserejében, aki ha nagy bajban hozzá fordulnak a lányok mindig segít.

De a háború és az ezzel járó változások egyre közelednek, s talán a vastag falak se lesznek sokáig biztonságosak egy olyan gyermek számára, akinek Vitay tábornok az apja.”

Ha már az előbb említettem, hogy általában hamarabb látom a filmet, mint sem olvasnám a könyvet, ennél a regénynél pontosan így volt. Már kétszer láttam a négy részes sorozatot, mire úgy döntöttem el is kellene olvasni. Én mindig utáltam a történelmet, főleg középiskolában, mert egyszerűen olyan tanárunk volt, hogy gyomorgörccsel jártunk órára, szóval egy picit sem szerettette meg velünk a tárgyat, tizenegyedik év végén imákat kellett mormolnom, hogy ne buktasson meg. Szóval nem csoda, hogy már csak emiatt is inkább kerültem az ilyen témájú könyveket. Az Abigél azért volt kivétel, mert már láttam, és tetszett, illetve a barátnőm, akitől kölcsön kaptam, mindig is szerette a II. világháborús témájú könyveket, filmeket. Így egy icipicit hatással volt rám is. Ez volt az első olyan regény, ami egy kicsit átlendített ezen a történelem utálaton, és azóta már bátrabban barátkozom történelmi témákkal is. Most például egy ideje VIII. Henrik lázban égek.

4. W. Bruce Cameron: Egy kutya hazatér

Mikor olvastam: 2019

Fülszöveg:

„A ​kirobbanóan sikeres, filmen is magával ragadó Egy kutya négy élete írójától!

Kiemelkedő történet a rendíthetetlen hűségről és a hihetetlen odaadásról.

Lucas Ray teljesen megdöbben, amikor az út túloldalán álló, elhagyatott épületből egy imádnivaló kiskutyus is előkerül, akivel azonnal egymásra találnak. Bár a házban, ahol depressziótól szenvedő, veterán édesanyjával él, tilos kutyát tartani, Lucas nem tud ellenállni a kísértésnek, hogy hazavigye Bellát.

Bella megmagyarázhatatlan módon vonzódik Lucashoz, még akkor is, ha nem érti, mi szükség van bizonyos játékokra, például a Nincs Ugatásra. Mivel a kutyát egyre nehezebb rejtegetnie a szomszédok elől, Lucas a munkahelyére, a Veterán Kórházba csempészi be. Bella itt azoknak tud örömet és megnyugvást szerezni, akiknek a leginkább szükségük van rá.

Mivel Denverben tilos pitbullt tartani, az állatvédelmi felügyelet magával viszi Bellát, és Lucasnak nem marad más választása, mint hogy nevelőcsaládhoz küldje a kutyáját, amíg rá nem jön, mit tegyen. Azonban Bella, akit megvisel az elválás, nem hajlandó addig várni. Hiába áll közé és az embere közé a hatszázötven kilométernyi, veszélyes coloradói vadon, egy lehetetlennek tűnő és feledhetetlen kalandra indul hazáig.

Gyönyörűen elmesélt, elbűvölő regény a köztünk és kedvenceink közt lévő elszakíthatatlan kötelékről. A szívnek e rendkívüli és üdítő utazása a rajongásig szeretett bestseller, az Egy kutya négy élete stílusát idézi.”

Habár én inkább macskás vagyok, imádom a kutyás történeteket is. A könyvet akkor fedeztem fel, amikor láttam a film előzetesét – amit legalább ötször megnéztem és mind az ötször meg is könnyeztem. Elhatároztam viszont, hogy ezt nézzük a moziban Valentin-napon, de előtte, ha törik, ha szakad, elolvasom. És sikerült. És talán pont ezért ért egy kis csalódás a film kapcsán.

Először azon csodálkoztam, hogy miért kapott a Könyvmolyképzőnél Arany Pöttyös besorolást (felnőtteknek szóló regények), míg a filmet inkább gyerekeknek ajánlják. Aztán rájöttem, hogy azért, mert a komolyabb témákat csak a könyv feszegeti, a filmből teljesen kihagyták, és ezt sajnáltam. Mégis, így még inkább örültem, hogy el is olvastam, mert így nem csak egy aranyos állattörténetet kaptam, hanem mellé még pluszban olyan érzelmi töltetet, amelyet csak a könyv adhatott.

3. Homonnay Gergely: Puszi, Erzsi!

Mikor olvastam: 2017

Fülszöveg:

„Erzsébet ​Fenevadova minden idők legnagyobb celebritása. Egy igazi bundás királynő, szőrös fülű, bajszos díva, szupermodell, politikai szakkommentátor asszony… Sokoldalúsága szinte felsorolhatatlan, bölcsessége káprázatos – többek között ezért is teljesen jogos várományosa az elnök asszonyi posztnak.

Hívei tudják, hogy életük Erzsébet útmutatásai nélkül mit sem érne. Nagyságát gyakorta versben is megéneklik, az írástudatlanok pedig Erzsébet kifinomult ízlésének eleget téve tonhalban fejezik ki mélységes tiszteletüket.

Erzsébet jelenleg Budán, a Hotel Wardrobe Wellness Superior***** Elnöki Lakosztályában él. Sajnos szingli. Pillanatnyilag csak egyetlen, hozzá méltatlan udvari szolgálója, Gergely, próbálja megteremteni a kivételes nagyságához illő körülményeket.

"A szépség nem az arcodon van, nem is a mosolyodban, de még csak nem is a szívedben. A szépség a bundádban van, a tappancsod párnácskáiban és a bajszod végében, ahogy pöndörödik, és ami csiklandozza a másikat – akár egy életen át.”

Erzsébet Fenevadova

És itt a macskás könyv is. Egyébként, amikor először megláttam, csak arra gondoltam, hogy „Ez nem ér! Ellopták az ötletemet!” Ugyanis körülbelül két évvel korábban volt egy próbálkozásunk írni egy macska szemszögből írt történetet. De valószínűleg akkor se az enyém lett volna az első, szóval mindegy is. Amikor megkaptam a könyvet az egyik születésnapomra, még nem gondoltam, hogy Magyarország ma már leghíresebb macskájáról fogok olvasni, azt hittem egy szimpla kitalált történet lesz. Arra meg végképp nem számítottam, hogy ilyen erős politikai töltetű társadalomkritikát kapok, mindezt úgy, hogy minden egyes oldalt végig nevetek. Csak annyit tudok mondani: Erzsi for President!

2. Jay Asher: Tizenhárom okom volt

Mikor olvastam: 2014

Fülszöveg:

„Hiába mondod a jövőnek, hogy STOP.

Nincs REWIND gomb, nem tudod visszatekerni a múltat.

Az egyetlen mód, hogy megtudd a titkot, …ha megnyomod a PLAY-t.

Clay Jensen semmit sem akar tudni Hannah Baker kazettáiról. Hannah meghalt – gondolta –, magával kellett volna vinnie a titkát.

Aztán Hannah hangja közölte Clay-jel, hogy az ő neve is elhangzik a kazettán és az is, hogy Clay valamilyen módon felelős a haláláért.

Aztán Clay egész éjszaka a kazettákat hallgatta. Hannah szavai nyomán bejárta a városkájukat…

…és amire fényt derített, az örökre megváltoztatta az életét.”

Ez a történet olyan, amit valamiért sokan nem szeretnek – ezt mutatja molyon az is, hogy csak 75% az értékelése. Ezen is folyton gondolkoztam, csakúgy, mint a Móricz regénynél, hogy bennem van a hiba, hogy az egyik kedvencem? Mai napig tisztán él bennem ennek a könyvnek az olvasása, annyira mély nyomot hagyott bennem. Emlékszem, hogy egy csütörtöki nap volt, mert tizenkettedikben aznap volt úgy az órarendem, hogy első órám volt, aztán három lyukas, és utolsó kettő megint volt. De aznap nem értesültem róla, hogy az első óra el fog maradni, így ugyanúgy bent voltam 7:40-re. Szerencsére a három lyukas órára így is készültem, nálam volt ez a könyv. És mire kezdődött az ötödik óra, ki is olvastam. Én nem vagyok egy gyorsolvasó, és mai napig szerintem ez tartja a rekordot, olvasási idő szempontjából. Egyszerűen nem tudtam letenni.

Visszatérve arra, hogy vajon furcsa vagyok-e, hogy egy ilyen könyv is a kedvenceim közé tartozik. Arra is tisztán emlékszem, hogy a közelben ülő néhány osztálytársam közül egyikük megkérdezte, mit olvasok. Amikor megmutattam, egy másik megszólalt „A végén meghal a csaj, nem?” És amikor azt a választ adtam, hogy „Igazából azzal kezdődik. És magnókazettákon elmondja, miért tette, és elküldi azoknak, akik felelősek érte.”, láttam, hogy páran furcsán néztek, és aki eredetileg kérdezte, hogy mit olvasok, megjegyezte: „Ez beteg!”. Utána kicsit frusztráltan éreztem magam, amiért elmondtam, miről szól, azon gondolkoztam, biztos azt hiszik, én is mindjárt eret vágok. Valamikor korábban lehet lett is volna benne némi igazság, de akkor, amikor ezt a könyvet olvastam, már pont kifelé lábaltam a depresszióból. Mégis, mivel voltam benne, száz százalékosan tudtam azonosulni Hannah-val.

A sorozat első évadát is láttam, de engem korábban a könyv annyira magával ragadott, hogy jobban szeretem, mint a sorozatot. De ettől függetlenül nem mondom rá, hogy rossz.

1. Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg

Mikor olvastam: 2018

Fülszöveg:

„A varázslatos szépségű meseregény a minden emberben élő gyermekhez szól, szeretetről, összetartozásról, életről, halálról, humanizmusról. A második világháborúban életét vesztett, ma már klasszikusnak számító francia író remekműve 1946-ban jelent meg és indult világhódító útjára. Azóta több tucat nyelvre lefordították, számos magyar kiadást is megért, készült belőle opera, táncjáték, színházi és filmfeldolgozás. Sikerének titka talán az, hogy a távoli bolygóról érkezett kis herceg alakjában egy olyan tiszta, emberséges világ tündököl, amely után mindannyian vágyódunk.”

Ehhez azért nem fűznék hozzá semmit, mert már egy – a könyv méretéhez képest igen velős – értékelést írtam róla korábban. 

A bejegyzés sorozat további részei:

A 10 legutáltabb könyv, amit 2010-2019 között olvastam
Top 10 könyvsorozat, amit 2010-2019 között olvastam

Szandi bejegyzései:

Top 10 könyv

Írói félelmeim

"A művészet szemfényvesztés, amely testközelbe hozza az igazságot."

- Pablo Picasso

Valamikor nyolc és fél évvel ezelőtt egy tizennégy éves lány fogta magát és írt egy kitalált történetet. Célja nem volt vele sok: csak unaloműzés és a barátnői szórakoztatása. De miután megtapasztalta az ízét, többet szeretett volna belőle. És onnantól kezdve éveken keresztül újra meg újra tollat ragadott, és szabadjára engedte a fantáziáját. Hagyta, hogy magával ragadja az érzés, és egy olyan világba csöppenjen, amely nem akarja minden erejével kitaszítani magából őt. Egyre fontosabbá vált számára, és volt, hogy úgy érezte, ebből szeretne megélni. Azonban a szenvedély egyszer csak hanyatlani kezdett, egészen addig, amíg már csak alkalomadtán egy-egy véletlen találkozás erejéig tűnt fel az életében - mint egy régi ismerős. Ez a lány én voltam.

Másfél évvel ezelőtt, amikor ezt a platformot megnyitottam, az első bejegyzésemben nagyon nagy vonalakban meséltem arról, hogy nagyjából mit is jelent számomra az írás. De ahogy telik az idő, rá kell, hogy jöjjek, hogy ez egy sokkal bonyolultabb és összetettebb dolog, mint azt akkor gondoltam. Persze azt továbbra is úgy tartom, hogy van kapcsolat aközött, hogy a középiskolás éveim alatt voltam a legtermékenyebb írás közben, hogy a barátom színrelépése után kezdett hanyatlani a dolog, és hogy apa halála után újra aktívan írni kezdtem. És, hogy mi a kapcsolat? A folyamatos iskolai zaklatás, kiközösítés, és az otthon elszenvedett lelki terror egyvelege létrehozta, vagy pontosabban előhozta a művész énemet.

Az önkifejezésnek rengeteg formája van, mindenki másban tud kiteljesedni. Én az írásban. Ám, amikor szerelmes lettem, megszűnt az a fajta kényszerérzet, hogy alkotnom kell. Mintha elszállt volna minden tehetségem, és egyik napról a másikra alkotói válságba kerültem. Tényleg azt éreztem, hogy ez nekem már nem megy, és képtelen vagyok új történeteket kitalálni.

2014. augusztus 31. (a nap, amikor összejöttünk) és 2015. június 25. (az utolsó nap, amikor egy történet fejezetem publikálásra került) közötti időszak írói szempontból borzalmasan nyögvenyelős volt. Folyamatos hamis ígéretek és bocsánatkérések mentek az olvasók felé, mire meghoztam a helyes döntést: abbahagyom az írást. És saját magam is meglepődtem, de nem éreztem, hogy hiányzik. Olykor, amikor megszállt az ihlet, született egy pár szerelmes vers, de ennyiben ki is merült az alkotóvágyam, és nem is tört fel. Egészen addig a napig...

Apa halála volt az első igazi veszteség az életemben. Éppen ezért, talán nem meglepő, hogy soha nem voltam még annyira megtört, mint az azt követő időszakban. Életem legnehezebb körülbelül egy éve volt, mire újra normális szintre húztam fel a lelkiállapotomat. És azt hiszem az írás is elég sokat segített nekem ebben.

Ezt a blogot pontosan tizenkettő nappal azután nyitottam meg, hogy apa elment. Ha ebből a szemszögből nézzük ismét a fájdalom, az elveszettség érzése hozta elő a művész oldalamat. De van itt még egy apróság. Az a nap, amikor az első blogbejegyzést publikáltam itt, az egy sorsfordító nap is volt számomra. Az első napom a munkahelyemen.

Szokták ugyebár mondani, hogy ha az életed egyik területén helyreállnak a dolgok, akkor egy másikban elromlik valami. A sors iróniája, hogy apa halálának másnapján volt az állásinterjúm. Teljes reménytelenséggel indultam neki a napnak, utólag belegondolva nem is értem, hogy egy átsírt nap után miért is keltem fel és mentem el a megbeszélésre – de jól tettem. Bármennyire is magam alatt voltam, annak őszintén tudtam örülni, hogy megkaptam az állást. Így legalább volt valami, amibe még tudtam kapaszkodni a szakadék szélén.

Lényeg, hogy nem tudnám pontosan meghatározni, hogy melyik érzés dominált, amikor megszületett a blog indítás ötlete. Talán inkább a szomorúság. De ennek ellenére mégsem lett egy tucat, „depis tumblis lányos” blog, amely tömény önsajnálattal telített. Hiszen ugyanúgy születtek bejegyzések az örömökről is, a komolyabb témákat pedig igyekeztem inkább segítő szándékúra megírni.

Hamar rájöttem, hogy a személyes blog igazán jó ötlet volt, mert így nincs bekorlátolva, hogy miről is kellene szólnia. Nincs szükség arra, hogy felépítsek egy világot, mert őszinte véleményt formálok, vagy saját tapasztalatokról számolok be. És ami a legjobb: ilyenkor igenis megengedett némi porhintés. Mert nem kell feltétlenül mindenről mindenkinek tudnia.

Persze, megesett már velem is, hogy annyira elkapott a hév, hogy olyat is leírtam, amit később megbántam. De most már igyekszem sokkal óvatosabban fogalmazni, és szelektálni is a kikívánkozó mondatokból. Mert hát, ez nem egy kitalált történet…

Az utóbbi időben kezdem azt érezni, hogy személyes blog ide vagy oda, szeretnék újra alkotni. És valahányszor elkap az ár, és nekiülök kitalálni valami újat, valahol mindig megrekedek. Elképzelem egy-egy történetről, hogy ez mennyire jó lesz, de aztán mégis túl hamar lemondok róla. Még mindig érzem azt a láthatatlan falat, ami elválaszt a sikertől. Ez a fal egyszerűen képtelen volt leomlani az elmúlt négy évben. És néhány héttel ezelőttig nem igazán értettem, hogy mi lehet a gond.

Pár hete ugyanis volt szerencsém befejezni egy regényt az egyik kedvenc írónőmtől. Igazából, ha magát a történetet nézem, akkor nem hozta a tőle megszokott normát, de ettől függetlenül mégis magával tudott ragadni valami. És ez a művészet elég mély kifejtése volt. Mind a két főszereplő zenész. Egyikük éppen alkotói válságban volt: egyszerűen képtelen volt új dalt alkotni, egészen addig, amíg meg nem látta azt a lányt, aki mindent megváltoztatott. A lány pedig írt dalszövegeket, de nem is gondolta, hogy azoknak mélyebb tartalma is lenne. És rám vonatkozó tekintetben, erről a történetről ennyit éppen elég is tudni.

Azt már eddig is tudtam, hogy például egy-egy vers megszületéséhez elég szélsőséges érzelmi állapotban kell lennem – ezért is készülnek olyan ritkán. De ez sokszor érvényesül nálam általánosságban is az írásban. Gyakran kell valami plusz érzelmi löket, ami segít abban, hogy ne kelljen görcsösen ülni egy bejegyzés vagy alkotás felett. És ezzel jelenleg nincs is semmi probléma, mert, mint írtam, az alkotókedvem az nemrég visszatért. Viszont most már azt is tudom, hogy mi tart vissza, mi az, amitől félek…

Régen, amikor történeteket írtam, nem voltam tisztában azok mögöttes tartalmával – ahogyan a könyvben szereplő lány sem a dalszövegei tényleges jelentésével. A kitalált regényhősök világára és cselekményére bármikor ráfoghattam, hogy ez nem a valóság – mert közvetlenül tényleg nem is volt az. Azonban annak, hogy egy-egy mondat, bekezdés megíródott, mindig valami oka volt. Az utóbbi időben elég sokat olvasgattam a régi történeteimet – egy tervezett bejegyzés sorozat miatt. És rájöttem valamire: mindegyikben benne vagyok valamilyen formában. A történeteim egy-egy része – vagy akár egésze – mindig tükrözte a lelkem egy darabját. És lehetett szó ténylegesen megtörtént dolgokról, szimpla érzésekről, személyiségről vagy akár csak vágyálomról: valamilyen formában ezek mindig megjelentek a sorok között. Bármennyire próbáltam sokszor tagadni, bizonygatni, hogy ez nem rólam szól: mindig rólam szólt…

És ez az, amitől félek manapság. Az a láthatatlan dolog, amely visszatart az alkotástól, az nem egy külső behatás, és persze nem is valami természetfeletti erő. Amitől ténylegesen rettegek írás közben, az önmagam vagyok. Vagy pontosabban a lényemnek azon része, amelyet félek megismerni. Az a személyiség, amely bennem lakozik, de évek óta szabadságától megfosztva, bezárva tartok. De mégis ő az, aki alkotni képes, nem pedig én. Mégsem merem kiengedni, mert attól tartok, hogy a valóságban felépített világomat teljesen porig zúzná, egy egyszerű álomkép miatt.