50 dolog, ami boldoggá tesz (5/2.)

Furcsa lehet, de hiába vagyok introvertált, az esetek többségében rosszul érzem magam egyedül. Ha szomorú vagyok, mindig szükségem van valakire, akinek kiönthetem a lelkem, és ugyanez igaz a boldogságra: az örömeimet is szeretem megosztani. Akár online, akár személyesen, jó, ha van társaságom, és általánosságban jól érzem magam emberek között – ha azok a számomra megfelelő emberek. Az előző részben szereplő tételekre talán összefoglalva mondhatjuk, hogy az ötven pont közül az a tíz szerepelt, ami az abszolút top tíz dolog, ami boldoggá tesz. Ezt a második csoportot kategorizálhatnánk úgy is, hogy azok a tevékenységek, amelyek közösséggel kapcsolatosak:

11. Intimitás

Nem (csak) szexuális értelemben. Amikor azon voltam, hogy meghatározzam, mi is a szeretetnyelvem, az elején bizonytalan voltam, mert legalább hármat az ötből rá tudtam volna húzni a személyiségemre. De ahogy telt az idő, és nyitott szemmel jártam, jobban odafigyeltem az erre utaló jelekre, szinte teljesen biztossá vált számomra, hogy az érintés az én szeretetnyelvem. Ez azt jelenti, hogy én egy öleléssel, simogatással, vagy esetleg puszival tudom a legjobban kifejezni, hogy mit érzek a másik fél iránt, legyen szó szerelemről barátságról, vagy családról, mert ez számomra mind a három területen nagyon fontos. Ugyanakkor befogadni is ekképpen tudom a legjobban másoktól a szeretetet, ér ha kevés testi kontakt és a számomra fontos személyekkel, akkor hajlamos vagyok azt érezni, hogy nem vagyok elég fontos a számára.

Nagyon sok olyan emlékem van kicsi koromból, amikor ölbe vetettem magam másokkal. Hol keresztapám nyakába ugrottam, amikor jött hozzánk látogatóba, hol nagynénémet ölelgettem, de a legtöbbször a bátyám volt kitéve ennek, mert ő a szüleimmel ellentétben élvezte, hogy szó szerint a nyakán lógok. Bár apa ölbe nem vett – legalábbis emlékem nincs róla -, bújni hozzá bújtam a legtöbbet. Ha vihar volt, és féltem az ablak mellett aludni, vagy rémálom gyötört, mindig bebújtam a szüleim ágyába, kettejük közé, de mégis apát átkarolva, hogy újra el tudjak aludni. Az iskolába indulós reggeleken a szokásos búcsúpuszikon kívül néha nagyobb érzelemkitörésekkor a nyakába is borultam. Még tizenöt-tizenhat évesen is képes voltam a szeretetem azon formájával terrorizálni őt, hogy hirtelen ötlettől vezérelve átmásztam a saját ágyamról az övére, hogy néhány percig átölelhessem.

12. Közösséghez való tartozás

A való életben nem igazán ment soha a beilleszkedés. Sem óvódában sem általános iskolában, de még középsuliban sem sikerült úgy nyitni a többiek felé, hogy a közösség oszlopos tagjának vallhassam magam. Mindig csak igyekeztem túlélni egy-két emberrel. Ez mondjuk az érettségi után változott, és egyre csak jobb lett. Az egyik OKJ-s képzésen már egy általában hat fős társaság állandó tagja voltam, mellette voltak még barátaim, vagy akikkel jól kijöttem, a másik tanfolyamon pedig nehezebb volt olyan személyt találni, akivel nem találtam meg a közös hangot a csoporttársak közül. Amikor elkezdtem dolgozni, volt egy kisebb mélypontom ilyen tekintetben, de most saját magamhoz képest a kollégáim igen magas százalékával jóban vagyok – és vannak olyanok is, akiket a barátomnak tekintek.

Viszont, amíg nem álltam ilyen szinten a beilleszkedés terén, nem maradt más számomra, ha társaságra vágytam, mint az online tér. Gyerekként, nem sokkal azután, hogy végre nálunk is lett Internet, még az Ebnevelde és Cicanevelde fórumain voltam aktív felhasználó. Aztán belépett az életembe a Starity, nem sokkal később a Blogger. Ezek is hozzásegítettek pár ideiglenes virtuális baráthoz. A Twitteres korszakom elég sokáig tartott, és lehet, ma is ölni tudnék azért a több, mint 1.600 követőért, amit akkor ott bezsebeltem. Aztán felnőttem és egy pár hónapig az egyik társkereső oldal volt az első számú webes felület, ahová beszélgetni jártam. Ezek mellett a Facebook természetesen mondhatni a kezdetektől fogva ott volt főállásban, de ott nem éltem soha olyan igazi közösségi életet. Az a valódi ismerőseim és barátaim gyűjtőhelye volt, és általában nem spameltem agyon a hülyeségeimmel. 2016 áprilisában pedig a Moly szerelem volt első használatra, és azóta is töretlen a kapcsolatunk. Kihívásgazda és eseményszervező is rendszeresen vagyok, szoktam posztolni, és az olvasóim nagy része molyos felhasználó. És élvezem, hogy a moly-közösség egyik szerves tagja lehetek.

13. Eseményeken való részvétel

Ha már szóba került a moly.hu, akkor nem maradhatnak ki az ott megrendezésre kerülő események sem. A legtöbb szervezés általában ajándékozás, ahol virtuális húzás után küldünk csomagot a másik fél részére, de ez néha társulhat némi szerencsével, amikor megoldható a személyes átadás – de vettem részt olyanon, ahol eleve az összes résztvevő gyülekezett egy helyszínen, ahol megtörténtek az „ünnepélyes átadások”. Ezen kívül keringenek emlékkönyves események is az oldalon, ahol valaki egy üres noteszt útjára indít, egymásnak való postázgatással – vagy szintén személyes találkozókkal -, és a résztvevők alkotnak bele valamit, amit aztán mosolyogva olvasgathat, nézegethet később a tulajdonosa, amikor visszakerül hozzá. Igen, nekem is vándorolt egy ilyen könyvecském, és teljesen meghatódtam, amikor visszakerült hozzám.

Ami még jellemző, hogy random molytalálkozókat rendeznek. Ilyenen még nem volt alkalmam részt venni, de nagyon szívesen mennék, ha lenne a közeljövőben.

Természetesen a Molyon kívül is léteznek valós események, tudom, és biztosan van sok dolog, amin nagyon szívesen részt veszek, de elsősorban ezek csigázzák fel az érdeklődésemet. Nem vagyok átlagos.

14. Eseményszervezés

Csak egy dolog van, ami talán a részvételnél is jobb, ha én magam vagyok egy esemény szervezője. Két ajándékozást bonyolítottam le eddig – illetve ahogy az előbb említettem, nekem is járt vándorúton az emlékkönyvem 2017-ben -, és egyre magabiztosabbnak érzem magam ezen a téren. Bár az egyik esemény hagyott némi keserű szájízt maga után, de a lelkesedésem nem lankadt ezzel kapcsolatban, és már töröm a fejem, mi legyen a következő dolog, ami érdemes arra, hogy rányomjak az „Új esemény” gombra.

15. Másokon való segítés

Szociálisan érzékeny vagyok, és a legnagyobb erősségeim is egy érzelmi intelligencia teszt alapján a társadalmi felelősségvállalás valamint az empátia. Így talán nem olyan meglepő, hogy hatással vannak rám a környezetemben lévőkkel történő rossz dolgok, és szinte hivatásomnak érzem segíteni nekik – ahogyan csak tudok. Emellett persze boldoggá is tesz, ha akár érzelmileg, akár anyagilag támogatni tudok olyan embereket, akiknek szüksége van rá. Talán ezért is napirendi pont nálam jelenleg az önkéntes munka vállalása.

16. Gyerekek

És ha már önkénteskedés. Bár szívesen kipróbálom magam bármi ilyen jellegű munkában, azért van két dolog, ami kifejezetten vonz. Az egyik állatmenhely, a másik pedig gyermekkórház. Utóbbi azért, mert nagyon szeretem a gyerekeket, és szívesen is foglalkoznék velük. Eddigi tapasztalataim alapján, jól szót is értek velük, és a kisebb gyerekek szívesen is töltenek velem időt. Kedves vagyok és barátságos, ezért könnyen megbíznak bennem.

17. Koncertek

Nem sok koncertben volt részem eddig, de amin részt vettem, az mind hatalmas élmény volt számomra. Élőben, színpad előtt állva, miközben szinte egy karnyújtásnyira van tőled az előadó, sokkal nagyobb élmény, mint bekapcsolni a Spotifyt. Egy-egy koncerten bőven kiélhetem az éneklés iránti vágyam, és nem ciki szinte üvöltve énekelni a tömeggel.

18. Kihívások

Ha a blog fejléce alatti sávban lévő oldal füleket nézitek, nem véletlenül virít ott az alsó sorban egy „Kihívások” gomb is. Szeretek részese is lenni egy-egy book tagnek, vagy bármilyen más tagnek, vagy molyos kihívásnak – amelyek egyike ezt a bejegyzés sorozatot is ihlette -, de saját magam elé is szeretek ilyesmit felállítani. Mert még ha csak egy bugyuta, virtuális feladat is, jó érzés ezeket teljesíteni.

19. Beszélgetés

Primitívnek hangzik ahhoz, hogy egy ilyen listára kerüljön, bár szerintem jó dolog, ha az ilyen apró, jelentéktelennek tűnő dolgoknak is tudunk örülni. Ráadásul 2020-ban kevésbé jellemző a szóbeli kommunikáció az emberek között, ezért annyira nem is elborult gondolat, hogy egy-egy telefonbeszélgetésnek, de még inkább a személyes szóváltásnak tudok örülni. Nem minden helyzetben persze, mert ráadásul jellemzőbb rám, hogy írásban sokkal könnyebben és jobban ki tudom fejezni magamat. Viszont ettől még igényelem, hogy néha non-stop jártassam a számat valakinek. A barátnőimmel egy-egy hosszabb kihagyás után csak úgy repülnek a tartalmas beszélgetésekkel töltött órák, amikor kölcsönösen tényleg szó szerint „csacsogunk”. Ilyenkor általában nem érzem magam frusztráltan, és lelkileg feltölt.

20. Új ismeretségek

Nem, továbbra is félek az idegenektől. Viszont ez nem jelenti azt, hogy nem szívesen ismerek meg másokat. Általában, akikkel mostanában is jóban vagyok, már az első alkalommal megtaláltuk a közös hangot. Azt veszem észre magamon, hogy akivel ez első találkozásnál nem működik, az később sem fogja elnyerni a bizalmamat, mert teljesen elzárkózom majd a közeledéstől. Fontos az első benyomás, és ha az elején rossz érzésem van az illetővel kapcsolatban, képtelen vagyok a későbbiekben megbízni benne. De mindig nagy lelkesedéssel állok az előtt, hogy megismerjem az ismerőseim ismerőseit.