2019. december 31., kedd

Tíz olvasással, könyvekkel kapcsolatos terv az elkövetkezendő tíz évre


Eltelt egy újabb év. Már csupán néhány óra, és átlépünk a következő évtizedbe. A bejegyzés sorozat előző kilenc epizódjában visszatekintettünk, hogy az elmúlt évtizedben milyen hatást gyakoroltak a könyvek az életemre, és milyen formában. Voltak itt kedvenc és utált könyvek, jelenetek, idézetek, felejthetetlen könyves karakterek. Ideje lezárni a sorozatot is – az évvel együtt, és azt egy szokványos módon teszem én is: összeszedem a terveimet a jövőre nézve. Ebben az esetben egészen pontosan a tíz olvasással, könyvekkel kapcsolatos tervemet a következő évtizedre.

10. Ismét szövegesen értékelni a kiolvasott könyveket

Sajnos idén nem sok időm jutott az olvasásra, és még attól a jó szokásomtól is eltértem az előző évhez képest, hogy írjak pár sort egy-egy kiolvasott regényről. Tény, hogy régebben sem írtam róluk, 2018-ban kezdtem el, akkor is egy kihívás ösztönzött („Értékeljünk 2018.”). Az volt a lényege, hogy minden abban az évben olvasott kötethez társuljon szöveges értékelés. Néhány ilyen megírása után már zsigerből jött, de idén valamiért a könnyebb utat választottam ismét, és csak az öt csillagból álló skálán értékeltem az olvasmányaimat. De rájöttem, hogy jó visszaolvasni, miket írtam egy adott könyvről, mert nem mindig emlékszem mindenre részletekbe menően. Mivel a blogon sem özönlenek könyves bejegyzések, jó lenne legalább a molyon leírni, milyen érzéseket váltottak ki belőlem – még ha röviden is. Ezért 2020-tól igyekszem ismét minden olvasmányomat szövegesen is kiértékelni.

93/4. Harry Potter fan polc
(9 és háromnegyed, értitek)
 

Ha már valaki a minap megjegyezte, hogy többszörösen visszatérő elem volt a bejegyzés sorozatban a HP, gondoltam a zárást sem hagyhatom ki nélküle. Képzeljétek, Karácsonyra megkaptam az első három részt, kemény kötetes verzióban.
Úgyis szeretnék lassan elkezdeni angol nyelven is olvasni, és a Harry Potter filmek és könyvek iránti rajongásom szavakkal nehezen leírható, így a következőt terveztem. Egy külön polcon össze fogom gyűjteni magyar nyelven a keménytáblás kiadásokat, angol nyelven a szerintem elképesztően gyönyörű borítóval rendelkező puha kötetest, mellé pluszban a Hollóhátas (mert én Hollóhátasnak vallom magam) különkiadást is szándékomban áll beszerezni. Aztán pedig jöhet majd minden Harry Potteres kacat, bábuk, rajzok, könyvjelzők, egyebek. Remélem olyan szép lesz majd, amilyennek elképzeltem.

9. Képregény gyűjtemény

Idén kóstoltam jobban bele az igazi képregények világába. Elkezdtem a Trónok harca kiadásokat, és Szanditól kölcsön kaptam A zöld íjász egyik kötetét is. Nagyon megkedveltem ezt a műfajt, és az sem hátrány, hogy ha elkezdek egy ilyet útban hazafelé a buszon olvasni, akkor mire hazaérek, be is fejezem. Ezért arra gondoltam, hogy a következő tíz évben szeretném én is gyűjteni – na meg olvasni is őket. Számot nem tudom, mennyiben határozzak meg, azt hiszem, olyan harminc-negyven kiadással kiegyeznék, tíz évre vetítve még így sem sok.

8. moly.hu szerkesztő lenni

Ez nem olyan meglepő, tekintve, hogy aki olvasta az előző részt láthatta, mennyire sokat jelent nekem ez a közösségi oldal, és milyen sok pluszt adott nekem a lassan négy éves tagságom – ebből lassan két év pro tagként (fizetős).
Vannak különlegességek ott fent, egy-egy tag neve mellett megjelenhetnek kis ikonok különböző színben, amikben általában egy betű szerepel. P – Pro tag, S – mint szerkesztő, I – mint író (azok kapják, akiknek már jelent meg könyvük), A – mint adminisztrátor és egy + jel a segítők szimbóluma. Talán idén év elején kihívás szerkesztőt kerestek – akinek az lett volna a dolga, hogy naponta egyszer pár percet foglalkozzon a feltöltött új kihívásokkal, hogy megfelelnek-e minden ponton a moly.hu szabályainak – tehát engedélyezhetők-e. Jelentkeztem is, de már betelt a létszám. Utólag rájöttem, hogy nem is bánom, hogy nem sikerült, mert nem érzem magam még elég rátermettnek. Ezt a célt éppen emiatt a következő évtizednek is a második felében látom elérhetőnek.

7. Valamennyi Könyvfesztiválon részt venni

Azért nem írtam fix tízet, mert bármikor alakulhat úgy, hogy nem sikerül eljutni az egyikre. De feltett szándékom mind a tízre eljutni, és lehetőleg az ideinél jobban kihasználni az időt.

6. Gyakrabban járni könyvtárba

Béke:
Számomra leginkább egy helyet jelent. Egy olyan helyet, ahol magam lehetek, lenyugodhatok. Főleg a könyvtár. Nagyon sokszor mentem oda csak azért, hogy kiszakítsam magam a problémáim gyűrűjéből. Valamikor olvasok is, hogy eltereljem a figyelmem, valamikor csak beülök, és jobban érzem magam már attól, hogy könyvek vesznek körül. „

Ez egy idézet tőlem. Egy kihíváshoz íródott, ahol az volt a feladat, hogy bizonyos fogalmakról írjuk le, mit jelent számunkra. Maga ez az írás élénken bennem élt, a tartalmát mégis mintha elfelejtettem volna. Ugyanis idén a beiratkozáson kívül be sem tettem a lábamat a könyvtárunkba.
Régebben, amikor még a szüleimmel laktam, és már képtelen voltam hallhatni a veszekedést, vagy nézni a verekedést, egyszerűen eljöttem, és beültem. Nem mindig olvastam – ahogy ezt írtam is -, de jó volt beülni, és mindig megnyugodtam. Később is megtartottam ezt a jó szokásomat, bármi gondom volt, vagy akár csak fáradt voltam, beültem hosszabb-rövidebb időkre. Úgy hatott a lelkemre a hely atmoszférája, mint valami nyugtató.
Idén is kijutott nekem a stresszből bőven, valahogy mégsem mentem el. És most egy kicsit bánom. Lehet, hogy jót tett volna.
Mostantól akár kölcsönzöm, akár nem, akár olvasok bent, akár nem, havonta legalább egyszer meglátogatom a szentélyemet.

5. Legalább tíz angol nyelvű könyvet kiolvasni

Tizennégy év. Ennyi ideig volt ilyen-olyan formában angol órám iskolákban. Mégis a legtöbb, amit fel tudok mutatni az egy középszintű érettségi – amit igaz, előrehozottan tettem le -, és egy alapfokú nyelvvizsga. Nem éreztem szükségét a középfokúnak (az alapfokút sem terveztem, az csak úgy becsúszott). Nem voltak felsőoktatásra irányuló terveim, nem akartam külföldre költözni, a munkámhoz sem kell. De azért zavar, hogy mivel nem használom semmilyen formában, így szépen lassan csordogál lefelé a lefolyón az a sok év „tanulás”. Már egy ideje fontolgatom, hogy angol nyelven is kezdjek könyveket olvasni, hogy a szókincsem is bővüljön, meg ne felejtsek sokat, ha egyszer mégis szükségem lenne a nyelvre. Úgyhogy most ki is tűzőm célnak az évi egy angol könyvet – hátha több is lesz belőle.

4. Saját könyvek olvasottsága 80%

Van a molyon egy mutatószám, amelyből megtudhatod, a könyveid hány százalékát olvastad már ki. Amikor regisztráltam, még nem nagyon vettem könyveket, így az elején egyáltalán nem volt szégyenletes a teljesítmény. De mivel idén olvasni sem olvastam túlzottan sokat, ellenben beszerzés tekintetében 71 darabbal zárom az évet, a mutatószámom eléggé lecsúszott. Jelenleg 42%-on áll – bár másokhoz viszonyítva lehetne rosszabb is. Jól tudom, hogy a 100% lehetetlen, tekintettel a folyamatos beszerzésekre. De kitűztem célul, hogy legalább 80%-ra feltornázom magam. Ideje lesz elkezdeni.

3. Saját könyv publikálása

Elvégre már tizennégy éves koromban is ez volt az egyik legnagyobb álmom, nem?
2015-ben azt hittem, hogy ennyi volt, kimerült az írói ötletfolyam, és kár bármikor is újra próbálkozni. Erre mégis itt vagyok ezzel a bloggal, ami lassan a második születésnapját fogja ünnepelni, és még mindig tele vagyok ötlettel és lelkesedéssel – legfeljebb az időm nem mindig engedi az írást. Az utóbbi időben az igazi alkotókedvem is kezd visszatérni, szóval nem érzem már olyan távolinak egy saját könyv megjelenését sem. Ami késik, nem múlik, tíz év pedig rengeteg idő. Drukkoljatok!

2. Megismerkedni olyan írók regényeivel, akiket mindig halogatok

Van már egy egész listám, hogy melyek azok a szerzők, akikről csupa jót hallottam, vagy csak evidens lenne, hogy ismerek néhány írását, mégsem olvastam még soha tőlük. Úgyhogy a következő évtizedben erre is szeretnék nagyobb hangsúlyt fektetni. Az írók, akikről szó van:

Agatha Christie
Stephen King
Jodi Picoult
Charles Dickens
Vavyan Fable
L. M. Montgomery

1. Elolvasni legalább húsz klasszikus regényt

Ha már én és a halogatás. A klasszikus könyvek azok, amelyeket nagyon szeretnék, mégis mindig elodázom az olvasásukat. Most van esély rá, hogy megtörik a jég, mert létre is hoztam egy ajándékozós eseményt molyon pár nappal ezelőtt, ahol klasszikus regényeket küldünk majd egymásnak.
Íme, azok a regények, amelyeket a legjobban szeretnék elolvasni:

Margaret Mitchell – Elfújta a szél (filmet már láttam, négyszer is)
Jane Austen – Büszkeség és balítélet (filmet már láttam, kétszer is)
Szabó Magda – Régimódi történet
Móricz Zsigmond – Árvácska (filmet már láttam, kétszer is)
Kosztolányi Dezső – Édes Anna (filmet már láttam)
Nathaniel Hawthorne – A skarlát betű (filmet már láttam, kétszer is)
Lev Tolsztoj – Anna Karenina (filmet már láttam)
Karinthy Frigyes – Tanár úr kérem
Emily Bronte – Üvöltő szelek
J. D. Salinger – Zabhegyező
Szerb Antal – Utas és holdvilág
Lev Tolsztoj – Ivan Iljics halála
Nyikolaj Vasziljevics Gogol – A köpönyeg
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij – Bűn és bűnhődés
Ernest Hemingway – Az öreg halász és a tenger
Örkény István – Tóték (filmet már láttam)
Örkény István – Egyperces novellák
Victor Hugo – A nyomorultak
Charles Dickens – Karácsonyi ének
Jane Austen – Értelem és érzelem

Nektek milyen olvasással kapcsolatos terveitek vannak a következő évre vagy évtizedre? Remélem tetszett a bejegyzés sorozat. Minden kedves olvasómnak nagyon boldog újesztendőt kívánok!

A sorozat további részei:



Szandi bejegyzései:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése