Top 10 könyv, amit 2010-2019 között olvastam

Egyik barátnőm ötlete volt, hogy mivel most lesz vége egy évtizednek, ne csak évzáró, hanem évtized záró könyves bejegyzést kellene írni. Így mától év végéig, ha semmi nem gátol meg minket benne minden nap hozunk egy darab könyves blogbejegyzést. A mai, első téma: A tíz kedvenc könyvem (lehetőleg, ami nem sorozat része), amit az elmúlt évtizedben olvastam.

Egyébként nekem olyan szempontból „könnyű” dolgom van, hogy a kötelező olvasmányokon kívül mindent az elmúlt tíz évben olvastam, mert 2012-ben szállt meg teljesen az olvasás szelleme.

Igyekeztem olyan könyveket választani, amelyek tényleg nagyon nagy hatással voltak rám valamiért, vagy fontos szerepet töltöttek be számomra.

10. Angela Dorsey: Egyedül

Mikor olvastam: 2008, 2009, 2010, 2011 (Tudom, kicsit csalás, de olvastam ’10 és ’19 között is. És majd megértitek, miért került fel a listára).

Fülszöveg:

„Édesanyja elvesztése óta Lauren igyekezett normális életet élni, s még boldogok is tudtak lenni az édesapjával. Mostanában azonban különös dolgok történnek, és Lauren rádöbben, hogy valaki követi. Ki lehet ez az idegen és miért éppen Laurent szemelte ki magának? Lauren megkönnyebbül, amikor az édesapja nagynénjéhez és nagybátyjához küldi el nyaralni. Várja, hogy találkozzon az unokatestvéreivel és örül, hogy az idegen oda nem követheti. Vagy talán mégis? A rokonoknál csodálatos meglepetés fogadja, emellett azonban egy nyomasztó rejtéllyel is szembe kell néznie. Vajon képes lesz megváltoztatni a sorsot és megakadályozni egy szörnyű tragédiát? Nincs sok ideje, de meg kell próbálnia…”

2012-ben A Szent Johanna gimi miatt iratkoztam be a könyvtárba. Az első kötetet kisírtam magamnak, de anya leszögezte, hogy soha többé nem vesz nekem könyvet. De az annyira tetszett nekem akkor, hogy muszáj volt elolvasnom. Hivatalosan mindig is onnantól számítom könyvimádatom kezdetét, de volt előtte egy másik könyv, ami már az olvasás irányába lendített.

Kezeket fel, ki volt még PonyClub tag gyerekkorában? Most lesütött szemmel beismerem, hogy a csomagokat soha nem a könyvek miatt rendeltem, hanem a cuki ajándékok miatt – gyerek voltam, na. Szóval az a három darab könyv, ami megvolt. sokáig semmit nem jelentett nekem. De ez a történet aztán mégis elkezdett érdekelni, és elolvastam. Jobb könyv híján újra és újra, főleg mert nagyon szerettem is. Számot nem tudnék mondani, de legalább hatszor biztosan, mire úgy voltam vele, hogy már kellene valami másik olvasmányt keresni magamnak. Szóval a lényeg, lehet, ha ez a könyv nincs, akkor ma sem olvasnék.

9. Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig

Mikor olvastam: 2010

Fülszöveg:

„Elkezdődik ​a kihallgatás. Az igazságtalan, sokszor nevetséges vádak zuhataga között Misi már-már összeomlik. De amikor apját, az ácsot is felemlegetik rossz példaként, és a debreceni kollégiumi hagyományokra hivatkozva gonosztevőnek nevezik, kitör és kijelenti, hogy ő nem akar debreceni diák lenni tovább.

Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig Egy kiváló író kiváló regénye. Nem tesz jót neki, hogy háziolvasmány, pedig Nyilas Misi példája nem is olyan távoli, ma is belerendül a világ, ha egy tiszta és becsületes gyermeknek csalódást okoz a felnőttek világa. Ez a csalódás és megrendült bizalom azonban újjáépíti a gyermeki lelket, s még ha – a szövegből kiérezhetően – nem is oldódik föl soha igazán, mégis új távlatokat nyit épp elkezdődött életében: az emberiség tanítója, a jóság apostola szeretne lenni, az édesanyjától kapott tanítást akarja továbbadni.”

Kötelezőek közül nem ez volt a kedvencem, de a top háromban benne van. Nyilván azért ez került a listámra, mert ez már belenyúlt 2010-be olvasásakor. Meg egy kicsit azért, mert azt tapasztaltam a környezetemben, hogy én vagyok az egyetlen, aki szerette ezt a történetet, és kíváncsi vagyok, hogy én most ennyire különc vagyok, vagy van más is, aki így érez.

A lényeg, hogy teljes mértékben tudtam azonosulni a főhőssel – még annak ellenére is, hogy ő fiú. Plusz Móricz írásaiban van valami különleges, ami vonz. Amikor azon gondolkozom, milyen klasszikust szeretnék olvasni, ő mindig elsők között jut eszembe.

8. Lackfi János – Vörös István: Szilágyi Örzsébet e-mailjét megírta

Mikor olvastam: 2017, 2018

Fülszöveg:

„Ez ​a kötet a magyar irodalom legismertebb verseit és azok átiratait tartalmazza. A kortárs irodalom kétszemélyes száguldó kommandója, a Lackfi János–Vörös István duó az Apám kakasa gyerekversátiratainak sikere után rávetette magát gimnáziumi kedvenceinkre meg nemkedvenceinkre, és az Ómagyar Mária-siralomtól az Erőltetett menetig maivá formálták a magyar irodalom legnagyobb verseit. Hány diák ismétli sziszegve, hogy tiszta szívvel betör, ha kell, embert is öl? Hányan ábrándoznak arról, hogy Párizsban járt az ősz? Hányan sóhajtják, hogy ez a sok szépség, mondd, mire való? Hányan viccelődünk vele, hogy isa, por és homou vogymuk, ez a három?

A vadonatúj versvariációk kicsit másról szólnak. Arról, hogy Isten áldd meg a magyart belső széthúzással. Vagy hogy na, srácok, még mi van széles e suliban szebb dolog az tornánál? Vagy hogy a tanárok idegére rámegyünk, rámegyünk, mert nincsen többé már agyunk. Vagy hogy megöl a dinófejű nagyúr. Vagy hogy Csaba bácsi nagy titokban a portfólióját mossa. Vagy hogy süvölt a tornéjdó a sztormi szkáj alatt. Vagy hogy lökött bulizásnak áldott szép ideje!

Röpdösnek a poénok, de nem csak ez a lényeg. Hanem hogy gúnyosan, merengve, örvendezve, mérgelődve, viccesen ámulhatunk rá közös dolgainkra, csapatépítő tréningre és budai büdösvízre, eltévedt zombira és hajnali gyilkosságra, sulibulira és világvégére. Életre, halálra.”

Nem voltam soha nagy verskedvelő – bár az utóbbi időben jobban szeretem magamat versben kifejezni, de más sajátot írni és másokét olvasgatni. Ezt a könyvet leginkább azért vettem meg, mert viccesnek tűnt. És az is. Első olvasásra az ember jót mulat a mai stílusban megírt sorokon. Aztán második olvasatra már kezdi észrevenni benne a gúnyt, a társadalomkritikát. Végül rájön, hogy nagyon is jó, vicces, de mégis komoly átiratok ezek.

7. Colleen Hoover: Maybe Someday – Egy nap talán

Mikor olvastam: 2019

Fülszöveg:

„A huszonkét éves Sydney élete maga a tökély: egyetemre jár, jó állása van, stabil kapcsolatban él egy remek sráccal, Hunterrel, és a legjobb barátnőjével, Torival közösen bérel lakást. De minden megváltozik, amikor rájön, hogy Hunter megcsalja, és egyik pillanatról a másikra el kell döntenie, hogyan tovább.

Sydney egyszer csak vonzódni kezd a titokzatos, jóképű szomszéd sráchoz, Ridge-hez. Nem tudja levenni róla a szemét, és valósággal megbabonázza a fiú szenvedélyes gitárjátéka esténként az erkélyen. Ridge sem közömbös iránta, és hamarosan ráébrednek, hogy több szempontból is szükségük van egymásra.

Az Egy nap talán egy szenvedélyes történet barátságról, megcsalásról és szerelemről, ami az első oldaltól kezdve beszippantja az olvasót Sydney izgalmakkal teli világába.”

Egyik barátnőmtől kaptam kölcsön, aztán mivel neki nem tetszett – én pedig egyszerűen imádtam -, meg is tarthattam némi Kinder csoki fejében. Colleen Hoover regényeivel való első találkozásom szerelem volt első olvasásra, és ez a szikra azóta sem hagyott alább. Kilenc könyvem van meg tőle, bár ebből sajnos egy olvasatlan egy pedig félig olvasott. Jelenleg ő a kedvenc írónőm, és nagyon készültem a dedikálásra, ami most novemberben lett volna, de sajnos egy tragédia miatt meghiúsult…

Na, de hogy a könyvről is beszéljek. Igazából meg tudom érteni azokat is – mint a barátnőmet -, akikre nem gyakorolt olyan mély benyomást, mert tudom, hogy engem leginkább azért szippantott ennyire be a történet, mert annyira mélyen ki volt benne fejtve a művészet. És egy másik művész – mint én – teljesen át tudja magát adni ennek az érzésnek. Nem tagadom, hogy ez volt az a könyv, ami a legutóbbi blogbejegyzésemet ihlette. És szerintem nem túlzok, ha azt mondom, hogy még most is egy kicsit a hatása alatt vagyok.

6. Charlotte Bronte: Jane Eyre

Mikor olvastam: 2013

Fülszöveg:

„A regény vadromantikus cselekménye, érzelmessége révén nagy sikert aratott. Címszereplője koldusszegény árvalány, akit egy komisz nagynéni nevel, majd beadja a lowoodi árvaházba. Jane tanítói oklevelet szerezve egy gazdag birtokos, Rochester házában lesz nevelőnő. A bonyodalmak viszont főként ezután kezdődnek…A bátor és tiszta, önmagához és szerelméhez mindig hű Jane vezeti el a XIX. század Angliájának világába az olvasót, aki az ő tisztán látó szemével figyelheti a kastélyok színesen kavargó társasági életét és a színes kavargás mögött megbúvó könyörtelen önzést.”

Bevallom nálam ritka az, hogy hamarabb olvasok valamit, mint ahogy látnám a filmet, főleg a klasszikusokkal vagyok így. Mert érdekelnek, de az olvasást inkább elnapolom, mint sok mindenki más is. De ez a regény pont egy kivétel. Mondjuk, ifjúságinak nehezen hívnám, bármennyire is rá van aggatva ez a címke is. És szerintem túl korán is olvastam. Várnom kellett volna vele pár évet, hogy azon a szinten álljak, hogy képes legyek megérteni, mi is történik. Ki tudja miért vonzottak már annyi idősen is az ilyen nyomasztó történetek. De mivel azóta már láttam a filmet is többször, több feldolgozásban is, így teljes képet kaptam. És az egyik legnagyobb kedvencem a klasszikusok közül – csak az Elfújta a szél előzi meg.

5. Szabó Magda: Abigél

Mikor olvastam: 2013, 2018

Fülszöveg:

„Ginát, az elkényeztetett pesti lányt 1943 őszén tábornok apja felpakolja és minden magyarázat nélkül elszakítva megszokott környezetétől egy vidéki református leánynevelő intézetbe viszi. Az árkodi Matulában egyedül maradó kislányt teljesen letöri a szépségtől mentes purintán környezet, ami annyira más, mint amihez hozzá volt szokva, hogy egyszerűen képtelen elfogadni helyzetét. Összevész osztálytársaival, s szökésre készül. A balul sikerült akció után azonban az apja felfedi előtte az igazat, s ezek után Gina önként vállalja a rabságot, s miután kibékül a többi ötödikessel is, 19-en lesznek testvérek, sőt már ő maga is kezd hinni a helyi legendákban. Például a Matula kertjében álló szobor, Abigél varázserejében, aki ha nagy bajban hozzá fordulnak a lányok mindig segít.

De a háború és az ezzel járó változások egyre közelednek, s talán a vastag falak se lesznek sokáig biztonságosak egy olyan gyermek számára, akinek Vitay tábornok az apja.”

Ha már az előbb említettem, hogy általában hamarabb látom a filmet, mint sem olvasnám a könyvet, ennél a regénynél pontosan így volt. Már kétszer láttam a négy részes sorozatot, mire úgy döntöttem el is kellene olvasni. Én mindig utáltam a történelmet, főleg középiskolában, mert egyszerűen olyan tanárunk volt, hogy gyomorgörccsel jártunk órára, szóval egy picit sem szerettette meg velünk a tárgyat, tizenegyedik év végén imákat kellett mormolnom, hogy ne buktasson meg. Szóval nem csoda, hogy már csak emiatt is inkább kerültem az ilyen témájú könyveket. Az Abigél azért volt kivétel, mert már láttam, és tetszett, illetve a barátnőm, akitől kölcsön kaptam, mindig is szerette a II. világháborús témájú könyveket, filmeket. Így egy icipicit hatással volt rám is. Ez volt az első olyan regény, ami egy kicsit átlendített ezen a történelem utálaton, és azóta már bátrabban barátkozom történelmi témákkal is. Most például egy ideje VIII. Henrik lázban égek.

4. W. Bruce Cameron: Egy kutya hazatér

Mikor olvastam: 2019

Fülszöveg:

„A ​kirobbanóan sikeres, filmen is magával ragadó Egy kutya négy élete írójától!

Kiemelkedő történet a rendíthetetlen hűségről és a hihetetlen odaadásról.

Lucas Ray teljesen megdöbben, amikor az út túloldalán álló, elhagyatott épületből egy imádnivaló kiskutyus is előkerül, akivel azonnal egymásra találnak. Bár a házban, ahol depressziótól szenvedő, veterán édesanyjával él, tilos kutyát tartani, Lucas nem tud ellenállni a kísértésnek, hogy hazavigye Bellát.

Bella megmagyarázhatatlan módon vonzódik Lucashoz, még akkor is, ha nem érti, mi szükség van bizonyos játékokra, például a Nincs Ugatásra. Mivel a kutyát egyre nehezebb rejtegetnie a szomszédok elől, Lucas a munkahelyére, a Veterán Kórházba csempészi be. Bella itt azoknak tud örömet és megnyugvást szerezni, akiknek a leginkább szükségük van rá.

Mivel Denverben tilos pitbullt tartani, az állatvédelmi felügyelet magával viszi Bellát, és Lucasnak nem marad más választása, mint hogy nevelőcsaládhoz küldje a kutyáját, amíg rá nem jön, mit tegyen. Azonban Bella, akit megvisel az elválás, nem hajlandó addig várni. Hiába áll közé és az embere közé a hatszázötven kilométernyi, veszélyes coloradói vadon, egy lehetetlennek tűnő és feledhetetlen kalandra indul hazáig.

Gyönyörűen elmesélt, elbűvölő regény a köztünk és kedvenceink közt lévő elszakíthatatlan kötelékről. A szívnek e rendkívüli és üdítő utazása a rajongásig szeretett bestseller, az Egy kutya négy élete stílusát idézi.”

Habár én inkább macskás vagyok, imádom a kutyás történeteket is. A könyvet akkor fedeztem fel, amikor láttam a film előzetesét – amit legalább ötször megnéztem és mind az ötször meg is könnyeztem. Elhatároztam viszont, hogy ezt nézzük a moziban Valentin-napon, de előtte, ha törik, ha szakad, elolvasom. És sikerült. És talán pont ezért ért egy kis csalódás a film kapcsán.

Először azon csodálkoztam, hogy miért kapott a Könyvmolyképzőnél Arany Pöttyös besorolást (felnőtteknek szóló regények), míg a filmet inkább gyerekeknek ajánlják. Aztán rájöttem, hogy azért, mert a komolyabb témákat csak a könyv feszegeti, a filmből teljesen kihagyták, és ezt sajnáltam. Mégis, így még inkább örültem, hogy el is olvastam, mert így nem csak egy aranyos állattörténetet kaptam, hanem mellé még pluszban olyan érzelmi töltetet, amelyet csak a könyv adhatott.

3. Homonnay Gergely: Puszi, Erzsi!

Mikor olvastam: 2017

Fülszöveg:

„Erzsébet ​Fenevadova minden idők legnagyobb celebritása. Egy igazi bundás királynő, szőrös fülű, bajszos díva, szupermodell, politikai szakkommentátor asszony… Sokoldalúsága szinte felsorolhatatlan, bölcsessége káprázatos – többek között ezért is teljesen jogos várományosa az elnök asszonyi posztnak.

Hívei tudják, hogy életük Erzsébet útmutatásai nélkül mit sem érne. Nagyságát gyakorta versben is megéneklik, az írástudatlanok pedig Erzsébet kifinomult ízlésének eleget téve tonhalban fejezik ki mélységes tiszteletüket.

Erzsébet jelenleg Budán, a Hotel Wardrobe Wellness Superior***** Elnöki Lakosztályában él. Sajnos szingli. Pillanatnyilag csak egyetlen, hozzá méltatlan udvari szolgálója, Gergely, próbálja megteremteni a kivételes nagyságához illő körülményeket.

"A szépség nem az arcodon van, nem is a mosolyodban, de még csak nem is a szívedben. A szépség a bundádban van, a tappancsod párnácskáiban és a bajszod végében, ahogy pöndörödik, és ami csiklandozza a másikat – akár egy életen át.”

Erzsébet Fenevadova

És itt a macskás könyv is. Egyébként, amikor először megláttam, csak arra gondoltam, hogy „Ez nem ér! Ellopták az ötletemet!” Ugyanis körülbelül két évvel korábban volt egy próbálkozásunk írni egy macska szemszögből írt történetet. De valószínűleg akkor se az enyém lett volna az első, szóval mindegy is. Amikor megkaptam a könyvet az egyik születésnapomra, még nem gondoltam, hogy Magyarország ma már leghíresebb macskájáról fogok olvasni, azt hittem egy szimpla kitalált történet lesz. Arra meg végképp nem számítottam, hogy ilyen erős politikai töltetű társadalomkritikát kapok, mindezt úgy, hogy minden egyes oldalt végig nevetek. Csak annyit tudok mondani: Erzsi for President!

2. Jay Asher: Tizenhárom okom volt

Mikor olvastam: 2014

Fülszöveg:

„Hiába mondod a jövőnek, hogy STOP.

Nincs REWIND gomb, nem tudod visszatekerni a múltat.

Az egyetlen mód, hogy megtudd a titkot, …ha megnyomod a PLAY-t.

Clay Jensen semmit sem akar tudni Hannah Baker kazettáiról. Hannah meghalt – gondolta –, magával kellett volna vinnie a titkát.

Aztán Hannah hangja közölte Clay-jel, hogy az ő neve is elhangzik a kazettán és az is, hogy Clay valamilyen módon felelős a haláláért.

Aztán Clay egész éjszaka a kazettákat hallgatta. Hannah szavai nyomán bejárta a városkájukat…

…és amire fényt derített, az örökre megváltoztatta az életét.”

Ez a történet olyan, amit valamiért sokan nem szeretnek – ezt mutatja molyon az is, hogy csak 75% az értékelése. Ezen is folyton gondolkoztam, csakúgy, mint a Móricz regénynél, hogy bennem van a hiba, hogy az egyik kedvencem? Mai napig tisztán él bennem ennek a könyvnek az olvasása, annyira mély nyomot hagyott bennem. Emlékszem, hogy egy csütörtöki nap volt, mert tizenkettedikben aznap volt úgy az órarendem, hogy első órám volt, aztán három lyukas, és utolsó kettő megint volt. De aznap nem értesültem róla, hogy az első óra el fog maradni, így ugyanúgy bent voltam 7:40-re. Szerencsére a három lyukas órára így is készültem, nálam volt ez a könyv. És mire kezdődött az ötödik óra, ki is olvastam. Én nem vagyok egy gyorsolvasó, és mai napig szerintem ez tartja a rekordot, olvasási idő szempontjából. Egyszerűen nem tudtam letenni.

Visszatérve arra, hogy vajon furcsa vagyok-e, hogy egy ilyen könyv is a kedvenceim közé tartozik. Arra is tisztán emlékszem, hogy a közelben ülő néhány osztálytársam közül egyikük megkérdezte, mit olvasok. Amikor megmutattam, egy másik megszólalt „A végén meghal a csaj, nem?” És amikor azt a választ adtam, hogy „Igazából azzal kezdődik. És magnókazettákon elmondja, miért tette, és elküldi azoknak, akik felelősek érte.”, láttam, hogy páran furcsán néztek, és aki eredetileg kérdezte, hogy mit olvasok, megjegyezte: „Ez beteg!”. Utána kicsit frusztráltan éreztem magam, amiért elmondtam, miről szól, azon gondolkoztam, biztos azt hiszik, én is mindjárt eret vágok. Valamikor korábban lehet lett is volna benne némi igazság, de akkor, amikor ezt a könyvet olvastam, már pont kifelé lábaltam a depresszióból. Mégis, mivel voltam benne, száz százalékosan tudtam azonosulni Hannah-val.

A sorozat első évadát is láttam, de engem korábban a könyv annyira magával ragadott, hogy jobban szeretem, mint a sorozatot. De ettől függetlenül nem mondom rá, hogy rossz.

1. Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg

Mikor olvastam: 2018

Fülszöveg:

„A varázslatos szépségű meseregény a minden emberben élő gyermekhez szól, szeretetről, összetartozásról, életről, halálról, humanizmusról. A második világháborúban életét vesztett, ma már klasszikusnak számító francia író remekműve 1946-ban jelent meg és indult világhódító útjára. Azóta több tucat nyelvre lefordították, számos magyar kiadást is megért, készült belőle opera, táncjáték, színházi és filmfeldolgozás. Sikerének titka talán az, hogy a távoli bolygóról érkezett kis herceg alakjában egy olyan tiszta, emberséges világ tündököl, amely után mindannyian vágyódunk.”

Ehhez azért nem fűznék hozzá semmit, mert már egy – a könyv méretéhez képest igen velős – értékelést írtam róla korábban. 

A bejegyzés sorozat további részei:

A 10 legutáltabb könyv, amit 2010-2019 között olvastam
Top 10 könyvsorozat, amit 2010-2019 között olvastam

Szandi bejegyzései:

Top 10 könyv

Írói félelmeim

"A művészet szemfényvesztés, amely testközelbe hozza az igazságot."

- Pablo Picasso

Valamikor nyolc és fél évvel ezelőtt egy tizennégy éves lány fogta magát és írt egy kitalált történetet. Célja nem volt vele sok: csak unaloműzés és a barátnői szórakoztatása. De miután megtapasztalta az ízét, többet szeretett volna belőle. És onnantól kezdve éveken keresztül újra meg újra tollat ragadott, és szabadjára engedte a fantáziáját. Hagyta, hogy magával ragadja az érzés, és egy olyan világba csöppenjen, amely nem akarja minden erejével kitaszítani magából őt. Egyre fontosabbá vált számára, és volt, hogy úgy érezte, ebből szeretne megélni. Azonban a szenvedély egyszer csak hanyatlani kezdett, egészen addig, amíg már csak alkalomadtán egy-egy véletlen találkozás erejéig tűnt fel az életében - mint egy régi ismerős. Ez a lány én voltam.

Másfél évvel ezelőtt, amikor ezt a platformot megnyitottam, az első bejegyzésemben nagyon nagy vonalakban meséltem arról, hogy nagyjából mit is jelent számomra az írás. De ahogy telik az idő, rá kell, hogy jöjjek, hogy ez egy sokkal bonyolultabb és összetettebb dolog, mint azt akkor gondoltam. Persze azt továbbra is úgy tartom, hogy van kapcsolat aközött, hogy a középiskolás éveim alatt voltam a legtermékenyebb írás közben, hogy a barátom színrelépése után kezdett hanyatlani a dolog, és hogy apa halála után újra aktívan írni kezdtem. És, hogy mi a kapcsolat? A folyamatos iskolai zaklatás, kiközösítés, és az otthon elszenvedett lelki terror egyvelege létrehozta, vagy pontosabban előhozta a művész énemet.

Az önkifejezésnek rengeteg formája van, mindenki másban tud kiteljesedni. Én az írásban. Ám, amikor szerelmes lettem, megszűnt az a fajta kényszerérzet, hogy alkotnom kell. Mintha elszállt volna minden tehetségem, és egyik napról a másikra alkotói válságba kerültem. Tényleg azt éreztem, hogy ez nekem már nem megy, és képtelen vagyok új történeteket kitalálni.

2014. augusztus 31. (a nap, amikor összejöttünk) és 2015. június 25. (az utolsó nap, amikor egy történet fejezetem publikálásra került) közötti időszak írói szempontból borzalmasan nyögvenyelős volt. Folyamatos hamis ígéretek és bocsánatkérések mentek az olvasók felé, mire meghoztam a helyes döntést: abbahagyom az írást. És saját magam is meglepődtem, de nem éreztem, hogy hiányzik. Olykor, amikor megszállt az ihlet, született egy pár szerelmes vers, de ennyiben ki is merült az alkotóvágyam, és nem is tört fel. Egészen addig a napig...

Apa halála volt az első igazi veszteség az életemben. Éppen ezért, talán nem meglepő, hogy soha nem voltam még annyira megtört, mint az azt követő időszakban. Életem legnehezebb körülbelül egy éve volt, mire újra normális szintre húztam fel a lelkiállapotomat. És azt hiszem az írás is elég sokat segített nekem ebben.

Ezt a blogot pontosan tizenkettő nappal azután nyitottam meg, hogy apa elment. Ha ebből a szemszögből nézzük ismét a fájdalom, az elveszettség érzése hozta elő a művész oldalamat. De van itt még egy apróság. Az a nap, amikor az első blogbejegyzést publikáltam itt, az egy sorsfordító nap is volt számomra. Az első napom a munkahelyemen.

Szokták ugyebár mondani, hogy ha az életed egyik területén helyreállnak a dolgok, akkor egy másikban elromlik valami. A sors iróniája, hogy apa halálának másnapján volt az állásinterjúm. Teljes reménytelenséggel indultam neki a napnak, utólag belegondolva nem is értem, hogy egy átsírt nap után miért is keltem fel és mentem el a megbeszélésre – de jól tettem. Bármennyire is magam alatt voltam, annak őszintén tudtam örülni, hogy megkaptam az állást. Így legalább volt valami, amibe még tudtam kapaszkodni a szakadék szélén.

Lényeg, hogy nem tudnám pontosan meghatározni, hogy melyik érzés dominált, amikor megszületett a blog indítás ötlete. Talán inkább a szomorúság. De ennek ellenére mégsem lett egy tucat, „depis tumblis lányos” blog, amely tömény önsajnálattal telített. Hiszen ugyanúgy születtek bejegyzések az örömökről is, a komolyabb témákat pedig igyekeztem inkább segítő szándékúra megírni.

Hamar rájöttem, hogy a személyes blog igazán jó ötlet volt, mert így nincs bekorlátolva, hogy miről is kellene szólnia. Nincs szükség arra, hogy felépítsek egy világot, mert őszinte véleményt formálok, vagy saját tapasztalatokról számolok be. És ami a legjobb: ilyenkor igenis megengedett némi porhintés. Mert nem kell feltétlenül mindenről mindenkinek tudnia.

Persze, megesett már velem is, hogy annyira elkapott a hév, hogy olyat is leírtam, amit később megbántam. De most már igyekszem sokkal óvatosabban fogalmazni, és szelektálni is a kikívánkozó mondatokból. Mert hát, ez nem egy kitalált történet…

Az utóbbi időben kezdem azt érezni, hogy személyes blog ide vagy oda, szeretnék újra alkotni. És valahányszor elkap az ár, és nekiülök kitalálni valami újat, valahol mindig megrekedek. Elképzelem egy-egy történetről, hogy ez mennyire jó lesz, de aztán mégis túl hamar lemondok róla. Még mindig érzem azt a láthatatlan falat, ami elválaszt a sikertől. Ez a fal egyszerűen képtelen volt leomlani az elmúlt négy évben. És néhány héttel ezelőttig nem igazán értettem, hogy mi lehet a gond.

Pár hete ugyanis volt szerencsém befejezni egy regényt az egyik kedvenc írónőmtől. Igazából, ha magát a történetet nézem, akkor nem hozta a tőle megszokott normát, de ettől függetlenül mégis magával tudott ragadni valami. És ez a művészet elég mély kifejtése volt. Mind a két főszereplő zenész. Egyikük éppen alkotói válságban volt: egyszerűen képtelen volt új dalt alkotni, egészen addig, amíg meg nem látta azt a lányt, aki mindent megváltoztatott. A lány pedig írt dalszövegeket, de nem is gondolta, hogy azoknak mélyebb tartalma is lenne. És rám vonatkozó tekintetben, erről a történetről ennyit éppen elég is tudni.

Azt már eddig is tudtam, hogy például egy-egy vers megszületéséhez elég szélsőséges érzelmi állapotban kell lennem – ezért is készülnek olyan ritkán. De ez sokszor érvényesül nálam általánosságban is az írásban. Gyakran kell valami plusz érzelmi löket, ami segít abban, hogy ne kelljen görcsösen ülni egy bejegyzés vagy alkotás felett. És ezzel jelenleg nincs is semmi probléma, mert, mint írtam, az alkotókedvem az nemrég visszatért. Viszont most már azt is tudom, hogy mi tart vissza, mi az, amitől félek…

Régen, amikor történeteket írtam, nem voltam tisztában azok mögöttes tartalmával – ahogyan a könyvben szereplő lány sem a dalszövegei tényleges jelentésével. A kitalált regényhősök világára és cselekményére bármikor ráfoghattam, hogy ez nem a valóság – mert közvetlenül tényleg nem is volt az. Azonban annak, hogy egy-egy mondat, bekezdés megíródott, mindig valami oka volt. Az utóbbi időben elég sokat olvasgattam a régi történeteimet – egy tervezett bejegyzés sorozat miatt. És rájöttem valamire: mindegyikben benne vagyok valamilyen formában. A történeteim egy-egy része – vagy akár egésze – mindig tükrözte a lelkem egy darabját. És lehetett szó ténylegesen megtörtént dolgokról, szimpla érzésekről, személyiségről vagy akár csak vágyálomról: valamilyen formában ezek mindig megjelentek a sorok között. Bármennyire próbáltam sokszor tagadni, bizonygatni, hogy ez nem rólam szól: mindig rólam szólt…

És ez az, amitől félek manapság. Az a láthatatlan dolog, amely visszatart az alkotástól, az nem egy külső behatás, és persze nem is valami természetfeletti erő. Amitől ténylegesen rettegek írás közben, az önmagam vagyok. Vagy pontosabban a lényemnek azon része, amelyet félek megismerni. Az a személyiség, amely bennem lakozik, de évek óta szabadságától megfosztva, bezárva tartok. De mégis ő az, aki alkotni képes, nem pedig én. Mégsem merem kiengedni, mert attól tartok, hogy a valóságban felépített világomat teljesen porig zúzná, egy egyszerű álomkép miatt.

Nosztalgia: A régi történeteim és blogjaim - 1. rész

Mielőtt olvasni kezded a bejegyzést, szeretnélek figyelmeztetni az elején, hogy korhatáros. Amennyiben még nem múltál el tizennyolc, úgy csakis saját felelősségre görgess tovább. Köszönöm!

Furcsa kimondani, de már hét éve annak, hogy megnyitottam életem első blogját. Annak pedig, hogy egyáltalán elkezdtem írni, még több ideje már. Ilyenkor azért rádöbbenek, mennyire repül az idő, és alkalomadtán, amikor felelevenítek egy-egy régi történetemet, vegyes érzelmek támadnak fel bennem. Valamin csak jóízűen nevetek, hogy „Úristen, de béna voltam!”, néha a fejemet fogom, hogy mégis miért vetemedtem olyan őrültségre, hogy ilyeneket leírjak, de akad olyan is, hogy elgondolkozom: „Hmm, ez nem is rossz. Lehet, folytatni kellene.” Egy biztos, mindig szeretek belemerülni a korábbi történetfoszlányaimba, és bizonyos időközönként csak úgy szórakozásból – vagy inspirálódás céljából - olvasgatom ezeket. Arra gondoltam, nektek is megmutatom – hogy ne csak én nevessek – néhány régi kezdetleges, vagy néha elvetemült alkotásomat, illetve azokat is, amelyekre már kicsit büszkébben tekintek vissza.

Próbáltam minél több adatot előásni, hogy idézetekkel vagy akár képekkel is szolgálhassak, de ez nem minden esetben jött össze, hiszen sajnos a nagyon régi jegyzetfüzeteket már kidobtam. De amiről konkrétan nincs adat, azokat igyekszem minél részletesebben körül írni.

Életem első története: Love story (2011)

Ahogy mondtam, maga az írás már hamarabb jött az életembe, mint hogy elkezdtem volna blogolni. Tizenegy éves voltam, amikor a fél arcom lebénult, és egy hónapot hiányoztam az iskolából, infúziós kezelés és fizioterápia miatt, – mely során áramot vezettek az arcomba, hogy újra képes legyek mozgatni. Mivel ez komolyabb volt, mint egy sima megfázás, az osztályfőnököm úgy döntött, hogy bejön az osztállyal meglátogatni. De mire ezt tervezték, haza is engedtek. Viszont volt egy-két osztálytársam, akik akartak hozni valami ajándékot, és mivel már megvették, amikor visszamentem a suliba, akkor adták oda. Két konkrét dologra emlékszem – mert lehet több nem is volt -, egy plüss egér és életem első naplója.

Annyira megtetszett a naplóírás, hogy egészen tizennégy-tizenöt éves koromig csináltam. Az elején még elég rendszeresen, aztán egyre ritkábban, mire teljesen megváltam tőle – na meg tizennégy évesen már elkezdtem történeteket írni a naplózás helyett. Sajnos, időközben már a naplóimat is máglyán égettem el, bár azoknak a nagy része egyébként is olyan, hogy nem szívesen olvasom vissza. Rengeteg rosszat írtam mindenkiről, aki bántott. Ki hitte volna, hogy belül ilyen agresszív személyiség voltam?

Na de jöjjön a lényeg. Az első történetem. Vagy… valami olyasmi.

 

Igen, ez tényleg így fel volt írva az első diára...

És a legkreatívabb cím nyertese: Kertész Tímea.

Ebből még nem volt blog. Tizennégy éves koromban, nyolcadik évfolyam második felében íródott, és csak három ember olvasta el. Valamiért úgy gondoltam, hogy ez PowerPointban nagyon jól mutatna, és minden fejezet külön dián szerepelne. Mert egy regényfejezet csak egy diányi hosszúságú nem? Nálam az volt. Körülbelül.

De íme, pár csodálatos idézet, az írói pályám kezdetét jelentő történetből:

•         - Igen- hangzott el boldogan Cathrin szájából a válasz. Mark erre a szóra felállt és megölelte Cathrint. Romantikus pillanat volt, és békés, hisz a versenypálya már üres volt. Csak ők ketten maradtak ott, hogy ünnepeljék Mark győzelmét. Aznap kemény verseny volt közte és Sebastian között a Török Nagydíjon, de Mark került ki győztesen. J Este pedig ott maradt managerével.

•         Mark oly régóta vágyott már arra, hogy a lány szabad legyen. Ez meg is valósult.

•         Mark nem tudta mi történt, csak azt tudta, hogy Cathrin elvált férjétől.

•         Mark régóta szerelmes volt belé, de nem akarta tönkretenni a házasságot.

•         Aznap este szerelmet vallott, és megkérte Cathrin kezét.

Egy az egyben kimásoltam, szóval bocsánat a helyesírási hibákért és a smiley-ért. Ha ezt egy magyartanár látná… Egyébként ivós játék: Igyál, valahányszor egy mondat Markkal kezdődik! Egész jó estéd lesz.

Amúgy ez egy félig Forma 1-es történet volt. Természetesen én voltam Cathrin – a fantáziámban -, a Mark nevű kérőm az Mark Webber. Rajta kívül volt még egy szereplő srác, aki egy plátói szerelem volt – a valóságban.

A történet röviden – bár alapból nem nagy terjedelmű az egész a maga harminchárom diájával:

Cathrin a középiskolában összejött egy sráccal, aki miután leérettségiztek megkérte a kezét, de az esküvő előtt kiderült, hogy a srác megcsalta, ezért elhagyta. Közben munkát kapott a Forma 1-nél, ő lehetett Mark Webber menedzsere (WTF?!). Két hónap együtt dolgozás után Mark szerelmet vallott a lánynak és meg is kérte a kezét. (Ha érettségi után munkát kapott, akkor tizennyolc esetleg tizenkilenc éves a lány… Az F1-es pilóta a történet játszódásának idején harmincöt. És arról már szót sem ejtek, hogy két hónap ismeretség után szerelem? Lánykérés? No comment.)

Aznap éjjel az eljegyzésüket meg is ünnepelték azzal, hogy lefeküdtek egymással (It’s a very important information). Aztán amikor már az oltárnál álltak, berontott az ex pasi, hogy megakadályozza az esküvőt (kicsit sem klisé, vajon melyik film adta az ihletet?), majd meglepő módon a lány végül visszakozott és visszament a másik sráchoz.

•         - Cathrin ne!

•         -Te mit keresel itt?

•         -Téged.

•         -Köztünk már nincs semmi. Felnőtt nő vagyok, azt csinálok, amit akarok!

•         -Kérlek Cathrin ne tedd ezt velem. Szeretlek!

•         -Én viszont már tovább léptem.

•         -Cathrin, ne tegyél olyat, amit később megbánsz

•         -Beszéljük ezt meg odakint, légy szíves!- és kimentek a templom elé.

Itt hozzáteszem, hogy azért, mert valamit bekamuzott, és a lány elhitte, hogy igazából nem csalta meg. Aztán már ők ketten házasodtak össze, amikor az esküvő napján a lány elájult, és a kórházban kiderült, hogy áldott állapotban van. Mivel nemi aktus nem történt a két esküvő között, így lehet tippelni, ki a gyerek apja. Valamilyen józan logikán kívüli okból Cathrin elment Webberhez, elmondani az „örömhírt”, miközben azt is közölte, hogy ez semmin nem változtat.

•         Cathrin elment Markhoz.

•         -Szia

•         -Hello

•         -Hogyhogy itt vagy? Nem ma van az esküvőd?

•         -De, csak közben megtudtam valamit, és fontos lenne beszélnem veled.

•         -Nem haragszom, amiért faképnél hagytál az esküvőnk napján, nyugi.

•         -Nem arról van szó. Ez rettentő kínos számomra.

•         -Mondd már!

•         -Az a helyzet… Terhes vagyok

Oké, itt egy picit megállok, mert kiakadtam. Mégis miért mondta el neki hogy babát vár tőle? Soha senki nem gondolta volna, hogy az a gyerek nem a másik pasié.

De aztán végül Mark teljesen összetörten közölte a lánnyal, hogy még mindig szereti őt, Cathrin pedig… Ó, szegény terhes, szóval fogjuk a hormonokra. Szóval… Ágyba bújt vele ismét.

A vérnyomásom már valahol az atmoszféra és az űr között, de folytassuk.

A lány azt állította, hogy szerelmes mind a két férfibe. És nem tudott választani közöttük. Szóval az semmiképp nem volt opció, hogy mondjuk, elválik a férjétől és visszamegy a születendő gyermeke apjához, ahogy az sem, hogy Markot kizárja az életéből teljesen. Mert főhősnőnk megtalálta a tökéletes megoldást: együtt maradt a férjével, miközben viszonyt folytatott Markkal. Nos, azt hiszem, senki nem lepődik meg azon, hogy Cathrin nem lett párkapcsolati tanácsadó.

Aztán jött a legnagyobb fordulat: Valaki meglátta, hogy Cathrin Webberrel csókolózik és megfenyegette, hogy ha nem fejezi ezt be, akkor elárulja a férjének. Teljesen épelméjű főszereplőnk ekkor gondolt egyet, beült egy versenyautóba úgy, hogy gőze sem volt arról, hogyan kell elindulni vele, de hát ő gyorsan tanul, ezért elsőre sikerült neki. Az volt az eltökélt szándéka, hogy öngyilkos lesz. Össze is ütközött az egyik versenyzővel, de csodával határos módon sem neki, sem a babának nem esett semmi baja. És akkor a kórházban színt vallott a férjének arról, hogy megcsalta, mire a kedves férj is beismerte, hogy hazudott. Hoppá, hoppá! Aki figyelt, az tudja, miről van szó.

„Itt hozzáteszem, hogy azért mert valamit bekamuzott, és a lány elhitte, hogy igazából nem csalta meg.”

Végül Cathrin Markot választotta és boldogan éltek, amíg meg nem haltak. De azért a gyereket, amikor megszületett, Cathrin volt férjéről nevezte el…

Ennek a csodálatos műalkotásnak készült második része is, ami tulajdonképpen majdnem ugyanez, csak beleszőttem még néhány pasit, akivel Cathrin kavarhatott. Sőt ebben bónuszként még egy vetélés is volt, csak hogy ne legyen olyan lapos és unalmas a sztori. Ebből viszont inkább nem rakok be idézetet, mert túl sokszor fordulnak elő benne a nem fiktív nevek.

Scarlet / I dreamed a life / Álmodtam egy életet (2011)

Az első blogom. Ezt is csak úgy füzetbe kezdtem írni és már vagy tizenöt fejezet kész volt, mire jött a blog ötlete. A bloggeres történetek egy része még most is megvan, de nagyon sokat ott is töröltem már rég. Viszont én az első blogomat még a blogzona.hu-s felületen nyitottam, ami már rég nem elérhető, de még ha az is lenne, azt hiszem onnan is töröltem minden akkori irományomat. És ráadásul ez azok közé tartozik, melynek jegyzetfüzetbe vésett piszkozatait azóta elnyelte a Föld.

Szóval a Scarlet című alkotásom – nem voltam túl kreatív címekben akkoriban -, ami közben név váltáson is átesett a későbbiekben, egy papírra vetett szappanopera volt. De komolyan.

Túl sok nem ragadt meg nekem sem belőle, csak annyi, hogy a három főszereplő neve Scarlet, Francisco és Dylan volt. Mert kellett a szerelmi háromszög. És azt is tudom, hogy Francisco ugyanaz a személy volt, aki a Love storyban még eredeti nevén szerepelt férjemként. Na, de legalább itt már volt eszem fiktív személyneveket kreálni. Ha már az Interneten is publikáltam.

A Modern Levéltárnak is nevezhető Facebook üzenetek között már csak ennyit találtam meg az említett történetből:

Ezt mind látta Francisco, odarohant és bemosott egyet Dylannek. -Francisco! Ne bántsd!

-Még véded?

-Nem, de ezt nem erőszakkal kell megoldani! Félre ismertelek! Egy vadállat vagy.- és elment.

-Scarlet várj! Ne légy már ilyen zabos. Látod? Higgadt vagyok. Csak nem akarlak elveszíteni. Pláne nem ilyen hamar! Belátom az erőszak nem megoldás, csak hirtelen nem tudtam mit csináljak. Haragszol még?

-Nem is haragudtam, csak sokkolt hogy így ki tudsz bukni.

-Nem szokásom, csak te sem nagyon ellenkeztél mikor Dylan megcsókolt.

-Mert hirtelen jött, de aztán ellöktem és kapott egy pofont is, mert téged szeretlek te buta. De azért nem kell rögtön agyonverni.

Aha...De te mit tettél volna, ha egy másik lány rámmászna?

-Valószínüleg megtéptem volna...

-Akkor nem értem mi ez a felhajtás.

-Igazad van! Tudod mit? Felejtsd el amit mondtam.

-Akkor kapok egy csókot?

-Persze!-és megcsókolta.

Dylan égett a dühtől. Nem bírta tovább nézni ezt az enyelgést, szomorúan elballagott. Scarlet azért sajnálta, és kissé szomorúan nézte ahogy elmegy. Mire Francisco megkérdezte:

-Mi a baj?

-Mi lenne?

-Látom, hogy kicsit le vagy törve.

-Hogy én? Nem! Jól vagyok látod?

-Jó te tudod.

IV. fejezet

Francisco tudta hogy nincs minden rendben Scarlettel, de nem akarta faggatni. De nem is kellett, mert mégis elmondta Scarlet hogy mi bántja, mert nem akart Francisco előtt titkolózni.

-Figyelj! Valamit mondani szeretnék.

-Hallgatlak.

-Szóval én régebben szerelmes voltam Dylanbe. Egyszer beszéltünk csak, és akkor közölte velem hogy barátnője van. Én kiborultam kicsit, és hülyén viselkedtem. Annyit tudtam mondani hogy "értem", aztán kitöröltem az ismerőseim közül. Mindeddig féltem hogy ha találkozunk és megtudja hogy velem beszélt, azt fogja mondani, hogy őrült vagyok. De nem így volt. Azt mondta megbánta hogy kikosarazott.

-Értem. És még mindig szereted?

-Nem, dehogy. Esküszöm csak téged szeretlek.

Körülbelül úgy nézett ki a dolog, hogy újra alkottam a Love storyt Forma 1 nélkül, és kicsit összefüggőbb szövegként megfogalmazva. Mert ebben is volt szerelmi háromszög, lánykérés, házasságtörés, teherbe esés, vetélés. Itt a végkimenetellel kapcsolatban szálltam vissza egy kicsit a valóság talajára. Azért lett „Álmodtam egy életet” az új cím, mert kitaláltam, hogy ezt az egész mizériát Scarlet csak álmodja. És milyen igaz…

Egyébként borzalmasan logikátlan természetesen ez a történet is, tele helyesírási hibákkal, viszont életem első történetét szerintem nem űbereli ilyen szempontból, és minimális fejlődés szerintem látszik. Azért a Nobel-díj még elmaradt.

Criminal / Happiness doesn’t last forever (2012)

Ez egy újabb előrelépés volt az írás terén, mert ez viszont már az első olyan történetem, amivel szereztem egy néhány fős olvasótábort – és egy barátot. Az első történet, amivel kóstolgattam a Blogzóna helyett a Blogger felületét. Az első, amelybe konkrétan írtam erotikus jelenetet is. Szerintem az egyetlen olyan, amit be is fejeztem. A minősége már más tészta.

Akkoriban egymás hegyére-hátára hoztam létre egyébként az újabb és újabb blogokat, de a legtöbbnél hamar kialudt a tűz, ennek viszont valamiért nagyon szerettem (akkor) a történetét, és hihetetlen nagy lelkesedéssel vetettem bele magamat a részekbe. Emlékszem, hogy a blog megszüntetése előtt én ezt kimásoltam Wordbe is, de az évek alatt valahol elkallódott. Így itt is nagy keresgélés árán egy kósza idézetet találtam (és sajnos pont nem az a jelenet, amelyikre a legbüszkébb vagyok), pedig azért voltak benne egész vállalható részek is.

Kezdjük az idézettel, aztán mesélek:

Monica szemszöge:

Mikor Greg belépett a házba, aggódó tekintetét rám emelte. Nyilván az üzenet miatt. Azt hitte tényleg valami komoly bajom van. De hát hogy máshogy tudtam volna idevezényelni?

- Nincs semmi bajom – kezdtem - Én küldtem az üzenetet. Máshogy nem tudtam volna elérni, hogy ide gyere - láttam, hogy nagy kő esett most le a szívéről.

- És mit szeretnél? - vált hirtelen közömbössé, amitől megijedtem. Eszembe jutottak Nick szavai. Velem is csak játszott volna? Nem! Akkor nem rohant volna ide azért, mert féltett. Csak mérges rám, mert azt hiszi, hogy nem szeretem. Hogy csak kihasználtam, mert kellet valaki, aki vigaszt nyújt. Már nem is akartam vele beszélni arról, hogy mit tett Nick „barátnőivel”. Számomra már világossá vált, hogy szeret. Most viszont már tényleg el kellene mondani, hogy ez az érzés kölcsönös.

Greg szemszöge:

Mo rendesen rám hozta a szívbajt azzal az üzenettel. Vajon miért hívott ide? A kérdésemre még nem felelt. Én már nem értem mit akar. Vele akarok lenni, de fogalmam sincs, hogy Ő hogyan érez. De ha nem teszek semmit, akkor nem is tudom meg.

Monica szemszöge:

Mire szóra nyithattam volna a számat, Greg meglepő dolgot tett. A legközelebbi falhoz szorosan nekitolt, karjaimat lefogta és csípőjét az enyémhez tolta, mire én kéjesen felsóhajtottam. Egészen közel hajolt, de nem csinált semmit. Leheletét éreztem bőrömön, amitől kirázott a hideg. Percekig csak így állt. Szerintem arra volt kíváncsi, most mit fogok tenni. Alig bírtam uralkodni magamon, de láttam, hogy Ő sem bírja sokáig. De kész, én feladtam, és közelebb hajoltam, hogy megcsókoljam, de ő elhajolt aztán elmosolyodott.

- Szeretnél esetleg valamit? – kérdezte, de nem gúnyosan vagy ilyesmi. Látni lehetett a huncutságot a szemében – Megkaphatod. De előbb hallani szeretném – először nem értettem mit, de aztán leesett.

- Szeretlek - mondtam halkan.

- Nem hallottam. Mit is mondtál? – játszott tovább, én meg csak elmosolyodtam.

- Szeretlek! – néztem egyenesen a szemébe, miközben mondtam. Ezután odahajolt hozzám, és végre megcsókolt. Nem sokkal később elkezdte levenni a felsőmet, mire elváltam tőle egy pillanatra.

- Ne itt! - suttogtam.

- Akkor menjünk a szobámba, vagy a tiédbe.

- Úgy értem, ne ebben a házban!

- Oh.. Rendben - csak ennyit mondott, majd ölbe kapott, és kivitt a kocsihoz. Beültem az anyósülésre, Ő pedig elindult. Fogalmam sem volt arról, hogy hová megyünk, de nem is érdekelt. Csak egy nyugis hely legyen, ahol senki sem zavarhat. Kb. 5 perc múlva egy hotel előtt álltunk meg.

*

- Hol is tartottunk? – mosolygott kajánul Greg. Ezúttal én csókoltam meg őt. Hosszú percekig csatáztak ajkaink egymással, majd Greg a nyakamat vette célba. Fogaival gyengéden összeszorított egy részt, majd elkezdte kiszívni. Percekig csinálta mindezt, úgyhogy biztos voltam benne, hogy meg fog látszani. De kit érdekel? Élveztem minden pillanatát. Miután levált nyakamról, lehámoztam róla a pólóját, és Ő is megszabadított az enyémtől. Majd ölbe kapott, és – mivel lakosztályban voltunk – bevitt a hálószobába. Ott a melltartóm kapcsával gyorsan megküzdött, és az említett ruhadarabot eldobta.

- Nem vagy te egy kicsit mohó?

- Nem. Te vagy túl szexi. Nem tudok ellenállni – válaszolta, majd már a nadrágomat gombolta kifelé.

- Hé, ez így nem ér! – toltam el a kezét – engem vetkőztetsz, közben rajtad még mindig sok ruha van.

- Ha nem vetted volna észre pont ugyanannyi ruha van rajtunk - szorított magához, majd lassan haladtunk az ágy felé el nem engedve egymást, apró csókok kíséretében. Mikor odaértünk, picit megemelt, és letett az ágyra, majd felém kerülve folytatta a csókot. Az ajkaimat elhagyva áttért a nyakamhoz, és haladt lefelé. Mikor a melleimhez ért, nagyot sóhajtottam, majd ahogy haladt lefelé egyre csak hevesebben vert a szívem. Mikor leért a hasam aljához, levette a nadrágomat, aztán visszatért ajkamhoz. Fordítottam a helyzetünkön, és én kerültem felülre. Apró csókokkal halmoztam el felsőtestét szépen lefelé haladva. Én nem voltam rest: a nadrágja mellett a bokszerétől is megszabadítottam. Közelebb hajoltam hozzá, majd orálisan kényeztetni kezdtem. Közben aprókat nyögött, mert évezte amit csinálok.

Pár perc múlva, miután abbahagytam, fordított a helyzetünkön, és ismét alulra kerültem. Lehúzta bugyimat, és viszonozta előbbi cselekedetemet.

Miután végzett a takarót magunkra húzta, kényelmesen elhelyezkedett a lábaim közt, csípőjén lökött egyet, ezzel behatolt. Egyre gyorsabban mozgott bennem, és olykor, mikor egy erősebbet lökött a csípőjén, hangosan felnyögtem.

Ahogy egyre közeledtünk az orgazmushoz, gyorsított a tempón, és szinte egyszerre élveztünk el. Ekkor leszállt rólam, és elterült az ágyon. Lejjebb húztam a takarót, hogy kapjunk egy kis levegőt, majd odabújtam Greghez, a fejemet a mellkasára helyeztem, és egy kis idő múlva elnyomott az álom.

Nos, még az elején annyit kijelentenék, hogy egy nulla tapasztalattal (de tényleg annyira semmilyen, hogy konkrétan félúton voltam tizenhét és tizennyolc között, mire egyáltalán csókolóztam bárkivel is) rendelkező tizenöt évestől egész korrekt szexjelenet. És igazából, ha csak ezt az idézetet nézném, akkor nem is nagyon tudok belekötni sem. Itt már azért egészen ügyesen fogalmaztam. Viszont a történet ettől függetlenül pocsék.

Az hagyján, hogy a szerelmi háromszög – amitől ma már egyre inkább falra mászom -, természetesen itt sem maradhatott ki. De túl sok logika sem volt az egészben.

Monica gazdag családból származó lány, aki a sikeres érettségit tett, a szülei ennek örömére szerették volna megajándékozni egy kocsival. Reggel az anyjával bementek a bankba – mert végül is nem a XXI. századot élték, hanem leragadtak valamelyik olyan korban, amelyikben még nem létezett elektronikus fizetési mód -, hogy felvegyék a szükséges összeget. De pont rosszkor voltak szegények rossz helyen, hiszen egy bűnözőpáros berontott, hogy kirabolja a bankot.

Annyit még tudni kell, hogy az idősebb bankrabló, Greg, még tinédzser korában megölte az apját, mert az nem csak őt, de az anyját is verte, és őt okolta anyja haláláért. Arról, hogy Nick, a fiatalabb srác mikor hogyan és miért keveredett oda, már sehol sincs információ a történet folyamán, de sebaj, legalább az egyiküknek kreáltam egy eredettörténetet. Szóval, a lényeg, hogy ők ketten ebből éltek, bankokat raboltak és lehet kölcsönkérték Harry Potter láthatatlanná tévő köpenyét, mert évekig nem találták meg őket a zsaruk.

Sajnos nem ment minden simán, mert kiértek a rendőrök a helyszínre, mielőtt elmenekülhettek volna, így túszul ejtettek valakit (milyen eredeti), hogy meg tudjanak lépni. Természetesen az áldozat Monica Parker lett. Elvitték és bezárták, amíg nem döntöttek a sorsáról. Nicknek azonban megesett a szíve szegény párán, így Greg tudta nélkül végül szabadon engedte a lányt, aki valamilyen megmagyarázhatatlan okból (hálából?) „nem tudott hasznos információval szolgálni a hatóságoknak” – annak ellenére, hogy mindkét fogva tartója arcát látta.

Még aznap éjjel Nick nem bírt a hormonjaival, és nem törődve azzal, hogy védőőrizetben volt a család, odaosont a Parker család házához (a rendőröknek amúgy ez miért nem tűnt fel?), felmászott Monica erkélyére, majd miután a lány kijött, szerelmet vallott neki, és elcsattant első csókjuk. (MI A FENE?!)

A lány másnap gondolt egyet, és megszökött otthonról, és meglátogatta elrablóit. Greg – megjegyzem okkal – teljesen kiakadt a jelenlététől, és nagyon megijedt, hogy bajba sodorja őket.

Monica közölte, hogy ő is bűnözőként szeretne tovább élni, és kérte a fiúkat, hogy tanítsák be. Amúgy tök jól elvolt Nickkel, bár a csóknál tovább nem jutottak. Greggel viszont egy gyenge pillanatában összefeküdt. (Miért?)

Nick rajtakapta őket, aztán jött a tipikus szerelmi dráma. Monica próbálta tisztázni magában az érzéseit (vagy inkább a Stockholm-szindrómáját, mert könyörgöm, legalább fogjuk rá, hogy ebben szenvedett, akkor egy minimális magyarázat lesz is a cselekményre). De persze bármennyire próbálta bizonygatni, hogy neki Nick kell, végül ismét Greg mellett kötött ki – mint ahogyan az a fenti jelenetből is látszott…

Ezek után már nem igazán rémlenek a dolgok, úgyhogy az utolsó fejezetről mesélnék még, már amennyi abból is megmaradt.

Monica anyja öngyilkos lett, mert belebetegedett abba, hogy lánya megszökött, majd ő is körözés alatt állt. Erről a lány egy újságcikkből értesült, és teljesen összeomlott. Közben terhes is volt. És azt hiszem, hogy sarokba szorították őket Greggel a rendőrök, és a srác, hogy megvédje ő(ke)t, feláldozta magát. A rendőrök lelőtték őt, de így Monica el tudott menekülni.

Igen, egyrészt amolyan függő vége lett – azért mert folytatást is terveztem neki, ami tizennyolc évvel később játszódott volna, és Mo lányáról meg Nick bosszújáról szólt volna. De a többi részlet már tényleg homályos. Másrészt azért így végződött, mert már amikor a második címet (Happiness doesn’t last forever – vagyis A boldogság nem tart örökké) adtam neki, tudtam, hogy valami „depiendet” szeretnék adni neki.

Összességében borzalmas volt ez a blog, még kinézetben is, de azért mindenképp hálás lehetek, hogy így talált rám egy lány, akivel azóta is – még ha kicsit ritkán is, de – tartjuk a kapcsolatot. És miután olvastuk egymás történeteit, elkezdtünk egy közös blogot – ami már elindított engem úgy a „jobb történetek” útján. És még egy pár írással kapcsolatos dolog hozzá köthető. De erről majd a következő részben.

Timi

365 napos írástechnika kihívás (7-11.)

7. kihívás

Írd le egy férfi bevásárlását! Alkalmazhatsz humort vagy sztereotípiákat, netán romantikus vagy horror elemeket is. Rád van bízva!

·         Tej

·         Kenyér

·         Tojás

·         Sajt

·         Hagyma

·         Paradicsom

·         Rizs

- És még mi vagyunk a hülyék – zsörtölődött magában Ádám a feleségétől kapott bevásárlólistát tanulmányozva a bevásárlóközpont közepén. – Se konkrét mértékegység, de még annyi se, hogy egy marék, vagy egy hordónyi.

Törte a fejét, és eszébe jutott egy jó hecc. Ment végig a sorokon, hogy megtalálja a lista elemeit. Amikor a tejtermékekhez ért, kivett minden fajtából egy-egy dobozzal. Ugyanezt tette a sajttal és a tojással is.

Kenyérből levett a polcról fél kilós és kilós kiszerelést. Fehér, barna, rozs és sokmagvas változatot is. Rizsből is tett a kosárba félkészet, barnát, jázmint. A zöldségekkel ellentétes módon járt el. Hagymából és paradicsomból is a legkisebbeket magukban helyezte a többi termék közé.

Miután kifizetett és összepakolt, hazament. Kíváncsi volt, felesége mit fog szólni, és ahogy sejtette a kezdeti döbbenetet némi düh váltotta fel. De Ádám magában jót nevetett ezen.

- Majd legközelebb pontosabban fogalmaz – gondolta.

Összegzés

Bevallom, ezt a jelenetet saját magam szokási ihlették. Én ugyan lista nélkül vásárolok, ha kell, háromszor körbejárom a boltot, hogy minden megvan-e. De előfordul, hogy nem én megyek a boltba, és akkor elküldöm üzenetben, mit is kellene venni. És az elején ezt letudtam egy a fentihez hasonló listával, mire a párom minden egyes pontnál visszakérdezett, hogy mégis mennyit vagy milyen fajtát. Na, azóta viszont igyekszem – már csak azért is – a legrészletekbe menőbben összeállítani egy bevásárlólistát, hogy még véletlenül se kapjak hasonló bosszút, mint jelenetünk főhőse.

Hogy magáról a megírásról is szó essen, nem volt nehéz, hiszen mindenki ismeri a „férfi vásárol” sztereotípiát. És igen, lusta módon erre támaszkodtam én is…

8. kihívás

Egy idős pár olvasgat a hálószobában. Írd le mindezt úgy, hogy ijesztő hangulatot árasszon a jelenet!

Morgan és Johanna Fisher egy hosszú és fárasztó nap végeztével, hitvesi ágyukban pihengetve, halványan pislákoló lámpafénynél egy-egy könyvet lapozgattak. Aznap volt az ötvenedik házassági évfordulójuk, ezért vendégül látták a teljes rokonságot. A délutáni gyerekzsivajhoz képest ekkor már síri csend uralkodott. Egymáshoz sem szóltak, mert mind a ketten elmerültek az éppen olvasott regények világában.

Hirtelen az egyik padlódeszka megnyikordult, mire Johanna megrezzenve nézett körül. Amikor rájött, hogy valószínűleg csak képzelődött, visszatért az utolsó mondathoz a könyvben.

Odakint a szél egyre erősebben süvített, pedig az előrejelzés szerint nem volt vihar várható. A plafonon pókok sorakoztak és egyre közeledtek az idős párhoz, de ők regényük rabjaként ezt észre sem vették.

Hirtelen egy vércsepp hullott Johanna kézfejére, mire ijedten rázta meg férje vállát, hogy odanézzen. Amikor azonban Morgan odafordult, a nő látta, hogy nincs magánál. A férj visszafordult, mintha mi sem történt volna és lapozott tovább. Az utolsó dolog, ami megtörte aznap éjjel az olvasás csendjét, az Johanna halála előtti sikolya volt…

Összegzés

Fogalmam sincs mennyire sikerült kiviteleznem a feladatot, mert ugyebár nem konkrétan az olvasás volt előtérben itt-ott, a végén pedig azt éreztem, hogy kényszeresen próbáltam belehelyezni, hogy legalább egyikük folytatja a regényét. Mint azt már az előző bejegyzésben is említettem, a leírások a gyengéim, bár ez hasonlóan izgalmas lett, mint a lépcsős. A tárgyleírásokat jobban utálom, mint a cselekményleírást.

9. kihívás

Csak írj! Állítsd be a stoppert 15 percre, és ennyi idő alatt neked folyamatosan írnod kell. Ne állj meg, ennyi a lényeg! 15 percen keresztül írj bármiről, ami csak eszedbe jut. Lehet bármekkora baromság, a lényeg, hogy ne hagyd abba az írást!

Mielőtt még a könnyeim utat törtek volna maguknak, kiviharzottam az osztályteremből. Egyenesen a mosdót vettem célba, és bezárkóztam az egyik fülkébe. Az ajtónak támasztva a hátamat lecsúsztam annak mentén guggolásba, majd le is ültem a hideg csempére. Ekkorra már a sminkem szétkenődött, mert nem tartottam vissza tovább, ami annyira kikívánkozott.

- Remek. Szebben nem is tudtam volna megoldani a dolgot. Komolyan hogyan is juthatott eszembe, hogy az kevésbé lesz ciki, ha az előadásom kellős közepén kirohanok engedély nélkül az osztályteremből, mint az, hogy ott helyben bőgöm el magamat mindenki előtt… Szép volt Tania!

Megrezzent a telefonom a zsebemben, úgyhogy elő is kaptam gyorsan.

- Lúzer! – írta Amanda rengeteg röhögős emoji kíséretében. Próbáltam figyelmen kívül hagyni a gúnyolódását, de nehezen ment.

- Tania, hol vagy? Aggódom érted! – ezúttal a legjobb és egyetlen barátnőm üzent. Pár perc volt szünetig, úgyhogy megírtam neki, hogy a szokásos helyünkön találkozzunk tíz perccel később. Addig pedig a lehető legkisebb feltűnést keltve kisétáltam az udvarra. Volt egy békés kis rész az iskola mögött, ahová nem nagyon jártak diákok – kivéve, ha suttyomban szerettek volna cigarettázni vagy inni… De ezúttal üres volt, úgyhogy az egyik sövénnyel borított részhez mentem, és még ha látott is volna bárki, úgy elrejtőztem, hogy keresve sem találhattak volna meg. Anne hamarosan odaért, és halkan szólongatott.

- Pszt! Tania! Itt vagy? - Kidugtam a fejemet annyira, hogy meglásson, és ő is bebújt a sövény rejtekébe. - Bocsi, hogy késtem, de még elmentem a büfébe neked csokiért – nyúlt a táskája első zsebébe, és amikor megláttam a táblás mogyorós édességet, azonnal a nyakába ugrottam.

– Te mindig tudod, mi kell nekem! – aztán fel is téptem a csomagolást, és stresszoldásként máris bekaptam vagy három kockát belőle. – Na, mesélj, mit mondott a sok paraszt?

- Tania, igazán nem kellene velük foglalkoznod! Most, ha elmondom mennyivel lesz jobb?

- Semmivel. Utálom, hogy igazad van… - Pár perc kínos csönd következett. – Annyira idióta vagyok! – ismertem el. – Csak… Ott álltam kint. Tudod, hogy mennyire utálok beszélni közönség előtt. És szinte éreztem, hogy mindenki rajtam nevet.

- Senki nem nevetett. Na, jó, Amanda és Nancy talán összesúgtak, de tudod, hogy ők milyenek. És ez egy fantasztikus prezentáció lett volna, ha nem rohansz ki.

- Ms. Sanchez mit mondott?

- Semmit. Ő tanár. Nyilván tudja milyen ez, és nem fog olajat önteni a tűzre. Majd négyszemközt megbeszélitek.

- Akkor nem adott rossz jegyet?

- Nem láttam, hogy írt volna a naplóba bármit is.

Összegzés

Fogalmam sincs, hogy miért éppen egy klisékkel teli gimis történetet kezdtem el időre begépelni. Talán azért, mert az ilyen jellegű sztorik annyira bugyuták – általában – hogy nem kell hozzá különösebben gondolkozni, szóval időre íráshoz – ha mennyiségben akarsz sokat - tökéletes műfaj.

10. kihívás

Írd le egy pár reggelizését erotikusan. Legyen szexi!

Mary letette vőlegénye elé az ínycsiklandozó rántottát, majd ő is leült vele szemben. Jack beleszagolt a gőzölgő reggelibe, majd így szólt:

- Csorog a nyálam.

- A kajától vagy tőlem? – kérdezte a lány kacér mosolyra húzva a száját, miközben a haja végét csavargatta.

- Hm, nem is tudom – húzta egy kicsit menyasszonya agyát, majd a szájába lapátolt némi tojást miközben végig a lány két szemébe nézett. Mary csak forgatta a szemét, aztán ő is elkezdett enni. Direkt rá sem nézett szerelmére, de levette a papucsát és csupasz lábfejével az asztal alatt elkezdte Jack vádliját simogatni.

- Ez finom – szólalt meg kissé rekedt hangon a férfi. Mary elégedetten mosolygott, majd egy pillanatra felnézett párjára.

- A tojás? – kuncogott.

- A tojás…

Összegzés

Iszonyatosan nehéz ízlésesen erotikát csempészni egy történetbe. Teljesen ízléstelenül és gusztustalanul nekem már hét éve is ment. De ezzel most elégedett vagyok. Egyetlen trágár kifejezés sincs benne, nem nyíltan erotikus, de közben mégis csak erotikus. Szóval, azt hiszem összehoztam.

11. kihívás

Írd le egy férfi és egy nő vitáját külső szemszögből. A nézőpontkarakter szimpatizáljon mindkettőjükkel.

Hullafáradtan hazaértem a munkából, és már csak arra vágytam, hogy befeküdjek egy kád forró vízbe. Ám amikor mentem felfelé a lépcsőn meghallottam valamit, és megtorpantam.

- Megbeszéltük Frank! Mielőtt ekkora összeget költenél, megkérdezed, mit gondolok. Közös a kassza!

- Melissa! Hidd el, én csak neked akartam jót. – Frank hangja megtört volt és bűnbánó. Nem tudom, mi történhetett, de reméltem, hogy egyáltalán nem komoly vita ez közöttük. Már három éve laktak a mellettem lévő lakásban, és hihetetlenül kedves pár. Melissa éppen áldott állapotban volt.

- 350 dollár! Abból majdnem egy hónapra megvan a lakhatásunk – vette lejjebb a hangerőt Melissa. Közben kulcszörgést hallottam. Nyilván nem akarták az egész lakónegyed tudtára adni, hogy összekaptak.

Nem tudom, mi kerülhetett 350 dollárba, de annyiból elég sok mindent tudnék én is venni, szóval kezdtem kicsit sajnálni „szomszédasszonyomat”. Főleg, ha csak valami felesleges ékszerről volt szó, mert mondjuk a férje meg akarta lepni.

- Mel! A hetedik hónapban vagy… - kezdett volna bele Frank, de felesége nem hagyta, hogy végig mondja.

- Pontosan! És alig van pár gyerekruha, meg egy kiságy. Inkább neki vettél volna holmikat! – már majdnem sírt, de próbált nem túl hangosan kiakadni, amíg be nem jutnak a viszonylag hangszigetelt lakásba.

- Főzöl minden nap, mert én alig vagyok itthon a munka miatt, pedig nagyon szívesen átvállalnám tőled. Mosol, teregetsz. Csak azt szerettem volna, hogy se a szennyes edényekre, se a ruhákra ne legyen több gondod Felix születéséig, és utána se.

Egy mosogatógépről illetve egy szárítógépről lehetett szó, de nem voltam benne biztos. Még ha kicsit sokba is került, el kell ismernem, Frank csak jót akart.

- Majd én eldöntöm mi a jó nekem! – ekkor becsukódott az ajtó, és már nem hallottam őket. Szerencsére ez azért nem egy válásig vezető heves vita volt.

Összegzés

Nem tehetek róla, ez is kicsit saját élet ihlette történet. Mert eléggé rosszul érintene, ha valódi veszekedést kellene leírnom, még akkor is, ha csak kitalált. Viszont az ilyen tipikus „azon akad ki a nő, mert túl jó hozzá a férje” jellegű viták előfordulnak. Szóval ez nem okozott nagy nehézséget, és a mai kihívások közül azt hiszem ez volt a kedvencem.

Új férfi van az életemben

Tudom, egy kicsit megint eltűntem. Nyár van és próbálom élvezni az életet két könyvelési tétel között. De a hosszúhétvégén már elkezdtem egy a szokottnál is hosszabb bejegyzést, amit régóta tervezek. Csak a készítése közben rádöbbentem, hogy az utánajárás sokkal időigényesebb, mint azt elsőre gondoltam, így addig is, amíg az el nem készül, gondoltam beszámolok nektek arról, hogy mi a helyzet velem mostanában. Leginkább – mint a címből is látszik – egy dologra összpontosítva.

2019. június 18-án ismertem meg. Az életét súlyos traumák övezték, elveszítette a családját és napokig az utcán élt. Éhezett. Akkoriban felénk elég viharos időjárás volt, és mivel nem nagyon talált sehol menedéket, ázott-fázott. Megbetegedett.

Lázas volt, a szeme gyulladt és az éhségtől eléggé lefogyott. Az életéért sírt, amikor két kedves szomszédunk adott neki tisztálkodási lehetőséget, meg némi élelmet. De sajnos szállással nem tudtak szolgálni.

A környéken téblábolt, próbált elbújni, de miután észrevettem, már nem zavartatta magát. Megsajnáltam, ezért behívtam, és étellel kínáltam, amelyet jóízűen elfogyasztott. Hálából megölelt – mert mással nem tudott volna szolgálni.

Aznap este vihar volt. Nem engedhettem, hogy a szabad ég alatt aludjon, ezért biztosítottam neki fekhelyet a padlón. Csak pléddel és egy kis párnával tudtam szolgálni, de ő már ettől boldog volt.

Megengedtem neki, hogy ideiglenesen itt lakjon. Ápoltam, hogy az egészsége helyre jöjjön, és vettem neki ínyére való ételeket.

Sokat játszottunk minden nap, és hamar odáig jutottunk, hogy már egy ágyban aludtunk. Rájöttem, hogy kezdek egyre szorosabban kötődni hozzá, és fáj a gondolata, hogy esetleg elveszítem.

Ahogy minden nap hozzám bújt és átölelt, tudtam, hogy ő is hasonlóan érez. Bár benne volt a pakliban, hogy csupán hálás, amiért megmentettem, és ilyen kedves vagyok hozzá.

Fiatalabb nálam, de ez soha nem zavart egyikőnket sem. Amíg nyaraltam, nem láttuk egymást egy hétig. És az elmúlt időszak legborzalmasabb hét napja volt. Minden egyes nap rá gondoltam, hogy vajon minden rendben van-e vele, nem történt-e baja. Aztán, amikor eljött a nagy találkozás napja, szinte nem ismertem rá. Csapzott volt és züllött.

Akkor azt éreztem, hogy soha többé egyetlen percet sem szeretnék nélküle tölteni.

Persze voltak nehezebb időszakok a kapcsolatunkban, megesett, hogy ő is (meg)bántott. De soha nem tudtam rá igazán haragudni. Szinte minden egyes rossz döntése után bocsánatot kért, és én megenyhültem.

Azóta is nagy a szerelem közöttünk, és bármit képes lennék megtenni érte.

A neve Cézár, egy most körülbelül három hónapos kiscica.

Na, a viccet félretéve. Tényleg nagyon fontos szerepet játszik most az életemben. Mindig is nagyon macskamániás voltam. Az első macskaimádatommal kapcsolatos emlékem az, hogy körülbelül tíz éves koromban, apa mikor hazajött a piacról, hozott nekem egy szőrös, macska díszt, aminek az alján van egy gomb, és ha megnyomod, nyávog hármat. Ez a mai napig megvan és a polcomon díszeleg. Aztán hol nagymamám, hol keresztanyám macskáit gyomroztam, amikor látogatóban voltunk, és állandóan sírtam, hogy nekem kell egy ilyen kis jószág. Viszont sose kaptam.

Később elkezdtek gyűlni a cicamintás holmik: dísztárgyak, kulcstartók, ruhadarabok, könyvjelzők, képeslapok stb. Mindenem volt, csak macskám nem.

Viszont az nem én lettem volna, aki nem segít és fogadja be azonnal őt – bármi áron.

Az elején nagy energiavámpír volt, és tényleg úgy éreztem magam, mintha anyuka lennék. De azóta sokkal nyugodtabb, tipikus macska: a nap háromnegyed részében alszik.

Néha megengedem neki, hogy velem aludjon, amikor egyedül vagyok itthon éjszaka. És pont tegnap volt egy igazán romantikus pillanatunk. Általában ilyenkor hajnalban többször felébredek arra, hogy a fejemre vadászik, de most nyugodt volt egész éjjel. Az ébresztőm előtt körülbelül fél órával azért kipattantak a szemeim. A hátamon feküdtem, és a fejem felé volt emelve a kezem. Ő az alkaromon csüngött mondhatni, mind a négy lábával átölelte azt és mély álomban nagyokat szuszogott. Már lezsibbadtam, így bármennyire is imádnivaló volt, muszáj volt megmozdulnom. Elvettem a kezemet tőle, hasra fordultam, betakartam és átöleltem. Ő csak szuszogott tovább.

Azon filozofáltam, hogy soha nem gondoltam volna, hogy egy állat ilyen érzelmeket tud kiváltani belőlem, vagy hogy ő maga ennyi szeretetet tud adni. Őszintén azt érzem, hogy megkaptam mindent, ami hiányzott az életemből, vagy amit elveszítettem. Egy csomagban: benne. És azt már most tudom, hogy – remélhetőleg – jóval több, mint egy évtized múlva iszonyatosan fog fájni az elvesztése…

De addig is éljük boldogan az életünket, nagy szerelemben.