Új férfi van az életemben

Tudom, egy kicsit megint eltűntem. Nyár van és próbálom élvezni az életet két könyvelési tétel között. De a hosszúhétvégén már elkezdtem egy a szokottnál is hosszabb bejegyzést, amit régóta tervezek. Csak a készítése közben rádöbbentem, hogy az utánajárás sokkal időigényesebb, mint azt elsőre gondoltam, így addig is, amíg az el nem készül, gondoltam beszámolok nektek arról, hogy mi a helyzet velem mostanában. Leginkább – mint a címből is látszik – egy dologra összpontosítva.

2019. június 18-án ismertem meg. Az életét súlyos traumák övezték, elveszítette a családját és napokig az utcán élt. Éhezett. Akkoriban felénk elég viharos időjárás volt, és mivel nem nagyon talált sehol menedéket, ázott-fázott. Megbetegedett.

Lázas volt, a szeme gyulladt és az éhségtől eléggé lefogyott. Az életéért sírt, amikor két kedves szomszédunk adott neki tisztálkodási lehetőséget, meg némi élelmet. De sajnos szállással nem tudtak szolgálni.

A környéken téblábolt, próbált elbújni, de miután észrevettem, már nem zavartatta magát. Megsajnáltam, ezért behívtam, és étellel kínáltam, amelyet jóízűen elfogyasztott. Hálából megölelt – mert mással nem tudott volna szolgálni.

Aznap este vihar volt. Nem engedhettem, hogy a szabad ég alatt aludjon, ezért biztosítottam neki fekhelyet a padlón. Csak pléddel és egy kis párnával tudtam szolgálni, de ő már ettől boldog volt.

Megengedtem neki, hogy ideiglenesen itt lakjon. Ápoltam, hogy az egészsége helyre jöjjön, és vettem neki ínyére való ételeket.

Sokat játszottunk minden nap, és hamar odáig jutottunk, hogy már egy ágyban aludtunk. Rájöttem, hogy kezdek egyre szorosabban kötődni hozzá, és fáj a gondolata, hogy esetleg elveszítem.

Ahogy minden nap hozzám bújt és átölelt, tudtam, hogy ő is hasonlóan érez. Bár benne volt a pakliban, hogy csupán hálás, amiért megmentettem, és ilyen kedves vagyok hozzá.

Fiatalabb nálam, de ez soha nem zavart egyikőnket sem. Amíg nyaraltam, nem láttuk egymást egy hétig. És az elmúlt időszak legborzalmasabb hét napja volt. Minden egyes nap rá gondoltam, hogy vajon minden rendben van-e vele, nem történt-e baja. Aztán, amikor eljött a nagy találkozás napja, szinte nem ismertem rá. Csapzott volt és züllött.

Akkor azt éreztem, hogy soha többé egyetlen percet sem szeretnék nélküle tölteni.

Persze voltak nehezebb időszakok a kapcsolatunkban, megesett, hogy ő is (meg)bántott. De soha nem tudtam rá igazán haragudni. Szinte minden egyes rossz döntése után bocsánatot kért, és én megenyhültem.

Azóta is nagy a szerelem közöttünk, és bármit képes lennék megtenni érte.

A neve Cézár, egy most körülbelül három hónapos kiscica.

Na, a viccet félretéve. Tényleg nagyon fontos szerepet játszik most az életemben. Mindig is nagyon macskamániás voltam. Az első macskaimádatommal kapcsolatos emlékem az, hogy körülbelül tíz éves koromban, apa mikor hazajött a piacról, hozott nekem egy szőrös, macska díszt, aminek az alján van egy gomb, és ha megnyomod, nyávog hármat. Ez a mai napig megvan és a polcomon díszeleg. Aztán hol nagymamám, hol keresztanyám macskáit gyomroztam, amikor látogatóban voltunk, és állandóan sírtam, hogy nekem kell egy ilyen kis jószág. Viszont sose kaptam.

Később elkezdtek gyűlni a cicamintás holmik: dísztárgyak, kulcstartók, ruhadarabok, könyvjelzők, képeslapok stb. Mindenem volt, csak macskám nem.

Viszont az nem én lettem volna, aki nem segít és fogadja be azonnal őt – bármi áron.

Az elején nagy energiavámpír volt, és tényleg úgy éreztem magam, mintha anyuka lennék. De azóta sokkal nyugodtabb, tipikus macska: a nap háromnegyed részében alszik.

Néha megengedem neki, hogy velem aludjon, amikor egyedül vagyok itthon éjszaka. És pont tegnap volt egy igazán romantikus pillanatunk. Általában ilyenkor hajnalban többször felébredek arra, hogy a fejemre vadászik, de most nyugodt volt egész éjjel. Az ébresztőm előtt körülbelül fél órával azért kipattantak a szemeim. A hátamon feküdtem, és a fejem felé volt emelve a kezem. Ő az alkaromon csüngött mondhatni, mind a négy lábával átölelte azt és mély álomban nagyokat szuszogott. Már lezsibbadtam, így bármennyire is imádnivaló volt, muszáj volt megmozdulnom. Elvettem a kezemet tőle, hasra fordultam, betakartam és átöleltem. Ő csak szuszogott tovább.

Azon filozofáltam, hogy soha nem gondoltam volna, hogy egy állat ilyen érzelmeket tud kiváltani belőlem, vagy hogy ő maga ennyi szeretetet tud adni. Őszintén azt érzem, hogy megkaptam mindent, ami hiányzott az életemből, vagy amit elveszítettem. Egy csomagban: benne. És azt már most tudom, hogy – remélhetőleg – jóval több, mint egy évtized múlva iszonyatosan fog fájni az elvesztése…

De addig is éljük boldogan az életünket, nagy szerelemben.

Introvertált életérzés - avagy milyen (nagyon) introvertáltnak lenni (INFP 1. rész)

Valamiért az a társadalmilag megszokott és normális, hogy felszabadultan tudsz beszélgetni bárkivel. Hogy ha kérdeznek, akkor nem csupán válaszolsz, de elkezdesz mesélni magadtól valamit. Ellenkező esetben természetesen fura vagy, és benned van a hiba. Nem csoda, hiszen az extravertált személyiségek száma magasabb, és mivel ők jobban elő is tudják adni magukat, így természetes, hogy ha a másik oldalhoz tartozol, elnyomva maradsz.

Hogy számszerű adatot is mondjak, a tizenhat MBTI személyiségtípusból a népesség körülbelül 65.5%-át teszik ki az extravertáltak, míg az introvertáltaknál ez értelemszerűen csupán 34.5%.

Bevallom én egészen addig nem tudtam ezeknek a létezéséről, amíg ehhez a bejegyzéshez nem kezdtem el komolyabban utánanézni a dolgoknak. Mindig azt hittem, hogy selejtes vagyok, és soha nem értettem, miért nem vagyok képes megváltozni, miközben a környezetemben mindenki azt sugallta, hogy ez így nem jó, és próbáltak rákényszeríteni arra, hogy „normális” legyek. Én pedig hiába igyekeztem, nem ment. És nem tudtam nekik, de még magamnak sem megmagyarázni, hogy miért.

A két szót – introvertált és extravertált – már hallottam pár éve, de akkor sem kezdtem kutatómunkába, hogy megértsem a saját személyiségemet. Nem is gondoltam, hogy lehet normális magyarázat arra, amit érzek.

Igazából az egészet az törte meg, hogy jó pár hónappal ezelőtt szembejött velem egy cikk introvertáltságról. Vagyis inkább azokról a tipikus helyzetekről, amiket minden ilyen ember átérez. És már annak az olvasása is nagy hatással volt rám. Akkor éreztem igazán, hogy tényleg vannak olyanok, mint én. De az alatta lévő kommentek még inkább megerősítettek ebben. És ez adott egy kis megnyugvást. Persze, azok, akik „normálisnak” számítanak – mert én és a hozzám hasonlók „furák” vagyunk -, soha nem fogják megérteni, mi mit is érzünk társaságban.

Amikor elhatároztam, hogy a mélyére ások a dolognak, akkor jöttem rá, hogy létezik az MBTI (egy személyiségteszt), mely alapján tizenhat típus különböztethető meg. Szorgosan kitöltöttem – kettőt is két különböző oldalon, hogy biztos legyek benne, hogy működik (ugyanaz lett az eredmény, szóval valószínűleg igen -, íme, az eredmény:

Személyiségtípusom: INFP („Mediátor” vagy „Gyógyító”)

Domináns jellemvonás: Introvertált érzés (88%-ban introvertált és 12%ban extravertált)

Kiegészítő jellemvonás: Extravertált intuíció (70%-ban intuitív és 30%-ban realista)

Harmadlagos jellemvonás: Introvertált érzékelés (72%-ban elvi és 28%-ban logikai beállítottságú – itt megjegyezném, elsőre félreértettem én is. Ezt úgy kell értelmezni, hogy a döntéshozás tudatosan vagy érzelmek alapján történik inkább.)

Alárendelt jellemvonás: Extravertált gondolkodás (71%-ban kutató és 29%-ban tervező)

Érdekesség még, hogy a népességnek csupán két százalékát teszik ki, azt pedig gondolom, mondanom sem kell, hogy csak a hasonló személyiségtípusú embereknek tudunk megnyílni vagy velük tudjuk igazán megértetni magunkat.

A kíváncsiság vezérelt, így néhány emberrel a környezetemben kitöltettem. És egy kivételével mindenki introvertált. Slusszpoén: A 2%-os gyakoriságommal elég esélyes voltam a legritkább személyiségtípusra a környezetemben – hiszen ez alapból is a harmadik legritkább -, de az öt emberből, akik kitöltötték, ketten is beelőztek. Egyiküké a második legritkább személyiségtípus (INTJ – 1.5%) az egyik barátnőm pedig a legritkább személyiségtípusba tartozik (INFJ – 1%).

Egy dologban viszont „verhetetlen” voltam. Senkinek nem jött ki ilyen magas százalékban (88%) az introvertáltság, mint nálam. Persze ez nem túl meglepő, hiszen nekem a domináns jellemvonásom az introvertált életérzés. És erről szeretnék most bővebben beszélni. Magát a személyiségtípust, illetve, hogy mennyire igazak rám a jellemvonások, egy másik részben szeretném részletezni, addig is, ha érdekel, neked mi az MBTI típusod, és eddig nem csináltál ilyen tesztet, ezeken a linkeken találod azokat, amelyeket én is használtam:

16 Personalities teszt

Digitális Pszichológia teszt

Élethelyzetek, amelyekben megmutatkozik az introvertáltságom:

1. Idegen környezet, idegen emberek

Én soha nem találtam a helyemet se az óvodában, se az iskolákban. Általában úgy működött a dolog, minden esetben, hogy próbáltam találni egy valakit, akivel ellehetek, és az nekem bőven elég. De a dolog mindig rosszra fordult, mert általában rossz embert szemeltem ki, utána pedig már nem tudtam nyitni senki felé, mert késő volt. Mert már mindenkinek megvolt a társasága, én pedig képtelen vagyok új kapcsolatot teremteni.

Elsőre egy-egy új környezet mindig jó talajnak bizonyult. Oviról az iskolára váltás, majd általánosból a középiskolára váltás. Az első egy-két napban ott a lehetőség, hogy valakivel összeismerkedj, utána már könnyebb a dolog, mert kötődsz valakihez. De sajnos olyan vagyok, hogy érzem, amikor valakinek nem nyílhatok meg teljesen, a felszínes beszélgetés folyama pedig gyorsan kiapad. Utána már ők se próbálkoznak, hogy kihúzzanak belőled bármit, te pedig előtte sem erőltetted meg magad. Úgyhogy marad a kínos csend a társaságban, vagy az egyedüllét. Nem tudom eldönteni, melyik a rosszabb.

Hasonló a helyzet, ha egy ismerősöd, barátod bemutat valakinek, akivel korábban nem találkoztál. Ha olyan, hogy nem tudsz vele miről beszélni – és érzed, hogy nem is szívesen osztanál meg vele semmit az életedről -, akkor csak csendben figyelsz, míg ő a barátoddal hosszasan beszélget.

Általában, ha új emberrel találkozom, én nem kérdezek soha semmit, de magamtól sem kezdek el mesélni. Várom, hogy esetleg a másik fél érdeklődjön valamiről, ami velem kapcsolatos. Amennyiben ez nem történik meg, akkor sajnos így jártam, csendben meghúzom magam.

2. Mások előítélete

Sajnos most már van tapasztalatom azzal kapcsolatban is, milyen az amikor, csak azért mert szinte képtelen vagy normális kommunikációra vadidegenekkel gyomorgörcs nélkül, néhányan azt hiszik, hogy bunkóságból nem beszélek vagy ismerkedem. Pedig ez nem így van. Egyszerűen, lehetek évekig egy helyen, ha soha nem beszéltem a társaságból valakivel, akkor ő számomra továbbra is idegen, és nem merem megszólítani, ha nem muszáj.

3. Lelkiállapot társaságban töltött idő után

Sarah Andersen - Macskapásztor 9. oldal

Itt lehet szó arról is, ha csak csendes figyelőként vagyunk jelen, vagy aktív beszélgetőpartnerként. Mert mind a két esetben előfordulhat, hogy otthon egyedül a párnánkba fojtjuk a könnyeinket.

Mondok példát mind a két esetre. Mind a kettő saját tapasztalat alapján.

Amikor úgy vagy társaságban, hogy nem beszélgetsz senkivel – mert mondjuk kiközösítettek az iskolában és senki nem beszél már veled -, akkor az azért nagy lelki nyomás, mert látod, hallod, ahogy a körülötted lévők milyen jól elvannak, te pedig senkihez nem tudsz szólni. Konkrétan fél évig szó szerint néma voltam, mert az utolsó ember, akivel beszélni tudtam volna, magamra hagyott, pontosan azzal az indokkal, hogy nem tud megváltoztatni engem…

Amikor pedig aktív beszélgetőpartner vagy – mindegy, hogy olyan társaságban, amelyben leginkább csak egy ember miatt vagy, vagy olyanban, amit tényleg kedvelsz -, elég egy olyan mondat, amit megbánsz. Hiába érezted fantasztikusan magad, utána otthon csak az az egy dolog jár a fejedben, és az, hogy hogyan szúrhattad el ennyire, és nem szeretnél soha többet a szeme elé kerülni az illetőnek.

4. Nyilvános szereplés

Szerintem egyértelmű, hogy azok szoktak nagyobb számban lámpalázasak lenni közönség előtti szereplés előtt, akik introvertáltak. Lehet ez egy egyszerű szóbeli felelés a tanárnak, miközben az egész osztály téged figyel – ugyanígy egy esetleges prezentáció bemutatással -, vagy vizsga, vagy bármi, ahol szóban összefüggő mondatokban kellene megnyilvánulni. Nekem ilyenkor remeg a hangom, és hadarok, és természetesen igyekszem kerülni bárkivel a szemkontaktust. Persze egy megnyugtató szempárra az embernek szüksége lenne. De ha csak egyszer is olyan emberre nézel, akin látod, hogy a szerencsétlenkedéseden szórakozik, ott vége. Szétestél.

5. Pánikreakció váratlan kérdésekre

Nekem mindig össze kell szednem magam, mielőtt valakihez kérdést intézek, valakit felhívok telefonon – akár ugye munkából fakadóan, és ismeretlen az illető. Ki kell gondolnom, hogy mit is fogok mondani. A telefonos még hagyján – mert van diákmunkás call centeres múltam (ha nem akartok lelkironcsok lenni, soha ne próbáljátok ki!) – de az élőbeszéd nekem mindig is nehezebb volt. És hiába van az, hogy szépen fejben megfogalmazom, mit szeretnék – és olyankor egyébként egész jól elő is adom magam -, de amint bármi olyanról esik szó, amire már nem voltam felkészülve, leblokkolok, bepánikolok, és nehezen tudok egy értelmes mondatot is kinyögni.

Ilyenkor – meg egyéb fent felsorolt esetnél, pl. állásinterjú (idegen emberek, idegen környezet) vagy vizsga (nyilvános szereplés) – gyakoriak nálam ezek a tünetek: gombóc a torkomban, szapora szívverés, szapora légzés. Ez így nézve már elég valószínű, hogy túlmutat mindezen, de így is azt gondolom, hogy az egésznek a gyökere – mármint ez a túlzott félelem az idegenektől, a beszédtől – az introvertáltságból fakad.

Egy biztos, volt olyan, aki teljesen át tudta érezni a helyzetemet, mert ő is hasonlóan érez, de van, aki egyáltalán nem érti – és sajnos soha nem is fogja megérteni -, milyen ez. Akad persze olyan is, aki nem érti, de elfogadja. Viszont tényleg az látszik, hogy aki eltér az átlagtól, arra más szemmel néznek, és kitaszítják. Úgy tekintenek erre a normálisnak tartott emberek, mintha ezt egyik pillanatról a másikra magunk mögött tudnánk hagyni. Mintha tényleg döntés kérdése lenne, hogy milyen a személyiségünk, és ha akarnánk, akkor meg tudnánk változni. Nem így van.

Fejlődni tudunk egy bizonyos szintre, én sem ott tartok már, ahol öt-hat évvel ezelőtt. Akkor még annak a két embernek a társaságában is sokszor csendben ültem, akik szóba álltak velem. Nem volt senki, akit tényleg a barátomnak nevezhettem, most már van. Többet chatelek, de több a személyes találkozó is, amikor van, hogy be nem áll a szám. Egyre több olyan embert ismerek meg, akiből sugárzik, hogy szívesen beszél velem, és meghallgat. És csak ennyi kell. Ha valaki érezteti velem, hogy bízhatok benne, akkor meg tudok nyílni. Máskülönben viszont maradnak a fentiek.

Nálatok hogyan nyilvánul meg az introvertáltság? Van valamilyen különleges élethelyzet, amit én nem említettem? Írjátok meg kommentben!

365 napos írástechnika kihívás (1-6.)

Eliza blogján találtam még tavaly nyáron egy kihívást, amely írásra ösztönöz. Az utóbbi időben azt érzem, szeretnék újra alkotni. Mármint a személyes blogon kívül. Történetet, novellát, verset, bármit, ami nem cikk vagy élménybeszámoló. De nem igazán van olyan ötletem, amelyben érzem a potenciált. Így hát kezdem kicsiben, és egybefűzöm a kellemest a hasznossal. Írok kihívásra, aztán majd meglátjuk… Lehet, megjön hamarosan a várva várt szenvedélyes alkotókedv is.

A kihívások teljesítését mindegyik szösszenet után összegzem, hogy mennyire volt nehéz számomra, vagy mit éltem át velük kapcsolatban. Remélem tetszeni fog nektek! És nyugodtan írjátok meg a véleményeteket! Kicsit be vagyok rozsdásodva, rám fér a csiszolódás.

1. kihívás:

Írd le, ahogy valaki felmegy a lépcsőn! Ne alkalmazz párbeszédeket, csak szemléltesd ezt a cselekedetet! A feladat, hogy ezt is tudd izgalmassá tenni!

Kitételek:

A terjedelem legyen maximum 300 szó!

Amikor a bejárati ajtóhoz értem, már tudtam, hogy baj van. Hívnom kellett volna a rendőrséget, ezt diktálta a józanész. De a családom volt odabent. A férjem és a kislányom. Így hát nem haboztam. Bent a lakásban mit sem törődve a rendetlenséggel, azonnal a konyhába rohantam. Szükségem volt valamire, amivel megvédhetem magam. Felkaptam az egyik konyhakést és a nyelét szorongatva erősen lüktető szívveréssel lépkedtem a lépcső felé. Az aljánál egy pillanatra megtorpantam és végignéztem a szétszórt tárgyakon. Az egyik családi kép, kerettel együtt összetörten hevert félúton. Mellette Anna kedvenc játékbabája. Erőt vettem magamon, és megtettem az első lépést. Igyekeztem lábujjhegyen, minél kevesebb zajt keltve osonni felfelé, gondolva arra, hogy az elkövetők még ott lehetnek. A negyedik lépcsőfoknál nagyot nyeltem, mert megnyikordult a súlyom alatt az egyik deszka. Teljesen kővé dermedve vártam, hogy mi fog történni. Amikor aztán láttam, hogy tiszta a levegő, tovább lépkedtem. Már majdnem felértem, amikor ismét megtorpantam, és óvatosan leguggoltam. Néhány friss vércsepp volt a szőnyegen elkenődve. Imádkoztam, hogy a vér ne a férjemé vagy a lányomé legyen, de azért még inkább, hogy az egész szituációt csupán álmodjam. Könnyeimmel küszködve mentem tovább, és végre felértem az emeletre. Ám, mielőtt elértem volna bármelyik hálószobát, egy tompa ütést éreztem a tarkómon, és minden elsötétült…

Összegzés

Ennek a megírása nem okozott különösebb problémát. Habár nem konkrétan elejétől a végéig a lépcsőn való felmenésen van a hangsúly, de azt merem állítani, hogy izgalmat sikerült belevinnem.

2. kihívás:

Írj egy csattanós történetet!

Feltétel:

Maximum 2 sor legyen a történet egy álló tájolású A/4-es oldalon (ahol a legkisebb betűméret a 11pt).

Elképedten, szinte sokkos állapotban néztem az alkaromat lassan elárasztó sűrű és piros folyadékot.

- Jancsi, már megint nem zártad vissza rendesen a ketchup kupakját! – zsörtölődtem.

Összegzés

Ettől már féltem, mert én inkább az a típus vagyok, aki szereti bő lére ereszteni a mondatait, itt pedig eléggé szűkös volt a terjedelem kerete. De ahhoz képest, amennyire megriadtam tőle, még viszonylag ez is egész könnyen sikerült.

3. kihívás

Írd le az egyik átlagos napodat úgy, mintha a naplódba készítenél bejegyzést! Sokan nem írnak naplót, pedig szerintem nagyon hasznos elfoglaltság, és egyáltalán nem olyan könnyű, mint amilyennek látszik.

Feltétel:

Legyen maximum 200 szó terjedelmű, ebbe bele kell férnie egy egész napnak!

Reggel a megszokott módon, tíz perccel az indulás előtt keltem ki az ágyból – negyven perccel az ébresztő megszólalása után, de ez nálam megszokott. Gyorsan elkészültem, majd a buszmegállóba mentem és elindultam munkába. Mielőtt beértem vettem reggelire két kiflit, egy kis párizsit, és a munka első perceiben el is fogyasztottam. A nap meglehetősen pocsék volt, mert sietnem kellett a munkával, hogy hét végére kész legyek – így sem jött össze -, és egész héten erős migrén gyötört. A megállás nélküli munkát csak háromszor szakítottam meg: ebéd, mosdó, és nap vége felé a főnök érkezése miatt – akinek kellett pár percre a gép, addig elmosogattam. Mielőtt felszálltam az egyik hazafelé tartó buszra, vettem a vacsorakészítéshez két hiányzó alapanyagot.

Amikor hazaértem, pihentem úgy húsz percet, de késő volt már, úgyhogy összeszedtem magam, és hozzákezdtem a rakott krumplinak. Amíg utolsó lépésként a sütőben pirult, addig mindketten megfürödtünk a párommal. Majd a vacsora elfogyasztása közben folytattuk az előző nap elkezdett X-men film második részét, amíg el nem álmosodtunk.

Összegzés

Ez egyáltalán nem okozott nagy kihívást, én 2009 és 2012 között naplót vezettem, az elején még egész rendszeresen, aztán egyre ritkábban, míg a végén egy firka füzet lett belőle, de sokszor voltam úgy, hogy elég, ha csak a lényeget írom, mert „leszakad a kezem”.

4. kihívás

Írd le, hogyan néz ki a szobád! Mit láthatunk benne, milyen érzésekkel tölt el, ha belépsz, stb. Rád van bízva. Ami fontos, hogy ne használj párbeszédeket, csak a leírásra fókuszálj!

Feltétel:

A terjedelem legyen maximum egy fél A/4-es oldal (álló tájolásban).

Garzonban lakunk, szóval a szobám mondhatni maga a lakás. A bejárati ajtón, ha belépünk, van egy kis előtér, ahonnan balra nyílik a fürdőszoba, előre pedig a nagyszoba, ami magába foglalja a konyhát és az étkezőt is. Szemben elsőként közvetlenül az étkező rész pillantható meg, ahol van egy bézs asztal fehér székekkel. A lakásnak talán ezek a legszebb darabjai, ajándékba kaptuk. Az asztal felett csillár lóg, a falon egy fehér óra, körülötte pillangós falmatricák. A falak mindenhol narancssárgák, és a matricákból is akad még máshol is. Az étkezőtől balra a konyha található, jobbra pedig a hálószoba rész. A falnál egy fehér, háromszekrényes sor, melynek a középső eleme egy tükrös sminkszekrény. Ezt csak az illatszerek, körömlakkok és ékszerek tárolására használom, néhány dekoráló elemmel díszítve. A másik falra felszerelve az én kicsi polcom van, alatta az éjjeliszekrényem, ami szerencsére szintén polcos. Ezek is fehérek. Az éjjeli szekrényem és a franciaágy közé még egy állólámpa van beszorítva. A másik oldalon a számítógép asztal van csupán pár centire az ágytól. Az asztal előtt nem szék van, hanem egy kihúzható ágy, ami így fotelként funkcionál. Még egy párna is oda van rakva, hogy kényelmesebb legyen a videojátékozás. Az asztal felett egy ezer darabos puzzleből kirakott kép – négy kölyökkutyáról -, amit farostlemezre ragasztottunk. Szemben szintén, csak ez már háromezer darabos, csendélet egy rózsacsokorról, hegedűről és kottáról, amit az asztalon hagytak. Ennek már keret is lett csináltatva. Ez alatt a kép alatt a sarokban van egy fehér állvány, rajta egy régi tévé, amit nem használunk szinte soha. Mellette van két eltérő árnyalatú rózsaszín orchidea, és egy már lassan öt éves szerencsebambusz – levelei is vannak – az ablakpárkányon pedig két kaktusz. Itt található egymás mellett az a három ablak – redőnyökkel -, ami összesen a helyiségben található. A tévé másik oldalán egy másik állvány is van, amin a papagájaim kalitkáját tartjuk. Itt vissza is tértünk a szoba bejáratához, a világosbarna ajtóhoz, mely felett még egy légkondicionáló készülék helyezkedik el.

Összegzés

Nekem egyértelműen a leírás a gyengém, szóval ez a kihívás annyira nem tetszett. Nyilván ez kell ahhoz, hogy fejlődjek, de egyelőre irtózom az élettelen dolgok leírásától. A cselekményleírással egyáltalán nincs bajom, azt is képes vagyok párbeszéd nélkül oldalakig húzni, de hogy minden apró részletet leírjak az már nekem sok. Szerintem ez lett a leggyengébb most. De majd azért igyekszem.

5. kihívás

Írj egy könyvajánlót a kedvenc könyvedről!

Feltételek:

Legyen 0,5 és 2 A/4 oldal között a terjedelem (álló tájolás)

Az alábbiakat vedd figyelembe az ajánló megírása során:

1.       Ki volt a kedvenc szereplőd és miért? Mi az, ami benne működött? Ami élővé tette?

2.       Az író fogalmazásmódja.

3.       A cselekmény felépítése és íve

4.       Logikus volt-e a történet?

5.       Milyen a kezdése?

6.       Milyen a lezárása?

7.       Személyes tapasztalatok.

Colleen Hoover – Tarryn Fisher – Never never – Soha, de soha könyvajánló

Ez az a trilógia, ami nagyon megosztó volt az olvasók körében, mert az első két kötet folyamatosan csak fokozta az izgalmakat, aztán végül sok embernél a lezárás keserű szájízt hagyhatott maga után. Sokszor mondtam, hogy kinőttem már a nyálas gimis történetekből, és ugyan ezt a közelmúltban olvastam, mégis az egyik kedvencemmé lépett elő.

Mivel rövid kötetekről beszélünk, így talán nem is meglepő, hogy igen erős kezdése van. Már az első oldal elolvasása után rájövünk, hogy ez a történet nem mindennapi és kitűnik a tömegből. A cselekmény egymásra épülő, fokozatosan kibontakozó és felfelé ívelő. A csúcspont, amikor az izgalom a tetőfokára hág, mind az első, mind a második kötet esetében a végén van, amit hatásvadásznak is neveznék egyúttal. De nem létezik tökéletes alkotás – vagy csak én nem találkoztam még vele -, és ennyi negatívum számomra belefér.

A kedvenc szereplőm Silas volt, sőt, számomra ő annyira elvitte a történetet, hogy néha feltettem a kérdést magamban, hogy tényleg szükséges-e egyáltalán külön szemszög Charlie-nak is. Silasszel sokkal jobban tudtam azonosulni, rajta jobban érződött, hogy a megoldást keresi a problémára, és hogy mindent megtenne a szeretteiért (szerelméért, testvéréért).

Colleen Hoover írásait már ismertem korábbról, nyilván az ő neve volt a meghatározó, amikor levettem ezt a kötetet a könyvtári polcról, és ott helyben ki is olvastam. Tarryn Fishertől viszont ez volt az első olvasmányom. De úgy érzem működött ez a duó, könnyű és gyorsan olvasható, sőt egyre izgalmasabb lett a történet. Az, hogy mennyire volt logikus… nos, sokak számára a befejező kötet alapján ez megkérdőjelezhető. Én azt mondanám, hogy a saját maga világában az volt. Én az a típus vagyok, aki nem igazán kedveli a nagyon mély fantasy világot, de ha egy-két, a valóság talajától elrugaszkodó esemény történik, az egyáltalán nincs ellenemre. És valljuk be, a fő szál, ami itt a cselekményt mozgatta, egyértelműen természetfeletti dolog. Az már más tészta, hogy ki milyen magyarázatot vár egy alapból megmagyarázhatatlan dologra. Én még mindig tartom magam ahhoz, hogy jól megoldották.

Ezt a trilógiát mindenképpen azoknak ajánlanám, akik csak könnyed kikapcsolódásra vágynak, és szeretik a szimplán aranyos romantikus történeteket enyhe misztikummal fűszerezve. Azok pedig mindenképp tartsák magukat távol tőle, akik nagyon agyalósak, és szeretnek mindenre bő és logikus választ kapni, illetve azokat is óvnám az érintkezéstől, akiktől távol áll a mindent elsöprő szerelem.

Összegzés

Bár tervben volt, hogy filmekről, könyvekről is írni fogok a blogon, végül annyira nagy gondot egyiknek sem szenteltem. Molyon írtam már értékeléseket, de ott megszoktam, hogy bepipálom, hogy „cselekményleírást tartalmazó szöveg”, és akkor tudja az olvasó, hogy ha nem akar spoilerbe botlani, akkor nem kattint rá. Egy blogon viszont kicsit körülményesebb spoilermentes bejegyzést alkotni. Két lehetőség van, megírod úgy, hogy elmeséled az egész történetet – persze jelezve ezt -, vagy sokkal többet ülni felette, és megpróbálni úgy leírni az élményt, amit adott, hogy semmit nem árulsz el róla. Ez utóbbi, rá kellett jöjjek, hogy pokoli nehéz. Egyetlen ilyet sikerült megírnom, az A kis herceg értékelésem volt. Akkor el is döntöttem, hogy mostantól csak azokról írok majd értékelést, amelyek legalább ennyire mély benyomást tesznek majd rám, akár pozitív akár negatív tekintetben. Ehhez a feladathoz próbáltam olyan könyvet választani, amiről tudok is mesélni, és persze kicsit csaltam is azzal, hogy ennek három kötete van, de igen, el kell ismernem, ez sem az én területem. Egyenértékű a leírásokkal.

6. kihívás

Válassz két képet! Az egyik képről írj le 6 szót, majd ezeket a szavakat felhasználva írj a másik képről egy jelenetet!

Feltételek:

Fontos, hogy a szavak és a jelenet kapcsolódjon a képekhez, és mind a 6 szót használd fel!

Szavak:
ceruza
füzet
fényképező
asztal
írás
képek

A kép, amelyről a jelenet íródott

Készítettem egy csésze zöld teát majd egy tányérba raktam friss gyümölcsöt majd az asztalhoz ültem, és bekapcsoltam a laptopomat, hogy nekikezdhessek az új blogbejegyzés megírásának. Elővettem a füzetemet is, mert abba már korábban feljegyeztem minden ötletemet ezzel kapcsolatban, és ki is nyitottam a megfelelő oldalon. A fényképezőmet csatlakoztattam a laptophoz, hogy feltölthessem az előző nap a témához készített képeket, és amikor már minden készen állt az írás elkezdéséhez még egy ceruzát helyeztem a jegyzetemre, hogy időközben tudjam jelölni azokat a dolgokat, amikkel már elkészültem.

Összegzés

Ez egy olyan feladat volt, amiről azt hittem, hogy nehéz lesz, de ugyanúgy voltam vele, mint a csattanós történettel. Végül pár perc alatt elkészültem vele. Ennek az volt a nehezebb része, hogy két valamennyire egymáshoz kapcsolódó képet találjak, amelyek mégis különböznek, de sikerült.

Mára ennyi, még azért így is lesz hátra 359 db. Remélem egyszer mindet sikerül befejeznem.

22 dolog, amit 22 év alatt megtanultam

Ma van a huszonkettedik születésnapom, és ha már így „öregszem”, összeszedtem 22 db dolgot, amit eddigi életem során megtanultam.

„Menj már, még gyerek vagy! Mit tudsz te az életről? Ennyi idősen maximum azt tanulhattad meg, hogyan kell késsel és villával enni.”

Nos, lehet. De inkább nem. Úgy gondolom, hogy az érett gondolkodás nem kor függő. Azt tudom, hogy nagyon fiatal vagyok. De miután már történt az emberrel nem kevés komoly dolog, másképp tudja szemlélni a világot. És rólam tudjátok, hogy pontosan ez a helyzet. Az elején nem is tudtam, hogy lesz-e ebből bejegyzés, csak elkezdtem írni a listát. Mondom, ha megtelik, akkor kirakom, ha nem, akkor ezt most kihagyom. De összegyűlt, és talán még én is egy kicsit meglepődtem.

Akár egy tizenhat éves is írhatott volna hasonlót, ha már történtek vele olyan dolgok, amelyektől hiteles az, amit ír.

Azt tudom, hogy egyelőre még nem írtam arról, hogyan érzem magam mostanában – ezt nemsokára pótolni fogom -, de a pontokból is látni fogjátok, hogy próbálom már sokkal pozitívabban szemlélni a dolgokat. Az elmúlt hónapokban már tényleg őszintén boldog voltam. Kicsit azért is írtam össze ezt a listát, hogy a korombélieknek, fiatalabbaknak – de akár még az idősebbeknek is – segíthessek valamennyire. Mert az a rengeteg negatív, ami bennünk van, az szépen lassan felemészt. Muszáj megtanulnunk elengedni.

Ezt a listát tényleg saját tapasztalatok alapján írtam össze. Rossz családi körülmények, csalódás kamu barátokban, párkapcsolati krízishelyzetek. Mind egy kicsit padlóra küldtek. De igyekszem ezek alapján élni most már. Nem mondom azt, hogy mindig sikerül. Lehetetlen is mindig minden pontnak megfelelni. De valahol el kell kezdeni. És jó, ha van egy ilyen lista, amire rá tud az ember pillantani, amikor nem úgy alakul az élete, ahogyan szerette volna.

Íme a 22 dolog, amit 22 év alatt megtanultam:

1. Attól, hogy nem foglalkozunk egy adott problémával, még nem szűnik meg létezni, sőt, néha csak rosszabb lesz. Ez éppen olyan, mint amikor a feladatainkat folyamatosan halogatjuk, aztán egyszerre zúdul ránk minden.

2. Nem az számít, hány barátod van, hanem, hogy ők milyen emberek. Neked is elég lenne egy megcsonkított kéz ahhoz, hogy az ujjaidon megszámold, ki az, akire bármikor számíthatsz? Együtt érzek. De ez nem baj, hiszen ők, ha tényleg olyanok, mindig veled lesznek.

3. Az, hogy sokszor nem értenek meg az emberek, nem feltétlenül a te hibád. Nem kell görcsösen akarni, hogy mindenki elfogadjon, hisz mindenki másmilyen.

4. Amint elkezdesz foglalkozni azokkal, akik le akarnak húzni, rögtön az ő szintjükre zuhansz, és ők nyernek. Nem éri meg.

5. Akkor érted meg igazán, mit is jelent számodra valaki (vagy akár valami), amikor elveszíted, vagy nagyon közel állsz az elvesztéséhez.

6. Nem várhatsz el mástól olyat, amit te magad nem tennél meg érte. Nem várhatod, hogy tökéletes legyen, ha te sem vagy hibátlan. Főleg, ha nem is vagy megelégedve még önmagaddal sem.

7. Az igazi tudás nem tanulmányi átlag függő.

8. Ha van egy hobbid, amit épp nem űzöl, még nem szűnik meg a hobbidnak lenni. Csak akkor, ha már egyáltalán nem tesz boldoggá, és soha nem is térsz vissza hozzá. (Pl.: A blog indulása előtt több, mint három évig nem írtam).

9. Vannak olyan emberek, akikkel kár vitatkozni, vagy úgy általában az időt pazarolni rájuk. Az ilyeneket el kell engedni.

10. A látszat soha nem fogja szebbé tenni a valóságot. Facebookon bárki lehet gazdag és gyönyörű. Na meg felhőtlenül boldog.

11. Az iskolában sokkal több a követelmény, sokkal nagyobb a nyomás, mint a munkahelyen.

12. Saját lábon állni borzalmasan nehéz, főleg kezdetben. De – már csak az előző pontra is hivatkozva sem lennék újra tinédzser.

13. Mindenre van elég idő, amire szánni is akarunk. A felesleges telefon nyomkodásra szánt idő fordítottan arányos a hasznosan eltölthető szabadidő mennyiségével.

14. Az introvertáltság nem feltétlenül csak az emberekkel való kommunikációban mutatkozik meg, hanem abban is, milyen a lelkiállapotunk a társaságban eltöltött idő után, akár otthon, egyedül.

15. Nem várhatod, hogy elfogadjanak, ha te magad is előítéletes vagy másokkal.

16. A bizalmat nehéz elnyerni, de nagyon könnyű elveszíteni. Legyen szó családról, munkahelyről, párkapcsolatról vagy barátokról.

17. Mindig két lehetőséged van. Változtatsz azon, ami nem tetszik az életedben, vagy nem csinálsz semmit. De utóbbi esetben nem ér panaszkodni.

18. Ha már az elején negatívan állsz valamihez, akkor tényleg nem fog sikerülni.

19. Amikor évtizedekig szégyellnivaló körülmények között élsz, akkor jogosan alakul ki benned az az érzet, hogy meg vagy bélyegezve. Viszont az csakis rajtad áll, hogy ki tudsz-e lépni ennek az árnyékából.

20. Muszáj meghúzni a határt valahol, és néha nemet mondani. Mert lehetetlen mindenki kérését teljesíteni.

21. Ha nem akarsz csalódást okozni, akkor ne ígérj olyat, amit előre tudsz, hogy nem fogod tudni teljesíteni.

22. Egy párkapcsolatban mind a két félnek egyenlőnek kell lenni.

Egyperces - Kicsi tulipán

Most csak egy rövidke novellát hoztam nektek, de remélem, hogy tetszeni fog.

Kicsi tulipán

Még tél volt, amikor gyökeret eresztett és elkezdte csíráját bontani a kis hagyma. Szüksége lett volna a napfény melegére. Vagy egy üvegházra. De csak a zord és hideg idő maradt számára, amit muszáj volt elviselnie.

Jött a tavasz. És ő fejlődésnek indult. Kibújt a föld alól és kíváncsian tekintett az ismeretlen világra. Még csak szára volt és levele, amikor szembesült az első csapással. A tavasz, amelyben bízott, átverte. Kegyetlen jeges viharral sújtotta a vidéket, és nem kímélte őt sem. Több levele is letört, majdnem maga is belehalt. De a gyökereivel erősen kapaszkodott, és így életben maradt.

Szükség volt egy kis időre, hogy helyre jöjjön. Tovább fejlődött. Megjelent rajta a bimbó, és a virága egyszer csak elkezdett kinyílni.

Arrafelé legelészett pár buta jószág. A kicsi tulipán rosszat sejtett.

Igaza lett. A gyönyörű piros virágát egyszer csak leharapták. Fájt neki. Pár méterrel arrébb a tettes már ki is köpte, és átgázolva a megcsócsált virágon haladt tovább, mintha mi sem történt volna. De a tulipán gondolta, hogy lehetett volna rosszabb is.

„Egyszer majd lesz újra szép virágom.”- mondta, reményt adva saját magának.

Egy másik csapat buta jószág másnap arra kóborolt. Ezúttal a tulipán megmaradt szárát és leveleit letaposta a csorda. A kis zöld növény a föld színével vált egyenlővé.

Kezdte elveszíteni a reményt, de amíg érezte, hogy a gyökere stabilan kapaszkodik, nem adta fel.

Már hetek is elteltek, a tulipán kezdett magához térni. Ekkor egy kutya szaladgált vidáman a környéken. Gödröket is ásott. Ott is elkezdett kaparni, ahol a kicsi virág gyökeret eresztett. Már kint volt a felszínen. Nem volt mibe kapaszkodni tovább. Azt hitte, itt a vége. Nem bízott már semmiben. Kezdte elengedni az életet, ami addig is végig csak szenvedést hozott számára. De ekkor valami történt…

Odalépett a kutya gazdája és meglátta a megviselt hagymácskát, amelyről már a zöld szára is letört. Felvette és gondosan becsomagolta, majd hazavitte magával. Elültette egy cserépbe, meleg helyre tette, és gondoskodott róla.

A kicsi tulipán új erőre kapott. Ismét képes volt szárat, leveleket és virágot növeszteni.

Többé nem árthatott neki se hideg, se vihar, se az állatok. Az új gazdája pedig minden nap csodálattal nézte ezt a gyönyörű és erős teremtést…

Kedvenc könyvsorozataim - Book Tag #2.

Ágika, a Life next to us írója már ezer éve kihívott egy Book Tag-re (csak másfél hónap, de akkor is rég volt), amit most szeretnék is teljesíteni.

A Book Tag neve: Kedvenc könyvsorozataim

Van egy megadott séma, amely szerint be kell mutatni őket, a sorrend mindegy. Valószínűleg amúgy se tudnék sorrendet felállítani, így csak úgy írom őket, ahogyan eszembe jutnak.

Jamie McGuire – Gyönyörű sorscsapás és Maddox testvérek

Kiadó: Maxim

Magyarul megjelent részek: 9

Címkékben: New adult, romantikus, kortárs, erotikus

Amiért szeretem: Igazából ez volt az a regénysorozat – ha a Maddox testvéreket is hozzáveszem -, amely az elmúlt években végig kísért, mert mindig kaptam egy újabb és újabb darabot a történetből, tágult a látótér, mindig tudott valami újjal előállni az írónő. És ami a legjobb, kaptam öt – Shepleyék történetével összesen hat – szerelmi történetet, amik hasonlítottak, de mégis mások voltak. Rengeteg szerethető karakter van benne, akik mind egy nagy család része. És ez a történet végig azt az érzésemet táplálta, hogy én is ehhez a családhoz szeretnék tartozni.

A Gyönyörű búcsúzást még nem olvastam, viszont ez az egyetlen (vagy kettő, mert két sorozatnak tekintik) könyvsorozat (egyelőre), amelynek megvan az összes kötete!

Leiner Laura – A Szent Johanna gimi

Kiadó: Ciceró, L&L

Magyarul megjelent részek: 9

Címkékben: kortárs, humoros, ifjúsági, romantikus, naplóregény

Amiért szeretem: Ez volt az a sorozat, amely megszerettette velem az olvasást. Tinédzser éveim elején óriási szükségem volt erre a regénysorozatra, hogy kicsit magamra ismerjek benne, és ezáltal jobban megismerjem saját magamat is. Felnőtt fejjel, ha visszatekintek rá, akkor először csak fintorgok egyet, hogy mégis miért szerettem. De aztán mégis rájövök, hogy még ha néha sok is a dráma, ez egy szerethető történet, ami egy szerethető iskolában játszódik egy szerethető közösségben. Esetleg említettem már, hogy az írásmód is szerethető? Épp az első kötet újra olvasásánál tartok, és nem érzem a kényszert, hogy kihajítsam az ablakon, pedig nagyon sok tiniregény ezt az érzést váltotta ki belőlem. Ezen még mindig tudok jókat mosolyogni, és szerintem ez jó.

Colleen Hoover - Hopeless

Kiadó: Könyvmolyképző

Magyarul megjelent részek: 3

Címkékben: New adult, romantikus, kortárs, erőszak

Amiért szerettem: Az első, és azóta is a kedvenc CoHo regényem volt. Igazából mindig úgy vagyok, hogy bizonyos regény típusokhoz más-más hangulat kell. És ez a regénysorozat elkapott egy olyan időszakomban, amikor nagyon mélyen hatni tudott az érzéseimre. Az első kötetnél nem jöttek ki a könnyek, de belül éreztem a fájdalmat, amit a regény éreztetni szeretett volna. Nekem a második kötet azért is tetszett jobban, mert ott már ki is tört belőlem a sírás. Szóval igen, egy lélekig hatolóan szomorú, de közben elképesztően romantikus történetet tárt elém az írónő. És az okozott élményt még egyszer semmi nem adhatja vissza, de örülök, hogy átélhettem.

Sarah MacLean – A csábítás kilenc szabálya

Kiadó: Könyvmolyképző

Magyarul megjelent részek: 3

Címkékben: 19. század, Anglia, történelmi romantikus, erotikus

Amiért szerettem: A harmadik kötet még várat magára, de tudom, hogy azt is annyira fogom szeretni, mint az első kettőt – leginkább az elsőt. Igazából olvasás terén átesek időszakokon. Most például hosszú idő után ismét van kedvem ifjúsági regényeket olvasni, pedig volt, amikor már a pokolra kívántam őket. De egy valami azt hiszem, örök marad már az életemben, és ezek a történelmi romantikus regények. És ebből az első kóstolót pont ez a sorozat adta nekem. Valamiért egyszerűen imádom már a korszakot magát, azt, hogy nem a mai időben játszódik, hanem egy olyanban, ahol tulajdonképpen minden tilos volt. Ezáltal tudnak bele plusz izgalmat csempészni azzal, hogy bujkálni kell, mert bármikor bárki rajtakaphatja a szerelmes párt. És ez nekem annyira tetszik. Plusz ezek – az olyan történelmi romantikus regények, amelyek erotikusak is – úgy vannak megírva általában, hogy jókat szoktam mosolyogni is rajtuk.

Lisa Kleypas – Wallflowers

Kiadó: GABO

Magyarul megjelent részek: 6

Címkékben: 19. század, Anglia, történelmi romantikus, erotikus

Amiért szerettem: Ha a címkékre nézünk, azt hiszem, mondanom sem kell, hogy miért kedvelem ezt a sorozatot is. A csábítás kilenc szabálya után eltökélten kerestem a hasonló regényeket, és nincs is más, ami jobban illene ebbe a kategóriába, mint ezek. Csak három történet helyett itt hatot kapunk – hetet, ha azt is figyelembe vesszük, hogy az első kötetben duplázzák az élvezetet. Még ebből sem olvastam az összeset, csupán az első kettőt, de tudom, hogy mindegyiket ugyanúgy imádni fogom!

A kihívottam most mindenki, akinek tetszik, és szeretné kitölteni.

Hogyan készíts menő képeket a közösségi oldalakra 2. (Haladóknak)

A közösségi oldalakon folyamatosan változnak a trendek, ezzel a tömegesen megjelenő fényképek stílusa is. Az előző bejegyzésben próbáltam "örökzöldeket" hozni, de az a néhány beállás és póz korántsem fedi le a népszerű Facebook és Instagram képek összességét. Ezért hoztam még néhányat, hogy biztosan menők lehessetek, és ennek eléréséhez legyen miből szemezgetni.

Mielőtt tovább olvasnád azonban mindenképp nézd meg az első részt - ha még nem tetted -, hiszen az alapokat ott sajátíthatod el!

A párkapcsolattal kezdeném, hiszen az az előző posztból egy az egyben kimaradt. (Micsoda? Nincs pasid? Azonnal irány fel a Tinderre, és ha két órán belül nem lesz máris egy "örökkéimádlakszerelmem" pasid, akkor add is fel, soha nem érhetsz fel a népszerű Insta-lányokhoz.).

#withmylove #forevertogether

Ha megvan az áldozat, akkor minden egyes együtt töltött perceteket oszd meg valamelyik - de inkább az összes - közösségi oldalon, ahol fent vagy.

Elsőként jelentkezz be mindenhonnan, bárhová is mentek, ha a sarki kisboltba, akkor is, mert egyszerűen mindenki kíváncsi rá. Az se rossz, ha élő adást indítasz, amikor olyan eseményen vesztek részt, ami irigylésre méltó. Muszáj a követőknek azt hinni, hogy ők ezt soha nem tehetik meg, hogy ilyen kiváltságosak csakis ti lehettek.

Vegyük a képeket. Ezek azt hiszem klasszikusak, és legalább az egyikbe mindenki belefutott már valahol.

1. Fogd a párod kezét, miközben ő vezet, a képen ne csak az a romantikus elem legyen rajta, hogy kéz a kézben utaztok, hanem a kocsi kormánya, hogy lássák, neked BMW-d, Audid vagy Mercedesed van. De leginkább BMW-d. (Ez is egy BMW, csak rossz logót raktak rá).

2. Álljatok a tükör elé, te legyél elöl, a fiú mögötted, és védelmezően karoljon át. Te mindenképpen a telefonodat nézd, a barátod pedig vagy a tükörbe nézzen, vagy adjon neked egy puszit, mindkét megoldás tökéletes. Azért fontos, hogy te legyél elől, mert neked kell a kisebbnek és törékenyebbnek lenni, akit meg kell védeni, mert az aaaannyiiiira romantikus.

Sajnos közöttünk csak hét centiméter magasságbeli különbség van, így behajlított térdekkel hajtottam végre a gyakorlatot. Mindenképp olyan pasit keress magadnak, aki vagy húsz centivel magasabb., mert a látszat a fontos! Nyilván egyszerűbb, ha te magad is csak 160-165 vagy. De nem tehetek róla, hogy magasra nőttem...

3. Hátulról fotózott kézfogós, sétálós kép. Azt a látszatot kell keltenie, hogy a pasid "lesifotót" csinált rólad, nem pedig egy előre megbeszélt és beállított kép. És mennyire cuki, ezt azonnal meg kell osztani, mert senki más fiúja nem csinál ilyesmit, csak a tiéd, és ennél romantikusabb dolog nincs is a világon...

4. Egyencipő. Egyforma márka, egyforma szín. A fenébe, nekünk csak egyforma márkára futotta... Lényeg, hogy a követőitek pusztán abból, hogy egymással szembe állított lábaitokat fotóztátok, rögtön oda fogják képzelni az egész testeteket. Ahogy egymás szemébe néztek - és nem a telefont bámuljátok, hogy jó lesz-e a kép -, és mindjárt megcsókoljátok egymást.

Ha már az előbb szóba került a kocsi. Fotózd le a poharas üdítődet - de inkább a poharas kávédat -, miközben vezetsz, vagy szimplán fotóztasd le magad valakivel, miközben vezetsz - lényegtelen, hogy nincs jogsid, csak menőzöl más kocsijának vezetőülésén. Itt is fontos, hogy valami drága luxusautó legyen, különben nem menő. De a legjobb, és abszolút a kedvencem, amikor az anyósülésen utazol, teljesen szabályellenes pózban, mondjuk a lábaidat felrakod a műszerfalra. Buzdíts nyugodtan másokat erre. Egy esetleges balesetnél növeljük az esélyt a halálra. És ha már baleset és kocsik, mindenképp csináld meg az "In my feelings challange"-et, anélkül soha nem lesz elég követőd.

#funnyfaces

Vágj teljesen lehetetlen, "vicces" fejeket. Vagy legalábbis, amire a többség azt hiszi, hogy az. Ilyenkor jön az, hogy "te végre megmutatod az igazi arcodat is, nem csak pózolsz, annyira természetes, humoros és szerethető ember vagy", miközben mindezt ugyanúgy csak a kamera és a követőid kedvéért teszed.

Ha szerencsés vagy, és hajlékonynak születtél, akkor mindenképp mutasd meg, mit tudsz. Mert akkor azok a lányok, akik még lehajolni is nehezen tudnak, szimplán azért, mert nem olyan rugalmasak az ízületei, szintén még értéktelenebbnek fogják gondolni magukat. A híd és a spárga mondjuk nagyon alap, ha több lájkot akarsz bezsebelni, akkor mindenképpen valami extrémebb mutatványt hajts végre. Mondjuk elég népszerű a kézenállás, miközben a lábaid és a feneked a falnak támasztod, vagy amikor szintén kézenállásban a levegőben csinálsz spárgát.

Fotózd le magad a próbafülkében. Még jobb, ha kiraksz Insta-sztoridba összeszerkesztve két képet, és megkéred a követőidet, hogy szavazzák meg, melyik a jobb, melyiket vedd meg. Minél drágább helyre menj, minél márkásabb ruhát vegyél magadra, és még ha nem is veszed meg, hitesd el velük, hogy ott lóg már a szekrényedben a darab. (Én sajnos egy kínaiban voltam, azt a felsőt meg is vettem, ami alapból se lett volna drága, de 30% kedvezmény is volt rá).

Ha elmész valahová nyaralni, nem maradhat ki, hogy a tengerparton ülsz, hátad mögött megtámasztod magad, miközben valaki lő rólad egy képet. Az egyik lábad legyen kinyújtva, a másik behajlítva, és mindenképp nyomd ki a melleid. Ha nem futja drága nyaralásra, akkor is keress valami szép, vízközeli helyet!

#szerelmem #életem
(Köszönöm Dórinak, amiért megengedte, hogy Macsó is szerepeljen! <3)

Nem hagyhattam ki a kutyás képet. Mindenképpen valami ölebed legyen, yorki, csivava, de a legjobb egy pomerániai törpespicc. Mutasd meg a világnak, hogy te mennyire gondoskodó vagy, és hogy nálad jobban senki nem szereti a kis kedvencét. Egy kutyus vagy egy kisgyerek - a kisgyerek még inkább, főleg, ha már tizenöt évesen keresztanya vagy - garantáltan megduplázza a lájkaid számát!

#nomakeup

Direkt ezt hagytam a végére, mert erről azért van mit beszélni. Előástam az ezer éves sminkcuccaimat, egyetlen kép erejéig, és vagy fél órán át sminkeltem, aztán le is mostam, amikor elkészült a kép.

Azzal nem is lenne baj, ha valaki egy natúr sminket felvisz, bár ahhoz se rakja oda, hogy #nomakeup, mert van rajta. De kíváncsiságból rákerestem instagramon erre a hashtagre, és tényleg hozott ki olyat, akinek még csak nem is természetes sminkje, hanem tényleg tűzpiros rúzs, egy kiló alapozó, festett szemöldök és minden, amit el tudtok képzelni az arcán volt, és betette alá a nomakeup hashtaget.

Mivel ez az utolsó bejegyzésem a témában, így nem hagyom úgy, mindenféle iránymutatás nélkül a bejegyzést, mint az elsőt. Különben nem lenne semmi értelme, azon kívül, hogy akit nem érint a téma, az jót nevet rajta.

Az egyik legnagyobb probléma talán az, hogy egy menő kép kedvéért életveszélyes helyzetekbe is sodorják magukat a fiatalok. Hány olyan esetről hallottunk már, amikor felmásztak magas épületek tetejére egy kép kedvéért, és az volt életük utolsó fotója? Az, hogy a kocsiban így pózolunk, ahogyan mutattam, semmiben nem különbözik attól. Ugyanúgy életveszélyes, ha vezetés közben fotózgatod magad, nem úgy utazol, ahogy kellene, vagy szimplán megcsinálod az "In my feelings"-et. Azért, mert láttál egy-két idiótát, akik ezzel próbálnak lájkokat gyűjteni, egyáltalán nem kell az ő példájukat követni. Mert ha te is megcsinálod, és meg is osztod, akkor te magad is arra ösztönzöl másokat, hogy csinálják, és ez egy örök körforgás marad.

A másik, ha te azt érzed, muszáj megmutatnod a világnak, mennyire boldog párkapcsolatban élsz, akkor egyáltalán nem élsz boldog párkapcsolatban.  Pontosan az a pszichés berögződés ismerhető fel benne, hogy nem érzed jól magad, félsz, hogy másoknak feltűnik, hogy nem is vagytok egy álompár, és ha nem osztasz meg egy képet, akkor azt fogják hinni valami probléma van. Pedig tényleg az van. És azon a lájkok nem segítenek, csak te magad.

Végül pedig, attól, hogy megtanultad szépen sminkelni magad, és előnyösen fotózni, a valóságban egyáltalán nem leszel szebb. Sőt, a saját önbizalomhiányodat ráaggatod másokra is. Úgy fotózod magad, hogy szebbnek tűnj, hogy mindkét nem álmélkodva nézze a képeidet. A pasiktól kapott pozitív visszajelzés önbizalmat ad neked, az pedig, hogy a lányok is olyanok szeretnének lenni mint amilyen te vagy - a képeken -, még többet. De ezt mind azért csinálod, mert egyáltalán nem vagy megelégedve magaddal, és függsz attól, hogy mit gondolnak rólad mások. Emellett, mivel egy illúziót keltesz a képernyőn, a hozzád hasonlóan önértékelési zavarban szenvedő lányokat még nagyobb lelki válságba taszítod.

Annak kellene terítéken lennie, milyenek is a nők valójában. Hogy nem kell töménytelen mennyiségű smink a szép archoz, nagyon minimális is megteszi. Hogy nem kell se filter, se Photoshop, mert természetes valójában szép mindenki. Hogy a karcsúbb alakhoz nem kell salátán és chia magon élni, mert vannak sokkal táplálóbb egészséges ételek is, plusz edzés nélkül a diéta nem is ér sokat. És persze azt, hogy ha valaki túlsúlyos, akkor sem szörnyeteg, nem olyan valaki, akit ki kell taszítani a társadalomból. Ezekért már sokan küzdenek, de még  sincs akkora sajtóvisszhangja, mint a "másik oldalnak". A szépségipar be is csődölne, ha azt mutatnánk, hogy mindenki úgy szép, ahogy van. Mert akkor egyetlen terméket sem tudnának eladni. Ezért ők is alávaló módon lecsapnak az ilyen önértékelési zavarral küzdő lányokra, és elhitetik velük, hogy csak akkor lehetnek szebbek, ha agyonsminkelik magukat, ha koplalnak, ha a koplalás mellet még szednek fogyasztó kapszulákat stb. És ez nagyon nincs rendben.

Boldog könyvfüggő vallomásai - Book Tag #1.

Sziasztok!

Kihívtak életem első Book Tagjére, és annyira örülök neki! Mindig néztem molyon, hogy csinálják, és vágytam rá, hogy valaki végre gondoljon már rám is. Tudom, hogy másoknak egyébként fura lehet, elgondolkozhat, hogy ebben mégis mi a jó, de szerintem jópofa dolog. Ez olyan, mint régen, 2012-2013 körül, amikor a blogger közösségben terjedtek a „díjak” a rengeteg kérdéssel, és a végén tovább kellett adni másoknak. De ez szerintem attól azért jobb. Főleg, mert könyvekről van szó!

Szóval ez úton is köszönöm a kihívást Kriszti515-nek, az ő teljesítését itt olvashatjátok.

1. Miért szeretsz új könyveket venni?

Mert miért ne? Egyébként én nagyon sokáig csak a kötelezőket olvastam. Volt azt hiszem három Pony Clubos könyvem, de azokat sem olvastam. Anyám mondogatta mindig, amikor mentem volna valahová – ami egyébként is ritkán volt -, hogy ha annyira unatkozom fogjak meg egy könyvet és olvassak. Egyébként neki voltak könyvei, nagyrészt Danielle Steel kötetek, amik nem érdekeltek. Így egyszer nekikezdtem az egyik lovas könyvnek. Aztán még elolvastam vagy négyszer, mert nagyon megtetszett, és nem is igen volt más könyvem. Szóval, amikor már igazán rám tört az olvasási láz, akkor már volt internetünk, és tudtam nézelődni, milyen könyv lenne az, amit szívesen elolvasnék. Akkor minden tele volt A Szent Johanna gimi hetedik kötetének megjelenésével, így rákerestem az elsőre. Pont abban a korban voltam, hogy érdekeltek az ilyen történetek, így hát engem is magával ragadott ez az őrület. Hetekig sírtam és könyörögtem anyának, hogy vegye meg nekem. Mással nem igazán tudtam érvelni, csak azzal, hogy ő akarta, hogy olvassak. Igazából máig nem tudom, hogy sikerült elérni, de sikerült. Azóta is ott van a polcomon, dedikálva. Persze, amint kijöttünk a könyvesboltból, és én boldogan szorongattam a kötetet, leszögezte, hogy ő soha többé nem vesz nekem könyvet, mert nem milliomos, hogy ilyesmire költsön. Ha annyira olvasni akarok, iratkozzak be a könyvtárba. Ez volt életében az egyetlen normális, értelmes gondolat. Szóval, ha mást nem, legalább az olvasást neki köszönhetem.

Így nagyon sokáig csak könyvtárba jártam, akkor kezdtem el könyveket kapni és venni, amikor a barátom belépett az életembe. Az első évfordulónkra két könyvet vett nekem. Aztán már én sem tudom, hogy hogyan, vagy milyen sorrendben szereztem be őket, de elkezdtem én is venni, meg tőle vagy a barátaimtól is kapni, és ma már közel harminc könyvem van – úgy hogy nem egyet adtam már el.

Igazából nem tudnám megmagyarázni, miért is szeretem venni őket. Szimplán jó érzés, hogy nem vagyok arra utalva, hogy más visszavigye a könyvtárba, nem kell esetenként szakadt vagy piszkos könyvet olvasnom. És jó látni a saját polcomon azokat a példányokat, amik nagy kedvenceim. Mert megesik, hogy egy-egy kötetet úgy veszek meg, hogy korábban már olvastam, de kényszert érzek, hogy a polcomon legyen, mert IMÁDOM!

2. Milyen gyakran vásárolsz új könyveket?

Ez abszolút pénzfüggő. Például áprilisban hét könyvet is beszereztem, mert pont KMK szeretetakció volt, meg a Libris pontok beváltási ideje is lejárt volna, és a párom akkor kapta meg az éves bónuszát, így hát nem volt mit tenni. De azóta is csak egyet vettünk – a többi csere vagy ajándék volt mástól, szóval nem ér. De amikor nagy akciók vannak, akkor pénz ide vagy oda, kihasználom őket.

3. Hol szeretsz jobban vásárolni – könyvesboltokban, vagy webshopokon.

Webshopokon. Nincs bajom a könyvebolttal, de én például a Libribe is úgy rendelem a könyvet, mert ha mást nem, legalább 5% lejön az online rendelés miatt. A KMK-s könyvekről nem is beszélve, amik nagy kedvenceim, és soha nem vettem még könyvesboltban teljes áron, amikor az oldalukon mindegyik könyvön legalább 16% kedvezmény van. Tudjátok, minél többet spórolunk egy könyvön, annál több marad egy másik könyvre! ;)

4. Van kedvenc könyvesboltod?

Ha könyvesboltot kell mondani, akkor van a városunkban egy LapX könyvesbolt nevű hely, ahol minden könyv 20%-kal olcsóbb. Nagyon hangulatos, picike sarki bolt, de szeretem. Ott vettük még annak idején A Szent Johanna gimit. A Libri csak a törzsvásárlói kártya miatt jó, de egyébként soha nincs semmi normális akciója. Szóval maradok az online rendelésnél.

5. Szoktál előrendelni?

Nem igazán, mert nem szoktam úgy lenni a könyvekkel, hogy nekem ez megjelenés után azonnal kell. Egyszer rendeltem elő, Lackfi János és Vörös István – Szilágyi Örzsébet e-mailjét megírta verseskötetét, mert – a Librinek talán egyetlen értelmes meghirdetett akciója volt – minden ötödik előrendelő megkaphatta ajándékba, dedikálva. Sajnos nem nyertem, de nem bántam meg, hogy megvettem, mert fantasztikus.

6. Van havi limited?

Egyszer már megbeszéltük, hogy vehetek havi egy könyvet, de mivel nagyon rossz voltam áprilisban, így már az is érvényét veszítette. Nem tudom, egyáltalán mikor kapok megint könyvet. Közeleg az évforduló szívem, és tudom, hogy ezt olvasod. *boci szemekkel néz*

7. Hogy állsz a könyvvásárlási tilalommal – szoktál élni vele?

Persze, amikor spórolás van, akkor spórolás van. Éppen ezért voltam olyan pofátlan, amikor Budapesten voltunk az Árkád Libriben – mert muszáj megnézni még egyszer, mégis csak tízszer nagyobb, mint szeretett városomban lévők -, és a barátom mondta, hogy ha szeretnék könyvet, akkor vesz, én hevesen bólogattam, hogy igen, szeretnék! 

8. Milyen hosszú a kívánságlistád?

Szerintem rövid, egyesek szerint brutálisan hosszú. Nem értem mi baja az embereknek, láttam már nem kevés, sokkal hosszabbat. Most 47 könyv van rajta.

9. Melyik az a három könyv (a kívánságlistádról vagy az előrendeltek közül), amiket most azonnal a magadénak akarsz tudni?

Komolyan? Mind a 47-et. Egyébként nagyjából igyekszem mindig sorrendbe rakni, szóval az első három elem, ezek pedig:

Budai Lotti – Shirzan szerelme

Lisa Kleypas – Botrány tavasszal

Arthur Golden – Egy gésa emlékiratai (részt veszek ajándékozós eseményen, és ez meg van jelölve, hogy megajándékoznak vele, szóval erre már nem kell sokat várnom!)

Az én kihívottaim pedig:

K. A. Hikari az Írásaim tárháza írója

Ágika a Life Next To Us írója

Ewerglow a Chronicles of a Bookshelf írója

gyargret a molyról

és Hóvirág72 a molyról

Ha valakit már esetleg kihívott más, akkor bocsi!

Timi